Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-17 / 40. szám
im. február 17. csütörtök 3. oldal Három ér tapasztalatai A szakszervezeti jog és hatáskör érvényesüléséről A Magyar Fúvósötös Kecskeméten A VERSAILLES-I VILÁGTALÁLKOZÓ Tegnap délelőtt ülést tartott a Helyiipari és Város- gazdasági Dolgozók Szak- szervezetének Bács megye. Bizottsága. Palsovics József megyebizottsági titkái előterjesztésében megtárgyalták a szakszervezeti jog és hatáskör érvényesülésével kapcsolatos jelentést, amely három év tapasztalatait foglalta össze. Elöljáróban arról esett szó, hogy a tapasztalatok szerint a szakszervezeti tanácsok és bizottságok többsége — a nem régóta tevékenykedő költségvetés, üzemek kivételével — alkalmasak a megnövekedőt' jogok alkalmazására. Alkalmasak azért, mert a jogokat megfelelő mértéktartással érvényesítették, a különböző ellentmondásoka; általában sikerül vállalaton belül megoldani és az érdekegyeztetések is felsőbb szervek közbelépése nélkü. történnek. A továbbiakban részletesen elemezve a különböze jogkörökkel kapcsolatos tapasztalatokat, megállapították, hogy a legtöbb eredmény az egyetértési, döntési jogkör alkalmazásánál született.. Az alapszervezetek, a dolgozók nagy több sége részt vett a bérezés, bérfejlesztés, munkaidőcsökkentés, részesedési felosztás, újítási szabályzat, szocialista munkaverseny és még sok más fontot, kérdés megvitatásában, az ezekre vonatkozó szabályok kidolgozásában. Az önálló döntési jogköi gyakorlásában az eredmények mellett hiányosságok is mutatkoztak. Egyes szak- j szervezeti bizottságok neir. ! tervszerűen használják fe | a rendelkezésükre álló szo- I ciális alapot, több helyen nem látogatják a betegeket és a kifizetőhelyek ellenőrzése is csak formálisan történik. Ezután az ellenőrzési és a véleményezési jogkört vitatta meg részletein a1 megyei bizottság, O. L. I Népzenei szeminárium A Kodály-év jegyében a mester nevével fémjelzett népzenei szeminárium kezdődött Kecskeméten, dr. Kálmán Lajos népzenekutató tanárnak, a Kodály- muzsika kiváló ismerőjének, terjesztőjének kezdeményezésére. A városi művelődési központban rendezett szeminárium első foglalkozásának témája a Kecskemét környéki népzene ősi elemei és megjelenési formái volt. Június végéig hat előadás hangzik el a kecskeméti népzene fejlődéséről, a kiskunsági népzenei gyűjtőmunka tapasztalatairól. Országos szövetkezeti tanácskozás Szerdán Győrött megkezdődött a SZÖVOSZ-veze- tők és MESZÖV-elnökök kétnapos tanácskozása, amelyen megjelent dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke, Nánási László, az Elnöki Tanács tagja, a SZÖVOSZ felügyelő bizottságának elnöke. Takács András, a Győr megyei MÉSZÖV elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd dr. Molnár Frigyes tartott tájékoztatót a SZÖVOSZ és a MÉSZÖV kapcsolatai továbbfejlesztésének lehetőségeiről és a szövetkezetek vezetőit érdeklő időszerű kérdésekről. Ezt követően a MESZÖV- elnökök beszámoltak a fogyasztási szövetkezetek hetedik kongresszusán hozott határozatok végrehajtását szolgáló intézkedéseikről, valamint a megyei pártós tanácsszervekkel megtartandó tanácskozások tématervéről. A keddi hangversennyel kapcsolatban első szavunk a megdöbbenésé: lehetséges az, hogy a mintegy 600 kecskeméti bérlettulajdonos és bizonnyal ennél még több zenekedvelő közül mindössze ötvenötén kíváncsiak egy ilyen, nemzetközi viszonylatban is kimagasló és elismert együttes művészetére?!? (Mert ennyien ültek — megszámoltam! — a városi művelődési központ nagytermének nézőterén.) Még csak a program zsúfoltsága sem lehet magyarázat, hiszen egész február hónapban ez az egyetlen filharmóniai hangverseny a megyeszékhelyen. Néha hallani lehet olyan vélekedést, miszerint egésznapi munka után az emberek túl fáradtak ahhoz, hogy koncentráltan figyelni tudjanak súlyos monda- nivalójú, aktív részvételt követelő zeneművekre. Va- ; ló igaz, hogy — mint minden művészet — a zene is annak tárja fel mélységeit, aki nem riad vissza az odaadó figyelem fáradságától, annak viszont bőkezűen jutalmazza igyekezetét. Van azonban másfajta élmény is — éspedig a „komoly” zenén belül — és a keddi hangverseny éppen erre volt nagyszerű példa: a zenei hangok és formák spontán gyönyörködtetésének élménye, a sokak által joggal áhított és legnemesebb értelemben vett ki- kapcsolódás, sőt— félreértés ne essék — szórakoztatás. Hogy ezt jelen esetben éppen egy fűvósegyüt- tes nyújtja, alig lehet vé- lelten. A fúvós kamarazene ugyanis abban a korszakban virágzott ki, amikor a muzsikálásnak ez a módja a szerenádok, diver- timentók könnyedebb világának volt édes testvére, természetesen haydní, mozarti színvonalon. S ezt a tulajdonságát éppen „ő” őrizte meg napjainkig a legjobban. A keddi hangverseny műsorán is ez a „divertimento jelleg” uralkodott Danzi, Haydn, Hidas, Malcolm műveiben (s a ráadásként előadott Stra- j üss: Pizzicato polka ragyo- | gó átiratában). Kivételt csak Kocsár II. fúvósötöse jelentett mai hangvételével, tartalmában is súlyosabb mondanivalójával. Bár ez a súlyosság is viszonylagos, valójában jó invencióval, eredetien, de a mű nagyobbik részében sok játékossággal alkalmazza Kocsár a korszreű zenei nyelv eszközeit. (Érdemes megemlítenünk, milyen váratlanul nagy sikere volt éppen ennek a műnek, ami — többek kö- j zött — a műsorválasztás jó arányérzékét is bizonyítja.) Amit eddig leírtam, nem lenne talán elég meggyőző, ha nem egy minden j ízében nagyszerű művészi produkció hitelesítené. Nehéz a Magyar Fúvósötös művészetét néhány mondatban méltatni. Talán az kívánkozik első helyre, hogy ez az öt művész (Lajos Attila, Fongrácz Péter, Dittrich Tibor, Tar- jáni Ferenc, Fülemile Tibor) a zenei hang elemi szépségével ajándékoz meg — külön-külön és együttesen is. Játékuk könnyedsé- I ge, fölényes virtuozitásuk és a zene legkisebb sejtjét is átható muzikalitásuk a hallgatót is felszabadítja, valamiféle , „zenei aranykorba” röpíti, ahol lehet és szabad örülni a hangzás, a dallam, a kiegyensúlyozott arányok gyönyörködtető hatásának, hiszen a nagy és mély gondolatok is ezekben nyilatkoznak meg. Játékukban nem érzik az anyaggal való küzdelem, az alkotás — vagy újraalkotás — gyötrelme (ha van is ilyen, az magánügy marad, a közönséghez nem jut el), itt minden magától értetődő és természetes, végleges kiforrottságában is pillanatonként változó, eleven zenei történés. Nem túlzás, hogy a Magyar Fúvósötös a legmagasabbrendű kamaramuzsikálás egyik lehetséges formáját képviseli. Talán e pár sorból is érzékelhető, mit mulasztottak el azok, akik távol maradtak hangversenyükről. Körber Tivadar lHuraaniíé’ A l’Humanité az indokínai népek békéjével és függetlenségével foglalkozó versailles-i világkonferencia eredményeit kommentálva hangsúlyozza: Nixon- nak igaza volt, hogy már előre tartott ettől a világtalálkozótól. A Fehér Ház agy tröszt je helyesen mérte fel a konferencia jelentőségét. (Ezért igyekezett az amerikai kormány kierőszakolni a francia kormánynál a világtalálkozó betiltását.) A versailles-i tanácskozás valóban minden eddiginél reprezentatívabb nemzetközi fórumnak bizonyult A találkozó 1200 delegátusa a világ népeihez intézett felhívásában és politikai határozatában világosan és egyértelműen agresszornak bélyegezte meg az amerikai imperializmust, amely az emberiség ellen elkövetett bűnökért felelős, s rámutatott arra, hogy Indokína hős harcosai olyan küzdelem élcsapatát alkotják, amely az egész világ népeit érinti. Versailles-ban a népek válaszoltak Nixonnak, választ adtak nyolcpontos háborús tervére. Most az elektronikus háború által felfokozott öldöklésre a népi tiltakozás eszkalációjával kell sürgősen válaszolni. Az emberfeletti áldozatokat hozó vietnami, laoszi és kambodzsai testvéreink iránti kötelességünk megtenni mindent annak érdekében — hangsúlyozza a I’Humanité —, hogy az indokínai népek békéjéért és függetlenségéért folyó harc eszkalációja gyorsabban fokozódjék, mint a washingtoni kardesörtetőké. A versailles-i világtalálkozó segítséget nyújt ehhez. ÖSSZEHANGOLT AKNAMUNKA A JARRING-MISSZIÖ ELLEN Szovjetszkaja Rosszija Mose Dajan izraeli hadügyminiszter amerikai útját kommentálva az SZKP KB lapja, a Szovjetszkaja Kosszija arra a következtetésre jut, hogy az utazás összefügg a legújabb amerikai—izraeli mesterkedésekkel. „Azok a változások, amelyek most a Közel-Keleten végbemennek, továbbá Tel Aviv növekvő nemzetközi elszigeteltsége arra kényszeríti az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy ismét összehangolják politikájukat. A Szovjetszkaja Rosszija felhívja a figyelmet arra, hogy Tel Aviv üdvözölte az Egyesült Államoknak közvetítőként való felajánlkozását az arab—izraeli konfliktusban. Az amerikai indítvány, írja a lap, zavarkeltés a Jarring- misszió felújítása körül. MEDDIG TART AZ EGYETÉRTÉS? Washington Post Stanley Kamow, aki a Washington Post Kína- szakértőjeként Nixon elnök sajtókíséretében lesz, vasárnapi elemzésében megállapítja, hogy Nixon elnök azokkal a „mérsékelt kínai vezetőkkel” fog tárgyalni, akik „a radikális Lin Piao-frakció legyőzésével nemcsak megszilárdították helyzetüket, hanem fogékonyak az USA- val való kiengesztelődés iránt”. Karnow mindazonáltal óva int a túlzott várakozásoktól. „Ha Kína jelenlegi stabilitása nem lesz tartós, akkor a pekingi csúcstalálkozón elért amerikai— kínai egyetértés is rövidéletűnek bizonyulhat” — írja a Washington Post Kína-szakértője. semmiképp sem elegendő egy világhatalmi politika alátámasztására, a szónak abban az értelmében, ahogyan azt a két „szuper- hatalom”, a Szovjetunió és az Egyesült Államok vonatkozásában elmondhatjuk. Ha Kína most azt hangoztatja, hogy „nem akar szuperhatalom lenni”, erről tudni kell, hogy a szónak katonai-gazdasági értelmében nem is lenne képes erre. De az életszínvonalnak a korábbihoz képest számottevő emelkedése, számos belső vívmánya olyan tömegtámogatást biztosít a rendszernek, amely bármennyire lemorzsolódhatott is az utolsó zűrzavaros esztendőkben, még mindig megfelelő, szilárd hátországot, nagy manőverezési lehetőséget ad a kormánynak. Ennek a politikai-diplomáciai rugalmasságnak és manőverezési készségnek másik tényezője, hogy Kína „az önerőre támaszkodás” és a „két lábon járás” jelszavát követi a gazdaságpolitikában. Ez annyit jelent hogy az általános alacsonv színvonalon — egyebek közt az alapélelmiszerek és a textil jegyre történő elosztásával — saját eszközeivel is biztosíthatja a lakosság ellátását. Kína jelenleg sem pénzügyileg, sem nyersanyagok tekintetében nem vesz részt ‘ a nemzetközi munkamegosztásban, legalábbis nem olyan mértékben, hogy függésben lenne a világpiactól. A „két lábon járás” azt jelenti, hogy mind az ipart, mind a mezőgazdaságot fejleszti, de jelenti azt is, hogy az ipar egyrészt (bizonyos kiemelt szektoraiban) fejlett technikára, másrészt a nagyszámú és olcsó kézi munkaerőre támaszkodik. A kínai gazdaságot az „önerőre támaszkodás” is több értelemben jellemzi. Nemcsak az ország szabad gazdasági mozgását értik alatta, hanem azt is, hogy egyes (sok közülük ma- gyarországnyi nagyságú) tartományok, sőt körzetek saját maguk gondoskodnak lakosságuk ellátásáról. Ez vonatkozik az orvosi ellátásra és alapfokú iskoláztatásra csakúgy, mint a minimális meZŐ'*o7Őr«!ági szerszám- és műtrágyagyártásra (helyi üzemekben) és részben — ez nem minden vidékén megvalósítható— az élelmiszer-termelésre. Kína nagy vívmánya volt, hogy egységes köz- igazgatást vezetett be a fel- szabadulás előtti szétzilált- ság, a katona-kiskirályok szeparatista önkényuralma helyébe. Ám a „kulturális forradalom” után a helyzet e tekintetben is nagyon zavaros. Az államapparátus részben megmaradt, részben űn. „hármas forradalmi bizottságok” vették át az ügyak irányítását a falvaktól a városokig, üzemekig, egyetemekig és tartományokig. E bizottságok egyik tagja „forradalmi lázadó”, másik tagja „átnevelt régi káder”, harmadik tagja mindig katona. A hadsereg amely ellenőrizte a kulturális forradalom lefolyását, döntő súllyal vesz részt a hatalmi szervekben. Vidéken, s alsóbb szinten a népi kommunák vezetése nemcsak gazdasági szervként működött, hanem a közigazgatást is intézte. A kínai parlament, a Népi Gyűlés hosszabb idő óta nem ült össze, az országnak nincs államjogilag tisztázott „első embere”, bár Mao Ce-tung személyének valóságos istenként tisztelt kultusza kétségtelenné teszi, hogy ki ma Kína feje. Ugyanakkor az ügyeket Csou En-laj miniszterelnök irányítja, az ő kezében van az államapparátus, s lényegében a külpolitika irányítása is. Legutóbb súlyos belső hatalmi harcok zajlottak le Kínában. Miután Mao Ce- tung csoportja kisebbségben volt a Kínai Kommunista Párt legfőbb vezetésében, de sikerült a „kulturális forradalom” folyamán, a hadsereg segítségével megbuktatni a többség élén állott Liu Sao-csit, a hadsereg vézetője, Lin Piao marsall elnyerte — Mao elnök után — a pártban a második helyet. A kommunista pártok történetében példátlanul álló módon, a párt IX. kongresszusán elfogadott új szervezeti szabályzatba név szerint belevették, hogy Mao Ce-tung a párt vezére és Lin Piao a helyettese, utóda. Ezt követően azonban ellentétek támadtak Mao Ce-tung —Csou En-laj és Lin-Piao, valamint a kulturális forradalomban előtérbe került más katonai és politikai személyiségek között. A hadsereg szerepét háttérbe igyekeztek szorítani, Lin Piaot összeesküvéssel vádolták, s valószínűleg már nem is él — bár csupán annyit tudunk biztosan a sorsáról, hogy sehol meg nem jelenik, képeit eltüntették a nyilvános helyekről, könyvét bevonták, s újságcikkekben bírálták, zárt körű gyűléseken pedig azt állították, hogy merényletet kísérelt meg Mao Ce-tung élete ellen is. Ebbe a belső harcba a kínai nép szólhatott bele, s különben is: Kínában olyan sajátos szervezetet hoztak létre (megvannak ennek a régi, császári-birodalmi előzményei is, amikor még minden nyolc családnak volt egy megbízott felelőse, aki az adófizetésüket garantálta), amely minden 10 családot egy felelős bizalmi ember ellenőrzése alatt tart. Ez rendkívüli szervezettséget, az egyének feletti aprólékos ellenőrzést tesz lehetőt vé. A külföldiek közül kevesen sejtik, milyen mélyreható és aprólékos a kínai társadalom hierarchikus szervezetekbe, csoportokba fogása, s hogy ennek milyen nagy szerepe van a tömegek befolyásolásában, mozgatásában és ellenőrzésében. Kétségtelen, hogy ma Kína ellentmondásoktól is terhes. A felszín látszólagos egyöntetűsége alatt ennyi fordulat után, szükségszerűen sok kétely, elégedetlenség és ellenzékiség is lappang. De a vezetés a kínai nacionalizmusra, a nagy nemzeti büszkeségre apellál, s ezt az érzést a sovinizmusig szítja, pl. szovjetellenes uszítással, állítólagos háborús fenyegetettségre hivatkozással, a világ legcivilizáltabb, vezetésre termett népének minősített kínaiak büszkeségére is építve. A kínaiak azonban valójában józan, praktikus, szorgalmas és intelligens emberek, akiket mindig és mindenben — senki és semmiképp sem tud tartósan félrevezetni. Következik: Külpolitika — „kettős gyengítés”,, i
