Petőfi Népe, 1972. április (27. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
fűig proletárja!, egyesüljetek 1 fzmutn A MAG VAR SZOCIALISTA MüNKA'SFA’RT BA'CS-k'lSKL/N mecvei Bizottí a'Ga’maí/ lapj a Xx VII. érL T*. szán jára 1 forint ISTI április 2, vasárnap A nemzet újjászületése (, Bdcs-Kiskun megyeiele, a szerencsésebbek közé tartozunk, hiszen a Duna—Tisza köze nagyrészt 1944 november elején már szabad volt De még mi is láthattuk a fasizmus agóniáját, vérengző, vad, sok százezer ember életét követelő haláltusáját Ám mégsem szenvedtünk annyit, mint az ország nyugati része, ahol a fegyverropogás, az ember fizikai létét veszélyeztető bizonytalanság 1945. április 4-én ért véget Mi akkor a rádiót figyelve szegődtünk nyomába a frontvonalnak is onnan is nap mint nap tudhattuk, hogy mitől menekültünk meg. A fasizmus minden eszközt megragadott annak előzetes bizonyítására, hogy mi lehet népünk sorsa, ha a Kelet győz. De a győzők magatartása már akkor is a baráti jobb nyújtás volt. Pedig lehettek félelmeink, mert nem volt tiszta a lelkiismeretünk. A közvélemény tudta, hogy mit művelt Ukrajnában — többek között — a vérengző Grassy József vezette, főként Kecskemétről, Kiskunfélegyházáról és Nagykőrösről verbuválódott 15. könnyűhadosztály. De ott, Keleten, már régen tudták, hogy a történelmet, a népek sorsát sohasem a szemet szemért, fogat fogért elv vitte előbbre. Nem! Hanem az emberség, egy már régen vallott nagy ügy hív í szolgálata, az áldozatoktól sem visszariadó és sé- j reimet meg nem torló, állhatatos segítökészség. m nap: április 4L, — Ált minél jobban távolodunk huszonhét év előtti első pillanatától, annál nagyobb betűs és emlékezetesebb. Ilyen volt március 15. és március 21. is. Ám ezek az ugyancsak piros betűs dátumok nem adhatták a nép sorsának a véglegességét, csupán a reményt csillantották meg: Nép, ezt teheted! S ha teszed, minden, minden a tiéd leheti Ezért érezhettük 1945-ben, hogy — talán először — az egész országot tartjuk karjainkban. Hiszen a fasizmus nyűgétől szabadultunk, s dallal, szegényen, sokan rokkantán, de szívvel és feszült izmokkal indultunk el valami ígéretes jövő felé. tt örököltünk? Félelmet, nyomort, pusztulást, romokat, éhséget, rongyainkat, temetetlen holtakat. De bennünk pislákolt a hit: a történelem sötét fellegei mögül egyszer mégiscsak kisüt a nap. Ezért azon az első április 4-én, mikor érkezett a hír felszabadulásunkról, gyalulatlan deszkákból eszkábált emelvényfélét vittünk a terekre és meg nem hirdetett gyűléseken százak és ezrek bátorodtak fel, hogy az országban megszűnt a háború borzalma. Béke következett. S béke van most is. Ha a világ egyik-másik sarkán bombák robbannak is, de a legtöbb háborút vívott hadszíntéren, a vén Európában még sohasem volt ilyen hosszú ideje —huszonhét éven át — tartó béke. Vajon « kezdeti napokban, de még évekről is beszélhetnénk, hittük-e, hogy birtokában leszünk mindannak, ami manapság már a miénk? Tehát nagy küzdelem van mögöttünk! De nem lehet semmiféle ígéretet tenni arra, hogy nem lesznek továbbra is küzdelmeink. Ehhez azonban mások a körülmények, a feltételek. Az ötvenes évek vargabetűi után most már van helyes, népszerű pártpolitika és ennek nyomán az életünk tulajdonképpen másból sem áll, mint e politika által számontar- tott gondjaink megoldásának folyamatából. S ezért van az egész társadalmat felölelő, őszinte lelkesedés, amit éppen az utóbbi hetekben, hónapokban a népfront különböző fórumain is tapasztalhattunk. Ez egyben teljes sikerét is jelenti annak a szövetségi politikának, amelyet a párt nagyon elvhűen nemcsak hirdet, hanem gyakorol is, a teljes nemzeti egység szilár dulása érdekében. Es ha csaknem három évtizeddel korábban, a romok Táttán, ma már szinte elképzelhetetlen önbizalommal azt hirdettük, hogy „Lesz magyar újjászületés!”, akkor ma az országban, de Bács- Kiskunban is gazdasági, kulturális eredményeink birtokában mondhatjuk, hogy lett magyar újjászületés, / gaz, az újjászületés nem volt könnyű, zökkenőmentes, vagy éppen egyenesvonalú, de a mindig egymás után következő — önmagában is sokrétű tennivaló helyes megválasztásával sikerült, amit az is bizonyít, hogy a felszabadulás óta történt legnagyobb megrázkódtatást, az 1956- os ellenforradalmat is győzelmesen megsemmisítettük. E harcokban újjászerveződött párt lenini elveket megtestesítő politikája szinte lépésről lépésre, de meghozta gyümölcsét: hazánk legkisebb zugában is a szocializmust építjük, egyre magasabb szinten. Ezt reprezentálta a „Bács- Kiskun Budapesten” rendezvénysorozat is. A felszabadulás pillanatáig nagyon igaz volt Ady kívánsága: „Mert itt kárhozat van, itt le kell gyilkolni mindent, ami régi, ezeréves holmi". Most újabb ezredév küszöbén állunk, máris jelentős eredmények birtokában. Felszabadítónkhoz, a Szovjetunióhoz való testvéri tartozásunk, proletár internacionalista hitvallásunk, belső építésünk jó üteme, a gazdasági élet vezetésének új rendszere, mind-mind azt bizonyítják, hogy jó úton járunk. Manapság a különbségek, érzékelése érdekében már nem régi múltunkkal, hanem néhány esztendővel, vagy éppenséggel a tavalyi életünkkel hasonlítjuk Osz- sze a mait. És a különbség mindig ama javára dől el. További céljaink Is a nép akaratával egyeztetett pártpolitikában gyökereznek. Ezek a célok sok-sok gazdasági, kulturális jellegű törekvést tartalmaznak. De számos egyéb tennivaló az egyre nemesebb emberi vonások igénye, a morális követelmények egész sora szegődik melléjük. Közülük a legfontosabb a munka! A dolgozó ember az eddiginél még nagyobb tisztessége és megbecsülése. Tehát a mérce továbbra sem lehet más, csupán a teljesítmény. Olyanfajta légkört kíván korunk, hogy ne lehessen másként, csak jól dolgozni, hiszen a társadalmat semmi más, csak a teljesítmények, méghozzá a jó teljesítmények viszik előre. Az egyhelyben topogót meghaladja az idő. Elszakad az elől haladóktól, éppen ezért, különöseij, ha vezetőről van szó, le kell vonni a személyét illető következtetéseket. Az új gazdasági mechanizmusban egyébként is kialakul a tettek bázisára épülő, valóságot értékrend- szer. Így hát, ha úgy tetszik, képletesen, vagy valóságosan kapjon szobrot, maradandó emléket a kiváló munkás, mérnök, tervező, vagy a mezőgazdaság bátor elitje is. K orunk felelős a mának, de a jövőnek is. Utódainknak el kell számolnunk, mert ha el is felejtkeznénk erről, elszámoltatnak bennünket. Tehát a célok megvalósítására nem lehet határidő-módosítás, vagy hosszabbítás, mint egyikmásik sportágban. Mindent időn belül kell teljesíteni, időn belül kell győzni! Ezért a vezetők elsőrendű feladata a kezdeményezőkészség táplálása, kibontakoztatása, a lustaság, tunyaság elleni mindenkori fellépés. S szakadatlan küzdelem a csak papírokkal viaskodó, de az ügyre úgyszólván szemet sem vető bürokratizmussal, S mi az, ami még korunk állandóan jelenlevő igénye? Az emberi közvetlenség, őszinte, bátor szókimondás, s ezzel együtt küzdelem és fellépés az emberi gyengeségekkel, a talpnyalással, az alaptalan ígérgetésekkel és a tétlenséggel szemben. Fellépés a „kivárás" alattomosságával szemben is, ami egyenértékű az építés gyorsításáért, a közélet puritanizmusáért a harcot vállalókkal szembeni ..kibnjtö- lés” erkölcstelen semmittevésével. Kitüntetések A Szoílár lényok Kisodródás «Lolita« Új’módi stafirung «Lakta« Művelődés, irodalom. művészr Társadalmunk permanens kívánsága, hogy a szó és a tett fedjék egymást, éppen ezétt erősödjön tovább valamennyi vezető szerv kapcsolata népünk minden rétegével. A vezetés tudományos felkészültségének állandó javulása tulajdonképpen plántálja a jót, a bizalmat ébresztőt, irtja és gyomlálja mindazt, ami akadályoz, hitetlenít vagy bénít. Fontos eleme ez a népi-nemzeti egységet kovácsoló pártpolitikának. S ok gondunkat megoldottuk már, ám maradt még bőven belőlük. De legyen bármennyi gondunk, mégis azt mondjuk, hogy ennek a huszonhét esztendőnek a történelme valóságos forradalom volt Olyan időszak, amelyből bőven meríthetünk erőt további küzdelmeinkhez, amelirnek újabb kilométerkövénél bizonyára egyazon lélekkel fogalmazunk mindenütt: szép lettél hazám, s mily szép a jelződ, szocialista! WELTHER DÁNIEL
