Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-30 / 101. szám
1072. április 30, vasári. I. oldal Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke átadta a yándorzászlót a rémi Dózsa Tsz-nek A rémi Dózsa Tsz tagsága számára emlékezetes esemény történt szombaton. Losonczi Pál, népköztársaságunk Elnöki Tanácsának elnöke látogatott el a községükbe, hogy átadja a Minisztertanács vándorzászlaját, díszoklevelét és a százezer forintos pénzjutalmat. A háromezer holdnál nagyobb területen gazdálkodó szövetkezet ak országos versenyben kimagasló eredményeivel a legjobbak közé küzdötte fel magát. 1970- ben a forradalmi munkás- paraszt kormány elismerő oklevelét, a múlt évi termelési sikereivel, a munka- és üzemszervezés színvonalának, a tagság életkörülményeinek, szociális és kulturális ellátásának javítására tett intézkedéseivel a kiváló termelőszövetkezeti gazdaság címet nyerte el. Losonczi Pált és a kíséretében érkezett dr. Ortu- tay Gyulát, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnökét, Muharos Józsefet, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnökhelyettesét a megye- székhely határában dr. Ro- mány Pál, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke köszöntötte. A vendégek az ő kíséretükben utaztak a munka ünnepe, május elseje alkalmából zászló- és virágdíszbe öltöztetett városokon, falvakon keresztül Rémre, melynek határában Ispánovits Márton, a kiskunhalasi járási pártbizottság első titkára és Búza Dezső, a járási hivatal elnöke fogadta a vendégeket. A Dózsa Termelőszövetkezet művelődési házát zsúfolásig megtöltötte az ünnepi közgyűlés közönsége. Halász Lajos tsz-párttitkár üdvözlő szavai után dr. Németh István, a szövetkezet elnöke a Dózsa Tsz tagságának munkájáról, a gazdasági és társadalmi fel- emelkedés érdekében tett egy évtizedes erőfeszítéseiről beszélt. Az Elnöki Tanács elnöke Losonczi Pál átadja a vándorzászlót. ftfaráli iid$?Q%fetek Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságához az alábbi táviratok érkeztek: Kedves Elvtársak! A Krím területi pártbizottság és a területi tanács a megye minden dolgozóját szívélyesen üdvözli a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja, május 1. alkalmából. Kedves Barátaink! A szocialista társadalom építéséhez, a Magyar Népköztársaság további felvirágoztatásáért végzett munkájukhoz újabb eredményeket és sikereket kívánunk. Erősödjön és fejlődjön a szovjet és magyar nép, megyéink dolgozóinak internacionalista testvérisége! N. K1R1CSENKO a Krím területi pártbizottság első titkára T. CSEMODUROV a területi tanács vb-elnüke * * * Kedves Elvtársak! Ukrajna Kommunista Pártjának Szimferopoli várost Bizottsága, a Városi Tanács és az SZMBT városi tagozata szívélyes üdvözletét küldi az MSZBT tagcsoportjainak május 1., a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja alkalmából. A szocializmus felépítésében, a népeink közötti testvéri és baráti kapcsolatok erősítésében újabb eredményeket kívánunk Önöknek. M. REVKIN az UKP Szimferopol városi Bizottságának első titkára M. LOZOVOJ a Városi Szovjet V. B. elnöke A. LUKJANCSENKO az SZMBT Szimferopol városi tagozatának elnöke Üzemek kitüntetése A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, amely a tavalyi eredményekkel újra megszerezte a Szocialista Munka Vállalata rangot, szombaton, az esti órákban tartotta ünnepségét, Kecskeméten az Aranyhomok Szálló éttermében. Dörner Henrik Átadták, as SZMT művészeti díjait Közöltük lapunkban, hogy a Szakszervezetek Bács- Kiskun megyei Tanácsa művészeti díjat alapított. Széles körű véleménykutatás után született meg a döntés: Báron László, Buda Ferenc, Kemény Endre és Udvaros Béla munkássága felelt meg leginkább a meghatározott feltételeknek. Szombaton a munkás- osztály nagy ünnepe előtti napon vették át a díjakat a szakszervezetek megyei tanácsának székházában. „örömmel tapasztaljuk, hogy megyénk művészeti élete egyre gazdagabb, sokszínűbbé válik. Az is örvendetes, hogy az alkotók és a népművelők egyre tervszerűbben, céltudatosabban tevékenykedrek annak érdekében: a művészeti értékek eljussanak a közönséghez ...” Borsodi György, a szakszervezetek megyei tanácsa vezető titkárának köszöntőiéből idéztük ereket a kifejező megállapításokat. Beszéde további 11- szében méltatta a művészeti díjjal kitüntetettek tevékenységét. „Báron László által vezetett nemzetközi hírű Ciróka-együttes előadásait évente több mint tízezren tekintik meg és a csoport háromszor kapta meg a „Kiváló együttes” címet. Buda Ferenc új kötete napok alatt elfogyott a könyvbizományosok asztaláról. Költészetének ihletője az alkotó ember. Kemény Endre karnagy nagy érdeme, hogy rövid idő alatt egységes, magas művészi igényeket kielégítő zenekari közösséget nevelt a kecskeméti szimfonikus együttesből. Udvaros Béla, a Katona József Színház rendezője színházi tevékenysége mellett sok irányú ismeret- terjesztő munkát fejt ki.” A bensőséges ünnepségen részt vett Katanics Sándor, a _ megyei pártbizottság titkára és Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályánál, vezetője is. Az ízléses p'akett Imre Gábor, a szép oklevél Palk ’ József tehetségét dicséri. H. N. A mindennapi munkán túl Három napon át ülésezett a Hazafias Népfront V. kongresszusa. Amint a tegnap kiadott kongresszusi állásfoglalás megállapítja: eredményekben gazdag volt ez a tanácskozás, amelyen felmérték a IV. kongresszus óta eltelt időszak tevékenységét, elemezték hazánk gazdasági, társadalmi helyzetét. A kongresszus állást foglalt a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusának határozata, nagy nemzeti célunk, a szocializmus teljes felépítése mellett, s megvitatta a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által kibocsátott dokumentumokat. A Hazafias Népfront — jelenti ki az állásfoglalás — a IV. kongresszus óta eltelt idő alatt jelentős munkát végzett. A területi, a helyi népfrontbizottságok és elnökségek teljesítették a IV. kongresszus határozatait. Előrehaladás történt a népfrontmozgalom valamennyi területén. Ezzel a munkával a népfront elérte, hogy tevékenységét, társadalmi életünkben való jelenlétét elismerik, értékesnek tartják. A mozgalom testületéi az idén február és április között tartott újjává- lasztások során új erőkkel gyarapodtak, akik alkalmasak az újabb feladatok megoldására. A Hazafias Népfront — hagyományaihoz híven — továbbra is a párt szövetségi politikájának kerete és kohója kíván lenni. A szocialista nemzeti egység erősítése érdekében tömöríti a társadalom erőit. Részletesen foglalkozik az állásfoglalás a szocialista nemzeti egység politikájával. Megállapítja, hogy e tekintetben ma is helytállóak a népfront IV. kongresszusán elfogadott alapelvek. A jövőben még határozottabban kell szorgalmazni az ipari munkásság részvételét a mozgalomban, s a helyi népfrontbizottságok a változó falusi viszonyokhoz alkalmazkodva folytassák a parasztság körében végzett munkát. Emellett természetesen a népfrontmozgatom továbbra is énít az értelmiségre és szorgalmazza a kisiparosok, kiskereskedők közreműködését. akik az utóbbi években is számos tanújelét adták annak, hogy részt kívánnak vállalni a közéletbői, s a kö- zft-ség gondjainak megoldásából. A IX. kongresszus óta eltelt idő fejődését és változásait mutatja az állásfoglalásnak az a része, amely a nők és az ifjúság részvételével foglalkozik. A népfront fokozottabban számolni kíván a társadalom nem és kor szerinti rétegződésével. Arra törekszik, hogy a nők számarányuknak megfelelően helyet kapjanak a népfrontmunka és a közélet minden területén. Ugyanilyen határozott igény a fiatalok nagyobb arányú részvétele a népfrontmunkában, és a közéletben. A népfront sajátos munkaterületeiről, és kulturális feladatairól is fontos megállapításokat olvashatunk. Bennünket, Bács megyeieket mindenkinél közelebbről érintenek a következő mondatok: „Megtisztelő kötelességünk nemzeti múltunk haladó és forradalmi hagyományainak ápolása. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a népfront hozzájáruljon a, Petőfi Sándor születése 150. évfordulójának megünneplésére kibontakozott mozgalomhoz”. A népfront további tevékenységének e fontos dokumentuma a következő megállapításokkal fejeződik be: A Hazafias Népfront V. kongresszusa áttekintette politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életünket. Munkáját annak tudatában végezte, hogy a következő négyesztendős ciklusban várhatóan tovább növekszik a népfront mozgalmi tevékenysége, közéleti szerepe és bővül hatóköre az élet minden területén. A kongresszus plénuma és szekciói megvitatták a mozgalom fő feladatait és a mozgalmi módszerek fejlesztésének lehetőségeit. A kongresszus egyetért a vitákban kialakult állásfoglalásokkal, és ajánlásaiban ezeket a népfrontbizottságok számára megvalósításra javasolja. A Hazafias Népfront V. kongresszusa elismerését és köszönetét fejezi ki a népfrontbizottságoknak, a mozgalom több százezer munkásának eddigi tevékenységéért. Fölkéri társadalmi munkásainkat, hogy továbbra is segítsék a mozgalmat feladatainak végrehajtásában, hiszen ily módon is hazánk szocialista jövőjén munkálkodnak. Ügy dolgozzunk tovább, hoev szélesedjék a Hazafias Népfrontban otthonosan tevékenykedő állampolgárok köre, hogy mind többen vállalják, -velünk együtt — a bee élettel végzeM ' —‘1 munkán túl — a közös i társadalmi szolgálatát, az anyagi é szellemi javak bőségét megteremtő, e virágzó, kulturált szocialista Magyar ország felépítését. igazgató a megyei pártvégrehajtóbizottság tagja — miután átvette az oklevelet az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium képviselőjétől — méltatta a dolgozók erőfeszítését, ami különösen a lakásépítések fokozásában, s az átadási határidők betartásában nyilvánult meg. A Lajosmizse és Vidéke Háziipari Szövetkezet után a hét végén a kiskőrösi és a mélykúti vegyesipari szövetkezetek . képviselői vették át a Kiváló Ipari Szövetkezet színvonalát bizonyító vándorzászlót, amelyet a KISZÖV vezetősége adományozott. Mélykúton a hétszáz dolgozó közül ötszázan a brigádvállalások teljesítésével segítették elő azt, hogy a csaknem 160 millió forintos termelési értékkel a legtöbbet produkáló ipari szövetkezetté váltak Bács- Kiskun megyében. A Minisztertanács és a SZOT elnöksége vörös vándorzászlajával kitüntetett Fémmunkás Vállalat kiskunhalasi gyára ma, vasárnap délben kapia meg a Fegyveres Erők Klubjában rendezendő ünnepségen az Élüzem és a Szocialista Munka Gyára kitüntetéseket. Az előbbit negyedszer, az utóbbit pedig harmadszorra nyerik el. A kitüntetéseket Gulyás György, a vállalat vezérigazgatója adja át. A Kiváló Vállalat rangjára emelt Habselyem Kötöttárugyár III: számú kecskeméti gyárának dolgozói az Elüzem címet nyerték el. Elmúlt évi eredményeik közé tartozik többek között, hogy 4 százalékkal alacsonyabb létszámmal 11 százalékkal többet termeltek mint 1970-ben Az elismerő oklevelet Karmos Tibor vezérigazgató-helyettes nyúj- totta át. Az üz^mb^n nyolcán kerU-ív ro-r* a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kiírni etést. Ugyancsak El- z’zem címmel tünteti'k ki a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgázt ermelő Vállalat szanki üzemét. felszólalásában, a közös gazdaság eredményeit méltatva hangsúlyozta, hogy a Dózsa Tsz tagsága megtalálta azt a vezető testületet, akikkel együtt tud és akar dolgozni. Ez a sikerek egyik magyarázata. A másik az. hogy ebben a közösségben a termelés a szövetkezetben dolgozó emberek érdekében történik. Elmondotta Losonczi Pál, hogy nagyra értékeli azt a módot, ahogyan a szövetkezet a munkából kiöregedett tagjairól, valamint a jövő várományosairól a fiatalságról gondoskodik. Majd újabb sikereket kívánva a Dózsa Termelő- szövetkezet tagjainak, átadta a vándorzászlót, az oklevelet a szövetkezet elnökének. Dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság nevében, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács képviseletében üdvözölte a közgyűlés résztvevőit, majd átadta a Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetéseket és az elismerő okleveleket a munkában élenjáró szövetkezeti tagoknak, akik között ez alkalommal hatvanezer forint pénzjutalmat osztottak szét. Losonczi Pál és kísérete délután felkereste a Dózsa Termelőszövetkezet gazdaságát, majd Kiskunhalason a VI. nemzetközi lovasverseny résztvevőinek vadászugratását tekintette meg. K. A.