Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-30 / 76. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek XXVII. évf. 76. szám 1972. március 30, CSÜTÖRTÖK Arat 90 fillér Megnyílt a mezőgazdasági termelőszövetkezetek Hazaérkezett Moszkvából a magyar kormányküldöttség II. országos kongresszusa A több mint kétezer kül- dötívmasztó gyűlésen fel­hatalmazott 442 kongresz- szusi küldött 2313 mező- gazdasági termelőszövet­kezet, 235 mezőgazdasági szakszövetkezet és 21 ha­lászati termelőszövetkezet képviselőjeként foglalt he­lyet szerdán reggel a Par­lament kongresszusi ter­mének padsoraiban, a me­zőgazdasági termelőszö­vetkezetek II. országos kongresszusának színhe­lyén. A kongresszus elnöksé­gében helyet foglalt Lo- sonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, valamint Fe­hér Lajos, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjai, továbbá a kormány több tagja, a TOT elnökségének tagjai, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsá­nak, a hazai szövetkezeti testvérszövetségek, az OKISZ és a SZÖVOSZ vezetői, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek több veteránja, kitüntetett tag­ja, megyei vezetők, tudó­sok, írók és jelentős köz­életi személyiségek. Berki Sándor, a 'mező- szilasi Mezőföld Termelő- szövetkezet elnöke, a TOT elnökhelyettese nyitotta meg a kongresszust, majd a tanácskozás résztvevői egyperces néma felállással adóztak a magyar terme­lőszövetkezeti mozgalom nagyjai közül az utóbbi években elhunytak emlé­kének. Berki Sándor elő­terjesztésére ezután meg­választották a kongresz- szus munkabizottságait, a mandátumvizsgáló, a jelölő, a szavazatszedő és a szer­kesztő bizottságot. Ezt kö­vetően Berki Sándornak a TOT nevében benyújtott előterjesztésére a jelen le­vők egyhangú szavazással elfogadták a napirendet. Ezután Szabó István, a TOT elnöke megtartotta a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsának beszá­molóját a mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom helyzetéről. Szabó István emlékezte­tett arra, hogy a _ terme­lőszövetkezetek első orszá­gos kongresszusa óta eltelt öt év bővelkedett a közös gazdaságok szempontjából kiemelkedő eseményekben. A kongresszusnak éppen az a feladata, hogy szám­ba vegye a változásokat, eredményeket, és feltárja azokat a tényezőket, ame­lyek segítik, vagy éppen akadályozzák az előreha­ladást. Azután arról szólt, hogy a kongresszus nemcsak a termelőszövetkezeti moz­galom ügye, a tanácsko­zás minden bizonnyal érezteti maid hatását a munkás—paraszt szövet­ség további feilődésében. A szövetség lényegét még átmenetileg sem ho­Szabó István, a TOT elnöke referátumát tartja mályosíthatják el zavaró tényezők; ezeket — ha vannak ilyenek — kölcsö­nös jóakarattal, szóértás- sel el lehet kerülni. A két osztályt szorosan összefogó éizelmi köteléknek a jövőben tovább kell erő­södnie a kölcsönös tiszte­let és megbecsülés szelle­mében. Ezt kívánja a munkás—paraszt szövetség nagy ügye, mely hazánk­ban a szocializmus teljes felépítésének szakaszában a néphatalom pillére. Szólt arról, hogy a ter­melőszövetkezetek az el­múlt öt évben nagyobb fejlődést értek el, mint bármikor korábban. Ered­ményesebb lett gazdálko­dásuk és javult termelé­sük színvonala is. A ter­melőszövetkezeti tagok túlnyomó többsége — az állam sokoldalú segítsé­gével — a nehezebb idő­szakokban is töretlen mun­kakedvvel dolgozott a gaz­dasági eredmények javí­tásán. Ennek ellenére a termelés biztonságának fo­kozásában még van bőven tennivaló. Kifejtette, hogy a ter­melőszövetkezetek része­sedése az ország mezőgaz­dasági termelésében állan­dóan nő, és ma már a ter­melésnek csaknem három­negyed részét teszi ki. A szövetkezeteknek nélkü­lözhetetlen szerepük van a lakosság élelmiszer-ellá­tásában, a külkereskede­lem és a feldolgozó ipar igényeinek kielégítésében. A mezőgazdaság deviza- mérlege aktív, amiben döntő szerepük van a ter­melőszövetkezetekben elő­állított termékeknek. A későbbiekben elemez­te, hogy mi az oka a cu­korrépa, a zöldségfélék a dohány és más munkaigé­nyes növények vetésterü­lete csökkenésének, nem .fejlődik kellően a szarvas­marha-tenyésztés, s az • utóbbi időben a vártnál kedvezőtlenebbül alakul a tejhozam is. Ezeknek a termékeknek a hiánya ér­zékenyen érinti a fogyasz­tók és a külkereskedelem érdekeit. Rámutatott, hogy a felsorolt ágazatok mun­kaigényesek, és jelenleg gyenge a jövedelmezősé­gük, és ráadásul a gépe­sítésük is megoldatlan, vagy költséges a rendelke­zésre álló fejlesztési lehe­tőségekhez mérten. (Folytatás a 3. oldalon) Szerdán hazaérkezett Moszkvából a magyar kor­mányküldöttség. A delegá­ciót, amely a Szovjetunió Minisztertanácsának meg­hívására látogatott a szov­jet fővárosba, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke ve­zette. A küldöttség tagjai voltak: Vályi Péter, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, dr. Szekér Gyula nehéz­ipari miniszter és Párdi Imre, az Országos Terv­hivatal elnöke. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, dr. Bitó József külkereskedelmi miniszter, dr. Csanádi György közle­kedés- és postaügyi mi­niszter, Péter János kül­ügyminiszter, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a Mi­nisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Jelen volt az érkezésnél V. J. Pavlov, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete is. (MTI) Odaítélték a Kiváló vállalat F 1 4 Az SZMT elnökségének és a megyei tanács végrehajtó bizottságának együttes ülése Tegnap, a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsának el­nöksége és a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága együttes ülésen — amelyen Borsodi György, az SZMT vezető titkára elnökölt — értékelte a tanácsi vállala­toknál folyó munkaverseny elmúlt évi eredményeit és határozott a kitüntető cí­mek odaítéléséről. A közös tanácskozás megállapítot­ta. hogy 1971-ben tovább szélesedett a szocialista munkaverseny, erősödött a szocialista brigádmozga­lom. Ezt igazolja, hojy az egy évvel korábbi időszak­hoz mérten 31,2 százalék-» kai többen kapták meg a Kiváló dolgozó kitüntetést, közel ötvennel növekedett a Szakma ifjú mestere cí­met elnyert ifjúmunkások száma, s mintegy 3 száza­lékkal többen dolgoztak a szocialista címért küzdő brigádokban. A munkaverseny-moz- galom eredményei megmu­tatkoztak a hatékonyabb vállalati gazdálkodásban, a fogyasztói igények szín­vonalasabb kielégítésének előmozdításában, a szolgál­tatások 27,5 százalékos nö­velésében, a megyei lakás- építési program teljesítési­ben stb. A tanácsi vállala­tok dolgozóinak létszáma 0,1 százalékkal csökkent, mindemellett 10 százalék­kal növekedett termelési értékük, s közel ennyivel emelkedett árbevételük. A többlettermelést teljes egé­szében a termelékenység emelésével valósították meg. A versenymozgalom cél­kitűzéseit a megyei tanács vb és az SZMT elnöksége irányelvekben rögzítette. Ezek alapkövetelményei: minél nagyobb számban bevonni a tanácsi vállala­tok dolgozóit a szocialista munkaversenybe, amelynek célja a gazdasági tervek megvalósítása. A fentebb vázolt eredmények azonban nem minden vállalatra jellemzőek. Nem minde­nütt teremtették meg a zavartalan munka feltéte­leit. Sokhelyütt a gazdasá­gi vezetők a versennyel csak kampányszerűen fog­lalkoztak, a dolgozók kez­deményezései elsikkadtak, nem értékelték időben az eredményeket, elmaradt a munkában élen járó dol­gozók kellő anyagi és er­kölcsi elismerése. Az elmúlt évi munka­versenyt értékelő bizottság 10 tanácsi vállalat tevé­kenységét, illetve eredmé­nyeit találta méltónak ki­tüntetésre. Az együttes ülés úgy döntött, hogy ki­emelkedő eredményeikre és korrekt vállalati maga­tartásukra is tekintettel a Bács-Kiskun megyei Mű­anyag és Gumifeldolgozó, valamint a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat részére adományozza a Kiváló vál* lalat megtisztelő címet. A két testület együttes ülé­se elismerő oklevéllel ju­talmazta az Észak-, s Dél- Bács-Kiskun megyei Víz­mű, a Kecskeméti Szolgál­tató, a Bács-Kiskun me­gyei Beruházási, a Kalo­csa és Vidéke Sütőipari, a Bács-Kiskun megyei Ruhá­zati Kiskereskedelmi, a Bács-Kiskun megyei Mo­ziüzemi, a Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalatot és a Bács Kiskun megyei Ta­nács Gyógyszertári Köz­pontját A megyei tanács végre­hajtó bizottsága ezután dr. Kőrös Gáspárnak, a me­gyei tanács általános el­nökhelyettesének elnökle­tével folytatta ülését. Meg­tárgyalta az ipari szövet­kezetek tevékenységéről szóló beszámolót, jelentést hallgatott meg a polgári vé­delmi felkészülés felada­tairól, majd bejelentéseket tárgyalt. Folytatta ülését az SZMT elnöksége is, amely jelen­tést hallgatott meg a szak- szervezeti jog- és hatáskör tanácsi vállalatok területén való érvényesüléséről, ja­vaslatot vitatott meg az SZMT és a megyei tanács együttműködési megálla­podására vonatkozóan, majd az SZMT munka- védelmi bizottságának ve­zetője tájékoztatta a testü­letet az 1971-ben előfcrdult üzemi balesetekről, vala­mint a munkavédelemre vonatkozó kormányhatáro­zat végrehajtásáról. O. A-M'aGYAR S ZOCÍA Li S T A MŰN ICA $ P ÁRT - B A C$. K’j S K U N M EG Y E T BIZOTTSÁG Á N A K N Ä Pl LAPJA Múzeumigazgatók országos értekezlete A hazánk minden részé­ből ideutazott vendégek ma, csütörtökön folytatják a ta­nácskozást. A program sze­rint meglátogatják a mú­zeumban a kunbábonyi kincsekből rendezett kiállí­tást és a Katona József- emlékházat is. A Jelenlevők ezt az al­kalmat tapasztalatcserére is felhasználták. Elmondták a közelmúlt nagy évfordulói­nak megünneplése során bevált módszereket, a gyűj­temények fejlesztésére, gon­dozására vonatkozó tapasz­talataikat A Művelődésügyi Minisz­térium Múzeumi Főosztálya országos igazgatói értekez­letet hívott össze Kecske­métre. A Bács-Kiskun me­gye székhelyén összegyűlt szakemberek a főhatóság által felkért munkabizott­ságnak, a legújabbkori mú- zeológiával kapcsolatos je­lentését tervezetét vitatják meg. Az alapos munkával ké­szített írásbeli előterjesztést valamennyi meghívott jó­éi őre megkapta, így a me­gyei, fővárosi múzeumok vezetői ennek ismeretében mondhatták el véleményü­ket tegnap, a kecskeméti tanácsházán rendezett ta­nácskozás első napján. Dr. Gönyei Antal főosz­tályvezető köszöntötte a fontos térnél megvitatásá­ra összegyűlt szakembere­ket, majd a munkaközöss 5g irányítójának, dr. Hetés Ti­bor kandidátusnak, a Mun­kásmozgalmi Múzeum fő­igazgató-helyettesének a vezetésével megkezdődött a vita. Beszélgetés a tanácskozás szünetében a tanácsház folyosóján rendezett alkalmi fotókiállítás előtt.

Next

/
Thumbnails
Contents