Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-16 / 64. szám
Népes mezőny Kiskuulialas mezei Íuíobaínokságán Szombaton délután a hirtelen hidegre fordult idő dacara is sok induló, minden számban népes^ mezőny vett részt Kiskunhalas járás-városi mezei futóbajnokságán. Örvendetes, hogy az iskolákon kívül az üzemek — a Ganz-MÁVAG és a Faipar, valamint a járásból a Szanki Olajbányász — is elküldték versenyzőiket. A verseny részletes eredményei: Serdülő fiú, (63 induló) 500 m: 1. Rostás Imre (Szilády A. Gimn.) 1.22:2, 2. Kühner (MG Techn.) 1.24:8, 3. Gáspár (Kunfehértó) 1.25:0. Serdülő leány (54 induló) 500 m: 1. Antal A. (Szilády Áron G.) 1.35:2, 2. Kovács Zs (Szilády Áron G.) 1.39:0, 3. Hirsch É. (Szilády Áron G.) 1.40:0. Ifjúsági fiú (30 induló) 1500 m: 1. Kiss István (Szilády A. G.) 4.58:6, 2. Rácz (MG) 5.00:0, 3. Kiss (SziÁz edző elégedett Befejeződött a Mezőfi SE labdarúgóinak kéthetes edzőtábora. Lillafüred közelében festői környezetben és ideális körülmények között készülhettek a bajnokságra a kecskeméti labdarúgók. Naponta két edzést tartott Krivy Ottó, s közben jó néhány előkészületi mérkőzést is játszhattak, s ezeknek mérlege is jól alakult. Igaz, az elején — még a szokatlan munkától kissé fáradtan — 4:0 arányú vereséget szenvedtek az NB I-es DVTK-tól. Február 26-án újabb mérkőzés. Legyőzték az NB Il-es Leninvárosi MTK-t. Ezután két l:l-es döntetlen következett az NB III. Északi csoport 2. helyezett Papp J. SE, és az Északi csoport őszi bajnoka, a Trencsényi SE ellen. Végül március 4én a BVSC elleni 3:l-es győzelem zárta a sort. Krivy Ottó edző így ösz- szegezte a felkészülés tapasztalatait. — Elégedett vagyok a csapat munkájával. Mindenki igyekezett. Az edzőmérkőzések eredményei is azt mutatják, hogy a csapat kezd összekovácsolódni. Tudom, hogy az ilyen eredményekből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de én a végeredményektől függetlenül, a mutatott játékot értékelem. A bajnoki rajtig a rövid időt a taktikai elemek begyakorlására szánjuk. A Mezőfi SE első mérkőzésére március 18-án szombaton kerül sor, éppen a bainokjelölt Békéscsabai VTSK ellen. Sz. Z. A PETŐFI NÉPE TOTO TANÁCSADÓI A lády A. Gimn.) 5.23:2. Ifjúsági leány (3 induló) 800 ni: 1. Rozsnyik Anna (MG Techn.) 2.40:0, 2. Szabó (MG. Techn.) 2.59:0, 3. Ván (MG. Techn.) 3.14:5. Férfi felnőtt (23 induló) 3000 m: 1. Harbócz Gábor (Szanki Olajb.) 10.30:8, 2. Tóth (Kkh. Vízmű) 10.38:4, 3. Sípos (Szanki Olajb.) 10.50:2. Női felnőtt (3 induló) 1000 m: 1. Gyenizse Júlia 5.15:7, 2. Sztanik J. 5.16:4, 3. Krausz É. 5.19:3 (mindhárman Faipar). Csapatversenyben: Serdülő fiú: 1. Szilády Áron G. 51 pont, 2. Szanki Olajbányász 63 pont, 3. MG. Technikum (Kkhalas) 74 pont. Serdülő leány: 1. Szilády Áron Gimn. 17 pont, 2. Felsővárosi Ált. Isk. 68 pont, 3. Alsóvárosi Ált Isk. 69 pont. Ifjúsági fiú: 1. MG Technikum 27 pont, 2. Szilády Áron Gimn. 34 pont, 3. MG Technikum II. 45 pont. Felnőtt férfi: 1. Gábor Áron SE 39 pont, 2. Ganz-MÁVAG 88 pont. , Gólzáporos győzelem Kecskeméti Dózsa—Szolnoki MÁV 10:2 (7:1) Előkészületi labdarúgómérkőzés, Kecskemét, Széktói Stadion, vezette: Kávai. K. Dózsa: Gór (Kurucz) — Tatár, Gyiffkó dr., Kreidli (Kisjuhász) — Diószegi (Lantos), Lutz — Padlás, Molnár, Makai, Pasek, Koós. Edző: Szigeti Ferenc. Az 5. percben Lutz nagy lövése jutott a hálóba. 1:0. Egy perccel később Molnár, majd a 15. percben Lutz volt eredményes 11- esből. 3:0. A 19. percben Makai talált a hálóba. 4:0. A 21. percben Szabó szépített 11-esből. 4:1. A 23. és a 40. percben Makai talált a kapuba, majd a 42. percben Molnár volt eredményes. 7:1. Az 54. percben Makai 8:l-re alakította az eredményt A 64. percben Molnár 9:l-re növelte a Dózsa előnyét. A 78. percben Kóródi szépített. 9:2. Két perccel később Lutz értékesítette a tl-est. 10:2. Jók: Gyiffkó dr., Lutz, Makai, Molnár. S*A#KfK Továbbra is hullámvölgyben VASAS IZZÓ—KECSKEMÉTI ÉPÍTŐK 8:6 Az országos csapatbajnokság rv. fordulójában a n. osztályban szereplő kecskemétiek ezúttal a csoport egyik bajnok- jelöltjéhez, az Izzó együtteséhez utaztak és szoros küzdelemben vereséget szenvedtek. Készletei eredmények: A Kecskeméti Építők csapatából nyertek: ifj. Virág, Körösi H., Helmli, Korom. Döntetlenül mérkőztek: Abel, Zsíros, Dénárt, Tőzsér. Vereséget szenvedtek: Kocziha, Miklós, Dévai, Gyarmati, Soós, Hajagos. Elgondolkoztató tény, hogy a Kecskeméti Építők csapatában az első hat tábla eredménye mindig kedvező, míg a második hat táblán általában súlyos vereséget szenvednek. így volt ez most is. mikor a második hat tábla együttesen nem tudott fél pontot szerezni! További eredmények s Ganz-MA VÁG—Pécsi Bányász 6,5:7,5; Videoton—Nyergesül falusi Viscosa 7,5:6,5; Vasas—Dunaújvárosi Kohász 8,5:4,5; OTP —Győri MÁV DAC 7:7; BKV Előre—Vasas Dang 8:6; XIII. kér. Petőfi—MÉM 9,5:4,5. A Kecskeméti Építők csapata újabb vereségével már a kö- zépcsoportbam is hátúira került. Ideje lenne az erők összefogásával mindent megtenni a Jobb szereplés érdekében, amíg nem késő! Fflggőjátszma-értékelés a m. fordulóból: Xm. kér. Petőfi—Ganz-MA- VAG 0,5 0,5 (9:5) Birkózás Szoros Küzdelemben az SZVSE nyerte a pontversenyt Vasárnap a Bajai ÁG MEDOSZ SK országos ifjúsági szabadfogású birkózóversenyt rendezett a III. Béla Gimnáziumban. Gyér érdeklődés mellett végig magas színvonalú küzdelem folyt mindkét szőnyegen. Az erős mezőnynek több országos bajnoki helyezett és ifjúsági válogatott adott rangot. Külön ki kell emelni Fehér István (FTC) élményt nyújtó, akciódús birkózását. Említést érdemel még az ugyancsak FTC-s Dar- nai, a szegedi Liopai és Balia, a pécsi Gazdag és a baini iv/rári-a. akik biztosan nyertek súlycsoportjukban. A szoros küzdelemre jellemző. hogy 9 szakosztály szerzett pontot. A súlvcsooortok helyezettjei: 48 kg: 1. Török Gábor. 2. Mészáros (mindkettő Törekvés), 3. Bubori íCsenel Autó). 52 kg: 1 Gazdag Ferenc (Pécsi Kinizsi). 2. Horváth (SZV8F) 58 kg: 1. Márta Mibálv íTJoiai MFPOS?:). 2. Bálin* 'FTC), 3. Pocsai (SZVSEV ca Ve- ) T.innal Ovörw (SZVSE), 2. Kormos íp ’■^ni-*ci't 3 rt-ái (FTCV 85 kg; t. Csűri íjászt á (F7VSm 2 T osonczi (Kun n7«n*rUii,-iáci Vasas). 3 F^a M rtft« go kg: t. Pehír István (FTC), 2. Dévai (Cs. A totó 12. heti, március 19-i szelvényének az az érdekessége, hogy azon az NB I-es, NB I. B-s, valamint az olasz A- osztálvú mérkőzéseken kívül újra NB Il-es találkozók is szerepelnek. Ezekre a mérkőzésekre nagyon nehéz lesz tippelni, mivel még a formák ismeretlenek a totózók el itt. Természetesen a legnagyobb figyelem az NB I-es találkozók iránt nyilvánul meg, ezek közül is kiemelkedik a Bp. Vasas—Tatabánya, a Videoton—Bp. Honvéd összecsapás. A kecskeméti szurkolók számára bizonvsra nagy „csemege” lesz a Kecskeméti Dózsa—Oroszlányi Bányász mérkőzés. Az olasz A- osztályban rangadóra kerül sor: a Mi'an—Internazionale csapatai között, mely b'zonvá- ra narv küzdelmet hoz ír" ’ö, De vslószinű a többi olasz mérkő-^sek is váratlan eredményeket hozhatnak m-r* c-ös ellenfelek találkoznak egymással. Tioo*eink: 1. VIDEOTON—BP. HONVÉD NB T. A Vlrtoo'on otthon nagyszerűen szerének s V '<■: s-e zenesével m eelsrn fi‘ el’, e+i az MV Keli gvő-einté* a formán k«,rO! levő Bo. Honvéddel szemben. Tí--nnk: t. x. 2. »én a rzO-SZOMkATitrEVT CM a-aés I*r r. Sz pro D l/ryz C~ 0"M yr A cr_ re p TTor)yrácf loca-őz Ayrol E! "s- 97«-’ 9 találkozón is g-érrirt ngílVPS. rr|T>ri*“amT-. 3. DtApcvá,t>T VnrTTT _ f ?^*-*»T’rv-íVr»'Tv<5}S -ATT? ThXT’T’Tr nHhftii lrn-d oft nvV *»•> |Tnrvrr>f ó >*é"rí nonnhen V'»I,fl>sép'í*t s r7,‘*-n\Trt‘*n+*' A n nvét éivooő n«éocrr/if a mérkő7 PC rtnrrXT rríp^íSeotr . 1 4. T?T> —7 NVAT n-<AT*’,áq'7 VTT? T. J\ V"SB-f? tv» Ay »r>lia-):» n*no" :*v., ~ ?é fO"w r*hen yrteynn* o 'Tni^'kó^aiji ej fg—-nnet'Ota po> "»m»r e’inn Jtr» 7<lBn Unrrxj t)"g’'0*j ÍÓ a vé- ^plmn e{# r’CfFi'TvijaT, «3^_P ŐT ClA,m é T> J Ä1STT ■*» A’Vr^rr íf es nr svrry T tt-A* ÓHokl lövi! PCÓéVíl i«l zAíín a d^Ivü rt""i*ő loh»t az pwdmíny kialakulásában. Tippünk: t, x* 6. DOROGI BÁNYÁSZ—DU- NAÜJVÁROSI KOHÁSZ. NB I. B. A Kohásznak, ha fel akar jutni az első osztályba, akkor legalább az egyik pontot el kell hozni Dorogról. Nem biztos, hogy ez sikerül. Tippünk: 1, x. 7. VARPALOTAI BÁNYÁSSZ —SZEGEDI EOL. NB I. B. A Szeged idegenbeli mérlege nagyon jó. Lendületben van a csapat és Várpalotán tó győzelmi reményekkel lép pályára. Tippünk: 2, x. 8. KECSKEMÉTI dözsa— OROSZLÁNYI BÁNYÁSZ. NB I. B. A Dózsa otthon legyőzheti a kitűnő, jó formában levő Bánvász eervfittesét. Ehhez viszont sokkal jobban kell játszania a hazai gárdának. Tippünk: 1, x. 9. SZARVASI SPARTACUS— BKV ELOre. NB n. Keleti csouort. A fővárosi rsanat őszszel mutatott jó játékával képes ?ra, hogy idegenben tó győzzön. Tippünk: x, 2. 10. BVSC—MISKOLCI VSC. NR n. Es^ki csoport. A vasutas rangadón nagv küzdelem és d*n+eilen körüli eredmény várható. T'ppünkr x. 1. 11. BOLOGNA— CAGLTARI. OIbsz A-osMóly. A Bologna a f^lzárkóz*«!^, a Cael-ar* pedig azArt küzd. honf az élcsoportban rnara^’op. s esélyes le- §TTen „ ba’nnki rímre. Tépünk: x. 1. 12. NAPOLT—TTWB’Vnpyy«; A-os^^Jv. A Naroli ottbon nem 3 b^tnekOgVik pont ércünk szerint Nápoly* bit) m ; x. 12. BTTT.AN—TVTrrtva!^(YNATE. OIbs'' A-os^t'S’v. Ajao-Nr wív. do,pm, bíromociíívps találkozó. a m "-ác; «, karai n*Iva oiÁ'r»vrÁf Milan győzel«7*4 1yeN-r1y<,fTn> TTÍ^v,«»,1r. 1 x. _!_ 1 T*.A-r.1rX-,Kt!•* 1d v.*- cn_e'»nr voffT nr"F xtt* t 7. m e e-1 A - ' V] j nur, A^r rj yv— Ár1" —» — c; — v«eV a k'rv* r»« pohcji rpt z **■*--•”—őrnek adunk győzel■evy! pttnlvt, , T. A *ovfv.v,^ mérkőzések-^ +;r,T> jeink: x, 1. Autó), 3. Szélpál (SZVSE). 75 kg: 1. Darnai Sándor (FTC), 2. Danyi (Törekvés), 3. Kónya (P. Kinizsi) 81 kg: 1. Szűcs András (FTC), 2. Bodor (P. Bányász), 3. Tóth (P. Kinizsi). 87 kg: I. Szuszics Lajos (Baja), 2. Benedek (P. Kinizsi). Nehézsúly: 1. Bállá József (SZVSE), 2. Csilló (Törekvés), 3. Fekete (Baja). Á pontversenyben 1. Szegedi VSE 20 pont, 2. FTC 19 pont, 3. Törekvés 14, 4. Pécsi Kinizsi 13 pont, 5. Bajai ÁG MEDOSZ 11 pont. 6. Cse-^1 Autó 4 pont, 7—8. Kun- szentmiklósi Vasas és Pécsi Bányász 3—3 pont, 9. Kecskeméti TE 1 pont. Középishlás labdarúgi-liainokság Kiskunhalasi Szilády A. Gimn.—Szegedi Radnóti G. 1:0 (0:0) Kiskunhalas, 500 néző. Vezette: V. Tóth. Szilády A. Gimn: Városi — Szép, Mondi, Zseni — Patocskai, Udvari — Göde, Trunkos, Reiszier, Lorenz, Kőrös. Csere: Horváth, Jenei, Tóth. Edző: Molnár László. Nagy közönség előtt játszottak a középiskolások. A szegedi csapat is négy autóbusszal érkezett. A kiskunhalasiak több nagy helyzetet hagytak ki az első félidőben. A szünet után az 58. percben Gödé nagy erejű lövése jutott a hálóba. 1:0. A sói után mindkét kapu előtt adódott még helyzet, de sorra elhibázták valmennyit. A ha’asiak tehát 1 gólos előnnyel utazhatnak a március 21-i visszavágóra. Jók: Udvari, Gödé, Lo- rencz, ill.: Kalmár és Koz ma. Tekehíradó Kecskeméti MÄV—Bakony Vegyész 6:2 (2421—2334) NB I női. Kecskemét. Eredmények: Med gyesi L -né 425, Medgyesi I.-né 422, Dunai 413, Vancsainé 400, Tóth 390, Bauer 371. ill • Németh 413, Harmati 799. IC. Befő'? —K Porc-Tin 6:2 (262S 3575) NB II. férfi Budapest. Eredmények: Orbán 454 Kun 447, Kiss Í4R, Tó1h 438, Balogh 427, Gyfibrovszky 417. ill.: ördina 475, Antal 462. A területi bajnokság eredményei K. Vasas—K. Építők 6:2 Í2505—2402), Gyulai SE— Martfű 6:2 (2371—2342), K. "ütőipar—Szolnoki MÁV 5:5 (2283—2325), K. MÁV— Szo’noki Cukorgyár 6:2 (2544—2352). K Vörös Meteor-Ceglédi VSÉ 1:7 (2317 -3425). K. Pincégaz daság-Ceglédi Bem 6:2 (2384—2342). KTE—K Pincegazdaság 2:6 (2271—2389) Bem -Kiskunhalas 6:2 (2528—2831). Úszás Bikádi második Budapesten ünnepi úszóversenyt rendezett a budapesti úszószövetség a nőnap tiszteletére a margitszigeti fedett uszodában. A kecskeméti úszókat egyedül Bikádi Gábor képviselte. A kecskeméti úszó három számban ért el helyezést. A 400 m vegyesúszásban 5:16.6 idővel második, a 200 m hátúszásban 2:32,4-el negyedik, végül a 200 m pillangóúszásban 2:22,8 eredménnyel az ötödik lett. Az OB n. Nyugati csoport állása: 1. xm. kér. pet. 4 4-----S6 2. Vasas Izzó 4 4-----34 3. OTP 4 3 1 — Sí,5 4. Bp. Vasas 4 2 11 31,5 5. Videoton 4 2 1 1 28,5 6. Ganz-MAV. 4 2 — 2 28 7. Pécsi Bányász 4 2 — 2 27,5 8. K. Építők 4 1 I 2 27 8. Gy. MÁV 4 1 1 2 26 10. Ny. új falusi V. 4 1 — 3 26 11. MÉM 4 1 1 2 25,5 12. Dunaújv. K. 4 1 — 3 24,5 13. BKV Előre 4 1 — 3 23,5 14. Vasas Dáng 4 ------- 4 20,5 H ÍREK — A Kecskeméti Városi Szövetség közli az érdeklódókKel, hogy egyéni villámbay noksága- nak havi versenyét f. hó 28-án (kedden) du. 17.30 órai kezdettel az Építők versenytermében (Rákóczlvároe 23.) rendezi meg. Nevezni a helyszínen lehet. — Befejeződött Kecskemét város egyéni bajnoksága, melyen 26 fő vett részt svájci rendszerben. Az élcsoport végeredménye: Horváth (Műszaki) 10 (I00%-o6 kitűnő teljesítménnyel), Miklós (Építők) 7,5, Körösi n. (Építők) 6,5, Abel, Komoróczki Kqrösi I. 6—6 stb. — Kecskemét város 1872. évi üzemi csapatbajnoksága IV, fordulójának eredményei: Posta—Komarov 1,5:2,5; Parkettagyár—Rendőrség 1:3: BOV— Erdőgazdaság 1:3; Nyomda- Fémipart Ktsz 3:1; ITSK—Gépelemgyár 3,5:0,5; MEZŐGÉP— Műszaki Főiskola 1,5:2,5; Volán —Tervezők 2:2. Az állás: Műszaki Főiskola 12, Komarov, volán 11—11, Rendőrség 10, ITSK 9.5, Nyomda 9, Fémipart Ktsz, Tervezők 8.5— 8.5, Erdőgazdaság 7,5. MEZŐGÉP, Posta 5,5—5,5, Gépétem- gyár 5, BOV, Parkettagyár 4,5— 4.5. Rovatunk látszmarészébeii ma a Kecskeméti Éoítők egvtk fiatal, de igen tehetséges versenyzőjének vasárnapi teljesítményét mutatjuk be. Korom Salgő (K. Építőki (Vasas Izzó) OB H. csapatmérkőzés Budapest, 1972. 1. e4, c5 2. Hf3, d6 3. d4, ed: 4. Hd4:, Hf6 5. Hc3, a6 6. Fg5, Vc7 7. Fe2, Hbd7 8. 0—0, b5 9. f4, Fb7 10. Ff3, Bc8 11. Khl, e6 12. Bel, b4 13. He2, He4: 14. Fe4:. Fe4: 15. Hg3, Fb7 1«. Vg4, eS 17. Hh5, e4 18. Hg7rt, Fg71 19. He6, elkerülhetetlen, (l :0) Gímes György Ma kezdődik a megyei egyéni sakk- bajnokság Kalocsán A megyei sakkszövetség rendezésében március 16- án Kalocsán, a Fegyveres Erők Klubjában kezdődik a megyei egyéni sakkbajnokság. A 19 induló közül egy mesterielölt (Ábel Lajos, K. Építők), 12 I. osztályú és 6 II. osztályú minősítésű sakkozó ül asztalhoz. A megnyitó csütörtökön 14.30-kor. A verseny eredményeit naponta közöljük. Ribli harmadik M N K WTK—FTC 0:0 Ü. Dózsa—Rába ETO 4:1 (0:1) SZKOT.,—Tatabánya 1:1 (0:0) Videoton—Pécsi Ércbányász 4:3 (3:2) A Magyar Népköztársa- 'igi Kupa elődöntőjébe tehát a Ferencváros, a Tatabánya, az Ü. Dózsa és a Videoton együttese jutott. Az elődöntő sorsolására , március 20-án kerül sor. J Havannában, a Capablanca nemzetközi sakkemlékversenyen még három forduló van hátra. A 16. fordulóban a magyar Ribli Zoltán sötéttel döntésén eredményt ért el a holland Dormer ellen, s jelen let? a harmadik helven áll. Lengyel Levente trHszmá’a a kubai BarreraR ellen fö^^ő^n maradt. A venw*nv áMása: l. Tejn (szov’etl 11.5 nont (1 Pü<*gő), 2. P’atonov íszoviet) II pont, 3. Ribli (magyar) 10.5 nont. 4. ^zpiridonov (bolgár) fi. 5 pont (1). Le^^'el t evente 6 5 ponttal és 1 '£"göjátszoiáv-al a 14. helyen át. Kecskemét-Oroszlány a szelvényen