Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-30 / 307. szám
4. oldal 1971. december 30, csütörtök On hol szifreszterezik... ? Szokásaink örök változásában lehetséges, hogy néhány száz év múltán a szilveszteri mulatságok teljesen feledésbe mennek. Még azt is el tudnám képzelni. — s fantáziámat ezer-ezerötszáz évvel ezelőtti tények erősítik — hogy a következő század derekán élő leszármazottaink rá sem hederítve az ősi hagyományokra,, egyegy esztendő utolsó éjszakáján éppen az igazak álmát alusszák majd. Hogy mindez mennyire közelíti meg a valóságot, az nekünk tulajdonképpen mindegy. Mert egyelőre úgy dukál, hogy búcsúztassuk az óévet és köszöntsük az új esztendőt. De hogyan ... ? A fenti kérdéssel kerestük fel Kecskeméten Tóth István rendelkező forgalmi szolgálattevőt, Tankovics Sándor gázszerelőt és Horváth Ilona ápolónőt. A választás nem véletlenül esett éppen rájuk, ugyanis mindhárman bizonyára „teljes erővel” készülnek a szilveszterre, hiszen karácsonykor munkahelyükön a kötelességüket teljesítették. — 1958 óta a MAV-nál dolgozom, s hét éve a kecskeméti nagyállomáson teljesítek szolgálatot —mondta Tóth István. — Megszoktam már, hogy a vasutasoknak ünnepnap is dolgozni kell. Tizenhárom év alatt sok karácsonyt és szilveszteréjszakát a forgalmi irodában töltöttem. Az idén is, karácsony első napján este hattól reggel nyolc óráig szolgálatot teljesítettem. A szilveszter azonban másképpen alakul majd. A középkorú forgalmista, annyi év után először a szilveszteréjszakát, az új év első napját, s kettős ünnep lévén a vasárnapot is otthon tölti. — Felvételt nyertem a Szegedi Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolára — mondta. — Január elején vizsgázom, s tanulmányi szabadságon leszek. Feleségemmel együtt a televízió képernyője előtt szilveszterezünk. Egy kis kikapcsolódás után „kemény” tanulással köszöntőm az új esztendőt. Előtte azonban a másfél ni. A televízióműsor után hazamegyünk, mert nekem újév napján reggel hatkor már fel kell vennem a fehér köpenyt. Remélem, hogy addigra az idős néni éves Márti és az ötéves és a kisbaba is jobban Zsuzsa lányait kell meggyőznie arról, hogy néhány napig, sajnos, nem játszhat velük, mert a diafilmvetítésnél most egy kicsit fontosabb feladat várja ... Nem nehéz kitalálni, hogy egy 19 éves fiatalember hol és kivel szilveszterezik: Szórakozóhelyen, a menyasszonyával... — Majdnem helyes a megfejtés, csakhogy a kislánnyal februárban tartjuk az eljegyzést — mondta félig tréfásan Tankovics Sándor, a Dél-alföldi Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat gázszerelője. — Kunszálláson lakom, onnan járok be Kecskemétre. — A kislány, akinek udvarolok, a helyi termelőszövetkezetben dolgozik. Gondoltunk arra, hogy Kecskeméten szórakozunk az év utolsó napján, de azért mégis a kunszállási kultúr ház mellett döntöttünk. Érdekeslesznek ... Tárnái László isíiszt a mezőgazdaságnak A korszerű nagyüzemi állattartás egyre nagyobb mennyiségben igényli az igen magas tápértékű, mesterséges úton előállított takarmányokat. Solt határában az állati takarmányokat előállító üzem az idén kétfajta terméket hozott forgalomba: az 58 és a 62 százalékos nyersfehérje-tartalmú húslisztet. A vállalat egész évi termelésére a Gabonatröszttel kötött szerződést, s mintegy 400 vagon húslisztet szállított. Az állati fehérje az ország különböző takarmánykeverő üzemeibe került, ahol azt más természetes takarmányokkal keverték. Tervek tizenkétezer holdra Számos megfontolt tanácskozás után úgy határozott a kiskunfélegyházi Egyesült Lenin—Rákóczi és a Bem Termelőszövetkezet tagsága, hogy összefogja erőit. Így jött létre a megye legnagyobb közös gazdasága 11 800 holdon, a taglétszám megközelíti az 1300-at. Az előkészítő bizottság igyekezett úgy összehangolni a két üzem őszi munkáját, hogy különösebb zökkenő nélkül térhessenek rá az együttes gazdálkodásra. A közgyűlések határozata szerint 1972. január 1-től számítható a megnagyobbodott termelőszövetkezet nek ígérkezik a program. „„„„„„ Horváth Ilona, a megyei története, kórház fiatal ápolónője ai Laczko Gyula elnöktől az szilveszteri program he- | faules lyett eloszor a munkájáról j deklődünk I — A legfontosabb a gazdaságosságra, az olcsóbb beszélt. — Az intenzív terápiái osztályon dolgozom, jelenleg három súlyos beteget ápolunk. Néhány órával ezelőtt komoly légzési zavarokkal egy csecsemőt szállítottak be. Szinte minden percben mellette kell lenni. A súlyos betegeknél állandóan figyeljük, ellenőrizzük a gépek működését, ugyanis egy-két másodperc rendellenesség is végzetes lehet. Mint mondotta, mostanában meglehetősen sóik a munkája. A karácsony előestéje, s a két ünnepnap nagyon gyorsan elröppent. Pedig most, karácsonykor volt először ügyeletes. — Szilveszterkor szabad leszek — folytatta. — A vőlegényemmel a barátainkhoz megyünk szórakoztermelésre való törekvés. Nagyobb területen jobban ki lehet használni a korszerű gépeket. Konzervborsóból például 1100 holdat ..... ... .. . , , . , . , , vetünk 1971-ben még csak Alapos számítások előzik meg a tervezést. A kép bal oldalán a szövetkezet elnöke. 600 holdon takarítottuk be a termést öt gépsorral. 1972- ben csaknem kétszer akkora területről hét garnitúrával tudjuk megoldani ugyanezt. Hasonló számításokat, más ágazatokra vonatkoztatva is végeztek és ugyanilyen megállapításokra jutottak. — A másik fontos tényező, amely az egyesülést sürgette, az évről évre visszatérő takarmánygond — folytatja az elnök. — A gazdaságok külön-külön nem tudták megszervezni a fejlődő állatállomány ellátásához Szükséges takarmányok ínegtermesztését. Az Egyesült Lenin—Rákóczi Termelőszövetkezet- az előző években rendszeresen 100— 150 vagon kukoricát vásárolt. A következő két esztendőre 10 millió forintos beruházással, 650 hold kukorica termesztésének teljes gépesítését készítjük elő a vetéstől egészen a szárításig és a tárolásig. Dicséretes törekvése az új, megnagyobbodott szövetkezetnek, hogy a nagyüzemi zöldségtermesztést szorgal-20. — Azt mondja — kezdi halkan —, illetve azt gondolja, b._>gy nagyon rövidre kell fognia ezt az első látogatást. Nem adhat információkat, hogyan élnek ők a negyediken, a Marson. Nincs rá idő, lehetőség. Szomorú. Valami műszere romlott el, vagy mi, nem értem pontosan ... Vissza kell térnie... Holnap indul ... Amikor a Nap a fejünk felett lesz.. Tehát délben És ez a mostani az utolsó alkalom arra is, hogy kijöhet az űrhajóból, de most sem tartózkodhat soká idekint, sőt még azzal az energiával is lehetőleg takarékoskodnia kell, amit a gondolatátvitel mechanizmusa emészt fel... Ügy véli azonban, így is sikerültnek mondható az útja, boldog, hogy magas értelmi színvonalú, barátságos és jó szándékú lényeket talált a harmadikon, mármint nálunk, a Földön. A lényeg az, hogy sikeresen megtörtént a kapcsolat felvétele, remélhetőleg nem lesz akadálya a közeljövőben a rendszeres érintkezésnek, hogy minél jobban megismerjék egymást a két bolygó lakói. — Kérdezze meg — szól a kormánybiztos —, nem lehetnénk-e segítségére, hogy megjavítsa azt a műszert? Kopra feszülten figyelt, aztán megrázta a fejét. — Nem tudja, hogy segíthetünk-e neki, vagy sem. Csak vázlatos képe van az itteni tudomány és technika helyzetéről. Ugyanis ... hm ... én közöltem vele ma egyet és mást a lexikonokból, lehet, nem a leglényegesebb dolgokat. Szóval — tan kockáztathat. Viszont volna egy ajánlata... Bár az egyik fajta energiával spórolnia kell, egy másik fajtából fölöslege van ... Valami vetítést szeretne... Igen, igen, módjában áll, hogy sugározzon pár perces műsort innen a Harmadikról a Negyedikre ... Nem, nemcsak a Negyedikre... Az ö egyik holdjuk mesterséges égitest, hatalmas reléállomás, a világűr még távolabbi csillagai felé is továbbíthatnák az adást... Valamire ilyesmire gondol... Aha, ez a műsoridőre vonatkozik ... Három perc ... És ... és ... A tolmács most zavarba jön, körülnéz, Josuah Gasson akad meg a szeme. Hirtelen ötlettel odalép hozzá, leveszi homlokáról a tapadókorongot és ráteszi az AFD tudósítójának a homlokára. Int, közölje ő az egybegyűltekkel az űrvendég következő kívánságát. Mert édes a bosszú! Gass, aki a labda megjelenése óta igencsak kényelmetlenül érezte magát, igyekezett hátrább húzódni, felszívódni a tömegben, piros lett, mint a pipacs, és akkorákat nyelt, mint egy óriáskígyó. — Miszter Hax — szólalt meg végül —, miszter Hax azt szeretné, ha az az ember, akivel szerencséje volt elsőként találkozni, aki megteremtette a kapcsolatát a többi emberrel, aki nagy tudós és feltétlen bizalmat érdemlő lény, az rendelekezzék teljhatalommal a kozmikus műsor összeállításában ... Az adásra holnap ilyenkor kerül sor, közvetlenül mielőtt ő elrepül ... Nem maradhat tovább a szabadban, veszélyes a helyzete, mindenkit üdvözöl, a közeli viszontlátásig ... Alig fejezte be a tolmácsolást, a labda sebesen leszállt a gömb tetejéről, gyorsan felgurult a csúszdán, a csúszda egy pillanat alatt behúzódott az űrhajó belsejébe, s bezárult a nyílás is a gömb alján. A következő másodpercben a jelenlevők mind Kopra Tiborra néztek, őt vették célba a kamerák, a fényképezőgépek. Ettől a kockásingű. farmernadrágós fiatalembertől függ, hogy holnap kik léphetnek fel a háromperces műsorban, amikor is a Föld először üzen a csillagoknak. XFuluLatása következik) mázzá. A már említett konzervborsón kívül zöldbabot is vetnek. — Már 1971-ben termesztettünk 40 holdon — magyarázza Laczkó Gyula —, ebből 20 hold volt a másodvetés, 1972-ben 210 holdon termesztünk zöldbabot. Ebből 140 hold lesz a másodvetés. részben borsó, részben búza után. Számításaink szerint egy hold konzervborsó 20 ezer, ugyanennyi zöldbab 10 ezer' bruttó jövedelmet hozhat. Így egy holdról 30 ezer forint bevételre tehetünk szert. Hozzáteszem, hogy a zöldbab termesztését csak ott tudjuk megvalósítani, ahol öntözőberendezés van. Közismert, hogy a szedés munkaigényes, de géppel lehetséges. Az állattenyésztés fejlesztésére hasonlóan nagyszabású terveik vannak. — A következő években kialakítjuk a korszerű 600-as tehenészeti telepet, melynek belső berendezését teljesen automatizáljuk. Továbbfejlesztik a nagyüzemi libatenyésztést. Évente 80 ezer hízott libát adnak át a felvásárló vállalatnak. Sikeres kísérleteket folytatnak a „májtermelés” fokozására. Nagyszabású vállalkozásuk az a szakosított sertéskombinát, amelyet nemrég kezdtek építeni a Városföldi Állámi Gazdasággal és a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezettel. Hosszan lehetne még sorolni a terveket, amelyek alapjait már lerakták. Nagy gonddal, alapos számításokkal készülnek az új gazdasági esztendőre. Az egyesülés során számos ifjú szakember került a gazdaság Ötletzápor A z alkotás lélektané“ val foglalkozó A helyes gondolkodás lélektana című könyvében Zbigniew Pietrasinski több olyan bevált módszert ismertet, amely az együttes erőfeszítést viszi diadalra. A „brainstorming conferences” esetében — amely egy ostromot, vagy szabadon fordítva a jó ötletek konferenciáját jelenti — olyan emberek jönnek össze, akiknek az adott témával kapcsolatban valóban van mondanivalójuk. Egy elhangzó ötlet megmozgatja mások képzeletét, s a javaslatokkal szinte egymást ösztönzik a résztvevők. A szerző megjegyzi: „értékelni kell minden megfontolásra érdemes, általános irányt és lehetőséget, amellyel az adott tárgy, vagy módszer tökéletesíthető. Ennek következtében jelentősen megnő annak a valószínűsége, hogy már kezdettől fogva hasznos irányba tereljük a továbbit részletes munkát.” A módszer, kissé módosított formában, nálunk is követésre talált. A Bács- Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat nemrég tartott ilyen „ötletrohamjátékot” a kecskeméti központban. Igaz, nemcsak néhány szakembert hívtak össze, hanem ötvenhármán | képviselték az 1900 főnyi i összlétszámot. A javasla\ tokát sem táblára írták fel — mint azt nyugaton teszik — hanem magnetofonszalagra rögzítették. De más volt a tanácskozás célja is. A technikai újításoktól eltérően a munkaszervezést javító, a termelékenységet növelő ötleteket vártak az 1972-es gazdasági év tervének elkészítéséhez. Az üzemi demokratizmus jegyében ennek megfelelően módosult a résztvevők öszszetétele: a műszaki szakemberek, párt-, szakszervezeti és ifjúsági vezetők mellett kifejtették gondolataikat a fizikai munkások közül az úgynevezett „hangadók, akik az egyes brigádokban, csoportokban a legtájékozottabbak, s mindenki hallgat a véleményükre. Az EPSZER-nél <a huszonkettedik javaslat után berekesztették a házi konferenciát — már ennyivel is olyan szempontokat kaptak a terv kidolgozásához, amelyekkel nagyon elégedettek. A „Mit tennének a mi helyünkben?” — kérdésfelvetés olyan helyzetet teremtett, ami az ötletek záporát nyitotta meg, hiszen egy sokat váró bizalommal találkoztak a középvezetők éppúgy, mint a munkások. Többek között elhangzott, hogy egy-egy részleg önállóan is keressen piacot, vállaljon munkát a kapacitás kitöltése érdekében; volt aki az anyagszállítások gyorsítása érdekében a teljesítmény elszámolás pontosabbá tételét sürgette; vagy épp a földmunkák gépesítéséhez adtak javaslatot. A hasonló ötletekre másutt is szükség van. A jövő esztendei vállalati tervek kidolgozásához számos olyan módszer akad, amelyekkel eddig még élére. Fiatalos lelkesedésük | nem éltek az üzemekben párosul az idősebb szőkém- s amelyekkel rögzíteni lehetek tapasztalataival és hét a műhelyekben a gévárható, hogy már 1972-ben pefc mellett esetleg nyomsokat lén előre a megye rcúanul elszáüó ötietekei. legnagyobb termelőszövetkezete. K. S. I H. F.