Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-30 / 25. szám

Petőfi Sándor: Hazámban Megyénk folyóiratáról, a negyedik évfolyamába lé­pett Forrásról elég sok méltatást olvashattunk az el­múlt évben. A hat alkalommal — kéthavonta — és összesen 576 oldalon megjelent folyóirat értékelése azonban még így sem könnyű. Az egyes művekről, vagy műfajok színvonaláról szólni nem is lehet egy ilyen összegező írás feladata. Annyit azonban elöljá­róban meg kell állapítani, hogy a példányok újraol- vasása a felfedezés izgalmával hat. Sok olyan írásmű jelent meg 1971-ben is a Forrásban, mely több figyel­met, esetleg vitát is érde­melt volna. Nem az egyes lapszámokról adott recen­ziók, hanem a polémiák fokozhatták volna mégin- kább az érdeklődést az át­lag 2500 példányban ter- _ j esztett folyóirat iránt. S ez adhatna idehaza is nagyobb tekintélyt, s rangot is neki. A BŐSÉG ZAVARA Sok a vers a folyóiratban, ez mindjárt szembetűnő. A hat lapszámban mintegy százhúsz vers jelent meg, nem valami egyenletes elosztásban — néha csak tíz, máskor harminc, némelyik költőtől — például Kiss Benedektől — 16, másoktól csak kettő-három, esetleg négy (Raffai, Hatvani, Gál, Goór, Buda.) De nem is ez a számszerűség a bántó — hibás lenne bármilyen statisztikázás —, hanem az, hogy az ismert, itt élő szerzők csak egyszer-egyszer szerepeltek a folyóirat­ban. Nem lehet tudni, hogy ennek a mellőzésnek mi az oka, s miféle szerkesztői, rendezői elV alakítja ki ezeket az arányokat. A leközölt több mint száz vers a megszólaltatott 27 szerző soknak tűnik, de mégis kevés, ha arról az oldaláról nézzük: mennyiben megyénk folyóirata ez a folyóirat, ha a megyebelieket alig-alig foglalkoztatja? KIHALÓ SZÉPPRÓZA Meglepően kevés a Forrás szépirodalmi összeállítá­saiban az elbeszélés, a széppróza. Ha elosztjuk az év során megjelent írásokat, alig jut lapszámonként egy- egy. Ezek némelyike is inkább csak amolyan elbeszé­léssé „előléptetett” írás, valójában más rovatban volna a helye. Máskor portrék pótolják a szépirodalmat. Már csak az olvasmányosság miatt is nélkülözzük ezeket, de tartalmi szempontból is. Hiszen a mai élet bemu­tatása nemcsak a „non-fiction” műfaj feladata, bár kétségtelen, hogy világszerte nagyon előretört a tény­közlő irodalom. Az érzelmekre hatás egyik fontos esz­köze azonban — remélhetőleg — továbbra is a novel­la, elbeszélés, s a dráma műfaja marad. Érdemes lenne követni az Üj írás példáját, mely pályázattal igyekszik lendületet és kedvet adni a pró­zaíróknak. Talán itt is felbukkannának új tehetségek. ÉLET ÉS VÁLÖSAG Többféle rovata is van a Forrásnak a mai valóság és a múlt értékes hagyományainak megmutatására (Hazai tükör — Élő múlt — Horizont — Jegyzetek — Nép, táj, hagyomány — Művészet.) Kár, hogy nem vi­szi végig következetesen ezeket a rovatokat. Az Élő múlt című rovattal például csak a tavalyi első, a Nép, táj, hagyomány cíművel csak a harmadikban találkoz­tunk. Egyszer jelent meg a Művészet is. Mindez per­sze nem jelenti, hogy hasonló zsánerű, s e rovatokba illő cikkeket máskor nem közölt a folyóirat, de va­lahogy „átfedések” vannak az egyes rovatok közt, mintha csak az anyaghiány és bőség szabályozná, mi­kor milyen rovatcím alatt jönnek ezek a témák. Egyébként a Hazai tükör a leggazdagabb rovata a Forrásnak. Kiváló szociológiai indítású cikkek je lentek meg e rovatban, melyek országos figyelmet is keltettek. Ezeknél éreztük leginkább a hozzászólások és viták hiányát, melyek az itthoni — mármint me­gyebeli — olvasóközönség figyelmét is jobban ráirá­nyították volna a folyóiratra. SZÉLES HORIZONT A Forrás figyelmet keltő munkát végez a hazánk határain túli magyar nyel­vű irodalom, illetve irodalmi élet megismertetésében. Kü­lönösen a romániai magyar irodalom kapott bő teret a Horizont és a Szemle ro­vatban. A július—augusz­tusi számot szinte teljesen román, lengyel, jugoszláv szerzőknek és ott élő magya­roknak szentelte. A könyvszemlében néhol túlzott is ■az arány, de akad hiányérzetünk is, mert például — közvetlen szomszédainkról van szó! — a vajdasági magyar irodalommal aljg találkoztunk a folyóirat ha­sábjain. Igen jelentős különösen Buda Ferenc fordítói tevé­kenysége, aki az elmúlt évben a mordvin népkölté­szettel, s török népballadákkal ismertetett meg ben­nünket. AMIT MÉG HIÁNYOLTUNK Az elmondottakból is látszik, hogy helyenként akadt aránytévesztés, de ez érthető is egy ilyen induló iro­dalmi folyóiratnál. Az okos, célszerű gazdálkodás vi­szonylag nem nagy oldalterjedelemmel annál is inkább indokolt, mert nagyon bántóak voltak azok a hiányok, melyek nyomon kísérték az elmúlt esztendő lapszá­mait. Nagyszerű hagyományaink közül alig jutott hely és figyelem Petőfire, s még annyi sem Móra Ferencre, Nagy Lajosra, szinte semmi a meglevő és működő irodalmi társaságokra, írói, művészeti csoportokra, iskolai és más irodalmi klubokra. Nagyon kevés szó esett a falusi művelődés helyze­téről, a művelődés városi „fehér foltjairól”, egyáltalán a városiasodás, az új társadalmi rétegződés szocioló­giájáról. Sokat tehetne a Forrás a helytörténeti mun­kák felkarolásáért — nemcsak közléssel, hanem még- inkább a méltatással! Alig használja ki a folyóirat a megye tudományos életének lehetőségeit, s kevés a népszerű tudományos ismeretterjesztő mű a Forrásban. Jók voltak a portrék, írókról, művészekül, némelyik azonban adós maradt az alkotó bemutatásával, s meg­maradt a létrehozott művészeti értékek leírásánál, ér­tékelésénél. A Forrásnak nem feladata a napi aktualitás kere­sése, de azért furcsa, hogy a jelentős országos társa­dalmi és egyéb események — a választásoktól kezdve a negyedszázados és félévszázados évfordulókig — nyomtalanul múlnak el fölötte. Megfelelő előretekin­téssel és szervezéssel meg lehetne szüntetni ezeket a nehezen magyarázható hiányosságokat. Mindent egybevetve: nagy öröm számunkra a fo­lyóirat, léte és tevékenysége, melyet semmi mással nem lehetne pótolni. A nem csekély anyagi áldozat, amit ezért hoz a tanácsi költségvetés, s a megye népe — feltétlenül gyümölcsöző befektetés. De csak akkor, ha méginkább törekszik a szerkesztő bizottság valóban a megye fórumává, a megye társadalmi életét, gaz­dasági és kulturális törekvéseit segítő forrássá tenni a lapot. F. Tóth Pál Arany kalásszal ékes rónaság, Melynek fölötte lenge délibáb Enyelgve űz tündér játékokat, Ismersz-e még, oh ismerd meg fiad! Rég volt, igaz, midőn e jegenyék Árnyékain utószor pihenek, Fejem fölött míg őszi légen át Vándor daruid V-betűje szállt; Midőn az ősi háznak küszöbén A búcsú tördelt hangját rebegém; S a jó anyának áldó végszavát A szellők már régen széthordozák. Azóta hosszú évsor született, És hosszú évsor veszte életet, S a változó szerencse szekerén A nagy világot összejártam én. A nagy világ az életiskola; Verítékemből ott sok elfolya, Mert oly göröngyös, oly kemény az út, Az ember annyi sivatagra jut, Ezt én tudom — mikép nem tudja más — Kit ürömével a tapasztalás Sötét pohárból annyiszor kínált, Hogy ittam volna inkább a halált! De most a bút, a hosszú kínokat, Melyekből szívem oly gyakran dagad! És minden szenvedés emlékezetét Egy szent öröm könyűje mossa szét; Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén Az anyatejnek mézét ízlelém: Vidám napod mosolyg ismét réám, Hű gyermekedre, édes szép hazám! i­fVÜ 5* ... .... 'I ÜfcW A költő első kötetének az élén szerepel ez a vers, amely­ben úgy beszél a tájról, mintha önmagáról szólna. Büszke erre a remekére, hiszen — Illyés Gyula szavaival — „költé­szetének ez a nyitánya, ez az első lélegzetvétel az újvilág­ból, a népi és magyar levegőből”». Petőfi 1842 őszén Debrecenből tér haza a „jó öreg kocs- mároshoz”. Az út Cegléden, Szabadszálláson vezet Dunave- i cséré. A pápai kollégium jó hírű diákja elszegényedett szülei ' házában, szomorú körülmények között írta ezt a verset. Ezek­ben a hetekben határozta el végkéop, hogy a szó művésze lesz. A Hazámban az 'Athenaeum 1843. januári számában, a 383. oldalon jelent meg. Nyomtatásban először használta a Petőfi nevet. A Forrás egy éve „...Egy része hamis illúziókat táplál...' Az MSZMP ifjúságpoli­tikai határozatában olvas­suk: „A magyar ifjúság­ban a kapitalizmusról, mint kizsákmányoló társadalmi rendszerről, elítélő felfogás alakult ki. Mivel azonban saját élménye nincs, isme­retei pedig ellentmondásosak, ezért egy része hamis illúziókat táplál a világ vezető kapitalista országai­val kapcsolatban, s valamiféle jóléti államnak, fo­gyasztói társadalomnak tekinti őket. Az olykor meg­figyelhető kritikátlán Nyugat-rajongás nem egyszer ennek a hamis szemléletnek a vetülete. Művelődés­ben, életstílusban az ifjúság elég széles rétege érzé­keny az ellenséges „nyugati” hatásokra.” Körültekintően, tárgyilagosan A kérdés körülbelül negyedszázados. A közvélemény főként külső megnyilvánulásait tartja számon — far­mernadrág stb. — a párthatározatban viszont inkább tartalmi, politikai vonatkozásokról esik szó. Mi az a „nyugat”, amely a fiatalság „elég szé­les rétegé”-nek rokonszenvét vagy legalábbis érdeklő­dését magára vonja? Megkérdeztem egyszer közép- iskolás tanítványaimat (III. és IV. osztályosok); írás­ban feleltek rá. A többség világosan megírta: a gaz­daságilag, technikailag fejlett országokra gondolnak — tehát: azokra, amelyeket a párthatározat vezető kapitalista országoknak nevez. Természetes is. Miféle rokonszenvet ébreszthetne Görögország szegénysége, vagy a durva spanyolországi diktatúra? A „nyugat” fogalma tehát a tudatokban nem egészen azonos a kapitalizmussal. Másként nehéz is lenne megmagya­rázni, hogy a „kapitalizmusról... elítélő felfogás ala­kult ki”, mégis imponál nekik sok minden, aminek a hire Nyugatról érkezik. Formah on tás ? Szóra hozás ? Ezt igazolták' a további kérdésekre adott válaszok., Tetszik nekik a fejlett nyugati országok modernsé­ge, mozgalm- -a.. A nyugati fiatalság egy részének erkölcsi lazr ' szabadságnak értelmezik. De leg­többjük _ féle' v ; ,nek érzi a létbizonytalanságot, a túlzót* urbar. •-íót, taszítónak a pénz hatalmát, az emberi kapcsolatok ridegségét. Jó részük, kérdezette­dül, szembeállítja vele a szocialista társadalom szo­lidságát, viszonylagos kiég1- júlyozottságát S bár azt sem kérdeztem tőlük, hogy szívesen élnének-e ott, az előnyös és hátrányos jelenségek csoportosítása elég­gé egyértelműen jelezte a nemleges véleményt. A társadalmi, politikai életnél jóval kedvezőbben ítélik meg a vezető kapitalista országok kulturális helyzetét. A kritika ugyan ebben a tekintetben sem hiányzik, sőt találtam teljesen elutasító választ is, de a mérleg itt a Nyugat javára billen. Imponál nekik a szellemi alkotás világnézeti többfélesége, főleg pe­dig a formák lázadása, amely szerintük felszabadítja az alkotó egyént a társadalom és a hagyományok kö­töttségei alól. A megkérdezett tanulók többsége az átlagnál többet olvas, tárlatokra jár. Valószínű, hogy a kevésbé mű­velt fiatalokat nem érdekli ennyire a formabontás, de jobban sok más, például a szórakozás alkalmai. Ha az iskola ésszerű útbaigazítást akar adni diák­jainak, meg kell szabadulnia a saját illúzióitól — az ellenillúzióktól, az egyszerű agitáció dogmatizmusá- tól — és alkalmazkodnia kell a hetvenes évek bonyo­lult valóságához. Először is azt döntse el: mi ellen harcol? Mert értelmetlenség a fejlett termelést, a ra­cionalitást, a modernséget kárhoztatni, hiszen ebből inkább tanulni kell! És bűn tudományos eredménye­ket, irodalmi alkotásokat pellengérre állítani. Másod­szor: ki harcoljon? Az ifjúságnak, mint a párthatáro­zat mondja, nincs saját élménye, ez az illúziók fő oka. De, ha a pedagógus sem rendelkezik saját élmé­nyekkel? A nyelvkönyvek és az osztályfőnök S itt a helyzet pedagógiai kulcsa. Eljutottunk a har­madik kérdéshez, a hogyanhoz. Minden tanár, minden osztályfőnök maga tudja eldönteni, hogyan érthet szót tanítványaival. Ha ilyen kérdésben elvi tanácsot adunk a nevelőknek, az meglehetősen negatív jellegű. Ne mondjanak semmi olyat, amit a tanító nem hisz el, amit az élet megcáfol, mert csak ártanak vele, mi­nél nagyobb a buzgalmuk, annál inkább. Az angol és a francia nyelvkönyvek tárgyilagosan bemutatják a nyelvország életének rokonszenves vo­násait Is — milyen pedagógiai eredménye lehet annak ha az osztályfőnök sommá­san ítélkezik róluk, mint kapitalista országokról? így prédikáltuk el, jórészt felsőbb irányítással, a ta­nulók tájékoztatását az öt­venes években, s a következmények még most is kísér­tenek. A tények sokoldalú bemutatása, higgadt cso­portosítása ebben a tekintetben is a legjobb peda­gógia. A nevelés minden részterületén érvényes sza­bály, hogy a hiányos tájékozottságú pedagógus csak árthat a szocialista nevelés érdekeinek — ezen a te­rületen különösen sokat árthat, sőt: lejárathatja. A giccs kábítószere Ha a tanároknak ilyen negatív jellegű tanácsot adunk, nagyon is pozitív igénnyel kell a művelődés­politikához fordulnunk. A művelődéspolitika vessen számot azzal a szereppel, amelyet a fiatalok neve­lésében — vagy nevelésük megnehezítésében — ját­szik, ha akarja, ha fiem, ha jövedelmező, ha nem. Ésszerűtlenség a fiatalokat félteni emberi értékektől, bármilyen ideológiai talajon keletkeztek is. Annál inkább aggódnunk kell a szellemi mellék- termékek miatt, mert ezeknek álmodernsége — meg a giccs kábítószere — szemlátomást egyik komoly oka annak, hogy a fiatalok egy része kritikátlan a nyugat­tal szemben, hajlandó bármit elfogadni, ami onnan jön. De hát mi is jön? Jóval több krimi a moziba, a televíziónak, mint művészi film. Alig valami a kor­társ külföldi zene kísérleteiből, s a korábbi idők ze­neműveinek nyugati felvételeiből is kevesebb, mint amennyi beat és szirupzene. A Nicolais mozdulat­művészeti együttest egyszer láthattuk Budapesten, a nyugati revünek és hazai utánzatainak jóval több alkalmuk van a bemutatkozásra. Az irodalomban jobb­nak látszik a helyzet. Számos modtern — igazán mo­dem! — nyugati írás jelenik mesj magyarul. De el­jut-e a Nagyvilág akkora tömegekhez, mint a szóra­koztató irodalom? Az országos szervezetekkel, intjézm »nyekkel ren- ’elkező művelődéspolitikai apparátus okkal nagyobb írületen van jelen, mint a korlátozott ;''?kÖrű iskola. Bbben a tekintetben is sarkalatos ina7 --mcsak az iskola nevel, hanem az egész társadat?"' környező egész élet, és a pedagógiai hatásoknak nem szabad megcáfolniuk egymást Dr. Bán Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents