Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-30 / 76. szám
4. oldal 1992. március 30. csütörtök felvették, de kollégiumi elhelyezésre nem volt mód. 4. MUNKAHELYEK ÉS CSAVARGÁSOK Ugyancsak november 5én reggel, a kecskeméti nagyállomáson az Izsák felől befutó vicinálisról alacsony, gyors mozgású, fekete hajú fiatalember száll le. Végigballag a peronon, egyre tétovább lépésekkel, végül megáll az újságpavilonnál, a dróthálón átvilágító magazincímlapokat nézegeti. Már- már indulni készül, hogy elmegy a Sütőipari Vállalat központjába, mivel pár nappal azelőtt ígérték, hogy felveszik átképzős segédmunkásnak, csak a szükséges papírokat kell beszerezni. Ekkor hirtelen valaki a vállára csap. Megfordul. — Ni csak, a Király Robi! — lelkendezik a szőke, göndör hajú fiatalember. — Mit keresel itt? — Munkát — feleli Robi. — Amit jól megfizetnek. Nagy Béla, a kecskeméti fiatalember — pályamunkás a vasútnál — tűnődve mosolyog. Ezt mondja: — Pajtás, az nem nekünk terem. Nem a mi fajtánknak. Különben ... Nézd, ide is eljöhetnél. Most is keresnek pályamunkásokat. Ha ráhajtasz, megvan a kétezerhárom—kétezernégy. — És életem végéig legyek nályamunkás? — No nem... Ha betöltötted a tizennyolcat, jelentkezhetsz Diesel-mozdonyvezetői tanfolyamra. Király Róbert gondolkodóba esik. Csakugyan, ezt meg lehetne próbálni. Szabad levegő, mozeás, gép — mégiscsak más, mint az élesztőszag. Meg is kérdi Bélától: — Hol lehet jelentkezni? — Keresztanyám ott van a munkaügyön. mondd meg, hogy én küldtelek. szakmát adnék. — A fiú azt mondta, majd érdeklődik. S legközelebb, amikor kenyérért ment, így szólt: — Ha Karcsi bácsinak megfelelnék, én is eljönnék. Megfelelt... Ereje volt a munkához, ügyessége is — igen hamar megtanult dagasztani — csak a szorgalma olykor ki-kihagyott. Másnaponként bejárt elméleti oktatásra Kecskemétre, ahol a Nagykőrösi Élelmiszeripari Technikumnak volt kihelyezett osztálya. A péknél kapott reggelit, ebédet, néha uzsonnára is ottmaradt. Olykor éjszakai munkát vállalt, ilyenkor Rácz Károly az ösztöndíjat megtoldotta egy ötvenessel, százassal, mikor hogy. Kapott pénzt mozira is. Pár hónapon át bennhagyta az ösztöndíját azzal, hogy ha összegyűlt egy nagyobb összeg, kiveszi és vásárol egy versenjdterékpárt. De akkor megjelent az édesanyja, elkérte a pénzt, mert szükség volt rá odahaza. A fiú napokig rosszkedvű volt, immel-ámmal végezte csak a munkát. Összesen kilenc hónapot töltött el a péknél, s az év végi vizsgáig csak jó két hét volt hátra, amikor megjelent az anyja, s azt mondta, hogy Robi nem maradhat tovább, mert nagyapja. Szőke János, most íratta rájuk a ház-' részt és havi 600 forintot kell törleszteni, ezért a fiúnak igazi keresőfoglalkozást kell folytatnia. Három hónapig mint szerződött alkalmazott dolgozott újra a postán. Aztán, már 1971-ben, bejárt Kecskemétre, a Posta Távközlési Üzeméhez. Kábel- fektetésen, légvezeték-építésen dolgozott. Nemcsak Kecskeméten, hanem Fél- egyházán, Baján, meg másfelé is. A hideg kosztot nem szerette, a vendéglői étkezéshez viszont nem volt pénze. Húsz—harminc forintokat kért kölcsön, ezeket csak többszöri kérésre adta vissza. Az utolsó heteket fttár itt sem dolgozta végig, napokon át járta az utcákat, tereket. nézegette az autókat, s tűnődött, hogy mihez is kellene kezdeni. Az az ötlete támadt, hogy tiszthelyettesi iskolára jelentkezik. Ha adnak lakást, ruhapénzt, kosztot — az élethez való legszükségesebb már megvan. Sokat olvasott ekkortájt A felvételi mégsem sikerült a Jobb füle miatt, amelyre 12 éves kora óta — akkor esett át operáción —< alig hall. Júniustól kezdve öccsével együtt újra Kecskemétre járt be. A Kiskőrösi úti pinceépítkezésen dolgoztak. Keverték a maltert, adogatták a téglát a mesterek keze alá. Róbert- ben egyre inkább megfogalmazódott a felismerés, hogy az egyhangú munkát nem bírja sokáig végezni. Ügy érezte, végtagjaiban mázsás csömör halmozódik fel. Még viszonylag a reggeli egyórás vonalút szórakoztatta leginkább; öccsével együtt sohasem ült le, a vonat egyik végétől a másikig járkáltak állandóan, haverkodtak ismerőssel, ismeretlennél, csakhogy teljen az idő. Szeptember 20-tól kezdve már nem jártak el az építkezésre. Elkezdődött a csavargások minden eddiginél hosszabb időszaka. Odahaza úgy tudták, hogy továbbra is dolgoznak. Róbert, hogy pénzhez jusson, eladott egy pár csizmát és egy bőrbekecset, amelyet munkaruhaként még a távközlési üzemtől kapott, s amelyet kilépésekor meg is kellett váltania. Róbert azt mondogatta: olyan cégnél szeretné elhelyezkedni, amely külföldi munkára is elviszi az embereit. Hallott olyasmit, hogy bányagépszerelőket keresnek, NDK-beli munkára. De azt nem tudta, hol lehet jelentkezni, ... így jutott el a kecskeméti nagyállomás felvételi irodájáig Király Róbert. Az asszony visszaadja a munkakönyvét. Aprót sóhajt és ennyit mond: — Ha tényleg dolgozni akar a vasútnál, akkor most arra kérném, hogy menjen el a tanácshoz, ahol majd kiközvetítik. Utána az SZTK-ba, s amikor az is megvan, visszajön ide és a vasúti orvos is megvizsgálja. Elmegy a tanácshoz, az SZTK-bá, de a vasútnál kiderült, hogy az orvos csak szombaton rendel. Azt határozta el, hogy körülnéz a váróteremben, s hátha eszébe jut még valami jó ötlet. Az információs fülkénél a középső várócsarnok felé kanyarodik, s nyomban észreveszi, hogy az öccse haverja, ftz ágasí fiú épn akkor lép el 32 újságpavilontól, kezében egy csomag külföldi cigarettával. Horváth Zoli is észreveszi őt. Annak idején, amikor még átjárt Izsákra kenyérért, találkozott vele a péknél. Ha sokan voltak, soron kívül kiszolgálta. — Szia! öcséd nem jött be? — Ma nem. Anyám nem engedte el. — Ma már nem is jön? — Nem valószínű. Miért? — Beszélni szeretnék vele ... Te, délután szeretnék átmenni hozzátok, hátha megtalálom! — Gyere, ha jónak látod. Elsétálnak a buszállomásig. Itt Robi lemarad. Zoli bemegy a rendelőbe, de még mindig korán érkezett. Elmegy, körülnéz a taxiállomáson. Előbb a csemegebolt elől, aztán a parkból nézi a taxikat, úgy 15—20 méter távolságból. Ekkor áll a sor végére a kékesszürke Volga. Vezetője lassú mozdulatokkal bújik elő. Úgy látja, alacsony, sovány ember. A tud ás ára Aki vizsgázott már KRESZ-ből az jól tudja, bármennyire is ismeri a szabályokat, a vizsgán sehogyan sem tudja olyan szabályosan megfogalmazni válaszát, mint ahogy az írva vagyon. Ilyenkor a vizsgabiztos — aki egyébként kiváló ismerője a szabályoknak — megpróbálja rávezetni a jelöltet a helyes válaszra. Néha ez humoros helyzeteket teremt, máskor pedig arról győzi meg a vizsgáztatót, hogy néhányan erejükön felül — pénzt sem kímélve — próbálják elsajátítani az alapvető tudnivalókat. A napokban történt az egyik segédmoiorkerékpár- vezetői vizsgán. A vizsga- biztos a következőket kérdezte a jelölttől, aki sehogyan sem tudott rájönni a megkülönböztetett járművek jelzésére: — Mi van a kocsiszekrény tetején? —, s felmutatott a mennyezetre. — Csillár — mondta nagy komolyan a hallgató, mert képtelen volt összekapcsolni gondolatban a vizsgabiztos segítőkészségét amint a lámpára mutatott, a mentők, a tűzoltók, a rendőrség kék fényű lámpájával. Kirobbanó kacagás jutalmazta a választ, ugyanis a vizsgabiztos tovább folytatta a jelölt gondolatsorát, emígyen: — Tehát a megkülönböztetett járművek tetejét kék fényű csillár ragyog... Kérem szépen én ezt nem tudom, ugyanis — hajtotta le a fejét — analfabéta vagyok. — Hogyan tanulta meg a szabályokat ilyen jól? S amit ezután Patai József elmondott az arra engedett következtetni, hogy a technika szülte kényszer az emberek gondolkodását is megváltoztatja. Ez a 41 éves cigány férfi Qrgoványon, a Szalai utca 44. szám alatt lakik, de Kecskeméten az Építőipari Vállalatnál kubikos. A bejáráshoz van szüksége a segédmotorkerékpárra, s hogy megtanulja a szabályokat, egy rokkant gépkocsivezetőt fogadott óránként 20 forintért, aki bemagoltatta vele, elmagyarázta a közlekedési tudnivalókat, A tíz gyermek ilyenkor otthon, az orgo- vényi házban halálos csendben volt, nem akarták zavarni apukát. A vizsga sikerült. Patai József megszerezte a segédmotorke- rékpár-vezetői engedélyt. A vizsgabiztos, amikor átadta az igazolványt, megkérdezte : — Nem is akar megtanulni írni, olvasni? Az 5. részt vasárnap közöljük. A címe: Négyesben Kecskeméten. A következő segéd- motorkerékpár-vezető nemcsak a közlekedési táblákat tudta pontosan felsorolni, de a legbonyolultabb közlekedési helyzetekben is pontosan tájékozódott. Patai Józseftől nem lehetett olyat kérdezni, amire pontos, szabatos választ ne adott volna. A vizsgabiztos egy rajzot tolt Patai József elé. (A rajz a stopvonalat ábrázolta, rajta a stopfelirattal.) — Mi itt az ön teendője? — Meg kell állnom, s az elsőbbség megadása után tovább hajthatok. — Mi van a vonal fölé írva? — Nagyon szeretnék, de sajnos, nincs időm rá. Van rádiónk, azt szoktam hallgatni, de jár hozzánk á Petőfi Népe, amelyet az asszony, vagy a gyerekek olvasnak fel nekem. Őket taníttatom, mert magam is érzem, nem vagyok teljes ember az írás, olvasás nélkül. A nevemet nyomtatott nagybetűkkel le tudom írni, de ugye ez még semmi. Jövőre, ha minden úgy sikerül, szeretnénk televíziót vásárolni, mert abból olvasás nélkül is tudok mindenről tájékozódni. Akad még néhány ilyen Patai József a megyénkben, de számuk egyre csökken. A legelmaradottabb embereket is hajtja ma már a tudás megszerzésének egyre égetőbb szomjúsága, s ezért bármilyen árat képesek fizetni . Gémes Gábor Felmegy. Béla keresztanyja elkéri a munkakönyvét. Forgatja a lapokat, majd végignéz a fiún és így szól: —■ Ahhoz képest, hogy még csak tizenhét éves, elég sok helven megfordult. Igaz? — Robi vállat von: — Hát ez igaz. ... Közepessel végezte a nyolcadikat. Felvették, napi négvórás munkára, táviratkézbesítőnek. Édesanyja közbenjárására, aki külterületi kézbesítő. A postától csak pár házzal van odébb Rácz Károly pékmester sütödéié, s a postahivatni alkalmazottai gyakran elküldték őt, hozv hozzon k°nveret. Egv ízben a nék megkérd — Nem tudsz valakit Robi. a haverjaid közül, aki eliönne hozzám tanulónak? Sok a munka »Ik*1- ne a segítség. Cserébe jó Szemén gyulladás keletkezett, pár hétig a szegedi szemészeti klinikán feküdt, majd dolgozott még a péknél is, de már nem mint tanuló, hanem mint segédmunkás. Aztán, 1970 nyarán, elment, Kecskemétre, felvették a Bar- nevál hűtőházába. Albérletben lakott, a Zöldfa utcában. Az egvhónaoos próbaidő utolsó hetében már nem dolgozott, újsütetű barátaival csavargóit a városban. Hazatért, munkát vállalt az Izsáki Állami Gazdaságban, mint rakodómunkás és kocsikísérő. Ha csak szerét tehette, a traktorosoktól elkunyerálta a gébet, s vezetgette a gyümölcsösben, a fák között. Egyszer Ajkára szállítottak őszibarackot, élszaka. A SOfŐr nieder) god te hogy v°zesson. Vagv isa kíicm át ki sem adta a kezéből, a volánt. Anvja rábeszélésére kétszer is jelentkezett a postaforgalmi technikumba, Először egv számtani hiba m;eH nem síké Wilt s felvételi. Másodízben már Viláahíri artisták Kecskeméten A szegényes vándorcirkuszok deszkapadjain kisdiákként szinte havonta üldögéltem. Az országjáró i társulatok ott vertek sátrat, táboroztak a lakásunk előtti városszéli gyepen. Most — rakásnyi évvel a hátam mögött — is jószívvel, csendes derűvel nézem furcsa világukat, a nagyüzemi szórakoztatás effajta produkcióit. Olcsó, szórakozás, olcsó izgalom — mondják barátaim. Lehet. De ami évezredekig fönnmaradt — titokzatos ősi igényekkel re- zonál. „Játszani is engedd szép komoly fiadat” — mondja a költő. És az idők folyamán megtanultam: becsülni kell minden emberi teljesítményt. Órákig gyakorolnak évekig minden áldott nap, hogy esténkén- 4—5 percig szórakoztassál a nagyérdemű publikumot ÁZ elgépiésedő világban : személyi kiválóság obulu sóival, erővel, ügyességgé bátorsággal kívánnak bo! dogulni. A héten ide költöző tár sutát — ügy hírlik — Eu cópa legnagyobb sátorában mutatja be műsorát. 3500 ember fér el az emeletes nézőtéren. Mondják, a látogatók képet kaphatnak a magyar artistakénzés magas színvonaláról. Ilyen rapgos, kizárólag hazai művészekből álló együttes a fővárosi cirkusz új épületének felavatása óta nem állt össze”. A cirkusz csillagai című több részes francia televíziós filmben már láthattuk a 7 Faludy ugródeszkacsoportját. A képernyőről ismert a 6 Tokay is. Az öt földrész közül négyben szerepelt már. Komlós Sándorról — aki úgy emelgeti az oroszlánosat, mint mások a kalanju- isat — bőségesen írtak a hazai lapok. Érdeklődéssel várjuk évadkezdő bemutatkozásukat. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mit tudtak megőrizni a cirkusz évezredes varázsából és milyen irányban keresik a művészeti ág óvóiét. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogv fára- ’ozáséi kát. tehetségüket ál- bmunk különféle díjak adományozásával méltányolja. A Kecskeméten is '"''llépő Donnert János idomító és felesége például a Tászai-díj tulajdonosai. Haltai Nándor
