Petőfi Népe, 1972. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-19 / 15. szám

*. oldal I9TS, Január If, rorfla A lány, aki megtanult jelentkezni 'VUXp Illetékes amerikai szer­vek közlése szerint január utolsó napján kezdődik a kaliforniai Santa dará­ban Angela Davis pere. Az újságíró megszokta, hogy ha mégoly ismert személyiségről beszél is, az esetleg tájékozatlanabb olvasó kedvéért megjelöli, miről híres az illető. An­gela Davisnél lassan öt kontinensen válik felesle­gessé ez a bemutatás. Az immár 14 hónapja jogta­lanul fogva tartott néger kommunista professzomőt világszerte ismerik, sze­mélye és küzdelme jel­képpé magasodott. Angela szülővárosában, az alabamai Birmingham­ben mindig az egyik leg­jobb tanuló volt, de az egyik legszerényebb Is. Tanárainak egyetlen kifo­gás* volt ellene: kizáró- lrX t? irt korholták, hogy bátran jelentkezzék szó­lásra. hiszen tudása fel­jogosítja rá. Ezt a leckét egy életre megtanulta a néger peda­gógusnő és benzinkút-tu- lajdonos gyermeke. Bár ő maga tisztes jómódban nőtt fel és már három­éves korában zongorához ülhetett, nem volt érzé­ketlen a mások, nem utol­sósorban színesbőrű tár­sai szenvedései iránt. A döntő fordulat akkor következett be életében, amikor Birminghamben a fajüldözők felrobbantot­tak egy néger templomot és három barátnője a me­rénylet áldozata lett. Ezt az emléket magával vitte Angela New Yorkba, majd a párizsi Sórbonne- ra, majd a nyugat-német­országi Frankfurt egyik egyetemére — ahová min­denüvé káprázatos tanul­mányi eredményével, ösz­töndíj elnyerésével került A Sorbonne-on franciául, Frankfurtban németül ír­ta filozófiai értekezését ez az átlagon felüli tehetség, aki „megtanult jelentkez­ni”, politikai értelem­ben is. Mikor hazatért Ameriká­ba. már rendszeresen részt vett politikai gyűlé­seken és hamarosan belé­pett a kommunista párt­ba. Felkerült az FBI lis­tájára. Amikor a később Sáp Quentinben megölt néger író öccse, Jonathan Jackson, Angela testőre a kaliforniai San Rafaelben fogolyszabadítási kísérle­tet hajtott végre, az FBI úgy döntött, hogy lecsap. Arra hivatkozva, hogy a fegyver a több száz ki­lométerre levő Angela ne­vén volt. letartóztatta a filozófusnőt New Yorkban és kiadta Kalifornia ál­lamnak, amelyben még érvényben van a halál- büntetés. Tömény politi­kai per ez, bűnügyi kön­tösben és a célja nyilván­való: elrettentő példát statuálni mindazok szá­mára. akik ellenzik az amerikai társadalom struktúráját és mindazt, ami ebből következik. Amerika és a világ ha­ladó erői ezért álltak és állnak ki olyan egysége­sen Angela mellett. A tét nem kevesebb, mint az, hogy megállítsák és visz- szájára fordítsák az ame­rikai reakció kommunis­ta- és négerellenes táma­dását. Bhutto ajánlata nem túl komoly Megrázó jelentés a háborús bűntettekről ÜJ-DELHI, TOKIÖ, LONDON (MTI) Zulfikar Ali Bhutto pa­kisztáni köztársasági elnök hétfőn, a beludzsisztáni Quettában bejelentetV, hogy „Pakisztán egységé­nek megőrzése érdekében” kész lemondani jelenlegi tisztségéről és hivatalát át­engedni Mudzsibur Rah­man sejknek, a Bangla Desh Népi Köztársaság mi­niszterelnökének. A hin- dusztáni félszigeten kiala­kult helyzet ismerői azon­ban kizártnak tartják, hogy Pakisztán ismét azzá az or­szággá váljék, ami volt. A megfigyelők Bhutto színpadias bejelentését ér­tékelve utalnak az egyes nyugat-pakisztáni tartomá­nyokban is észlelhető za­vargásokra és önállósági törekvésekre, valamint Is­lamabad megrendült nem­zetközi pozíciójára. Bhut- tónak — pakisztáni hírek szerint — komoly nehézsé­geket okoz, hogy ellenőrzé­se alatt tartsa a lakosság egymással hagyományosan ellenséges különböző cso­portjait. Lehetséges, hogy a pa­kisztáni államfő quettai be­jelentésével tulajdonképpen Szociárs programmal indul az új belga kormány BRÜSSZEL Az új belga kormány is­mertette programját. Gas­ton Eyskens kormánya eszerint megpróbálja fellen­díteni az ország jelenleg stagnáló gazdasági életét, egyebek között fokozottab­ban ellenőrzése alá vonja a bankokat és a közszolgál­tatásokat, emelni kívánja a nyugdíjakat és a bérmini­mumot. Külpolitikai téren a kor­mányprogram állást foglal a Német Demokratikus Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság ENSZ-fel vétele mellett, míg gazdaságpolitikai kér­désekben hangsúlyozza a nyugat-európai pénzügyi egység létrehozásának szük­ségességét. nem Is akarta visszafelé forgatni Pakisztán történel­mének kerekét, csak „ke­ménykezű” elődjével, Jahja Khannal ellentétben „bé- külékeny” államfő látsza­tát akarta kelteni. A AP tokiói értesülése szerint Fukuda Takeo ja­pán külügyminiszter ked­den azt mondotta, kormá­nya „gondosan mérlegeli majd” a Bangla Desh elis­merését és az Indiának nyújtott japán gazdasági segítség felújítását GENF Az egyházak világtaná­csának megbízottja Genf- ben beszámolt a Bangla Desh Népi Köztársaságban tett látogatása során szer­zett tapasztalatairóL Meg- rázóan vázolta annak a kétszázezer kelet-bengáliai nőnek a helyzetét, akin a háborús cselekmények so­rán pakisztáni katonák erő­szakot követtek el a volt keleti országrészben. „Tra­gikusnak” nevezte ezeknek a nőknek a sorsát, akik a mohamedán vallás értel­mében a történtek után „tisztátalanoknak” minősül­nek. „Ebben az országban — fűzte hozzá az egyházak világtanácsának képviselő­je — egy férj rendkívül nehezen bocsátja vissza a családi otthonba azt a fele­séget, akin erőszakot követ­tek el.” Ezzel szemben a Bangla Desh kormánya „nemzeti hősöknek” tekin­ti e szerencsétlen nőket, s azon munkálkodik, hogy férjük ne hagyja el, ne büntesse meg, hanem fo­gadja vissza őket otthonuk­ba. (AFP) Hajtóvadászat Belfastban Hét internált hétfőn meg­szökött a rendőrök által legbiztonságosabbnak tar­tott észak-írországi börtön­ből — a Maidstone börtön- hajóról. A menekülők ki­Kutórmurkásnak álcázott nacionalisták BELGRAD Joszip Vrhovec, a Ilorvát Kommunisták Szövetségé­nek V. B.-titkára kijelen­tette, hogy- -,,a Horvátor­szágban történt személyi változások logikus követ­kezményei voltak a JKSZ elnökével folytatott megbe­szélés utáni eseményeknek és a korábbi vezetők tevé­kenységének. A volt veze­tők ezen a találkozón is megpróbálták az álláspon­tok és értékelések csupán formális elfogadását, mint ahogyan ezt a Horvát KSZ KB Végrehajtó Bizottságá­nak korábbi ülésein is tet­ték. A horvát Maticáról szól­va Vrhovec kijelentette, hogy „e kulturális szerve­zet egyre inkább a kultúra­ellenes elemek gyülekező- helyévé vált”. Elmondotta, hogy korábban felvetette a Maticának: dolgozzák ki a köztársaság kulturális prog­ramját. Az azonban, amit elkészítettek, „politikai és nem kulturális program volt, mégpedig olyan, ame­lyet el kellett vetítünk. Ezek az úgynevezett kul- túrmunkások a kultúra égisze alatt politikával fog­lalkoztak, a kulturális program máig sincs kidol­gozva”. vágták egy szellőzőnyílás rácsát,, a jeges vízben a partra úsztak, ott egy, a dokkmunkásokra váró autó­buszra szálltak, és Belfast egyik katolikus negyedébe „térítették el”.' A szökés fel­fedezése után a rendőrség és az angol katonaság Bel­fast történetében példátlan méretű hajtóvadászatba kezdett. Több mint 600 an­gol katona zárta körül a negyedet és házról házra járva kutatnak utánuk. Az illegális Ír Köztársasági Hadsereg bejelentése szerint azonban mind a hétnek si­került kijutnia a gyűrűből. A hajót akkor alakítot­ták át úszó börtönné, ami­kor 1971. augusztusában életbe léptették az interná- lási rendeletet. Ennek alap­ján bírósági tárgyalás nél­kül tartanak őrizetben je­lenleg mintegy 700 sze­mélyt, akiket azzal vádol­nak, hogy az illegális Ír Köztársasági Hadsereg tag­jak Miután a letartóztatot­tak száma egyre emelkedik, most újabb koncentrációs tábort akarnak építeni Észak-Irországban. Magyar—kubai megállapodás Havannában aláírták Kuba és Magyarország 1972-re szóló árucserefor­galmi jegyzőkönyvét. Az okmányt Herminio Garcia Lazo kubai és dr. Szalai Béla magyar külke­reskedelmi miniszterhe­lyettes írta alá. Szovjet küldöttség Kairóban Nyikolaj Patolicsev kül­kereskedelmi ' miniszter ve­zetésével hétfőn szovjet gazdasági küldöttség érke­zett egyhetes látogatásra Kairóba. A MENA közlése szerint Patolicsev és egyip­tomi kollegája, Abdullah Marzaban aláírják a két ország 1972-re szóló gaz­dasági együttműködési munkatervét. Az új kormány eskütétele Kedden Anvar Szadat köztársasági elnök előtt letette az esküt az Egyip­tomi Arab Köztársaság új kormánya, élén dr. Aziz Szidki miniszterelnökkel. Az újonnan alakult mi- niszitertanácsban öt mi­niszterelnök-helyettes és 26 miniszter kapott helyet Az új kormányban túlsúlyba kerültek a technokraták: a mérnökök, közgazdászok, jogászok, egyetemi profesz- szorok, a tudományos és a műszaki élet vezető képvi­selői. Az eskütétel után Sza­dat elnökletével megtartot­ta első ülését az ÚJ mi­nisztertanács. Winzer befejezte Indiai útját Indiában és a Bangla Desh Népi Köztársaságban tett látogatásáról visszaté­rőben kedden a szovjet fővárosba érkezett Otto Winzer, az NDK külügy­minisztere. Hangos figyelmeztetés Négy bomba robbant a teheráni amerikai intézmé­nyekben hétfőn. Az első két robbanószerkezet a nagy- követség közvetlen köze­lében,. a harmadik az ame­rikai-iráni kultúrközpont- ban, a * negyedik a béke­hadtest irodájában explo­dált. A követség előtt őr­ködő két rendőr megsebe­sült, az anyagi károk je­lentéktelenek. Sartre bíróság előtt Egy párizsi bíróság a j rendőrség rágalmazása cí­mén vádat emelt Jean- Paul Sartre, a neves író és filozófus ellen. A vádeme­lés alapja Marcellin bel­ügyminiszter panasza, hi­vatkozási tárgya pedig a Vérité Rhone—Alpés cmű I baloldali hírmagazinban megjelent Sartre-cikk. Sartre^ aki az utóbbi idő­ben számos szélsőbaloldali és maoista kiadványhoz I adta a nevét, már egy má­sik ügyből kifolyólag is vád alatt áll: a Cause de Peuple-ben a bíróság sze- I rint ugyancsak a rendőr­séget, valamint a börtön­viszonyokat rágalmazta. Szombaton írják alá a belépést Kedden hajnalban befe­jeződtek az Anglia közös­piaci belépéséről folytatott tárgyalások. Az utolsó, tíz­órás megbeszélésen, amely- j nek hajnali fél háromkor lett vége, megállapodásra jutottak a még el nem döntött, kisebb jelentőségű kérdések ügyében is. Csak­nem 19 hónapig tartó tár­gyalássorozat után a záró­aktusra szombaton kerül sor. Ezen a napon írja alá ünnepélyesen a közös piaci belépésről szóló szerződést Nagy-Britannia, Dánia, Ír­ország és Norvégia. Nem szálltak fel a kanadai gépek A kanadai repülőtereik ellenőrző tornyainak dol­gozói országszerte sztrájk­ban álltak hétfőn. Kanada és a külvilág légi utasfor­galma ezzel megszűnt: 50 ezer ember és többezer tonna áru, valamint, postai küldemény maradt a föl­dön. A sztrájkolok szak- szervezete amiatt rendel­te el a munkabeszüntetést, mert a kormány katonai gépeket is beengedett a polgári repülőterekre, s „nem megfelelő képesítés­sel rendelkező” légiellenő­röket vett fel rendkívüli munkákra. , Heves tüntetések Rhedéslában Az afrikai lakosság foko­zódó tiltakozása következ­tében a fajüldöző rhodesiai Smith-rendszerrel szemben rendkívül feszült helyzet alakult ki. Kedden folytatódott a tüntetések hulláma az egyezmény ellen, melyet november 24-én Ian Smith rhodesiai rrtiniszterelnök és Sir Alec Douglas-Home, jorit külügyminiszter kötött. A Smith-rendszer kedden kénytelen volt a tünteté­sek feloszlatására különle­gesen kiképzett rendőrosz­tagokat bevetni. Gweloban, a lakosságát tekintve har­madik legnagyobb rhode- siai városban a rendőrök­nek csak könnygázbombák alkalmazásával sikerült szétoszlatni a mintegy 8000 tűnte tőt Alpári mégsem lett vesz­tes. Mint egyik cikkében írja a kizárás ellen foly­tatott harc idején ismerte meg Lenint, s nagy hatás­sal volt rá, a legapróbb részletekig ismerte a ma­gyar munkásmozgalom helyzetét, és messzemenő támogatásáról biztosította a szociáldemokrata baloldal képviselőit. A Leninnel való megismerkedés hatá­sa döntő befolyást gyako­rolt Alpári egész további pályafutására. Alpári Gyula 1919 már­ciusában a munkáspártok egyesülésével került az egységes munkáspártba és élete végéig hű maradt a kommunista mozgalomhoz. A Tanácsköztársaság ide­jén a külügyi népbiztos helyettese, s közvetlenül Kun Béla mellett dolgo­zik. A Tanácsköztársaság, bukása után a Csehszlo­vák Kommunista • Párt né­met nyelvű szel diójának megalakításában működik közre. Ekkor már a nem­zetközi kommunista moz­galomban Is jól Ismerték Alpári Gyulát és amikor 1921-ben a Kommunista Internacionálé III. Kong­resszust a többi között egy nemzetközi tájékoztató és propagandaorgánum kia­dását határozza el, ennek megszervezésével Alpári Gyulát i bízzák meg. A nemzetközi kommu­nista lap az ínternaciona- le Presjse Korrespondenz, az Inprekorr 12 éven át hét nyelven segíti a nem­zetközi forradalmi mun­kásmozgalom harcát. A lap 1933 márciusáig Ber­linben legálisan jelenik meg, s Európa legjelentő­sebb kommunista pártj áréi, a Német Kommunista Pártra támaszkodik. Alpá­ri a berlini szerkesztőség­ből beláthatta a kommu­nista világmozgalmat, a válságokkal terhes világ súlyos problémáit. A lap cikkei nagyszerű kommu­nista elemzést adtak a nemzetközi helyzetről. Alpári Gyula az Inter- nacionálé lapjának szer­kesztése közben sem szakadt el a KMP-től Mint a párt organizációs bizottsá­gának és a magvarországi küldöttek 1924 novembe­Julius elvtárs Qlpári Gyula születésének 90. évfordulójára Alpári Gyula, a magyar és a nemzetközi munkás­mozgalom kiemelkedő har­cosa ifjúságától kezdve négy és fél évtizeden át meg­szakítás nélkül küzdött a nemzetközi munkásmozga­lom forradalmi harcainak első vonalában. Tizennyolc esztendős korában lépett a századfordulón a Szociálde­mokrata Pártba, és csak­hamar a magyar ifjúmun­kás mozgalom egyik ve­zetője lett. Ezzel egyide­jűleg az opportunista ve­zetés ellen fellépő pártel­lenzék kimagasló alakía. A Népszava és az Ifjú­munkás közli cikkeit mind­addig, amíg a határozott kritikai hang nem haragít­ja meg a párt opportunis­ta vezetőit. A Szociálde­mokrata Párt 1919-es kong­resszusán a népszerű mun­káspolitikust kizárják a pártból. Alpári a II. In- temacionáléhoz fellebbez, s bár Lenin, Rosa Luxem­burg és Clara Zetkin mel­lette állnak az Internacio- nálé Opportunista többsé­gű jóváhagyta kizárását.

Next

/
Thumbnails
Contents