Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-13 / 86. szám
4. oldal 1972. április 13. esfltörtt® 9. EGY KIRÁNDULÁS EMLÉKE Végiggyalogol a majd három kilométer hosszú főutcán, az állomástól a központig. Robinak nincs kedve hazamenni. Kifejezetten örül, hogy találkozik egy lányismerősével, és fél órát elcseveghet vele. Ténfereg a kecskeméti útelágazás tájékán, s épp akkor ér mellé Illés Pista, a Simson Stárjával. Egyenest a munkahelyéről jön, az állami gazdaság géptelepéről, ahol villanyszerelőként dolgozik. — Helló — köszönti Robit. — Épp keresésedre indultam. Ügy tudtam, itthon vagy. — Nagyjából igen. Tudod táppénzen vagyok — hazudja. — Gyere el, vigyél el hozzánk. Felkapaszkodik társa háta mögé, elpöfögnek a Damjanich utca felé. Otthon csak kettesben vannak, nyugodtan beszélgethetnek. A harmadik általánostól kezdve egy pad- ban ültek, méghozzá legelői, hogy szem előtt legyenek. Azóta is tart a jcba- rátság. Robi gyakori vendég Illéséknél. Pista apjával — aki hosszú időn át volt Izsák tanácselnöke, s jelenleg Ágasegyházán tölt be ugyanilyen funkciót — jól el tud beszélgetni mindenféléről. Különösen azt szerette megfigyelni, hogy kijelentéseit idősebb Illés István hogyan támasztja alá érvekkel. „Mert érvek kellenek. ahhoz — mondta később —, hogy másokba belefojthassam a szót.” Idősebb Illés az eset után elmondja: — Egyszerűen behízelgő volt a modora. .Illedelmes volt, megnyerő. Ha beszélgettünk, bekapcsolódott. Mindig igazat adott az embernek ... A nyáron építkeztünk. Egész napokat itt dolgozott. Este, a fiammal együtt felöltöztek és szórakozni mentek. Adtam pénzt mindegyiknek. Azt persze tudtam, hogy munkahelyeit sűrűn váltogatja. Többször kérdeztem tőle: „Ott vagy még, Robi?” „Ott hát, Pista bácsi” — mondotta. Pedig már akkor rég máshol volt. Arról áradozott, hogy olyan munkahelyet keres,, ahonnan külföldre is ki lehet menni dolgozni. Ott kint vesz egy motort és azzal jön haza. Megígérte a fiúknak, lányoknak, hogy ezt, azt, amazt küld. Aki barátságos volt hozzá, mindenkinek ígért valamit. Akkor én is csak mosolyogtam a képzelgésein ...” Pistát mindig kedvelte. Amikor cselgáncsedzésekre járt, mondta neki: — Gyere te is, elviszlek, beavatlak, megjattosodsz majd, s ha mi ketten bárhová elmegyünk, sehol sem mernek belénk kötni. Most is arról keseregnek, hogy Izsákon semmi lehetőség nincs a fiatalok közös szórakozására. Robi kapva kap ezen a témán, még 1969-ben belépett a községi KlSZ-alapszerve- zetbe, szeretett volna ifjúgárdista is lenni, de aztán ő is éppúgy elmaradozott, mint a többi. Egy darabig mondogatta, hogy végezni kellene valamilyen közhasznú társadalmi munkát, kapnának érte egy kis pénzt is, s azt közös kirándulásra fordíthatnák, hiszen a gazdaság ingyen odaadná a buszt. Elmehetnének Bugacra, a Tőserdő- be, meg máshová. Mindebből nem lett semmi, mert a szervezéstől mindenki húzódozott. — Egy igazi, komoly túrát kellene csinálni a jövő nyáron — mondja Pista, s mindkettőjükben megelevenedik az idei közös kirándulás emléke. Június elején lehetett. Szombaton regei indultak: irány a Duna! Robi hátán jókora csomag: összegöngyölt kétszemélyes sátor, hátizsák, benne kaja, cigaretta. Végigrepesztettek a hosszú betonúton, két oldalt eleven-zölden tombolt a nyár. Solt után rákanyarodtak a töltés műútjára, s Harta alatt, a vízparton verték fel a sátrat. Dél körül bementek Hartára, felkeresték az ismerős lányokat. Este a kultúrházféle- ség nagy hodályóban sváb bál volt, arra számítottak hogy beatzene lesz, de nem volt, csak keringő, polka, sramlizene. Mindegy, az a fontos, hogy kimozdulhattak a családi körből. Jót aludtak a sátorban, reggel lementek fürödni. Szelesre, borongós- ra fordult az idő, a víz is átkozottul hideg volt, vacogott a foguk, amikor kikecmeregtek. Körülnéztek a közelben, mivel lehetne elütni az időt. A falu szélén, 3—400 méterre a parttól, házat építettek éppen, kalákában, beálltak ők is, hordták a téglát, maltert. De fél óra múlva tovább- álltak, végül is nem melózni jöttek. Bementek, csavarogtak egyet a falu központjában, majd, hogy kissé kisütött a nap, fürödtek egyet. Pista eközben kitalálta, hogy be kellene tolni a motort a vízbe, lemosni. Volt is egy öbölszerű bemélyedés, ahol sekély és lassú folyású volt a víz, s ahol valamikor vízimalom állhatott, a kőzátony törmelékeiből felismerhetően. Be is tolták a motort két vagy három méterre, pacslcolták rá a vizet, mosogatták. Beindították, járt szépen a motor üresben. Pista azt mondta: — Toljuk beljebb! — Leállították, beljebb tolták. Már majdnem az egész motort ellepte a víz, amikor Robinak az az ötlete Jó és érdekes olvasmány Mesterházi írása — legfeljebb a túlságosan sok idézetet lehet sokallani. A KORTÁRS új száma új (leegyszerűsödött és megszépült) külalakkal jelent meg. S úgy tűnik, a tartalom is színesebb, változatosabb lett az eddiginél. A „Magyar valóság” rovatában közli a folyóirat Fekete Gyula érdekes szociográfiáját az anyaság igazán fontos és aktuális problémáiról, egy sor levelet idézve, melyek egytől egyig elgondolkoztatóak. Csetri Lajos a novellista Örkény Istvánról, Simon Zoltán a költő Benjámin Lászlóról irt tanulmányt. Felhívjuk még a figyelmet a Kortársban Raffai Sarolta és Bálint Tibor novellájára, valamint Illyés Gyula és Benjámin László új műveire. Varga Mihály Folyóiratszemle Az áprilisi folyóiratok közül több is felhívja magára a figyelmet. A JELENKOR Janus Pannonius emlékének szenteli a teljes terjedelmét, a magyar irodalom első klasszikusa halála 500. évfordulójára emlékezve. A közölt tanulmányok közül különösen értékes Kardos Tibor műve, amelyek „az élő Janus” a címe. (A nagytekintélyű irodalomtudós írta a napokban megjelent Janus Pannonius összes verseihez a tanulmányt.) Kiemelkedik még a Jelenkor emlékszámából Fodor András, Csorba Győző és Takáts Gyula írása, valamint Weöres Sándor és Keresztúry Dezső verse. Az ŰJ ÍRÁS áprilisi számában Mesterházi Lajos Veres Péterre emlékezik, „Veres Péter világa” című írásában. Hangsúlyozza, hogy nagy realista írónk „egész élete harc volt a megértésért és megértetésért”. Azt állítja, hogy Veres Péter marxista gondolkodó volt, méghozzá rendkívüli műveltségű, s kár hogy ezt még a marxista kortársak sem ismerték fel igazán benne. Azt is állítja Mesterházi — s ebben tökéletesen igaza van, hogy Veres Péter lírai alkat volt, „minduntalan föltárulkozó és föltárulkozni vágyó.” Másik jellemzője a két évvel ezelőtt meghalt írónak, a szerző szerint, hogy állandóan művelődött, s nem érezte jól magát a mindennapi tanulás nélkül; ugyanakkor örökös lázadó volt, minden maradiság, hiba ellen „forradalmár hitével” és „optimizmusával” lázadt. S ráadásul még „megszállott népnevelő” is volt. támadt, hogy rúgják be — a víz alatt. Nosza, rugdosni kezdték, de bizony nem indult' be, csak bugyborékolt tőle a víz. — Toljuk ki Robikám, megszárítjuk és motorozunk még egy kicsit. — Sokáig kínlódtak aztán, csepereszgetett az eső is, meggyújtott gyufaszálakkal melegítgették a hengert. Végül, nagy nehezen beindult. Ügy ahogy voltak, fürdőnadrágban, felültek a gépre, s behajtottak az ünneplőbe öltözött faluba. Robi még dagasztotta is az izmait, hadd lássák a lányok, hogy milyen jókötésű gyerek. Mire elvackolódtak a töltésig, háromszor faroltak meg a sárban, el is estek, utána lemosakodtak. De a motor nem volt jó, folyton lefulladt. Később csak felöltöztek, Pista ráakadt egyik lányismerősére, akivel aztán elment a Szelidi-tóra. Robinak meghagyták, hogy a töltés közelében várjon. Amikor úgy három óra elteltével visszajöttek — Robi sehol. Keresték a központban mindenfelé, vé- egy eldugodt kocsmában akadtak rá, egy négy vagy öt tagú társaság közepén ült, s iszogatott a többiekkel. Kihívta onnan, s kérdőre vonta, hogy mi volt a megállapodásuk ... Robi szabadkozott, hogy kötözködtek vele, de amikor látták hogy nem ijed meg a saját árnyékától, összehaverkodtak... A motort ezután szétszedték, késő éjszakáig bütykölték, de hajnalnál előbb nem lettek volna kész. Pistának szünideje volt, Robinak viszont dolgozni kellett volna hétfőn ... Ügy döntöttek, hogy alusznak egy jót, majd reggel megcsinálják, s utána mennek haza. Bizony, dél is elmúlt, mire elindulhattak. Otthon már majdnem keresésükre indultak... ... Emlékeikbe merülten hallgatnak. Pár pillanatig még a saját szívverésüket is hallják. Ekkor hirtelen árnyék vetődik az ajtó üvegére, s belép Horváth Zoltán. Öt óra felé jár az idő. A 10. részt vasárnap közöljük. Címe: Készülődés az izsáki parkban. Ládakazlak A sürgető tavaszi munkák kezdetéig harminc személy részére tették lehetővé a rendszeres foglalkoztatást a kaskantyúi Homokgyöngye Szakszövetkezetben. A közös gazdaságban sikerrel honosították meg a a ládagyártást, s a kazalba rakott faipari termék jelenleg elszállításra vár. A kaskantyúi ládaszögezők munkája bizonyára hozzájárul ahhoz, hogy az idei gyümölcsértékesítést ne akadályozza a göngyöleg hiánya. Virág Zoltán kecskeméti lakos öt társával még 1970- ben szerződést kötött a bocsát Petőfi Termelőszövetkezettel asztalosmunkák elvégzésére. Úgymond — másodfoglakozásként —, amelyhez vállalatuktól sem kellett engedély, hiszen munkaidő után, este, éjjel meg vasárnaponként dolgoztak, mikor mennyi idejük futotta erre. Együtt munkálkodott velük a tsz embere, aki a jelenléti ívet is vezette, tehát ellenőrizhető má is, hány órát töltöttek azzal, míg a vállalás 60 százalékát teljesítették. Azért mondjuk — 60 százalékát, mert ott abbamaradt minden. A munka kezdetén ugyanis szóbelileg megállapodtak abban, hogy a termelőszövetkezet akkor fizet nekik is, mikor saját embereinek. Ez nem történt meg, ezért a hat asztalos, akik közül négyen egyik kecskeméti vállalat szocialista brigádjának tagjai, félbehagyta a munkát. Nem volt bizalmuk, hiszen úgy látták, a partner máris megfeledkezett a megállapodásról. Azonkívül szükségük volt a pénzre; családos emberek, s azért a kis különkeresetért áldozták estéiket, szabad idejüket erre a vállalásra. A tsz illetékeseinek is tudomására hozták, hogy míg nem kapnak pénzt az addig elvégzett munkáért, nem folytatják a szekrények készítését. Többször személyesen kérték a pénzt és szerszámaikat is vitték, hogy mihelyst rendezik nekik az előző hónapi keresetet, nyomban felveszik a munkát. Pénz helyett azonban egy írásbeli felszólítást kaptak, hogy folytassák a szekrényépítést — továbbra is a megállapodás szerinti 25 forint órabérért — s majd ha mindent elvégeznek, megkapják az egészért járó összeget. A hat asztalos bizalma méginkább megingott ezek után. Pert indítottak a tsz ellen. 12 887 forint követelésük megtérítése iránt. Volt bírósági tárgyalás az ügyben Kecskeméten, Kiskőrösön, tanúkat, szakértőket hallgattak meg. Az addig végzett munkát elismerték, kifogás nem merült fel. Közben a munkásoknak mindannyiszor egy-egy munkanapja veszett oda, s költségekre is kifizettek több mint 2500 forintot. — Mit mondtak a tsz képviselői: miért nem fi’. zetnek? — érdeklődtünk Bóta Lászlótól, aki szaktársai nevében ismertette velünk az esetet. — Egymásra hárították a felelősséget — válaszolt a munkás. — Az irodavezető úgy nyilatkozott, hogy ő fizetett volna, de a főmérnök nem engedte. — S most végeredményben hol tartanak? Bóta László két bírósági papírt mutatott. Az egyik a kiskőrösi járásbíróság „Végzés”-e. (Kelt 1971. december 30.). Ennek első mondatából idézünk: „ ... ügyvéd által képviselt Virág Zoltán Kecskemét, Kádár u. 10. sz. alatti lakos és öt társa felperesnek,;— o Bócsai Petőfi Tsz alperes ellen, — 12 887 Ft megtérítése iránt indított perében a bíróság a pert, illetőleg a felperesnek keréée- ti kérelmét a bócsai Petőfi Mg. Tsz vezetőségi bizottságához átenni rendeli ...” Meg is indokolja, miért. A másik irat a Kecskeméti Megyei Bíróság „Vég- zés”-e, amelyben felhívják a felpereseket, hogy „benyújtott fellebbezésükre... rendelkezés szerint 195 (Egyszázkilencvenöt) forint fellebbezési illetékei rójanak le”, (Kelt 1972. febr. 15.). — No, és lerótták? — Anyagilag kimerültünk; családos emberek vagyunk. Nem fizettünk be semmit. — De itt az áll, hogy amennyiben 8 nap alatt nem tesznek eleget a felhívásnak, fellebbezésüket hivatalból elutasítják. — Elegünk volt.. i A kiskőrösi végzés indokolását nem ismertetjük, az minden bizonnyal helyes, hiszen pontosan meghatározza, milyen paragrafusok alapján határozott a bíróság „a rendelkező részben leírtak szerint.” ‘ Csupán két kérdés merül fel bennünk első pillanatra. 1. A bírósági tárgyalások előtt nem tudta volna valaki megállapítani, hogy „a per tárgyát képező jogvitában elsőfokón a termelőszövetkezet vezetőségi bizottsága jogosult döntést hozni”? 2. Nem fából vaskarika ez, hogy most az illetékes „döntést hozni”, akit bepereltek? Közben eszünkbe jutott még egy harmadik kérdés: Hogyan számolják el könyvészetileg a bócsai Petőfinél a 12 887 forint „ajándékot”? Tóth István Nem fából vaskarika?
