Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-16 / 89. szám
4. oldal 1972. április 16, vasárnap Egy ételmérgezés tapasztalatai Beszélgetés a KÖJÁL igazgatójával 10. KÉSZÜLŐDÉS AZ IZSÁKI PARKBAN Olvasóink tábora, s megyénk lakossága is érthetően élénk érdeklődéssel kísérte és kíséri a közelmúltban Baján történt étel- mérgezés fejleményeit. A kilencszáz személy közül, akik március 29-én a városi tanács napközi otthonainak központi konyhájáról étkeztek, 442-en betegedtek meg. Kórházi felvételre 87-en kerültek, a többinél a mérgezés enyhébb lefolyású volt, s az elsősegély elégséges beavatkozásnak bizonyult. Természetesen nyomban működébe lépett a KÖJÁL „gépezete”, hogy felderítse a körülményeket, igyekezzék fényt deríteni a mérgezés okaira. — Súlyos hiba volt, hogy a rendelkezések ellenére, a konyhán nem őriztek ételmintát — mondja dr. Kántor László, a megyei KÖJÁL igazgató főorvosa. — Így csupán az ételmaradványokból lehetett következtetni. Ennek alapján egyfajta staphylo-, illetve streptococcus jelenléte a karfiollevesben és a rakott burgonyában is kimutatható volt. — Hogyan kerülhetnek a baktériumok az ételbe? — Többféle módon: tisztátalan kéztől, a felületesen tisztított, esetleg nem megfelelően főzött élelmiszerek révén. Hogy e higiénés tényezők közül a mérgezés bekövetkezte melyiknek róható fel, ez igen nehezen állapítható meg. — Jelenleg milyen stádiumban van a vizsgálat? — Két szerv, az Országos Közegészségügyi Intézet és az Országos Élelmezéstudományi Intézet végzi a beküldött ételmaradványok alapján a vizsgálatot. A tapasztalatok szerint a minden részletre kiterjedő, alapos tudományos „nyomozás” eredménye 2—4 héten belül válik ismertté. — Az állomás munkatársai milyen időközönként ellenőrzik a főzőkonyhákat? — Megyénkben 60 főzőkonyha működik gyermekek részére. Rendelet írja elő, hogy ezeket milyen időközönként kell ellenőriznünk. Általában szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végzünk, a nagyobb — ezren felüli létszámú — konyhák azonban gyakori, rendszeres kontroll alatt állnak. — Milyenek a tapasztalatok a konyhák működéséről? — Az ellenőrzés egyhar- mad részüket találta mindenben megfelelőnek. A A többi — tehát mintegy negyven — részint nem felel meg a kívánalmaknak, részint pedig valamilyen formában (bővítés, gépesítés) a követelményekhez alkalmassá tehető. — Szóljunk végezetül arról, ami az ilyen megyénkben eddig példátlan méretű — szerencsére enyhe lefolyású — tömeges ételmérgezés után mindenkit gondolkodóba ejt. Nevezetesen arról: mi a biztosíték arra, hogy a jövőben nem ismétlődhet hasonló eset? — Sajnos, 100 százalékos biztosítékot sem a mégoly alapos ellenőrzés, sem a fejlett technológia nem jelenthet. Egyedül a szemlélet javítása, a fokozott felelősségérzet hozhat e tekintetben előnyös változást. Az ételmérgezés nem „istencsapása”, nem szükségszerűen bekövetkező baleset. Oka lehet a konyha állapota, az élelmiszerek nem higiénikus volta, de nem utolsósorban a vezetők és beosztottak mulasztása, hanyagsága is. A legkorszerűbb, az előírásoknak mindenben megfelelő konyhán is előfordulhat laza munkafegyelem, higiéniai mulasztás. A konyhai dolgozók mindegyike mögé nem állíthatunk ellenőrt, „strázsát”. Kizárólag lelkiismeretességükre, a szabályok maradéktalan betartására appel- lálhatunk, hogy a hasonló eseteknek elejét vehessük. J. T. Zoli hunyorogva körülnéz a szobában, Illés Pistának foghegyről köszön, s máris Robihoz fordul: — Szóltál az öcsédnek, hogy keresni fogom? — Robi, kinyújtott lábafejét nézegetve ezt feleli: — Nem szóltam, mivel nem is láttam, amióta hazajöttem. Tudja az isten, hol lehet. — Megvárom itt. — Éppen megvárhatod, de lehet, hogy tizenegy lesz, mire hazajön. Azt ajánlanám, hogy ha mindenképp beszélni akarsz vele, menjünk be a központba és keressük meg. Valahol majd csak ráakadunk ... Legalább van ok, hogy kimozduljak innen — gondolja Robi. Vagyis hát ürügy ... Meg szeretné lerázni az ágasi fiút is, ellenszenvesnek, fpntosködó- nak, kis sum'ákbercinek tűnik a számára. Csécsszb- pó, nebántsvirág, s biztos, hogy még egyetlen lányt sem vetkőztetett le. Szinte várta, hogy összekaphasson vele, s lebősesse — lehetőleg Illés Pista előtt. Az ágasi fiú otthagyja a nagykapunak támasztott biciklijét, Robi egy pillantással megállapítja, hogy Csepel-Túra gyártmányú, s nincs is nagyon agyon- strapálva. Hármasban indulnak el a hepehupás, sáros falusi utcán, aztán a járdára húzódnak, de nem nagyon fémek el, mert Pista a motorját is tolja maga mellett. Benéznek a Sárfehér vendéglőbe, az ivóba és az étterembe is, a cukrászdába, a borozóba, a kultúrház zárva megint — de Király Zoli sehol. Néhány srác lófrál át a parkon, kérdik tőlük is, nem látták-e, de ma még nem, mondják. Végül megállnak a szövetkezeti áruház sarkánál, igaz, már beesteledett, de ez igazán köznonti helynek számít Izsákon, s ha a Zoli feltűnik valamerről, biztos, hogy észreveszi őket. így beszélgetnek vagy öt percig, de a keresett csak nem jön elő, s ekkor Illés Pista kijelenti, hogy hazamegy, mert dolga van. El is robog a Simsonjával. A higanygőzlámpákkal kivilágított falusi központban afféle csúcsforgalom van ilyenkor, rengeteg biciklis meg motoros jön az állomás felől, autók húzódnak le a macskaköves parkolóhelyre, pillanatonként nyílik az önkiszolgáló csemegebolt ajtaja — Horváth Zoltán azonban mindebből nem sokat észlel, távolinak és lehányni valóan kisszerűnek tűnik az egész, agyába hasít az immár el nem halasztható akció gondolata, ehhez Király Zoltán jó társ lenne, dehát nincs sehol. Keserűt nyel, gyomra idegesen megrándul, s ahogy bandukol Robi mellett a csapzott, elárvult park felé, valami felpislákol a belsejében, majd zsigereit is elönti a heves izgalom, s érzi, hogy meg kell szólalnia ... — Te Robi — kezdi, s óvatosan körülnéz, nincs-e valaki a közelben, de a park üres, csak a szél kapkodja a faleveleket, az eldobált koszos papírokat. — Mi van? — kérdi amaz türelmetlenül. — Volna egy kis munka még ma este ... Én az öcséddel, már mindent megbeszéltem. Nem tudom, neked el- mondhatom-e. — A titokzatosság a másikban felkelti az érdeklődést. Még kiderül, hogy jót ötlete van a srácnak, gondolja. De jobb mindjárt rákérdezni a lényegre. — Ne hülyéskedj már, mit vagy betojva? Persze hogy nem árullak be... Főleg, ha egy kis pénz is van a dologban. — Zoli csak erre vár. Oldódik benne a feszültség, tagjait különös bizsergés járja át. — Ezer, vagy ötvenezer forint. De lehet, hogy hetvenezer. — Robi elmélázik: a pénzzel sok mindent lehet kezdeni. Eszébe jut a Nagy Bélával való tervezgetés, a szilvesz- terezés a pécsi turistaházban. Egyúttal az is átvillan az elméjén, hogy nem egészen törvényes melóról lehet szó. — Mit kéne csinálni? — kérdi. — Hogy mit? Kimennénk németbe, vagyis hát az NSZK-ba. — Eltűnődik. Ez valami embercsempészés lesz. Sürgeti Zolit: — Mondjad! Mondjad! Érdekel a téma. — És az ágasi fiú mondja: taxival, mert azt nem ellenőrzik. És hogy honnan lenne a pénz? Ott, a tanyán, Kiss Béláéknál. Mert jó szőlője van az öregnek, három, vagy inkább négy hold. Zoli néha számítgatta már: ennyi bor terem, ennyiért veszik át. tehát legalább százezer forint készpénznek kell Arankáéknál lenni, de ennél csak több lehet, van ott 150 ezer is. Most már ömlik belőle a szó, évek óta rosszul élnek egymással, mármint Béla bácsi és az asszony, a korkülönbség is nagy, és ő megbeszélte velük, hogy szó nélkül ott hagynák, s hoznák magukkal a pénzt is. Most, ötödikén estére van a dolog megbeszélve, váriák őket, nem lehet elhalasztani. — Robi jobb öklével csapkodja bal tenyerét. Ezt mondja — Ide figyelj, öregem, ha ezt így kiterveltétek, legalább egy héttel előbb szólhattatok volna nekem is. Akkor én minden részletében kidolgoztam volna a dolgot. Hogy mást ne mondjak, azokkal a nőkkel én is szerettem volna beszélni. Van nálad fénykép a lányról? — A fiú szó nélkül előkotorja a fénykénét, amit a nyáron, még a debreceni út előtt kért Arankától. — Aha ... Helyes lány. — De már az jár Robi eszében, hogy németbe Ausztrián át kell menni. Felrémlik benne egy kémregény históriája. Ezt mondja: — Te bolond! Ott kémet csinálnak belőlünk! — Na és... Nem baj, csak jól fizessék. Robinak imponál a fiú. Az ötlet zseniálisnak látszik. Dehát, ha nagyvonalakban is, a végére kell járni. — Hogyan képzeltétek átmenni a határon? — Sorompó van. áttörjük. — Vakmerő és logikátlan. Felcsavarodunk, vagy szilává lőnek bennünket. Elhagyott helyéri kell ármen- ni, lakott helytől távol. Számolnunk kell azzal, hogy műszaki zár van. Aknamező meg minden. De ezt észre lehet venni, mielőtt még odaérnénk. Kiszállunk, lekötjük, a gázpedált, hogy erő legyen a motorban. Ráadom a sebességet, én is kiugróm. Ha aknára fut, felrobban, vele a kocsi is, de a keletkezett résen átlógunk. Ha meg nincs akna, akkor csak a drótsövényt szakítja át. így megmaradna a kocsi. Bécsben taxiznánk, abból is lenne egy kis pénz ... Ülnek a pádon és arról ábrándoznak, hogy élnek majd kint Nyugaton. Aztán Robi hirtelen halkabbra fogja a szót. — Na és mit terveztetek a vezetővel? — Azt, hogy leütjük... — És elmondja azt, amiről három nappal korábban a Robi öccsével beszélt a kecskeméti nagyállomáson. Robi a fejét csóválja. — Egyik sem jó. A sofőrtől mielőbb meg kell szabadulni. Te, van ott pince Kisséknél? — Zoliban fel- idéződik Kissék udvara. Az épülettel egybeépített borkamra, ahol az öreggel együtt rakosgatták a hordókat. — Pince van. Odatennénk? — Oda hát. Az lenne a legjobb. Mert nem mondtam még azt sem, hogy mi legyen az öreggel. Vagy hagynánk, hogy beáruljon bennünket? — Zoli elbizonytalanodik. Aztán kivágja magát: — Én eredetileg is azt gondoltam, hogy odatennénk, összekötözve, a száját is bekötve. Be lesz rúgva, könnyen elbánunk vele. Ebben maradtak. Robinak egy pillanatra elfel- hősödik a gondolata, anyja jut eszébe, de aztán csak ennyit kérdez: — Öcsémmel mi legyen? — Jön ő is. erre jövünk, felvesszük. Újabb gondolat perdül meg Robi agyában- —- Te. nem is kell leütnünk ,a sofőrt, elvitetjük magunkat a határig, pénz lesz, kifizetjük. — Zoli szemhéja megrándult, riadtan markolja meg a pad szélét. Végül eszébe jut valami: — Nem jő, nem jó. Akkor már hatan lennénk, seho- gvan sem férnénk el. Robi elismeri, hogy ez igaz, a sofőrt tehát el kell intézni. Kölcsönösen bevallják, hogy egyiküknél sincs pénz. Márpedig a nyolc- órási busszal be kell menni Kecskemétre. — Gyerünk be a vendéglőbe — javasolja Robi, s Zoli követi, bár nem egészen érti, hogy miért éppen oda, amikor egy fiityingjük sincs. Alacsony, piros arcú fiú áll a pultnál. — Mit isztok, fiúk? Vendégeim vagytok, névnapom van — szól oda Robiéknak. Árvái Imre — ígv hívják — mindegyikőjüknek kér egy féldeci meggylikőrt. Zoli cigarettával kínálja. — Jó, akinek külföldi cigire is telik — vihog, s hátbavág- ia az ágasi fiút. Szemei keresztbe állnak. — Na még valamit... Zoli újabb fél meggylikőrt, Robi egy Colá-t kér... Zsibong a vendéglő, alig hall iák egymás szavát. — Ne haragudj, már. Imrém, most jut eszembe, hogv nincs nálam pénz és be kell mennünk Kecskemétre. A ói egy húszast, majd megküldöm. mond a címed, felírnám azt is.. Kiszámítják. ho°v Zolinak csak a Határútig keli váltani jegvet, onnan bérlete van, így marad összesen 3.60. Elmennek a Kossuth borozójába és a révén három partit játszanak. A ti. részt kedden kö- zölifik. Címe: Berta János elindul. Kárba vesznek a milliók? Napjainkban gyakran szóba kerül az élelmiszergazdasági termelést érintő tanácskozásokon a partnerek azonos kockázatvállalásának és érdekeltségének fontossága. A gazdasági életben ugyanis gyakran kerülnek kellemetlen helyzetbe egyes mezőgazdasági üzemek mert üzletfeleik nem tartják be a megállapodásokat. Számos példát lehetne felsorolni ennek bizonyítására. Az alábbiakban egy olyan esetről szólunk, amely tipikusan bizonyítja, hogy milyen káros hatása van annak, ha valamelyik partner önkényesen felrúgja a megállapodásokat. A kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelő- szövetkezet vezetősége néhány éve elhatározta, hogy a helyi hűtőházzal együttműködve bogyósgyümölcs- telepítési programot valósít meg. Akkoriban ugyanis az Országos Hűtőipari Vállalat úgy határozott, hogy a megyeszékhely hűtőházának rekonstrukciója egyúttal a mirelit áruk választékának a növelését is szolgálná. Ezért telepített a termelőszövetkezet fokozatosan ribiz- lit és pöszmétét. Azt tervezték, hogy kétszáz holdas ültetvényt létesítenek az említett gyümölcsfajtákból. Közismert, hogy a bogyósgyümölcsűek igen keresettek nemcsak itthon, hanem a világpiacon is. Az Országos Hűtőipari Vállalat szakemberei azonban újabb számításokat végezve megállapították, hogy számukra nem gazdaságos Kecskeméten mirelit áruk készítésére berendezkedni. A rekonstrukció ugyan befejeződik az idén, de az itteni hűtőház — amely mellesleg szólva az ország legkisebb ilyen állami kezelésben levő létesítménye —, csak tárolásra és jéggyártásra rendezkedhet be. A kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet nehéz helyzetbe került. Közölték a gazdaság vezetőivel, hogy vagy Székesfehérvárra szállítják a termőre fordult ültetvények gyümölcsét, vagy nem tartanak rá igényt. Az ottani hűtőházat jelölték ki ugyanis a kecskeméti szövetkezet termésének mélyhűtésére. Közismert, hogy a kényes gyümölcsök a szállítás során jelentősen vesztenek frisseségükből, minőségük romlik. Székesfehérvár mintegy 120 kilométerre van Kecskeméttől, tehát a szállítási költségek is terhelik az árut. Több költség, minőségi romlás, sok gond és vesződség — foglalja össze tömören bosszúságaik okozóit Kosa Antal, a termelőszövetkezet elnöke. Még hozzáteszi: — Eddig 70 holdat telepítettünk 2 és fél millió forintos beruházási költséggel. A hűtőipar is anyagi támogatást nyújtott tervünk megvalósításához. Ennek ellenére megváltoztatta előzetes álláspontját. Az idén termőre fordul a termelőszövetkezet értékes ültetvénye. Az elnök véleménye szerint évente 30—50 vagon gyümölcsöt terem majd. Ez a mennyiség ipari feldolgozást igényel. A kecskeméti piacon például egész idényben egy vagonnal lehetne értékesíteni. Ismeretes, hogy Kecskemét a megye élelmiszergazdasági termelésének fontos központja. A bogyósgyümölcsűek iránt számottevő a kereslet, ezért is foglalkozott, ha nem is jelentős mennyiségben, a kecskeméti hűtőház meggy, szamóca, pöszméte, ribizli mélyhűtésével a rekonstrukció előtt. 1967-ben mintegy száz vagonnal tartósítottak. Az Országos Hűtőipari Vállalat felülvizsgálhatná álláspontját, és kereshetné a lehetőségét az általa elkövetett hiba korrigálására. Ellenkező esetben a termelőszövetkezet elnökének véleménye szerint semmi értelme nincs az ültetvény fenntartásának. Azt fontolgatják, hogy kivágják az értékes telepítést. — Egyelőre nincs szívünk hozzá — mondja az elnök —, a józan ész is tiltakozik a pusztítás ellen. Milliós értékek vesznének kárba, K. S.
