Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-12 / 61. szám
KMC. március 12, vasárnap & oldal Egy asszony — Néha fel-felnézek a munkámról egy pillanatra, tekintetem végigszalad a hosszú neonfényes teremben, ahol szőke kontyok, barna dauerolt frizurák, vagy éppen kendővel kötött női fejek hajolnak a zümmögő varrógépek fölé. Néha egy- egy halk kacaj szakítja meg a' monoton zsongást. Akik egymás ^mögött ülnek, szót is válthatnak, de az ilyen ritka. Mindenki figyeli a saját munkáját, most a tanulóidő alatt nincs türelme senkinek a trécselésre. Tanulunk, szorgalmasan ismerkedünk a géppel, az anyaggal, s milyen öröm, ha nekünk engedelmeskedik. Milyen öröm, ha Tériké — Fekete Istvánná, a szalagvezetőnk — elismerően mosolyogva, kedves szóval adja vissza a sikerült munkadarabot. Igen, dolgozni, tanulni • kell, de azért a gondolataink szabadon szárnyalhatnak ... Jó itt a neon alatt, ahol egyenletes a fény. Akkor is világos van, ha oda- kinn fekete felhők borítják az eget. Nem régen még, alig fél éve, a malacok moslékját keverve nem gondoltam, hogy az otthoni munkát ezzel osztom meg. Igen! Nem felcserélésről van szó, csak megosztásról, de vállaltam és ma már biztosan tudom, hogy én és a családom is hasznát látjuk. Az élettörténetem? Velem még nem történt semmi olyan különös, ami az újságba kívánkozna. Tanyán születtem, Bugac határában. Ott nőttem fel hét testvéremmel. Hat osztályt jártam és dolgoztam. Mindent, ami a tanyán kell. És •’mikor egy pici időm volt, ’“«■éltetés, vagy éppen tkon cakapálás közben, álmodoztam. Arról, hogy varrónő leszek, szép ruhákat varrók, magamnak. a családomnak és mindenkinek, akinek szép ruhára van szüksége. De, bizony, az álom csak álom maradt... Férjhez mentem, jöttek a gyerekek. Múlt az idő, a család, a megélhetés sok gondot hozott. Dolgoztunk látástól vakulásig, hogy mindenünk meglegyen. Négy hold földünket műveltük, majd ennek a jövedelme is kevés volt, férjem munkát vállalt. Most is az erdő- gazdaság bugaci telepén dolgozik. Óit éldegéltünk a tanyán, öt kilométerre a falutól. Munkánkhoz a Nap világított, este meg felsrófoltuk a petróleum- lámpát. Hat, vagy hét évvel ezelőtt? Nem is tudom egész pontosan, már nagyon terhessé vált a tanya, elhatároztuk, hogy beköltözünk Bugacra. Az- ám, de ez nem ment könnyen. Férjérnék is nyolcán voltak testvérek, sem az ő, sem az én szüleim nem tudtak segíteni. Magunk vásároltuk a telket, apránként a szükséges anyagokat, a rokonság meg segített az építkezésben. Végre eljött a nagy nap, 1970 őszén búcsút mondhattunk a tanyának, a sárnak, a petróleumlámpának. Kétszobás szép kis házunkban villany világított, sőt még vízvezetékünk és fürdőszobánk is van. Sajnos, vízvezeték még nincs az utcában, de ha lesz, azonnal bevezetjük. Tudia mit jelentett nekem harminchárom év után ez a megváltozott környezet? Ez a tiszta, szép, tágas lakás? Igen, harminchárom éves koromban lettem községi lakos. Rozika óvodába járhat, Pistinek sem kell tanyán járni iskolába, az ötödik osztályba már itt írattuk be, hetven őszén. Imre is itt járta már a nyolcadikat, most Félegyházán elsőéves ipari tanuló. Itt lakik a sógo- réknál, remélem, hogy jó gépszerelő lesz belőle. A férjem Is Bugacon dolgozik, nem kell messzi menni a munkahelyére. Ugye. arra is kíváncsi, hogy én hogy kerültem ide? Harmincnégy éves, háromgyerekes családanya, aki tanyán nőtt fel, ott, az emberektől, a kultúra szinte legelemibb lehetőségei nélkül élt eddig. Azt már mondtam, hogy a varrógép és ez a szakma titkos vágyaim közé tartozott. Nem is feledkeztem el róla, s bizony megdobban a szívem, amikor Erzsiké, a községi könyvtáros felhívta a figyelmem arra, hogy munkásnőket, tanulókat toboroznak. A félegyházi Kiskunsági Ruhaipári Vállalat gyűlést tart a művelőlési otthonban és itt veszik fel azokat, akik majd a községben épülő új telepen fognak dolgozni. Nem kellett ám nfekem sok biztatás. Egy kicsit tartottam attól, hogy mit szól majd a férjem, de kellemesen csalódtam. Ha kedvem van, és úgy gondolom, hogy bírom, menjek. Ta'án sosem felejtem el a múlt év szeptember kilencedikét. Kora reggel előállt a ponyvás teherautó, felszálltunk, s boldog izgalommal döcögtünk a város, az új élet felé. Ott zötyögött a ponyva alatt Válik Lász- lóné, a szomszédasszonyom, Endre Lászlóné, és még sok ismerős. Az üzemben, amely első pillantásra nagvon megtetszett, Kosztor György üzemvezető fogadott bennünket, s néhány héten keresztül ő foglalkozott velünk. Akkor huszonegyen voltunk, most azt hiszem, harmincán járunk minden nap. Azt is hallottam, hogy szervezik a többieket is, mert a bugaci üzemben százan kezdjük a munkát. Lehet, hogy ott én is tanítója leszek majd valamelyik kezdőnek?... Mi történik otthon mf'g távol vagyok? Nagyon szerencsésen sikerült megoldani mindent. Rozika oviba jár, Pisti meg akkor megy iskolába, amikor én vagyok műszakban. A férjemmel pedig egymást váltjuk, ha én délelőttös vagyok,' akkor ő délutános és fordítva. Így azután mindig van otthon valaki, az állatok ellátásáról is tudunk gondoskodni. Persze most van ez így, amíg be kell járni Félegyházára. Ha majd felépül a községi üzem — reméljük május 1-re —, akkor a mi munkánk is könnyebb lesz. Több idő jut az otthoni munkára és pihenésre is. Vállaltam, nem bántam meg és nagyon jól érzem magam... Néha kitekintek a hatalmas ablakon is. Most még kopár az épületeket körülvevő park, nem díszítik tarka virágok, a zöld gyepszőnyegek. De nekem akkor is tavasz van, a múlt év szeptembere óta. Imre fiam azt a szakmát választotta, amihez kedve van, Pistinek is erre lesz lehetősége, de Rozikámnak sem kell várni harmincnégy éves koráig az elindulásra. Hát, nem gyönyörű ez?! Elmondta: Gulyás Istvánná Lejegyezte- j Opauszky László pone 1931-ben került börtönbe. 1939-ben szabadult, 1947. januárjában pedig természetes halál tett pontot életére... v „CAMORRA”, „MANÓ NERA”, „MAFFIA” Colossimo, Torrio és A1 Capone félelmetes bandáve- zérek utódai szintén olaszok voltak: Luckv Luciano, Frank Costello, Albert Anastasia. Vitone Genovese. E jelenség magyarázatát a múltban, a szicíliai titkos szervezetek eredetében kell keresni. Aki felvételét kérte a Camorrába. előbb piciotto, azaz jelölt lett. A banda teljes jogú tagjává csak azután válhatott, miután tanújelét adta bátorságának: tehát miután meggyilkolta azt a személyt, akit a banda főnöke? kijelöltek. Ha erre nem adódott lehetőség, unar- tiratá-ra kényszerítették, vagyis egyfajta párbajt kellett vívnia valamelyik társával. Sok évi ellenőrzés után a niciottó-t vechi-vé avatták a régi tagok előtt, esküt kellett tennie, hogy örök ellensége lesz a hatóságoknak. hogy semmilyen kapcsolata nincs a rendőrséggel, s hogy soha nem fogja feljelenteni a tolvajokat. Lomhroso leírja a Camorra egyik tagjának esetét, akit felettesei arra kényszerítettek, hogy ölje meg legjobb barátját. Tudta, hogy a szervezet vasfegyelme alól nincs kibúvó, s ezért megkérte barátját, hogy válasz- szon: melyik halálnemet tartja elviselhetőbbnek. Ez a kolerát választotta (Nápolyban éppen kolerajárvány dühöngött). Ráfeküdt egy alig valamivel előbb meghalt ágvá-a; a hullaszállítók összetévesztették a halottal, s a közös sírba vetették. Sikerült megmenekülnie ebből a pokolból, ámde nem CamorrátóL amely őt is, barátiát is meggyilkolta. A Mario Nera (Fekete kéz), a Maffia e hajtása, nem jelentős szervezet. Minden városban néhány tagja van, akik együttesen követnek el különböző bűncselekményeket. a gvilkosságtól a zsarolásig. A Fekete kéz égisze alatt szérveztek bandákat az Egyesült Államokba és Dél-Amerikába emigrált olaszok is. E bűnszövetkezetnek a Maffiáéval és a Camorráéval azonos módszerei és tevékenysége bőséges témaforrást jelentettek a századelőn a détektívregények és filmek számára. (Folytatása következik} Ez a falu is Kecskemét... Píanácsta^al a választókerületben — Ismeri a városnak ezt a peremkerületét?... No, akkor ... azaz, mégsem ... Formáljon véleményt majd a személyes tapasztalás után — jegyzi meg útban választókerületébe, Szelei- falu tanácstagja, Lovas Béla. És sejtelmesen hallgatnak úti társaink: Gyulai Tibor tervosztályvezető és Irsa Ernő, a műszaki osztály megbízottja. — Hisz’ itt már vége a városnak! — szólok önkéntelenül, amikor a Kiskőrösi úton, az AGROKER telephelyének végéhez érve megpillantom a várost jelző táblát: KECSKEMÉT. — Látja, mintha csak szimbólum lenne ez a tábla — mondja ismét a tanácstag. T- Eddig tart a város, s itt következik a falu. Ahogy a nevében is benne van.., Az autó, amelynek a szeleifalui patrióta, Bíró Mihály jóvoltából alkalmi utasai vagyunk, felhúz a Kiskőrösi és a Délibáb utak sarkán álló családi ház tövéhez. A Kiskőrösi út tovább folytatódik ugyan, de csak idáig járható. Ezen túl kerékakasztó a sár. Mihelyt kikászálódunk , a kocsiból, a tanácstag otthonosan beugrik néhány pillanatra a házba, s amikor visszatér, közli: Szegedi János lakik itt, a legkitűnőbb népfrontaktivisták egyike. Ö is velünk tart. S lám, valamilyen házkörüli munkát félben hagyva, vállára vetett pufajká- ban, homlokán fiatalosan feltolt kucsmában máris a csoportunkhoz szegődik Szegedi elvtárs, aki egyébként nyugdíjas és munkásőr. — Ohó! Itt vannak gondjainkról szót érteni a tanács számunkra most legfontosabb szakosztályainak képviselői! — csatlakozik derűs kedvűén, s kezet ráz Gyulai Tiborral és Irsa Ernővel. Aztán a tanácstaghoz fordul: — Te kezded, Béla? Vagy soroljam én? Minthogy ebben könnyen megegyeznek, egymástól veszik át a szót. így egykettőre megtudom látogatásunk előzményeit: A peremkerületüket joggal mostohának tartó szeleifalube- liek annak idején igazán mértéktartóan, a legalapvetőbb igényeik kielégítéséhez kérték jelöltjüktől és szorgalmazták már mint tanácstagjuktól a segítséget. A jelölő gyűlésen 13 pontban összegezett közérdekű kérés közül néhány, inkább csak intézkedést kívánó probléma megoldódott már. Ilyen volt például a Göngyölegellátó Vállalat számára kötelezővé tett rágcsálóirtás. Mint Szegedi elvtárs mondja, az utóbbi hónapokban már nem találkoztak e környéken patkányokkal. Nemrégiben pedig a 6-os jelzésű busz járatainak sűrítése is sorrj került. A pár héttel ezelőtti népfrontgyűlésen azonban szinte elemi erővel tört elő ismét a régi és égető gondok orvoslásának igénye. A gyűlés résztvevői — társadalmi segítségkínálattal is egyemberként tanácstagjuk mellé sorakozva — a Délibáb utcán meglevőn kívül még egy egészséges vizű közkutat, legalább egyetlen utca kiépítését és az öt évvel ezelőtt eltervezett parcellázást sürgették. E minimális „program” indokolásaként ilyen nyomós érveket sorakoztattak fel: A faluban élő háromezer ember vízellátását az egyetlen hálózati közkút szolgálja, melyet gyakran bokáig sárban közelíthetnek meg, nagy távolságokra cipelve a vizet. A kiépített út híján ugyanilyen viszontagságos az út a falu egyetlen élelmiszerüzletébe, ahová télen kéziszénkóval juttatják el a kenyeret és az egyéb árut a Délibáb úton lehorgonyzó teherautóról. A telekparcellázást pedig mintegy kétszáz fiatal lakásigénylő várja. Többségük ugyanis építkezéshez szeretne kezdeni. — Ez már egy biztos pont! ötszáz méteren, lényegében a falu felső végéig még az idén rendbe hozza a közúti igazgatóság — mutat a járhatatlan Kiskőrösi útra 'Gyulai Tibor. — Akkor pedig szóba jöhetne mint kiépítendő, például ez az utca is, mert egyenesen a boltig visz — fűzi hozzá Bíró Mihály, amikor a mindkét oldalán takaros családi házakkal beépült, 'széles Körösi Csorna utcába kanyarodunk. Majd, mintegy hangosan gondolkozva; Lovas Béla toldja meg: — Nem is olyan hosszú, talán, ha kétszáz méter az egész. Alighanem jóval kevesebbe kerülne, mint a Délibáb utcáról nyíló bármelyik. E széles utca túlsó végére tehető Szelei falu közepe. Jópár utca fut össze itt, ahol most Szegedi János indítványához: — Eddig hozva a városi vízhálózatot, itt príma helye lenne a kútnak. A legtöbb családnak a mostaninak fele távolságról kellene cipelnie a vizet.... Egyenesen haladva, az iméntinek harmadnyi szélességében folytatódik az utca tovább. Egy magánházban itt bújik meg a BÉK 1136. számú boltja, ahová betérünk. Van itt minden, ami a lakosság napi ellátásához kell. A havi forgalom 180—190 ezer forint. A szükséges készlet raktározása az egyik polc mögött, ahol békésen megfér egymás mellett a szalonna és a bolt dolgozóinak kabátja. Még jó, hogy a petróleumnak találtak egy zugot az'udvarban. Kézmosási lehetőségként pedig egy ötliteres bádogtartályból a lavórba csöpögő víz... , — Ez mégiscsak élelmiszerbolt — jegyzi meg a tanácstag. — De például fél kiló húsért már sajnos, a városba kell bemenniük az ittenieknek. Igaz, hogy kocsma viszont kettő is van... Méghozzá forgalmasak! állapítom meg az üzlet melletti bejáratú kiskocsmában, ahol — szombat délelőtt lévén — ugyancsak szép számmal iddogáltak, rexeztek a törzsvendégek. S a forgalomra utaló megjegyzésemet ezzel nyugtázza a saját házában működő gebinkiskocsma veze tője: — Ez még semmi. Lát ná, csak mennyien vannak itt esténként! Sajnos, egyéb, tartalma sabb időtöltés híján ... Egyik utcából a másikba ballagunk tovább. Közel a falu nyugati széléhez, egy „rángatós” kút, mellette éppen egy tarkaruhás asszony. Miközben őt vesz- szük célba Lovas Béla magyarázza, hogy a kút vize csupa iszap, s a KÖJÁL vizsgálati eredménye szerint egészségtelen, colival fertőzött — Ezt használják? — kérdi a tanácstag az aszszonytóL — Ezt. A hálózati meszsze van, meg aztán ennek az izét is megszoktuk már. Pedig de sok iszap kijött belőle valamelyik nap is... A falu felső végére tartunk. Ott, ahol véget ér a -viszonylag rendezett település, Gyulai Tibor és Irsa Ernő jókora térképet hajtogatnak szét. Rajta a VII. és VIII. utca eltervezett parcellázása. A szőlős, gyümölcsös területbe ékelődő kis házakból asszonyok jönnek elő és érdeklődnek mikorra várható a rendezés. Egyikük segítőkészer a portáján levő szalmakaz lak között kutatja a fe’ méréskor a jövendő utó szélességét megjelölő c veket. De nem találj , Alighanem eltüntette a> udvarból kijáró szekér. Várhatóan még ez évb" dűlőre jut a rendezés - mondja búcsúzóban az asz- szonyoktól Irsa Ernő. Űjra végigszelve a falut a Délibáb utca felé haladunk. Arról a pontról, aho - vá Szegedi János a másik közkutat javasolta, lehangoló látvány tárulkozik elénk. A nem is olyan túl régen épült „cs”-lakások elnyűtten, kopottan szegélyezik a széles, sáros utcát, amely mintha szemét- lerakodóhely is lenne. Rossz lavór, kihajított bocskor, rongy és kerékpár-gumiköpeny — minden megtalálható itt. És ápolatlan, elhanyagolt . udvarok. A teljes gazdátlanság képe. Itt bizony, elkelne a rendet tanító gondnokságféíe, vagy legalábbis egy agilis utcabizalmi. — Nos, ez a falu is Kecskemét ... — állapítja mes komoran a tanácstag. Aztán a figyelmet az utca ‘«a rában mozdulatlan bamb«- sággal pihenő birkanyáir ■ irányítva, fanyar humorai toldja meg: — Ez lett volna a főbizottság, ha sz“ml4nv-' Délibáb utca felől keze*" meg. Ennek a maszek ' hodálynak a kiteleoít“- sürgették választóim nak idején, a jelölő e sen. Közbenjárásom— valy augusztusban V ugyan választ, ho«v - telep felszámolásé-« sági intézkedést tett-' lyamatba. Mint lát’’ sajnos, a „folyamat” r tart..: Perny Irén
