Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-28 / 74. szám

197S, március 28, kedd oldal Negyei kamarazenei találkozó Kiskunmajsán A korábbi évek országos fesztiváljainak utódaként az idén megyénként rendeznek találkozókat a zeneiskolák kamarazene-csoportjai ré­szére. Vasárnap délelőtt a kiskunmajsai művelődési házban került sor a Bács- Kiskun megyei zeneoktatási intézmények növendékeinek találkozójára. A harminc­két számból álló hangver­seny — melyen közel 100 hangszeres tanuló lépett kö­zönség elé — jól reprezen­tálta a megyénkben folyó kamarazene-oktatás jelenle­gi színvonalát, eredményeit és fogyatékosságait A találkozót Gila János, a megyei tanács művelődés- ügyi osztályának népműve­lési csoportvezetője nyitot­ta meg, hangsúlyozva be­szédében a zenekultúra je­lentőségét társadalmunk­ban és vázolva a zeneokta­tás további kiszélesítésének terveit és lehetőségeit me­gyénkben. A bemutatók után Péter Miklós, a Művelődésügyi Minisztérium művészetok­tatási osztályának főelőadó­ja mint a zsűri elnöke ér­tékelte a hallottakat. El­mondta többek között, hogy bár kevés kiemelkedő szám hangzott el, a találkozó át­lagszínvonala jó volt, meg­közelítette. sőt bizonyos te­kintetben elérte a 10—12 év előtti országos fesztiválo­két. Örömmel állapította meg, hogy sok mai magyar mű szerepelt a műsorban, hiányolta ugyanakkor a külföldi kortárs művek megfelelő arányát Az eredmények mellett a to­vábbi fejlődés feladatairól is szólt. Elismerés illeti a fesztivál rendezőit, a kiskunhalasi zeneiskolát és annak kis­kunmajsai fiókiskoláját (utóbbi a megye legfiata­labb zeneoktatási intézmé­nye) részint a vendégek fo­gadásának kitűnő megszer­vezését. de főként a műsor gördülékeny lebonyolítá­sáért. Első ízben fordult elő, hogy a megye összes zene­iskoláját felvonultató hang­verseny nem volt hossza­dalmas és fárasztó, sőt a harmadik óra végén a hal­lottak friss élményével állt fel a közönség — s ez Fe­kete Sándor igazgató gon­dos és tervszerű előkészítő munkáját dicsérte. K. T. Nyersanyagbeszerzés az iskolaélelmezési konyhákon KECSKEMÉTEN három helyen főznek mintegy há­rom és fél ezer adag ebé­det óvodás és iskolás korú gyermekek részére, a Ho­rog és a Katona József ut­cai konyhában, valamint a leninvárosi iskolában, ahonnan az ételt nem szál­lítják tovább, a gyerekek „házon belül” elfogyaszt­ják. A konyhák beszerzői az elmúlt esztendők folyamán a legaprólékosabb gond­dal kidolgozták, hogyan tudnak a meglevő pénz­ből egyszerűen és olcsón nyersanyagot vásárolni. Az ebédet szállító gépkocsik­kal reggel a kenyeret, húst, zöldséget és tejter­méket viszik a konyhára, hogy azt még aznap fel­használják. (A gépkocsit a bevásárlás után lemossák, hogy az ebédet már tiszta gépkocsin küldjék az isko­lákba.) Az út, amelyen naponta elindulnak, meglehetősen egyhangú: kenyeret, pék­süteményt a sütőipari vál­lalattól, húst a Bem utcai J húselosztóból, baromfit a BOV-tól, mirelit árut a hűtőházból vásárolnak. A ZÖLDSÉG, gyümölcs beszerzésénél mutatkozik csupán kevés eltérés. Az „alap” főzelékszükséglete­ket mindhárom konyha beszerzője a MEZÖKER Szövetkezeti Vállalat bolt­jaiban vásárolja, így a tel­jes vételárból 5 százalé­kos visszatérítést kapnak. A közelmúltban az álta­lános iskolák ' központi konyhájának vezetőhelyet­tese nem találta megfelelő­nek az alma minőségét, ezért megkereste a kecs­keméti Rizling Termelő­szövetkezet vezetőit, meg­kérdezte, van-e eladó jó minőségű almájuk. Volt. öt mázsányit nyomban megvettek, a mintaszerűen tárolt gyümölcsből, hogy jónéhány ebédhez küld- hessenek belőle a gyere­keknek. A HOROG UTCAI — óvodák központi konyhá­ján — nagyobb mennyisé­gű burgonyát vásároltak az elmúlt ősszel az egyik orgoványi tsz-től. Egész télen „otthon” volt így az egyik alap élelmiszer, amit viszonylag olcsón, egy té­telben kaptak meg. Ennek a konyhának beszerzések­kel kapcsolatban még egy dicsekednivalója van: évek óta vásárolnak zöld­séget, gyümölcsöt a jakab- szállási Népfront Szakszö­vetkezettől. Nyolc-tíz na­ponként bejön a konyha vezetőjéhez a szakszövet­kezet egyik tagja Baltás Géza, megkérdezi, meny­nyi almára van szüksé­gük? Természetesen min­dig rendelnek a gyümölcs­ből, tudják, hagy bízhat­nak a pontos szállításban is. Ilyen kapcsolatokra len­ne szüksége minden nap- köziotthonos gyermekekre főző konyhának! Ez nem jelentené a teljes elszaka­dást a régi forrásoktól, de nyilvánvalóan olcsóbb — hiszen minden esetben nagy tételekben vásárol­nak — ősszel és tavasszal pedig frissebb zöldség, fő­zelék és gyümölcs kerülne a gyerekek tányérjába. A MEGYESZÉKHELY környékén gazdálkodó szövetkezeteken is múlik a részükre olyan sokat jelen­tő állandó vevő felfedezé­se. A három konyha mind­egyike pedig valóságos nagyüzem. folyamatosan sok zöldséget, gyümölcsöt igényelnek! S. K. Pályaválasztás, 1972 Tanárok, tanácsadók Az igazi pedagógus min­dig szívügyének tekintette, hogy tanítványai jól felké­szüljenek az életre. Ma­gam is ilyen tapasztalato­kat szereztem Kiskunfél­egyházán. — Az ötödik osztályban kezdtük el a rendszeres fel­készülést. A pályaválasz­tással évente általában egy­két órán foglalkoztunk — mondja Bányai Ferencné, az Ének-Zenei Általános Iskola nyolcadik osztályá­nak főnöke. — Igyekez­tünk kideríteni, hogy mi kelti fel leginkább tanít­ványaink érdeklődését. A szülők számára a nyolca­dik osztály első félévében pályaválasztási ankétot ren­deztünk, melyre meghívtuk a gimnáziumok, szakkö­zépiskolák, technikumok, szakmunkásképző intézetek pályaválasztási felelőseit. — A tanács művelődés- ügyi osztálya minden év­ben elviszi a nyolcadikos osztályfőnököket pályavá­lasztási kirándulásra, — folytatja a tanárnő. — így lehetőség nyílik termelő- szövetkezetek, üzemek, me­zőgazdasági jellegű iskolák megtekintésére. Mindenütt szakemberek tájékoztatták a résztvevőket. • Petőfi Sándor Általános Iskola. Patyi Sándorné, a 8. b. osztályfőnöke: — Nyolcadikosaink ez évben meglátogatták a Ve^’inari Gépgyárat, a ci­pőüzemet, valamint a vá­góhíd motorszerelő részle­gét. De nemcsak mi me­gyünk — hozzánk is jön­nek. Iskolánk volt tanulói visszajárnak ide, és mesél­nek a gyerekeknek arról, hogy miként váltak be számításaik, milyenek a munkakörülmények, mek­Kecskeméti fiatalok nyerték a Zománcipari Művek Kl^Z-eseinek vetélkedőjét Az ifjúsági mozgalom története címmel szellemi vetélkedőt tartott szomba­ton a Lampart Zománcipa­ri Művek kecskeméti gyá­rának KISZ-szervezete. A forradalmi ifjúsági napok keretében rendezett ese­ményre a kecskeméti fia­talok meghívták a buda­pesti, a salgótarjáni és a bonyhádi társvállalataiknál dolgozó KISZ-eseket is. A négy-négy tagú csa­patok jól felkészültek a vetélkedőre. A legtöbb pontszámot a kecskemétiek érték el, s így ők nyerték meg a versenyt Második lett a bonyhádi gyár csa­pata, a harmadik helyre pedig a budapesti fiatalok kerültek. A jól sikerült szellemi vetélkedő után a kecske­méti gyár KISZ-esei meg­vendégelték a fiatalokat. T. L. kora a fizetés. Beszélnek a KISZ-életről is. ötödik osztálytól kezdve személyi lapokat vezetünk, s így fi­gyelemmel kísérhetjük, mi­ként alakul tanulóinkban a továbbtanulásról alkotott elképzelés. — Akad még sok hiba is — teszi hozzá Bencze Sándor, az iskola igazgató­ja. — Például az, hogy késve kapjuk a pályává-' lasztási anyagokat Akkor érkeznek garmadával — különböző helyekről — a tájékoztatók, felhívások, mikor már megszületett a döntés. Mindenekelőtt te­hát a munka alaposabb összehangolására lenne szükség. A két iskolában egyet­len gyerek sem akadt,, aki nem akarna tovább tanul­ni. Egyre többen szeretné­nek az általános iskola után rögtön szakmai’ bizo­nyítványt szerezni. * — Korántsem ilyen ked­vező mindenütt a tovább tanulási arány — mondja Czinege Gábor, a megyei pályaválasztási és munka­pszichológiai tanácsadó ve­zetője. — Különösen a lá­nyokkal van sok gondunk, mert olyan szakmát vá­lasztanak, amelyre alkal­matlanak, vagy sehová sem jelentkeznek. Jó lenne az is, ha már korábban megszerveznék a pályaválasztási kirándulá­sokat. Így a tanulókban folyamatosan alakulna ki a választott szakma iránti rokonszenv. A sok gyerek között természetesen akad néhány, aki ezek után sem tud dönteni. A mi feladatunk, hogy foglalkoz­zunk velük. Intézetünkben sokoldalú vizsgálat után megállapítjuk, hogy ki mi­lyen pályára lenne alkal­mas. Szeretnénk, ha a té­továzók közül Is minél többen megtalálnák a ne­kik megfelelő munkát. Lakatos Attila Új könyvekről — néhány sorban A napokban megjelent könyvek között elsőnek említjük az ÜJ MAGYAR LEXIKON kiegészítő kötetét, amely A-tól Z-ig tartalmazza a legfontosabb címszavakat, amelyek a lexikon 1959— 62 között megjelent hat kötetéből kimaradtak, — vagy azok adatai meg­változtak. A népszerű le­xikon eddig kétszázezer példányban jelent meg, te­hát méltán nevezhetjük e kiadványt kulturális poli­tikánk egyik hathatós esz­közének; annál is inkább, mivel ez a kiadvány az el­ső igazán marxista szel­lemű lexikon hazánkban a felszabadulás után. Az első nagy magyar költő halálának ötszáza­dik évfordulójára jelent meg JANUS PANNONIUS VERSEI, melyet szép kiállításban a Szépirodalmi Könyvkiadó jelentetett meg. E kötet­ben az eddigi legteljesebb költői termést kapjuk a la­tinul író nagy költőnk al­kotásaiból, kitűnő műfor­dítóink közreműködésével. (Nemes Nagy Ágnes, Weö­res Sándor, Áprily Lajos, Csorba Győző, Illyés Gyu­la, Fodor András és má­sok.) A fordítók közt talál­juk a kecskeméti Murakö- zy Gyula nevét is. A kötethez Kardos Ti­bor írt tanulmányigényű bevezetőt, amelyben mél­tatja a világirodalmi ran­gú költőnk életútját, alko­tói pályáját. HALÁSZ LÁSZLÓ: KARINTHY FRIGYES című könyvében a Nyugat­nemzedék zseniális alkotó­jának állít emléket, aki elsősorban az „Így írtok ti” című kötetével vált- népszerűvé országszerte. A mű az „Arcok és vallomá­sok” sorozatban jelent meg, imponálóan magas példányszámban (23 500). A sok képpel, levél- és nap­lórészletekkel gazdagított kötet betekintést enged klasszikus íróink műhelyé­be, magánéletébe és írói világába. V. M. élnek, emlékeznek a huszonhét esztendővel ezelőtti tavaszra és nyárra, és az azóta eltelt időszakra. TALÁLKOZÁS. Szunyogh László egykori mozdony- vezető, jelenleg a MÁV Miskolci Igazgatósága vonta­tási osztályának mozdonycsoport-vezetője, alapszerve­zeti szervezőtitkár, ötvennyolc éves. Nézi a képeket, megsimítja ősz haját: — Igen, ő az. Mi Svéd kapitánynak hívtuk. A szájá­ról ismerem fel. De hogy mo^t, huszonhét év után... Miért most jutott eszébe? Ügy emlékszem, a fűtőház háta mögött, a széntérnél sebesült meg. Nagyon vér­zett, és eszméletlen volt. Az ideiglenes kötéseken ke­resztül is láttuk vérének a színét. Ügy vélekszem, hogy szilánkok által sebesült meg. S a szilánkok ösz- szeszabdalták rajta a ruhát, a bőrkabátot is. Az anyó­som engem küldött orvosért, miközben a sógorommal megmosdatták és elhelyezték a kisszobában. Az or­vos több esetben is ott járt, hiszen néhány napig élet­veszélyben forgott a kapitány, és emlékezetem sze­rint, még három-négy hétig feküdt. De nagyon nyug­talan beteg volt. Nem szerette az ágyat. És amikor már lát"'íjzott, akkor mi eszkábáltunk össze lécekből valami unkószerűséget, hogy mozogni tudjon. Ké­sőbb, természetesen hoztak neki mankót, a szovjet se­gélyhely 51 rendszeresen járt egy ápolónő, aki gond­ját viselte. Nagyon finom, intelligens embernek is­mertük meg a kapitányt, különösen a gyerekeket sze­rette és az öregeket tisztelte, ahogy ez náluk szokás. Ő azt írja, hogy sokat köszönhet nekünk, én viszont azt mondom, hogy mi köszönhetünk neki sokat, hi­szen a mi nagy családunk élelmezése, az akkori ne­héz viszonyok között, csak neki volt köszönhető. Egy szelet kenyeret r.em evett volna meg nélkülünk ... Nagyon szeretném viszontlátni, s ha lehet, meg is hí­vom vendégségbe.,. CSALÁDBA FOGADÁS. Nehézy Lajosné háztartás­beli, hatvannégy éves. Nézi a képet, szemüvege alatt megcsillan egy könnycsepp: — Elég régen volt már... És most előbukkan a fe­ledés homályából. Ö az, Svéd Péter, ahogy mi nevez­tük. A kisszobában lakott, az édesanyám főzött neki is. Nagyon finom, kedves ember volt, soha nem kért semmit, csak teát. Mindig teát. Istenem, milyen fur­csa is volt akkor nekünk, hogy ez az ember mindig csak teát ivott. Különösen a gyerekeket szerette, akik ha valami rossz fát tettek a tűzre, őhozzá szaladtak, mert ő megvédte őket. És a gyerekek is nagyon sze­rették őt. Ügy emlékszem, Kijevet emlegette és arra is vélekszem, hogy valamit mesélt a családjáról, a fe­leségéről, és a gyerekeiről, aztán azt mondta róluk: „Kaput”. Sokáig volt nálunk. Lassan olyan lett, mint a mi nagy családunk tagja. Nagyon jó ember volt, jó­szívű, az élelmiszeradagját szinte nekünk adta, a gye­rekeknek meg mindig kerített valami akkor elérhe­tetlen csemegét; narancsot, cukorkát, vagy csokoládét. Lábujjhegyen jött-ment a lakásban, hogy senkit ne zavarjon, és az ajtót is úgy nyitotta-csukta. Emlék­szem nyár közepe lehetett, amikor elbúcsúzott tőlünk. Aztán soha nem láttuk... BŰCSÚZÁS. Dr. Szűcs László, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola igazgatója, negyvenegy éves. Né­zi a képet, és az arcán, a szemén látszik, hogy meg­hatódott: — Nem voltam még egészen tizennégy esztendős, amikor a kapitány „mindenese” lettem. Segítettem neki a raktárban, írni is be akart fogni, de akkor nem ismertem a cirill betűket. Ügy él az emlékezetemben, hogy a sebesülés nagyon megviselte, nagyon lesová­nyodott. Nem akart kórházba menni, és az életveszély elmúltával inkább magát gyógyította. Ma már tudom, a szovjet katonák nem szívesen mentek segélyhelyre, kórházba. Soha nem fogom elfelejteni, hogy a sebesü­léskor tönkrement lovaglónadrágja helyett édesanyám varrt egy másik nadrágot, éppen május elsejére. Na­gyon örült neki. És mintha arra is vélekednék, hogy otthon, a polgári életben, bányánál, vagy vasútnál dolgozott technikusként, vagy mérnökként. Es főleg a búcsúzás napja él erősen emlékezetemben. Szép na­pos idő volt. Délelőtt. Vadonatúj nyári zubbony volt rajta, sapkáját a kezében tartotta. Valamennyiünket megcsókolt, mire a nagymama elkezdett sírni, aztán rázendítettünk mi, gyerekek és a kapitány szeméből is kiperdült a könny. Nem csoda. Ügy hozzánk nőtt az alatt a néhány hónap alatt. Kifordult a lakásból, le­ment a lépcsőn, feltette a sapkáját, tisztelgett nekünk, akik ott álltunk valamennyien az ajtóban, aztán kato­nás hátraarcot csinált és egyenletes léptekkel elindult. A kapuból visszaszólt, hogy Berlinből hazafelé majd benéz hozzánk. Többé sosem láttuk, nem is hallottunk róla. Ment az utcán és nem nézett vissza... Kiegyez­nék az élettel, ha még egyszer megszoríthatnám a ke­zét... VISZONTLÁTÁS. A viszontlátásra várni kell. Pro- kofij Markijanovics Svéd kapitányt szívesen látnál' Magyarországon otthonukban azok, akik emlékez nek rá. Az elmúlt több mint negyedszázad alatt sok min den történt azokkal az emberekkel, akik ebben a: írásban szerepelnek. De Prokofij Markijanovics Svéd leveléből, magyar barátai emlékezéséből kiderül, hogy „A nagy bánatok, akárcsak a nagy örömök megrövidí­teni látszanak az időt”. Ügy tűnik, miiitha mindez qsak tegnap történt volna. Oravcc János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents