Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-30 / 25. szám

1972. Január 30., vasárnap L «14»! I * Az elnök becsülete Induljunk ki abból a lényeges igazságból, hogy a magyar gazdasági élet­nek nem a termelőszö­vetkezeti elnök — és a többi választott tsz-vezető — a legfontosabb szerep­lője. Rangban, hatalom­ban, tekintélyben az igaz­gatók és vezérigazgatók, más szervezetbeli elnökök hosszú sora előzi meg őket. De ha a gazdasági veze­tők megbecsüléséről szó­lunk, akkor ezt a tsz-elnök esetében feltétlenül külön kell tenni. N°m azért, mert a tsz- elnöki tisztség széles körű társadalmi viták tárgya, és az elnöki iövedelmek- hez szívósan élő legendák kötődnek. Ma már el­mondhatjuk, hogy ha a szövetkezet betartja az ér­dekvédelmi szervezetek ajánlásait — és tartsa is be! — akkor ez a jövede­lem nem páratlan. Nem kevés mostoha adottságok között gazdálkodó termelő- szövetkezet egyébként jó­képességű elnöke örülne, ha elérné a havi háromezer forintot... A tsz-elnökről azért kell külön beszélni, mert hely­zete a népgazdaságban, sőt a társadalomban két szem­pontból is páratlan. Ezek egvike, hogy a ter­melőszövetkezeti elnök di­csekedhet ma a legnagyobb önállósággal. Mozgási sza­badságát a legközelebbi múltban picikét megnyir­bálták ugyan — jo«°al — bizoavos határozatok és rendeletek, ám döntési jo­ga — a tae°á<*ra támasz­kodva természetesen — még mindig szélesebb kö­rű. mint egy inari. vagv haté-ági v°zetőé. Ha az elnök — háta mögött érez­ve a tagokat — igazán el­határoz valamit, annak ke­resztülvitelében 1" "feljebb gezdoeági körülmények akrdálvozhatiák meg, de elő,'rápok alig. Ebből er^d azonban helyzetének másik páratlan vonása. Ez pedig: a kis­iparosokat is beleszámítva, nincs ma hazánkban mé” egv tínusa a véll-dkozó- nak. vagy vezetőnek, aki akkora kockázatot vállalni saiát személyes egziszten­ciáiét illetően, mint a ter­melőszövetkezeti elnök. A termelőszövetkezeti demokrácia — titkos sza­vazással alátámasztva — nem szólam ma már, ha­nem üdvözítő, vagy sárba- taposó valóság. Amennyi­ben a tagok úgy találják, hogy elnökük felelőtlen el­határozásai csökkentették a dolgozók jövedelmét, meg­ingatták a közös vagyon szilárdságát, akkor m°nesz- tik. Az általánosító kifeje­zés mögött meghúzódhat a leszavazástól az elzavará- sig bármilyen árnyalat. Az pedig, hogy a tagoknak milyen véleményük lesz a szövetkezet választott ve­zetőiről. nem csupán előr“ kalkulálható tényezőktől függ. Egy merész vállalko­zás közben, vagy után, az időiárás szeszélve, a hitel- politika változása, sőt a partnerek „betartása” is csődöt okozhat. Csuna olyan tényező, amivel előre szá­molni nem lehet. A merész elnök — és ve­zetőség — tehát bizonyta­lansági tényezőknek szol­gáltatja ki sorsát. Aki vi­szont nem vállal kockáza­tot, behúzódik a hétközna­pi szürkeség falai közé, előbb-utpbb az is . megbu­kik. Mert a szomszédos szövetkezetek fejlődnek, s • a tagság ezt is megsokall- ia. emiatt is eszébe juthat, hogy új vezetők után néz­zenek ... Az elnökök ló egynegyed része ma már diplomás. Zömük érettségivel rendel­kezik. Becslésem szerint azonban legalább egyne­gyedük egyszerű paraszt- ember, akinek a minden­napi munka mellett nem maradt ideje kellő iskolai végzet tséget szerezni. A kockázatot azonban nekik is vállalniok kell. Mindezekből a követ­keztetés úgy gondolom, ma­gától értetődő. Ha a gaz­dasági vezetők sorában a választott tsz-vezetőket vizsgáljuk, akkor megálla­píthatjuk, hogy ezek az emberek kiérdeme1 ték, folyamatosan kiérdemlik a megbecsülést. Méltányta­lanság legendákat, rosszin­dulatú pletykákat szőni tisztségük és személvük kö­ré. Mert kiemelt helyze­tüket, amiben vannak két­ségkívül megérdemelték, megérdemlik. Itt azonban nem szabad még pontot tenni. Az elnö­kök körül ugyanis nem­csak az a faita szóbeszéd terieng. amiről eddig ír­tunk, hanem egy más tí­pusú is. Ezt az adott szö­vetkezet tagjai pusmogják maguk mögött, vagy har­sogják egy-két pohár bor után a közgyűlésen. Ennek lényege más, és itt az új­ságíró már nem tud oly egyértelműen a védelem pártjára állni. Ez a fajta szóbeszéd álta­lában így hangzik: lenéz már bennünket az elnök — vagy a többi választott ve­zető — nem kíváncsi a véleményünkre, basáskodik felettünk. Nem tömegesen, az ará­nyokat tekintve se jelen­tős mértékben, de az egyes közösségek életében gyöt­rően, fájdalmasan valóban jelen van ez a tünet gaz­dasági — itt már hozzá kell tenni: és politikai — életünkben. Akadnak elnö­kök, akiknek energiája fölemésztődik a külső part­nerekkel való tárgyalások­ban. Ügy érzik, megenged­hetik maguknak, hogy ..odahaza”, a tagság köré­ben már ingerültek lehes­senek. Sőt eljutnak addig a tévhitig, hogy a tagság úgysem érti a gazdasági összefüggések bonyolult há­lózatát, tehát legjobb a ta­got meg sem hallgatni, ha­nem boldogítani, ha akarja, ha nem. A ter’ne'őszövet­kezsl: szövetkezet. Ava­gyont ^ ta”ok adták össze és gyarapítják, a kockáza­tot a tagok is vállalják, hiszen szanálás után az ő jövedelmüket fagyasztják be évekre, alacsony szin­ten. Az elnök nem a leg­fontosabb, ám fontos gaz­dasági vezető, de nem több, mint első a tagok között. Erről megfeledkez­nie soha nem szabad. F. B. Hí lesz veled juhászat? Sokáig úgy tűnt, hogy az állattenyésztés ágazatai közül legkevésbé a juhá­szat sínylette meg a nagy­üzemi átszervezést. A Kis­kunság kiterjedt, szikes le­gelőin sem fogyatkozott meg a juhnyájak száma. Sőt, mintha emelkedett volna... Az 1966-os állat­számlálás idején összesen 380 ezer juhot számláltak össze, s az ezt követő ada­tok ismeretében elmond­hatjuk: ez volt minden idők legmagasabb birka­létszáma Bács-Kiskunban. Innen kezdve ugyanis lassú hanyatlás mutatkozik. Egé­szen 1969-ig. S itt a gra­fikon meredeken megtörik — lefelé. 1970 tavaszán a birkalétszám alig haladja meg a 328 ezret. És kide­rül, ez csak kezdete a fo­lyamatnak'; 1971 márciusá­ban már csak 292 ezer bir­kát tartanak a megyében. A fogyás nem állt meg; hozzávetőleges becslés sze­rint a múlt év háromne­gyed részében mintegy 30 ezerrel csökkent a birkák száma. Ez már olyan tendencia, amire feltétlenül oda kell figyelnünk. Annál izgal­masabb — és első látásra kevésbé érthető — a kér­dés, hogy nagyjából a me­redek csökkenés kezdetével egyidejűleg lendült fel a bárányok exportja. A ke­reslet szinte kielégíthetet­len. Hadd hozakodjak elő országos adattal: a pecse­nyebárányok exportja 16 —17 millió dollár valutát hoz az országnak. Ebből a megve juhászatai jelentősé­gükhöz mérten részelnek: tavaly több mint 105^ezer bárányt és 8600 „felnőtt” juhot exBortáltak: 23 ki­lós átlagsúllyal. Az átla­gos átviteli ár a kilón­kénti élősúly után 32 fo­rint volt. Az exporthányad 70—80%-os arányt képvi­selt hogy a legerőteljesebb csökkenés éppen az állami gazdaságokban következett be, amelyek egyenként is több ezer juhot számláié állománnyal rendelkeztek. A nagygazdaságokban már tavaly is csak 13 és fél ezer juhot számlálták össze. A fogyás azóta tovább tart, tavaly ősszel is az egyik állami gazdaság — amelyet pedig területi adottságai ki­mondottan a juhtartásra tesznek alkalmassá — több mint 7000 juhot bocsátott áruba, nagyobbrészt vem- hesep. A tendencia any- nyira egyértelmű, hogy az állami gazdaságokban a ju­hászkodás teljes likvidálá­sának szándékára kell gya­nakodnunk. S feltételezhe­tő, hogy erre szintén a baljóslatú főkönyvelői ada­tok késztetik a gazdasági szakembereket A könyvelés általában másfajta csalafintaságoktól sem mentes. Ha kissé „sar­kosan” fogalmazunk, azt lehet mondani, hogy az ága­zat attól nyereséges, vagy veszteséges, hogy kiadási rovatába mit könyvelnek ?1. Bizony gyakorta megtör­ténik, hogy a juhászat nya­kába varrják más ágaza­tok költségeit, ily módon azt mesterségesen teszik vesz­teségessé, a másik oldalon viszont — ugyancsak ha­mis módon — „reprezenta­tív” ágazatok fényesed­nek elő. Szerény, de nem igénytelen Kopásállóbb gyermekcipők A Dunaújváros! Vegyes­ipari Vállalat gyermekcipő üzemében 1972-ben hét­százezer pár gyermekszan­dált és cipőt gyártanak. Az év elején áttértek a ra­gasztásos technológiára, s gyártmányaik hetven szá­zalékát már ezzel a mód­szerrel készítik. ísrv tartó- sabbak, konásállőbbak a gyermekcipők, s a gyártás is gyorsabb. talember. Vele Novotni elv­társ kezd beszélgetésbe. Jómagam közben arra gon­dolok, hogy lám. a napi kenyérkereső munka után, este ilven élénk az élet a kerületben. S meg is kér­dezem Gombos elvtársat: minden estére jellemző-e ez a forgalom? — Általában. Ezért tar­tunk ügyeletet, ezért nem maradhat soha gazdátlanul az irodánk. Kicsit emiatt is van, ha olykor otthon töltöm az egész estét, meg­kérdezi tőlem a család: ma nincs intéznivalód a pártban?... Persze, azért szombat és vasárnap igyek­szem alaposabban kivenni a részem a házi munkából is — tette hozzá nevetve. AMIKOR búcsúzóul a Kiváló pártmunkás okle­vélre tereltem a szót, Gom­bos György így felelt: — Nagyon jólesett a megtiszteltetés. Az örömö­met csak az zavarta, hogy rajtam kívül sokan megér­demelték volna... Peruy Irén E megközelítésből először is a jövedelmezőség kérdé­se vetődik fel. Látszatra nem is volna szabad, hogy ez kérdés legyen, hiszen ha egy 20—25 kilós bárá­nyért 7—800 forintot lehet kapni — belföldi forgalom­ban egy meglett birkáért sem adnak többet — akkor a ráfizetésre egyszerűen nincs magyarázat Sajnos, mégis van ... In­duljunk ki a tartási körül­ményekből. Kiderül, hogy ezek a körülmények az év­századok előttiekhez képest vajmi keveset változtak. A birkának ma is a legrosszabb legelő jut, amely a nyári aszályban kopárrá pemse- lődik. A takarmány leg­rosszabb minőségű hányada szintén a birkáé. Vasvis a hulladék. Tápot inkább csak a bárányok kapnak. Igénytelen állat a juh? Lakatos István, a megyei Állattenyésztési Felügyelő­ség juhászati főfelügyelője erre ezt mondja: „Szerény, de nem igénytelen!” S ez nyilván így igaz, főleg ha számításba vesszük, hogy a jövedelmezőséghez tartozik a juhonkénti öt­kilós gyapjúhozam, az évenkénti 1,2-es szaporulat Ezt csak az igényesebb faj­ták produkálják, amelyek azonban a tartási feltétele­ket illetően is igényeseb­bek. . ! v A jelenlegi hodályok túl­nyomó többsége elletésre nem túlságosan alkalmas. Építsenek hát palotákat a gazdaságok — a juhok ré­szére is? Bizonyfts, hogy nem ez a követendő út; ol­csó, praktikus és helyi esz­közökkel, anyagokkal is le­het korszerűsíteni. És az is igaz, hogy a birka megél a legrosszabb legelőn is, de azért a jobbat inkább meghálálta. A hagyomá­nyos ridegtartás minden­képpen idejétmúlt, s ide­je, hogy ezt a b°’ terjes te­nyésztés váltsa feL * Könyvelési csalafintaságok Ám ha csak ilyen egysze­rű volna... A távlatokkal nem számoló könyvelés — és a legtöbb helven, saj­nos, ez helyettesíti a kon­cepciózus közgazdasági szemléletet — kimutatja, hogy egy ezer birkát szám­láló állománynak Is az éves bruttó bevétele nem több egymilliónál, amiből a tiszta haszon lehet olyan 2—300 ezer forint. Ennyi­ért, kérem, nem érdemes, nálunk ez már nem tétel — hangzik a fölényes állás- foglalás. Tehát kicsi a volumen. Az érdekes viszont az — és a fenti megállapításnak némiképpen ellentmond —, Maszek utánpótlás... Fátumszerű az érv, mi­szerint a birkatartásnak azért sincs jövője, mert a régi juhászok sörra kiöre­gednek, a fiatalok közül pedig nincs utánpótlás. Eb­ben sok, bár korántsem abszolút érvényű igazság leledzik. Az anyagi megbecsülést illetően az üzemi állatte­nyésztő ágazatokban dolgo­zók között messzemenően a juhászoké az első hely. „Nálunk szigorú állami bérezési fegyelem van, de a juhászok itt sem keres­nek háromezren alul” — vallja Horváth Mihály, az Országos Állattenvésztési Felügyelőség szalkszent- mártoni telepének vezető­je. S hozzáteszi, ami köz­tudott, hogy a tsz-ekben ennél jóval Vnagasabb a bér. A szalkszen tmártom Petőfi Tsz egyik juhászá­nak tavaly 70 ezer forin­tos összjövedelme volt, s két személygépkocsija van. Persze van igazság abban az állításban is, hogy a fiatalok még az ilyen ma­gas jövedelem mellett is csak addig vállalják a ju­hászkodást, amíg „össze­szedik” magukat, vagyis berendezik az életüket. Van ilyen is, kétségtelen, de szerintem ennél erősebben hat az a törvény, hogy az ember, ha „beállt” egy élet­nívóra, abból nagyon nehe­zen akar engedni. S van még egy körül­mény, amely arra utal, hogy a juhászkodásban az anyagiak nem csekély sze­repet játszanak. Lassan, de folyamatosan növekszik a ..maszek” juhászok száma. A már említett állami gaz­dasági juhállomány java­részét is magánvállalkozók vásárolták fel. Itt me­gint csak furcsálkodva kér­dezhetjük, hogy miért kiü- 1 zetődő a maszeknak az, ami az államinak — ál­lítólag — ráfizetéses. Tény, az, hogy az egyénik egy része éppenséggel az állami gazdaságoktól bérel terüle­tet. S ez még a jobbik eset, mert a területtel nem ren­delkező magánvállalkozók között eléggé elterjedt a kártékony szokás, miszerint a nagvüzemi vetéseket le­geltetik, éjszakánként. Nemcsak a magas jöve­delem az, ami híveket tobo­roz a juhászkodásnak. Je­lenleg is vannak és a jö­vőben is lesznek olyan em­berelv, akik a társadalom gépezetében nem óhajtják a csavar szeredét játszani. Többre becsülik a függet­lenséget, még a természeti viszontagságok elviselése árán is. Ámbár ez utóbbiról Is csak addig beszélhetünk, amíg nem történik kimoz­dulás a Hagyományos, rideg tartásból. Olyan hodálvt kialakítani, hogy legalább traktorral be lehessen men­ni, műtrágyával és esetleg öntözővízzel javítani a le­gelőt — ennyit igazán meg­ér ez az ágazat. Szükség volna a szakoktatásra is, de amíg nem változnak a körülmények, erről beszél­ni — fából vaskarika. A tennivalók máris sür­getnek. A tavalyi magas exporthányadnak hátrá­nyos következménve is van: csökken a tenyész- anyag utánpótlása, az anyajuhokat csak nyolc éves korukban selejtezik amikor — foguk kihullván — amúgy is elpusztulná­nak. A fellendítés népi vá­rathat magára. Mert nem ez kerül sokba, hanem — régi tapasztalat — a feltá­masztás! Hatvani Dániel rancs, amiről ugyancsak én gondoskodom. S e látoga­tókat általában nagyon jól- esőn fogadják az idős vagy beteg elvtársaink. Igaz? A kérdés már a frissen érkező, fiatal pártbizalmi­nak. Bercsényi Zoltánnak szólt. Ö pedig helyeslőén hozzátette: — Az én pártcsoportom­hoz tizenketten tartoznak és szinte annyifelé is lak­nak. De csaku"van szíve­sen fogónak, örülnek az elvtársi b^zheetéseknek. A rg Av.nastÄrtT reszort­felhős közb°n átveszi a bi- zpirrét'M a borítékot, meg­számlálta a tagdnakat és magyaré- -!ag megjegyzi: — A oártllDoortbizal- miak mir’an hónap 18-ig számoin'-' el. nekem pedig 20-ig kell a ta'■híjakat pos­tára adeem. És mondha­- tóm, ho°v a ta°díifizeté- sünk tél"-1-nyáron százszá­zalékos. Pon'ntiapoág miatt sem érhetett még szemre­hányás bennünket, Ez pe­dig nem ntobé'orban a bizalmi elv társak érdeme. Aztán Bercsényi Zoltánra pillantva sajnálkozón meg­jegyezte, hogy a fiatal bi­zalmi hamarosan kiválik a területi alapszervezetből. Munkahelyén, a statiszti­kai hivatalban ugyanis ön­álló alapszervezet alakul. S itt ismét bekapcsolódottá pártszervezet titkára: — Tényleg úgy vagyunk vele, hogy sajnáljuk is, meg büszkék is vagyunk a statisztikai hivatal kommu­nista kollektívájára. Saj­náljuk elválásunkat, mert Kóczián Zoltán elvtárssal az élen a legaktívabb pártmunkásainkat tisztel­hettük bennük. Az viszont büszkeség, hogy a jövendő hivatali alapszervezet né­hány tavja közöttünk vált kommv!rMs*áv6. M0-"1”''•tö­rlésem. hogv életerős alan- szervezetet aikotpafc majd. s ahogvan legutóbb) tag- gvűl lsünkön ígérték is:-zífkeZg AsefSp sortttoriök pé­künk itt. a kerül°th°n is. Ismét nvílntt az a'tó. Ez­úttal a t°rfi!hí alanszof­V» 07 trvvfánA p fi céljából érkezett egy fia«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents