Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-09 / 7. szám
Kossuth, Széchenyi — Kecskemét Közfelkiáltás útján Férje halála után, közvetlenül a szabadságharc előtt Kecskeméten élt a szabadsághős édesanyja, Kossuth Lászlóné, született Weber Karolina. Súlyos betegségéből Horváth János kecskeméti orvos gyógyította meg, aki külországokban a kor leghíresebb professzorainál gyarapította tudását. Hazatérve a szegény népréteg gyámolítását, egészségügyi gondozását tartotta legfőbb feladatának. A forradalom győzelme után a Kossuth család Pestre kérette a híres doktort és fényes állást ajánlott fel •számára. Ö elhárította a megbízást kijelentve, hogy la kormányzónak, hozzátartozóinak és a köznek bár- 1 mikor rendelkezésére áll, de a függetlenségét nem ladja föl. Szavait hamarost bizonyította is. Világos után átmenetileg Kecskeméten az ő lakásában húzódott meg Kossuth Lajos édesanyja és egyik nőtestvére. Amikor sikerült a forradalmár családnak emigrálni, az idős hölgy köszöneté és hálája jeléül díszes serleget küldött Horváth Jánosnak, aki orvosként, s hazafiként is példásan helyt állt. KECSKEMÉT KÉPVISELŐJELÖLTJE A márciusi fordulat után 1848-ban Kecskeméten a I plebejus irányzat jutott vezető szerephez. A fontosabb tanácskozásokra meghívták a nép képviselőit és a tanács már április 11-én elrendelte, hogy a Táncsics i Mihály által szerkesztett, „a köznép felfogásához al- kalmazott Munkások újságját mindenik tized számára közköltségen” fizessék elő, hogy a lakosság „minden ! történtekről felvilágosíttassék”. Lelkesen készülődtek az első országgyűlési választásokra. Különösen, amikor elterjedt a híre, hogy Kos- I suth Lajos elfogadta a kecskemétiek jelölését. Erről így adott hírt a Jelenkor: „Kecskemét város megvá- lasztá követeit; Kossuth Lajost és Szentkirályi Mó- riczot. Kossuth a megválasztást el is fogadta. (1848 I jún. 8.) Pontosabbak a Pesti Hírlap értesülései. „Hongyu- lési képviselő választásunk. F. hó 18-án az első kerületben honunk nagy fia pénzügyminiszter Kossuth Lajos, a második kerületben pedig Simonyi János urak közfelkiáltás útján, anélkül, hogy valaki más, akármellyik kerületben ajánltatott volna, megválasztattak.” SZERENCSÉS VOLT A KÜLDÖTTSÉG Miért nem lett mégse Kossuth Kecskemét képviselője? Erről is tájékozódhatunk a Pesti Hírlap segítségével. Az egyhangú választás jó hírét küldöttség vitte meg a pénzügyminiszternek, aki korábban ígéretet tett arra, hogy eleget tesz e megbízásnak. „Szerencsés volt ez a — a korábbi — küldöttség a miniszter úr ajánlkozását megnyerni. Ebből eredt magasz- tosb örömünket élvezők, midőn közbejött két kecskeméti — egyik nem is azon választókerületbeli polgárnak, a már világ előtt tudvalévő fellépése. Ez szülte azt, hogy Kossuth miniszter ígérete alól magát fölmentettnek nyilatkoztatta.” Pest városa kihasználva a félreértést kérte őt a képviselet elfogadására. Emiatt a második, júniusi de- putációt kénytelen volt azzal fogadni, hogy csak akkor fogadhatja el a megbízást, ha a pestiek visszalépéséhez hozzájárulnak. Az akkor még ifjú (az első világháborút is megért) Szappanos István hiába hivatkozott az éppen ülésező pesti tanács előtt a kecskemétiek elsőbbségére... A Kossuthnak szánt mandátumot végül is Karika János professzor, Jókai kedvelt tanára kapta meg. SZÓLTAM A NÉP EZREIHEZ Jellasics szeptemberi támadása végveszélybe sodorta az országot. Kossuth a néphez, elsősorban az alföldi városok földművelőihez fordult segítségért. Cegléd, Nagykőrös után Kecskeméten is tartott toborzó- beszédet, a piactéren. Éppen vasárnap volt. 'Az eseményről így számolt be feleségének írt levelében: „Szóltam a nép ezreihez Isten szabad ege alatt és a nép ezrei megeskütteríek __, hogy egytöl-egyig felkélnek velem a hazát m egvédeni. Oly jelenetet soha nem láttál.” A kecskeméti sarjadék, Lukács László, a radikális Március 15-e tulajdonosa kinyomtatta azt a beszédet, amellyel a helybéli evangélikus lelkész köszöntötte a kormányzót: „A Te neved, melynek hatalmában volt elsöpörni a fejedelmi trónt.” A Kossuth kíséretében levő Egressy Gábor, a híres színész hivatalos jelentésében is a hihetetlen lelkesedést emeli ki. Kossuth szavai hatására „tisztán szellemmé látszék a nép bűvölve lenni”. A zászlók alá sorakozó puskások, kaszások, lovasok Ozoránál és Pákozdnál megfutamították a betolakodókat. Pedig a kormányzó által kinevezett Fejes János kormánybiztos mentegetődzött jelentésében. „A rögtönzés és azon körülmény, hogy a mi lakosaink a várostól 4—5 mérföldnyi távolságra pusztákon vannak, s ehhez a bor és a kukorica szüret, s végre az őszi szántás ideje van, mentsenek ki aziránt, hogy a népfelkelést három nap alatt nagyobb számban nem eszközölhettem.” Fejes János ötezer embert vezetett a dunai táborba, a nehézségek, gondok felemlegetésére semmi szükség nem volt. HA MÉG EGYSZER AZT ÜZENI. 12 n Kevesen tudják, hogy a híres Kossuth-nóta a kormányzó Kecskemétről a Tisza-partiakhoz írt levelének köszönheti keletkezését. A szegediek is készülődtek a harcra, de a hadihelyzet újabb mozgósítást nem igényelt. A kormányzó megköszönte készülődésüket és azt kérte: legyenek továbbra is résen, „még sok felől borong a veszély... készen legyen a nép az első intésre kimozdulni a helyéből, mint az özönvíz”. Nos, az alföldi magyarok ezután kezdték énekelni, hogy „ha mégegyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni”. ÜTBAN SZEGED FELÉ A városi tanács 1849 július 3-i ülésének jegyzőkönyvéből: „Czélahy Lajos vadász csapatbeli hadnagy megjelenvén előadta, hogy a Kormányzó Kossuth Lajos Űr ma délután 2 órára városunkba meg fog érkezni. Kíséretével együtt 2 vagy 3 napot itt fog időzni, s kísérete pedig fog állni egy segéd- és 12 más főtisztből és 30 testőrökből, ennél fogva Kormányzó Űr számára szükséges ...” Az elöljáróság határozata értelmében csendbiztos Sárosi János három lovashadnaggyal várakozott a zölderdői csárdánál a magas vendég fogadására, akit a szálláshelyén, a parókia épületében fogadtak ünnepélyesen. Innen Szeged felé vette útját. Ekkor, városunkban még úgy gondolta, azt hirdette, hogy: „A hadműködések központjává e hely lévén kiválasztva, hiszem, hogy Európa szabadsága Szegedről sugárzan- dik ki.” • 44 nap múltán kisded csapatával, kíséretével mindörökre elhagyja Magyarországot. Titkára, László Károly kecskeméti mérnök, főhadnagy jegyzi hosszú ideig a bújdosás, az emigráció eseményeit Heltai Nándor Czivar barna volt és kutya. Olyan féldaxli-félfoxi, nem rövid és nem hosszú szőrű és mindent tudott, amit egy városi kutyának tudnia illik. Tudott szolgálni, elhozta a gazdája papucsát a vendégeket szaguk szerint rangsorolta és csak éppen, hogy nem beszélt velük. Tudta, hogy asszonya lusta sétáltatni, ez okból nyöszörögni kell, hogy a szegény kis kutyának is vannak „emberi” dolgai, melyek néha halaszthatatlanok. Gazdái gyermektelenek voltak és Szivar töltötte be az űrt, amiben pár gyérek szépen elfért volna. Szivar családtag lett. Bizonyos időben tért nyugovóra, bizonyos időben ébredt és megkövetelte, hogy ilyenkor mindenki ébren legyen. — Szivar a legjobb vekker — mondta gazdája és csodálatos történeteket mesélt kutyájáról a hivatalban kollégáinak, akik unták már Szivart gazdájával együtt, mert nem tudták, hogy minden ember költő egy kicsit, még ha számvevő is... Közben eljárt az idő. Szivar tízéves lett, majd tizenegy, ami kutyasorban már majdnem aggastyánt jelent és egy napon nem hagyta ott kosarát és nem vett tudomást az állatorvosról se, aki pedig körülrajongta a beteget, sőt — biztonság okáért — az asz- szonykát is. Aztán orvosságot írt, melyet Szivar utálatosnak és feleslegesnek minősített, mert bölcsen tudta — amit a háziak elfelejtettek már —, hogy a földi időnek és a sonkacsülöknek immáron befellegzett. Kinyújtózkodott és azt már nem is hallotta, amikor asszonya sírva telefonált urának, hogy Szivar élete elfüstöl gött, azaz a fűbe harapott. A gyász rászakadt a lakásra. Ar asszony csendesen járt, amint egy halottasháznál illik, és suttogva beFEKETB ISTVÁN*. szélte meg urával, hogy az elhunytnak miként adják meg a végtisztességet. Mert a szemeteskocsi ellen — nagyon érthetően — minden gondolatuk tiltakozott. A városban azonban nem gondoltak a halandó kutyusokra és az aszfaltot mégse lehetett felszaggatni, hogy Szivar „földi maradványai” valahol a közelben pihenjenek. A gyászolók gondolataikat követve eljutottak kis telkükhöz, a közeli hegyen. Igen! Ott puha a föld, ott csend van, egy-két fenyő, egyszóval minden, amire Szivar emlékének még szüksége lehet. Ez az elhatározás kicsit meg is nyugtatta őket. Azután a néhai Szivar díszes zsákocskába került. Másnap — vasárnap volt éppen — a zsákocskát egy öreg hátizsákba süllyesztették és elindultak szótlanul, mint az már ilyenkor illik. A férfi vitte a hátizsákot és benne a Szivart. Egyébként ragyogó, szép nap volt, de ők erről nem vettek tudomást. A hegy és a vonat tele kirándulóval. A vonatban ember ember hátán. A vidám tömegben senki sem törődött velük, mert senki sem sejthette, hogy az óvatosan földrecsúsztatott hátizsákban Szivar utazik. Qrültek, amikor kiszállhattak és ismét egyedül lehettek. A hátizsákot nagy sietséggel kellett kirángatni a többi utas cókmókja közül. A vonat elBenedek Jenő: Lány virággal Zelk Zoltán: Halottaim Izgatottabbak az élőknél, nem ölelnek, csak hadonásznak, úgy szeretnek, csak fenyegetnek, Ujjúkkal szívemre mutatva számonkérik mindenegy percem, mit gyűjtöttem haláluk óta. Az vagyok nékik, aki vélük, aki akkor, közöttük voltam — bánják is ők, ha térdig járok a vénség lekaparhatatlan, csontomra száradó sarában: ők futni vágynak, én is fussak! ők táncot vágynak, én is járjam az ifjúság jeges lépcsőit, a hegedűszó meredélyét! Velük, velük, velük, tapodtat se nélkülök, én lettem hűtlen, én hagytam el a régi udvart, én álltam föl a régi asztal mellől, melyet ők körbe ültek a lámpafény holdudvarában. Velük a földön és a földben — ez a parancs. S hogy ne feledjem: aki lányra ha még ránézek, fölírják annak homlokára, csikorgó maradék szavamra, süllyedő, horpadt egeimre, holnap leomló falaimra. zakatolt, a reggeli párában egy varjú károgott és ez nagyon illett a hangulathoz. — Emlékszel, amikor hazahoztad? — suttogta az asszony. — Akkor is ebben a hátizsákban... A férfi csak bólintott. Odaérve, a hátizsákot gyengéden letette telkük puha mohájára. Azután bement a szerszámos bódéba, ásóval jött vissza, s az egyik fenyő alatt ásni kezdte * sírt. Fenyőgallyakkal kibélelték Szivar kriptáját és a férfi végül azt mondta: — Add ide... R eszketve bogozta az asszony keze a hátizsák zsinórját, széthúzta a száját, hátrahőkölt es arca eltorzult. — Béla... — Nos?! Béla odament és ő is belenézett a hátizsákba értelmetlenül és sápadtan, mert a hátizsákban volt: egy kis — egészen kicsi — sonka, egy üveg szilvórium, egy zacskó tepertős pogácsa, puha kenyér, kemény tojás és szardínia ... de Szivar nem volt sehol. Siet- tükben a hátizsákot elcserélték, Szivar pedig tovább utazott azzal a feltett szándékkal, hogy ezen a napon még nagyobb meglepetésekkel szolgál egy hasonló hátizsák jóhiszemű gazdájának. A nap azonban tovább sütött, a férfi megszagolta a sonkát. — Kitűnő... Azután a szilvóriumot: — Csodálatos! — és gyanakodva körülnézett — De vigyük be a házba, mert erre sokan járnak és végeredményben azt a Szivar se kívánhatja, hogy állva üljük meg halotti torát.^
