Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-09 / 58. szám
Országjáró fiatalok Az ifjúsági turizmus lehetőségei % Az ifjúsági mozgalom, a sport és a turizmus szoros kapcsolatban áll egymással. A fiatalok mindig vonzódnak a természethez. Szívesen keresik fel a hegyeket, erdőket, forrásokat, a szemet gyönyörködtető tájakat. Az ifjúsági turizmus a nevelés egyik eszköze is: a fiatalok a történelmi múlttal, a jelennel, s mindazzal találkozhatnak, ami az elmúlt 26 év alatt a szocializmust építő hazánk elért. A fiatalok szeretik a jól szervezett táborozásokat, természetjárást. Mégis, mi az, ami megváltozott? „A szervezett turizmus ma még jelentéktelen az országban” — hangzott el ez a kijelentés egy jelentős fórumon. Igazat kell adnunk ennek a megállapításnak. Bács-Kiskun megye példája is igazolja: 1971-ben az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, valamint a KISZ szervezésében 5760 fiatal vett részt belföldi utazáson. Emellett több száz fiatal egyénileg, vagy kisebb csoportban próbálkozik a turizmussal, amelyhez a természetbarát-szövetségek igyekeznek segítséget nyújtani. TIa a fenti tényeket összevetjük azzal, hogy megyénkben megközelítőleg 110 ezer KISZ- korosztályba tartozó fiatal él, a turizmus különböző formáiban a részvétel elenyészően kevés. Tapasztalataink szerint a turisztika eddig főként országjáró kirándulásokra korlátozódott, amelyeket az üzemek, termelőszövetkezetek és különböző gazdaságok szerveztek saját anyagi hozzájárulásukkal. Ezek a túrák azonban gyakran csak szórakoztató kirándulások, és meglehetősen kevés idő jutott például a történelmi nevezetességek tanulmányozására. A munkásfiatalok körében a szakszervezet, vagy a gazdasági vezetés évenként csupán egykét alkalommal kezdeményez hét végi kirándulást. Az üzemi KISZ-szervezetek 10—15 százaléka szervez rendszeresen kirándulást. A középfokú tanintézetekben 4—5 évvel ezelőtt 18 turistaszakosztály működött. Jelenleg csupán hármat tartanak nyilván. A termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban dolgozó fiataloknál az országjáró kirándulások és a jutalom külföldi utak a jellemzőek. A hét végi kirándulásokra, túrákra a mezőgazdasági munka miatt nincs lehetőség — vallják több helyen. A KISZ VIII. kongresz- szusán hangzott el, hogy: „A KISZ tevékenységének olyan széles a skálája, mint az ifjúság igénye és érdeklődése. Egyaránt magába foglalja a politikai tüntetéseket, a szemináriumokat, a termelési mozgalmakat, a művelődési, szórakozási lehetőségeket és a sport valamennyi formáját.” Mindezt szembe állítani, vagy egymástól elválasztani nem lehet. Mi a jelenlegi gyakorlat? Sem az iskolai nevelés, sem az ifjúsági szövetség nem szolgálja eléggé következetesen a természet, az élet szépségének tiszteletét és szeretetét. A mai modern élet tempója (forgalom, zsúfoltság, szennyezettség, zaj) a termelés automatizálása, s az a tény, hogy a tanuló fiatalok idejük jelentős részét az iskolanad- ban töltik, alapos indoka annak, hogy az ifjúság kiránduljon, sportoljon. Sajnos kevés a szervezésben, irányításban jártas vezető, magas a felszerelések ára. Mindez igaz. De a természetjáráshoz nem kell nagy anyagi áldozat. A lehetőségek is adottak. Kialakulóban vannak a megyei üdülőbázisok: Tőser- dő, Szelidl-tó stb. A Duna, vagy a Tisza közelében élő fiataloknak nem jelenthet különösebb problémát a turizmus, vagy a vízisport elterjesztése. Ezek a lehetőségek talán kevesebb kényelmet adnak, de annál több élményt, romantikát nyújtanak a fiataloknak. Az önkiszolgálást, az önellátást sem kell már feltalálni, hiszen úttörőtáboraink jórészt így működnek. • • {Vömmel tapasztaltuk, ^ hogy a megye kedvelt üdülőhelyein egymás után épülnek a szebbnél szebb hétvégi házak. Annak azonban már kevésbé tudunk örülni, hogy az üdülőhelyekről mind jobban kiszorulnak a fiatalok, akik csupán egy sátorral szeretnének néhány napot eltölteni az erdőben, vagy a víz mellett. Nagyon hasznosnak tartanánk, ha a tanácsok kemping céljára is kijelölnének alkalmas területeket, ahol nincs ugyan komfort, de a táborozáshoz szükséges elemi feltételek kialakíthatók. A Tőserdőben egy ártézi kút jelzi, hogy a megyei tanács néhány évvel ezelőtt nagyon hasznos ajándékkal ismerte el a községfejlesztésben részt vevő fiatalok munkáját. Az a törődés és figyelem, amely az ifjúságpolitikai határozat óta új lendületet kapott a tanácsok munkájában, biztosíték lehet arra, hogy ez a kezdeményezés követésre talál. Közismert, hogy a középiskolai tanulók csak tanári kísérettel mehetnek kem- pingezni, kirándulni, tehát a középiskolai turisztika függvénye annak, hogy a pedagógusoknak van-e idejük a természetjáráshoz. Természetesen számunkra sem lehet közömbös, hogy a fiatalok milyen körülmények között vágnak neki a hegyeknek. A tanári kíséret mindenképpen megnyugta- tólag hat a szülőkre, de bennünket nem nyugtat meg az, hogy sajnos, egyre csökken azoknak a pedagógusoknak a száma, akik ilyen feladatokra vállalkoznak. Erkölcsi és anyagi elismeréssel talán jobban érdekeltté lehetne tenni az egyetemeket, főiskolákat végzett fiatal pedagógusokat ebben a munkában. A Kommunista Ifjúsági Szövetség idei programját eddig nem tapasztalt új tervek és elképzelések gazdagítják. A tervek szerint több járási és városi bizottság megalakítja a fiatal utazók klubját. Kerékpáros, motoros és gyalogtúrákat szerveznek a fiataloknak. A kalocsai járásban a termelőszövetkezetek között sportversenyeket szerveznek. Valamennyi KISZ-bizottság tudatosan készül a nyári kempingezésre és táborozásra. Az ifjúsági turizmussal kapcsolatos párt- és kormányintézkedések lehetővé teszik, hogy 2 ezer Bács- Kiskun megyei tanuló fiatal jelentős anvagi kedvezménnyel félárú utazási lehetőséget igénybe véve üdülhet maid a Balatonná1. A Pórt Központi Bizott- sága az ifjúságpolitikai határozatban felhívta az egész társadalmat, hogy segítse az ifjúsági turizmust. A lehetőségek arra késztetik a megvei KlSZ-bizott- sáffot, hoav különböző szervekkel együttműködve — különösen a természetbarátszövetséggel — tovább gazdagítsák az ifjúsági turizmust. Terbe Dezső KISZ megyei első titkár