Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-09 / 58. szám

Színes, tartalmas program az egészségügyi dolgozók klubjában Pályázati felhívás ífjÚ népművészeknek A kecskeméti kórház fő­épületének alagsorában hangulatos, faburkolatú te­rem, benne kényelmes fo­telek, zenegép, magnó, kü­lönböző játékok fogadják az egészségügyi dolgozók „Semmelweis”-klubjába be­térő látogatót. Az alig egy­éves múltra visszatekintő klub egyik vezetőjével, Ku- riZío Zsuzsa laboránssal a klub életéről, munkájáról beszélgettünk. — Klubunkat a kórház párt-, KISZ- és szakszerve­zete hozta létre azzal a cél­lal, hogy ideális körülmé­nyeket biztosítsanak a dol­gozók szórakozására, műve­lődésére. A terem beren­dezéséhez a kórház igazga­tósága közel 200 ezer fo­rinttal járult hozzá. Csak­nem kétszázan járnak rend­szeresen a klubba. — A kórházban nemcsak fiatalok dolgoznak. Hogyan sikerült olyan programot összeállítani, mely kielégíti • különböző korú és ér­deklődésű emberek igé­nyeit? — A klub heti három al­kalommal tart nyitva, s azt a megoldást választottuk, hogy egy napot a KISZ, egyet a szakszervezet vál­lalt magára, egy nap pedig kötetlen szórakozás szere­pel a programban. — Melyek a legkedvel­tebb programok a klubban? — Egyre nagyobb érdek­lődés fogadja a TIT világ­irodalmi előadássorozatát, a képzőművészeti kiállítá­sokat, melyeken kecskemé­ti művészek munkáit lát­hatjuk. Legsikeresebb programjaink közé tartoz­tak az elmúlt időszakban a magnósklub foglalkozásai, az érdekes és népszerű dzsessztörténeti előadások, valamint a különböző útibe­számolók. Dr. Lusztig Gá­bor Kanadát mutatta be nekünk, dr. Takács Sándor nyugat-európai útiáról szá­molt be, s eljutottunk Egyiptomba is dr. Szabó Dénes diái segítségével. Kurilla Zsuzsa elmond­ta, hogy színes, tartalmas programot terveznek az el­következendő időre is. Po­litikai előadássorozatot in­dítanak időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. Vendégül látják Dinnyés József énekest, találkozót szerveznek a városban élő fiatal művészekkel, újság­írókkal, s ha minden jól megy, akkor rövidesen az Európa-hírű Ex Antiquis együttes Is ellátogat a klubba. — Viszonylag kevés or­vos jár a klubba — mon­dotta végül — kevés a pén­zünk a nevesebb előadók meghívására, kevés támo­gatást kapunk a művelő­désügyi szervektől, és még sorolhatnám nehézségein­ket. Ügy érezzük azonban, hogy szívós, következetes munkával túlléphetünk ezeken, s megvalósíthatjuk a kitűzött célt: a mai kor igényeinek megfelelően otthont adhatunk a kórházi dolgozók szórakozásának, művelődésének. Csapat Lajos A Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola hallgatóinak ta­nulmányi átlageredménye az elmúlt félévben 2,96 volt. Ez az eredmény nem mondható kielégítőnek, bár az előző évekhez képest fejlődést Jelent. Köztudo­mású, hogy a műszaki in­tézményekben egyébként is nehéz jó eredményeket el­érni, nálunk pedig ehhez még azt is hozzá kell szá­mítani, hogy a képzési idő mindössze 3 év, s így „sű­rített” tananyaggal kell megbirkózni. Csak folyamatos és egyenletes munkával lehet eredményesen elsajátítani az üzemmérnöki tudást. A kampányszerű tanulás el­kerülése érdekében a tan­székek meghatározták a maximálisan íratható zárt­helyi dolgozatok számát és összeegyeztették a tervet. A folyamatos tanulást segíti elő az új tanulmá­nyi és vizsgaszabályzat is. Hallgatóink kesernyés száj­ízzel fogadták, hogy addig nem vizsgázhatnak, amíg nincsen meg minden tárgy­ból a félévi munkát tükrö­ző gyakorlati jegy. Am en­A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Köz­ponti Bizottsága és a Né­pi Iparművészeti Tanács a Művelődésügyi Minisz­tériummal és a Népműve­lési Intézettel egyetértés­ben pályázatot hirdet az Ifjú népművész cím el­nyerésére. A pályázaton 30 éves korig egyénileg alkotott művekkel, a népzene, néptánc, népi játékok, hímzés, szövés, csomózott és szövött technikájú sző­nyeg, fafaragás, textil- festés, kékfestés, fonás, fazekasság, kerámia, to­jásfestés és művészi vas­kovácsolás népművészeti ágakban vehetnek részt a fatalok. Az Ifjú népmű­vész cím annak adomá­nyozható aki önálló nép­nek megszerzésére, sőt ja­vítására a szemeszter utol­só hetében is lehetőséget adnak a diákoknak. Az új tanulmányi szabály­zat, illetve a diákok folya­matos tanulása a főisko­lánkon is meghozta az eredményt A 671 nappali tagozatos hallgató közül ugyanis az előző félévben 621 főiskolás zárta eredmé­nyesen a tanulmányait. Mindhárom évfolyamon a műanyag-technológusok tartoznak az élcsapatba. Az elmúlt félévben 3,50 átlag eredménnyel a 304-es tan­kör bizonyult a legjobbnak. Az egyéni tanulmányi ver­senyben ezúttal is a har­madik évfolyamos Balázs László érte el a legjobb eredményt. Kitűnő bizo­nyítványt kapott. A főisko­lánkon tanuló külföldi diá­kok is jó tanulmányi ered­ményt értek el. Közülük a legjobb átlagot a vietnami Vu Quang Tham szerezte meg. A munkájukkal, fe­lelősségteljes komolyságuk­kal, szorgalmas tanulásuk­kal kivívták mindannyiunk el5''"’érését. Szabó Imre főiskolai hallgató művészeti alkotással és i azt kiegészítő dolgozatta, pályázik. Csak népművé­szeti alkotással, vagy csak szaktanulmánnyal külön- külön pályázni nem lehet. A pályázó népzene, nép­dal, néptánc, népi játék művészeti ágakban a mű­faji sajátosságok figye­lembevételével 5—5 mű előadásával pályázhat. A népi díszítő művészet, népi iparművészet vala­mely ágában szintén 5—5 önálló alkotással, a cso­mózott és szövött techni­kájú szőnyeg kategóriá­jában pedig három önál­ló alkotással vehetnek részt a fiatalok. A dolgozóinak arról kell tanúskodnia, hogy a je­lentkező fiatal saját név- művészeti tevékenysé np hogyan kapcsolódik lak helyének, illetve népm vészeti tájegységének h - gyományaihoz. A dolgo- elkészítéséhez, irodaim forrásmunkát is fel lehr‘ használni, de ezt a do1- gozat végén jelezni kell. A pályázók az alkotá­sokat a megyei KlSZ-b'- zottsághoz május 31-io juttassák el. A megi KISZ-bizottság, valamin* ’ megyei tanács, menyr népművelési tanácsa-tr­és a megyei művétől*-: közvont által felkért szakemberek közösen hallgatják meg a jelent­kezőket, Illetve választ­ják ki a beérkezett pálya­művekből a leajobb alko­tásokat. Ezt követően ja­vaslatot tesznek az orszá­gos meghallgatásra, illet­ve elküldik a pályamű- veket a KISZ Központi Művészegyüttes székházá­ba. A KISZ Központi Bi­zottsága és a Népi Ipar- művészeti Tanács által felkért bíráló bizottság a beérkezett pályaművek alapján dönt az Ifjú nép­művész cim odaítéléséről. • Az Ifjú népművész cí­met augusztus 20-án ad­ják ki Budapesten. A címmel oklevél, plakett és 3 ezer forint pénzjutalom Jár. A legjobb pályamun­kákból kiállítást rendez­nek, Visszapillantás as előső félévre

Next

/
Thumbnails
Contents