Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-15 / 38. szám
I oldal 1972. február IS. ko«* Huszonöt dunavecsei leány, asszony munkahelye 1961-ben nyílt megDuna- vecsén a MÉSZÖV barom fikeltető állomása. Azóta több mint tízmillió fajta tiszta naposcsibét és víziszárnyast szállított az üzem a háztáji és szövetkezet gazdaságok valamint a baromfi-feldolgozó ipar számára. Tavaly 1 millió 280 ezer csibe, liba és kacsa hagyta el az állomást, s ennek negyedrészét közvetlenül a lakosság vásárolta meg. Ebbén az évben 400 ezer naposbaromfira számíthatnak a háztáji gazdaságok a keltetőállomástól. A többit a baromfiipar veszi át. Mivel a keltetés idényjellegű, főként a kora tavaszi és nyári hónapokra szorítkozik, ezért az állomáson dolgozó leányok, asszonyok rendszeres foglalkoztatására kiegészítő tevékenységet keresett az üzem új tulajdonosa, a Du- navecsei Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. A fővárosi Autóiéin Ipari Szövetkezettel kötött szerződés alapján — holt szezonban — augusztustól februárig a kedvelt Autopress kávéfőzőt és annak alkatrészeit szerelik a keltetőállomás dolgozói. Ez Bolega Imréné keltetésre készíti elő a tojásokat a huszonöt személyt foglalkoztató állomáson. a munka nem ütközik a ti az üzem más irányú tevészigorú közegészségügyi kenységét. előírásokkal és jól kiegészí- K. A. A négyszemélyes kávéfőzőt szerelik a dunavecsei asszonyok. (Pásztor Zoltán felvételei) Jutalomszombat a nőknek a halasi építőknél Általános tetszést aratott a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat dolgozói körében az az igazgatói utasítás, amely szerint a vállalat minden nődolgozója évi rendes szabadságán felül fizetett jutalomszabadságban részesül. A gyermektelen nők 4, az egy gyermekesek 8, a kettő- vagy több gyermekesek évente 12 jutalomszombatot kapnak. Azok a családfenntartó nődolgozók. akik gyermeküket maguk nevelik, egységesen évi 12 jutalomszombatot kapnak. Ez az intézkedés tulajdonképpen része a vállalatnál a dolgozó nők helyzetének megjavítására hozott kormányhatározat megvalósításának. A Kiskunhalasi Építőipari Vállalatnál ugyanis már korábban is történtek különböző intézkedések. Az elmúlt évben például . nemzetközi nőnap alkalmából a vállalatnál minden nőd^'PT’ó egységesen 100 forint rendkívüli béremelésueu részesült. Ezenkívül az „egyenlő értékű munkáért a férfiakkal egyenlő munkabért” alkotmányos alapelv érvényesítésére a dolgozó nők körében további bérrendezésekre került sor. A most bevezetett jutalomszabadságolási rendszer bevezetését úgy készítették elő, hogy a vállalat pártós tömegszervezetei megvizsgálták a nők szociális helyzetét. Figyelembe vették, hogy a vállalat a városközponttól távol esik, a munkábajárás jelentős időt vesz igénybe, s a munkahely környékén nincsenek üzletek, emiatt a munkaszüneti napok előtti bevásárlás is gondot okoz. Miután a háztartási munka a családban elsősorban a nőket terheli, ezért a vállalati intézkedés főként a nők „második műszak”-ját kívánja könnyíteni. S hogy a kedvezmény — amelyet az arra érdemtelenné válóktól természetesen meg is lehet vonni — valóban a nők szociális helyzetét javítsa, az ilyen módon járó jutalomszabadságot nem lehet a más címen járó szabadsággal ösz- szekapcsolni, hanem azt kizárólag olyan szombati napokon lehet igénybe venni, amikor a vállalatnál egyébként rendes munkanap van. A Kiskunhalasi Építőipari Vállalat vezetői úgy vélik, hogy a béremelésekkel és a jutalomszombatok bevezetésével a kormány- határozat végrehajtására csak a kezdő lépéseket tét- I ték meg. Ezért folyamatosan tovább keresik a lehetőségeket, a vállalat női dolgozói helyzetének további javítására. Vizsgálják a vezető beosztásra való rátermettségüket, szakmai, politikai továbbképzésük lehetőségeit stb. Teszik ezt abban a nem titkolt reményben, hogy a fokozott gondoskodás a vállalat gazdasági eredményeire is kedvező hatást gyakorol majd, s azok javulása pedig újabb szociális intézkedéseket tesz lehetővé. Dr. Cs. I. Ami a veszteségtől a nyereségig vezet — Mikor vágjátok már ketté ezt a gordiuszi csomót. a szarvasmarha-te- í nyésztés problémáját? — kérdezte a szerzőt alig lep- i lezett iróniával nemrégi- í ben egy barátja. A szerzőben először felbuzdult az agráröntudat. Utóvégre is a magyar mezőgazdaság az elmúlt évtizedben megoldotta a kenyérgabonaproblémát. a kukoricatermesztés fellendítésével létrehozta a takarmányalapot, és éppen a legutóbbi esztendőben megoldotta — csak el ne kiabáljuk — a sertéshús miatti gondokat j is. Éppen a szarvasmarhatenyésztés lenne megoldhatatlan? Visszatérő gond Azután az elmélkedés napjai következtek. Mert gond az csakugyan van. Az elmúlt tíz esztendőben a szarvasmarha-állomány nem csökkent ugyan de tehén most másfél százezerrel kevesebb van, mint egy évtizede. Ráadásul úgy, hogy a tsz-ekben nőtt a létszám, a magánosoknál pedig csökkent. Éppen a felére. Ott tartunk, hogyha nem enyhülnének a gondok, akkor előbb-utóbb kannatejet is külföldről kellene behozni, a húskivitelt pedig nem tudnánk fokozni. A tej nem akármilyen táplálék, hanem egyike a legfontosabbaknak. Fogyasztásával nagyon hátul kullogunk a nemzetek sorában, közérdek tehát, hogy több tej, sajt, vaj fogyjon idehaza. A marhahús pedig — ami idehaza nem számít „húsnak” — igencsak százmillió dollár körül hoz nekünk évenként. Ami nem kicsiség. Azaz van valami a gordiuszi hasonlatban. Mert több ízben is úgy gondoltuk már. hogy megoldottuk a problémát. A közelmúltban kétszer emelték az árat, állami pénzből támogatást adnak az istállóáoí- téshez. az üszők beállításához stb. A helyzet mégsem javul. Miért? Az ösz- szes mezőgazdasági ágazatok közül éppen a szarvas- marha kívánja a legtöbb munkát, a legtöbb befektetést. Ennek ellenére ez hozza a legkevesebb hasznot. Sőt, veszteséget okoz. Kettős eél A megoldás sürgető. A korábbi években ugyanis a világpiacon olcsó volt a tejpor, a nyugati országok túlzott tehénlétszáma következményeként. Közben levágták a teheneket, s a tejpor ára emelkedett. Nekünk viszont éppen most kell vásárolnunk. Most. amikor a népgazdasági egyensúly helyreállítása érdekében csökkentenünk szükséges a dollárkiadásokat, növelnünk a dollárbevételeket. A szarvasmarhaprobléma megoldásával egyszerre mindkét irányba haladhatnánk. Próbáljuk végiggondolni, hol kellene, hogyan lehetne azt a bizonyos gordiuszi csomót kettévágni? Az első lépés föltétlenül az árprobléma: jövedelmezővé tenni a tejtermelést, és a marhahústermelést mégpedig külön-külön, és úgy, hogv versenyképes legyen a többi mezőgazdasági ágazattal. A gazdasági reform viszonyai között ugyanis a mezőgazdasági üzemet nem vigasztalja, hogy ráfizet a marhára, de keres a baromfin. Mind a kettőn hasznot akar. És különösen nem vigasztalja azt a kisembert, aki csak tejet visz a piacra. Népgazdasági kihatású dolog ez és a műtét lehet, hogy fájdalmas lesz. A végtelenségig akkor sem tartható az az állapot, hogy a boltban egy liter Coca-coláért 12—18 forintot kell fizetni, egy liter tejet pedig megkap a vevő 3—4 forintért. A legenda és a hagyomány Ha ez megvan, következhetnek a termelési feladatok. Mindenekelőtt a fajtakérdés. Legendákat zengünk a „hálás kis magyartarkáról”. de eleinte éreztük, most pedig már tudjuk, hogy a legenda nem igaz. A magyartarka tejet is ad, meg húst is, de egyiket se igazán. A korszerű szarvasmarha-tenyésztésben ezt a két célt el kell választani egymástól. Van úgy, hogy a magyartarkát két irányban nemesítik tovább, egyik részét tejre, másik részét húsra, vagy úgy, hogy külföldről hoznak be igazán alkalmas fajtákat. Ez utóbbi mód kizárólagos nem lehet, mert nagyon drága mulatság. Egy, céljainknak tökéletesen megfelelő kanadai tenyészállat például csaknem százezer forintba kerül, mire a hazai istállóba bekötik. Az tehát a teendő, hogy külön-külön tejelő és hústermelő állományt alakítsunk ki. Ez a magánosokra nem vonatkozik, mert ők továbbra is csak kettős hasznosítás mellett találják meg számításukat, az ő állatuk tehát igencsak a hagyományos magyartarka marad. Bűvös szó a technológia. Vagyonokat költöttek istállókra, fejőgépekre, szállító- szalagokra stb. Itt is éles választóvonalakra lenne szükség. Istállónak nem szükséges palotát építeni, sőt az sem bizonyos, hogy hirtelen kell sokat építeni. Mert jelenleg csak a nagyüzemekben sok tízezer te- hénférőhelv üres, vagy más célra használják. Ha érdemes lesz tehenet tartani, azt kötnek maid be az istállókba. A magánosoknál még több a kihasználatlan férőhely. Tartásban és gé- ! nesítésben tejtermelési Cé- I lók esetében magas tech- ! nólógiai színvonal elérése 1 szükséges. Hústermelésre I viszont, jelentős fordulatot I végrehajtva, a legegysze- ! rűbb, legolcsóbb módszereket kell keresni. (A többi között ezért is szükséges szétválasztani a két fő irányt, mert a kettőnek a beruházási igényéi élesen különböznek.) A legdöntőbb a takarmányozás A megoldást azonban nemcsak a pénztárban és nemcsak az istállókban kell keresnünk. Annyira képtelenség felemelni az átvételi árakat, hogy a mostani drága takarmány etetése kifizetődjék. A kukoricatermesztés korszerűsítésével ugyanis csak a sertés és a baromfi takarmányozásának megoldásához jutottunk közelebb. A szarvas- marha mást eszik. És amit eszik: legelőink kopárak, rétjeink leromlottak, az istállóban jól hasznosítható melléktermékek a szántóföldi gépesítés hibái miatt pocsékba mennek. A legnagyobb fordulatra tehát itt van szükség. Ha a búza- termesztés színvonalára emeljük a rét- és legelő- gazdálkodást. ha az optimális szántóföldi gépesítéssel megmentjük az összes melléktermékeket, gondoskodunk a szarvasmarha takarmányának korszerű betakarításáról. tárolásáról, tartósításáról, akkor az önköltség csökkentésében és a hozamok fokozásában nagyobb lépést teszünk előre, mint bármely más helyen végrehajtott korszerűsítéssel. Mindez nem a szerző elvont okoskodása. Az illetékes hatóságoknál ezekben a hónapokban sorozatban készülnek a koncepciók arra, hogyan tudnánk megbirkózni szarvasmarha-tenyésztési gondjainkkal. Ez az írás csupán a fő elképzelések összegezése próbált lenni. A szarvasmarha lassan növekvő, lassan szaporodó állat, érzékelhető változás eléréséhez tehát hosz- szú évek kellenek. Egymásfél évtizedig tartó munka lesz. de ha sikerül, bő kamatokkal fizet. F. B. Válaszol az illetékes Mego!dást talállak Lapunk február 4-i számában „Kevés az üzemorvos” címmel cikk jelent meg. A Bajai Városi Tanács V. B. Egészségügyi Osztálya ezzel kapcsolatban levelet intézett szerkesztőségünkhöz. Az említett cikkre való hivatkozással az alábbiakat közölték: „Legyen szabad kiemelni a cikk egy mondatát és arra reflektálni: ...néhány vállalat vezetőjének az a panasza, hogy az orvos más irányú elfoglaltságára hivatkozva nem tartja be a rendelési időt.” A Bajai Fehérneműgyár Vezetőségének panaszával egyetértek, az üzem orvosa 1972. január 24. óta nem dolgozik a gyárban. A vállalat igazgatójával egyetértésben azóta az egyébként is ott foglalkoztatott szakorvos végzi a rendelést. Végleges megoldást az egészségügyi vezetés február hó 15-ig biztosít. Dr. Bohner József városi főorvos” Szerződések A Bács-Kiskun megyei Állatforgalmi Vállalattal a szövetkezetek és a háztáji gazdák február 7-ig 195 ezer sertés hizl^u^íra kötöttek szerződést idei leadásra. Örvendetes az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva a fejlődés; 1971. február 7-ig 125 ezer 500 sertés hizlalására kötöttek csak szerződést.
