Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 73. szám
Féleser év Janus Pannoniusra emlékezünk „Bár nagy tömeggel vannak fordítók, engem magamat ezideig számtalan körülmény tartott vissza attól, hogy fordítást készítsek, de mindenekelőtt az, hogy mindenkor előkelőbbnek éreztem saját müvemet felmutatni, mint egy idegenét bemutatni. Ha viszont már úgy adódott, hagy végül is áthágorn a magam alkotta törvényt: ki másnak ajánlhatnám zsengéimet, ha nem tenéked? Hisz gyakori nógatásaiddal te ugrattál belé (más bizonnyal bajosan lett volna képes) e munkácska vállalásába — olvasható egy 1456 telén keltezett latin nyelvű levélben. Janus Pannonius költő, prózairó és politikus írta.' A címzett: Marcus Aurelius, Janus volt tanulótársa, aki fényes pályát futott be Velence szolgálatában. Janus hamarosan magáévá tette a fordítás szükségességének gondolatát („jobb, ha a latinul tudók megismerik — akár gyenge fordításban — a kitűnő munkákat — mintha azok ott porosodnak a görögül értő kevesek polcain”). Ma érdekesnek számit, hogy abban Egykori festmény Janus Pannonlusról az időben, amikor a költő fő erényének nem az ere* detiség, hanem az utánzás művészete számított, Janus a fordító elé a következő követelményt állította: „A szó szerinti fordítás éppen annyira nem kielégítő, mint az olyan, amely eltávolodik a konkrét tartalomtól és pontosság helyett stíluseszközeivel igyekszik hatni az olvasóra.” Kezébe került Homérosz néhány énekének egy Itáliai fordítása. Elhatározta, próbára teszi képességeit e „v erseny pályán”. „Ezt annál Is szívesebben tettem — Irta Gale olt o Marzióhoz intézett levelében —, mert ezáltal hosszú szünet után mind görög tanulmányaimhoz, mind a versjaragdshoz visszatértem. Kora ifjúságomtól fogva, mint tudod, mind a kettővel sokat foglalkoztam, de már jó ideje felhagytam velük, részben mert más feladatok kötöttek le, részben mert barbár földünkön sem elégséges könyv nem volt, sem hallgató, ki tapsával ösztönözne erre a mintára.” Ha Marcus Aurelius Janust „be nem ugratja”, a humanista világ szegényebb Homérosz, Plutarkhosz és Démoszthenész számos méltó tolmácsolásával, magyar földön a XV. század derekán. A műfordításnak, a világirodalom magyar nyelvre tolmácsolásának és a fordításelméletnek Immár év- zázados dicsőséges hagyománya van hazánkban. Remekművek fordítósai nem egyszer műremekek. Március 27-én a hazai költészet első Európa-hlrű növelője emlékének áldozunk halálának éppen félezredik évfordulóján. A tudományos társaságok, Pécs városa színvonalas ünnepségeket szervez ebből az alkalomból. Üjra kiadják műveit, hogy ez a nagyszerű, modern poéta a mai embereknek is örömet, gyönyörűséget szerezhessen. Az egyén es a Közösség érdeke A felnőttoktatás távlatai Hosszú ideig fenn kell tartani a felnőttoktatás kettős jellegét. Korábban a hiányok pótlása okozott nagyobb gondot. Sokan önhibájukon kívül még a nyolc általánosnak megfelelő végzettséggel sem rendelkeztek. Igaz, ami igaz, nyolc—tíz esztendeje arra számítottunk, hogy századunk hetvenes éveire az iskolakötelezettségi törvény és a különböző reformok, intézkedések hatására minimál isra csökken a fogyatékos alapműveltséggel rendelkezők száma. Évente, sajnos, 800—900 ifjúval növekszik azoknak a tábora, akiknek később, esti vagy levelező tagozaton kellene megszerezni az általános iskola elvégzését tanúsító bizonyítványt, pontosabban az ezzel igazolt tudásmennyiséget. AMIT JANCSI MEGTANULHAT A legfontosabb feladat a bukások, az iskolából hátralékkal kikerülő fiúk-lányok számának csökkentése. A követelmények csökkentése járhatatlan út. Mit lehet tenni? Mire számíthatunk reálisan? A gazdasági-társadalmi körülmények változásai könnyítik a pedagógusok dolgát. A cigánylakosság mind nagyobb része kötődik állandó munkahelyhez. Gyerekeik nagy része egészséges otthonban nő fel, ahol már jut hely a tankönyveknek, füzeteknek; a letelepedetteknél érvényesül a közösség nevelő, emberformáló hatása. A hétközi otthonok, tanyai kollégiumok szerepéről • hasábokon is többször irtunk. Az általános műveltség terjedése is kedvező tényező. Az iskolázott szülő könnyebben belátja, hogy a tanulás egyaránt érdeke a családnak és a közösségnek. Néhány forintért nem marasztalja otthon (ház körüli munkára, apró jószág őrzésére) a gyereket. A jobb elhelyezkedési, kereseti lehetőségek ösztönzéséről sem feledkezhetünk meg. DIFFERENCIÁLT PEDAGÓGIAI MÓDSZEREK A javuló feltételek kihasználásához tudatos művelődéspolitika, a pedagógia színvonalának szüntelen jobbítása szükséges. A megyei párt-végrehajtóbizottságnak a felnőttoktatással foglalkozó ülésén nagy figyelmet keltett dr. Gaj- dócsi Istvánnak, a megyei tanács elnökének az úgynevezett korrekciós — talán kisegítőnek magyaríthatnánk — osztályok szervezésére vonatkozó javaslata. Mindenki tapasztalhatta, hogy némely gyerek lassabban fejlődik, de 10—12 éves korban meglódul és behozza a fizikai és szellemi hátráríyt. A nagy létszámú osztályokban ezek a fiúk, lányok nem bírták a versenyt, lemaradtak, elkedvetlenedtek, az iskola a kudarcok színhelyévé vált számukra. A gyógypedagógia nem megoldás. Többre képesek annál. Nos, ezek a gyerekek tanulnának néhány évig, kis létszámú, módosított tantervű osztályokban. Ilyeneket a megye városaiban, és több nagyközségben „alapítanak” a tervek szerint. Aligha lehet túlbecsülni annak a készülő javaslatnak a fontosságát, amely előírja a hatéves gyerekek kötelező pszichikai vizsgálatát. A felnőttoktatásnál a tananyag meghatározása, az újabb követelményekhez történő Igazítása, a dolgozó embereket vonzó keretek kialakítása a legsürgetőbb. Szükség lenne több külön helyiséggel rendelkező, önálló dolgozók iskolájára, speciális szemléltető eszközökre. A művelődési házak, központok is többet segíthetnének a tananyag elsajátításában. Egyáltalán: közelebb kellene hozni a két nevelési rendszert, az iskolait és az iskolán kívülit Jó példák is bizonyítják az együttműködés eredményeit. A közelmúltban Jókai Anna író tartott magyar órát a kecskeméti nagydiákoknak. Korábban Váci Mihály, Sánta Ferenc ismertette egy-egy rendhagyó, élményszerű és emlékezetes tanórán irodalmunk fontosabb irányzatait Az oktatásügy, a közművelődés munkásainak az Igyekezete önmagában kevés. ERKÖLCSI ES ANYAGI MEGBECSÜLÉST A TOVÁBBTANULÓKNAK A felnőttek művelődése — nem lehet elégszer lsm telni — össztársadalmi feladat. Éppen ezért szüksé ges, hogy a pártszervezetek, pártbizottságok a tém fontosságát illető körültekintéssel, felelősséggel, kcz deményező-, segítőkészséggel foglalkozzanak vele. Törekedjenek arra, hogy kapjon erkölcsi megbecsülést az az ember, aki családosán, esetleg deresedé fejjel vállalkozik tudásának gyarapítására, vállalja a rendszeres tanulással járó gondokat A gazdasági vezetők többsége Igyekszik a felnőtt diákok gondjait enyhíteni. Mentesítik őket a túlórák alól, hogy rendszeresen részt vehessenek az előadásokon. Előléptetik a tanult munkásokat éa ha egy mód van rá, egy műszakba osztják őket ÖSZTÖNZŐ PÉLDÁK Homokba dugnánk fejünket strucc módjára, ha nem szólnánk arról, hogy olykor szinte legyűrhetetlen nehézségeket okoznak egy-egy üzemben a továbbtanulók. Megérzi a kollektíva, ha egyszerre többen veszik ki tanulmányi szabadságukat Feltételezhető, hogy helyenként a termelékenységet is csökkentik a hiányzók. Ezek az elszalasztott fillérek később forintokat hozhatnak a konyhára, ha úgy tetszik — „üzemi szinten” is. Ez a felismerés szerencsére mind általánosabb és hosszan sorolhatnánk állításunkat erősítő tapasztalatokat. Csak egy-kettőt ízelítőül: Kiskunfélegyházán, az egyesült Lenin—Rákóczi Termelőszövetkezet párttitkára egyik legfontosabb feladatának tekinti a tanulás segítését, különösen az általános iskolába járók támogatását. A termelőszövetkezet vezetői jutalmazzák a jó tanulmányi eredményükkel büszkélkedő dolgozókat A pedagógusokat gépkocsin kiszállítják a tanyára ... A Városföldi Állami Gazdaságban az iskolázottak 10— 15 százalékkal magasabb fizetést kapnak. Elsősorba'' őket juttatják lakásépítési kölcsönhöz; a tovább tanulók — a bizonyítványtól függően — jutalomba részesülnek. ... Mind-mind annak a jele, hogy nő vekszik a figyelem azok iránt, akik a közösség és a maguk egybeeső érdeke alapján tanulni akarnak. Heltai Nándor-A Fonás versrovata 1971-ben A versrovat az irodalmi folyóirat gerince. Régi és nemes hagyományai vannak ennek. Annak idején Ady, Juhász Gyula, Tóth Árpád verseiért várták türelmetlenül az új Nyugat-szám megjelenését. Párlat a vers, nemes ital, ami üdítően hathat a betű-kása- hegyben. Nem azért mondjuk ezt, mintha a Forrás másnemű Írásai nem váltanának ki jótékony szellemi izgalmat De a folyóirat-olvasó, a vérbeli úgy kezdi olvasni a lapot: a verseknél, mint ahogy az „átlagember” a sportrovatnál a napilapokat Milyen csemegét szolgáltat a Forrás 1971-ben? Nos, anélkül, hogy kibújnánk az elemzés felelőssége-terhe alól, meg kell mondanunk, hogy nem rosszabb, de nem is jobb, mint a magyar folyóiratoké általában. Direktebben fogalmazva: nem a versek adják meg a Forrás karakterét markáns színeit Ez persze semmiképpen nem azt jelenti, hogy a versrovaton nem lehet felfedezni a szerkesztői koncepciót, cél- és terv- szerűséget Emeljük ki rögtön ezt a vonást, amiben más és egyedi. Paradox, de ez a vonás fordításokban lelhető fel. Abban a törekvésben, hogy — ha szűk nyílásút is —, de ablakot nyisson a világra. 1971-ben ízelítőt kaptunk: a jugoszláv, a cigány (ez hazai ugyan, de a szerkesztői elv kiemelten, a magyar versterméstől elválasztva „hozta”), a török, a bolgár, a mordvin és lengyel költészetből. A mordvin és a török versek (mind Buda Ferenc forditásai), közmondások, találós kérdések valójában új terep meghódításai (vagy annak kísérlete), információértékük is becses. Hiányt pótolnak, hiszen már közhely, hogy tájékozottságunk, ízlésünk féloldalasán sokáig csak Nyugat- (főleg francia, német és latin) központú volt. Buda Ferenc vállalkozása, amikor török nyelveket tanul, a török irodalmak fordítására készül — mindenképpen tiszteletre méltó. A bolgár, lengyel és jugoszláv fordításoknál már érzünk valamiféle esetlegességet, véletlenszerűséget — noha a költők és a versek ellen semmi kifogásunk nincs. Itt már — hála Nagy Lászlónak, Gergely Ágnesnek, Csuka Zoltánnak, Dudás Kálmánnak, s most nem soroljuk fel az összes bolgárból, szerb-ftorvátból, lengyelből fordítót — jobban el vagyunk kényeztetve. Tehát? Ha nincsenek ezek a fordítások itt ebben a lapban, akkor sem hiányoznak. Annál is inkább, mert a lapban közölt összes vershez képest kicsit talán sok is. Buda Ferenc Tanya-hazám című verse érdekes kísérlet. A tanyai élet, a tanyák népéhez, a szűkebb és tágabb hazához való hűség szép megváltása ez az izgatott, a versképet megtördelő formában. Ide sorolható (a vallomásversekhez) Gál Farkas keményre kalapált Ez a hazám-ja is, noha sodrása, nemes pátosza el is üt Buda expresszivitásától. Kellemes meglepetés a fiatal Oszabó István. Imponáló biztonsággal kezeli a népi siratókra emlékeztető (Noha nincs is senkim se, Kakaskiáltásig), ugyanakkor mai, idege- sen-lüktető szabadverset. Hogy páromhoz ne menjek már című versében meg éppen a táncos-léptű ritmusokból vizsgázik. De nem kevésbé modernek és szépek Nógrádi Gábor tömör, mély zengésű blank-szo- nettjei sem ö az egyetlen a fiatalok között, aki a klasszikus formával fegyelmezi bibliai átkait, szinte parttalan fájdalmát, keserűségét. Szólhatnánk még (ismét) Kiss Benedekről, Serfőző Simon két markáns verséről, Kalász László átkozódó — megbékélő dalairól, Hatvani Dániel kulturált verseléséről, de terünk szűk, nem méltathatunk mindenkit. Érezhetően a hét-' Ihletésű, a népdalhoz közel álló, abból merítő vers eszmény az uralkodó. Ez önmagában még nem értékítélet, hisz egy vers ettől lehet rossz is, jó is. Itt kell megjegyeznünk, hogy a versek színvonala jónak mondható. Kiemelkedően „nagy” vers nem jelent meg ugyan, de feltűnően rossz, gyenge sem. Valóban csak költők és nem „versírók” publikáltak. Amit viszont erősen hiányolunk, az új, helyi tehetségek bemutatása. A kezdő tehetség bemutatása — átmenetileg — kockáztatja a rovat színvonalát, erről azonban mégsem szabad lemondani Labancz Gyula, Vácy Kovács Mária, Csák Géza, Czi- gány György 1—1 verse jelent csupán újdonságot, az ő nevükkel nem találkoztunk még más lapokban. Hümmögéseink elgondolkoztathatják a szerkesztőt, de ne tántorítsák el helyesnek vélt koncepciójától. Horpácsl Sándor
