Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-19 / 300. szám
MIRE SZABAD A SZOMBAT? A népművelőket kétszer csapta be a szabad szombat. Először: amikor hittek benne. Másodszor: amikor már nem hittek benne. Nem egészen az ő bűnük. Az élet és néhány szociológus ludas ebben. A szabad szombatok ugyanis nem hoztak telt házat a közművelődés számára; mire a tényeket számbavevő szociológusok kijelentették: a kulturális nyereség — nulla. Ám a szociológusok arra voltak kíváncsiak: Mi van? Az emberformálás hivatását vállaló népművelőnek viszont azt kell kérdeznie: Mi lesz?... Csak így tud ma — a HOLNAP kezére dolgozni. Nos, hamarosan kiderült, hogy a szociológusok a jelenségben — a lényeget keresték. A tényekből — a tennivalókat „olvasták” ki. És megfogalmazódott a művelődéspolitikai elv e témában: Meg kell tanítanunk az emberekeit a szabad idő hasznos eltöltésére! Kétségtelen, sziszifuszi munkát jelentő hétköznapi tennivaló. Ám társadalmi hatásában történelmi horderejű! „Az idő rendkívül drága költekezés" — mondta egy ókori görög bölcs. S mi, akik a vékonyerszényű idővel költekezünk, naponta tapasztaljuk. Drága, mert az idő az emberi teremtő erő, a társadalmi teremtő erő kategóriája Nem kevésbé drága a szabad idő, melyet Marx „az egyén teljes fejlődésére szolgáló időnek” tart Témánk ezúttal éppen az: hogy „költekezünk* a megnövekedett szabad idővel? Hát, pazarlóan! A válasz talán — meghökkentő: azért pazarlón, mert pénzünket gyarapítjuk általa — nem önmagunkat! Nem a magunk személyiségét, képességét, tudását, energiakészletét Ne gondoljuk hogy elvont, humanista jótékonykodás a szabad szombatok bevezetése hazánkban. Ellenkezőleg, része annak a tudatos társadalomépítésnek, melyben nemcsak a technika fejlődik, hanem mindenekelőtt maga — az ember. A dolgozó ember. Marx, midőn a történelmi folyamat lendítő erejéül a termelő erők fejlődését jelöli meg, korántsem gondol egyoldalú fejlődésre. A termelőerők ugyanis számára mindig két tényezőt jelentettek: egyfelől a termelési eszközöket, másfelől az embert. S ha millió egyén fejleszti „személyiségét" — az egész társadalom lesz több általa. Végső soron a szabad idő növelése a dolgozó milliók hosszútávú felkészülését hívatott szolgálni. Felkészülésüket a társadalmi élet eljövendő feladataira. És mit mutat ezzel szemben a szabad szombatok '„kórképe” ? A szociológusok megállapításai nem hfzelgőek. Kimutatták például, hogy 1969-ben 1 millió 460 ezer ember túlórázott, többségük éppen a szabad szombaton. Következésképpen nem arra „szabad” amire hívatott lenne. Nem több tudást, több alkotóenergiát szül — csupán több jövedelmet! Máris adva a feladat: a szabad időt tartozunk felszabadítani a pusztán formális szabadság alól, hogy mind az egyén, mind a közösség számára hasznos idővé változzon! Hogyan? Mindez azon múlik, miként „költekezünk” szabad Időnkkel. Mert lehet az emberi, egyben • társadalmi fejlődés előrelendítő je, ám lehet a káros kedvtelések szülője is. Figyelmeztető egy svájci szociológus sokat sejtető megjegyzése, miszerint az emberi társadalmat három nagy veszély fenyegeti: az atombomba, a túlnépesedés és a szabad idő. Mi kissé megmosolyogjuk ez utóbbi „veszélyforrást”, bár a nyugati életforma körülményei talán kedveznek a bűnös időtöltésnek. A szocializmusban aligha kell tartanunk hasonlótól, hiszen a technikai forradalom párosul a társadalmi forradalommal. Ám attól joggal félhetünk, hogy a több' szabad időhöz jutott dolgozó eltékozolja a társadalom eme adomámányát. Elegendő-e tehát, hogy a munkásnak legyen szabad ideje a művelődésre, testi és szellemi megújulásnak? Nem. A szabad idő eltöltése nem az egyén magánügye. Éppen annyira a társadalom közügye is! Érthetetlen, hogy az üzemek, vállalatok — miután megteremtették a szabad szombatok bevezetésének termelési, technikai feltételeit — nem sokat törődnek munkásaik szabad idejének „termékenynyé” tételével. A népművelés szánté társtalanul erőlködik. És mennyire megsínyli a mecénás hiányát! Mintha a gazdaságvezetők többsége nem ismerné fel természetes szövetségesét a kultúrában. Termelés és művelődés összefüggésére világít rá Hermann István alábbi megállapítása: a kultúra igazi nagy funkcióját abban lehet látni, hogy az ember, aki kikerült a termelési folyamatból, a kultúra segítségével — amelyet egyrészt ő maga teremt, másrészt mint általános kultúrát magába szív — más szubjektumként kerüljön vissza a termelési folyamatba.” A jövő társadalmának felépítése nagy technikai fejlesztése elképzelhetetlen az ember személyiségéneje teljesebbé tétele nélkül. Ehhez pedig termékeny szabad idő kell! Mert az ember — a pihenés mellett — „a szabad idő egy részét is alkotásra haszaálja fel, s nemcsak tárgyakat alkot, hanem a tárgyalkotással, és amellett, önmagát is alkotja. Ilyen értelemben az ember önmagát alkotó lény”. Érdekes és lényegre tapintó Hermannak ez a fejtegetése. Mindez persze, tetszetős elmélet marad mindaddig, amíg a társadalom egésze — nemcsak a közművelődés! — fel nem szabadítja az önmagát alkotó egyén számára a szabcKi időig. ^ ^ & ö> Idegen por fedi Bécs alatt fáradt Kerekest" A Hadi és Más Nevezetes Történetek kiskunsági vonatkozásai A Petőfi Népében kétszer is szó volt róla, hogy Rémes János Somogyviszlón 1790-ből származó értékes újságpéldányokra bukkant Heltai Nándor a november 20-i számban'- jogos rosszallással hívta fel a figyelmet arra, hogy a szigetvári honismereti szakkör téves minősítését átvéve szinte valamennyi napilapban úgy közölték a hírt, hogy „előkerült egy padlásról a legrégibb magyar újság”. Pedig az első magyar újság köztudomásúan nem a Rémes János által talált Hadi és Más Nevezetes Történetek, hanem a pozsonyi Magyar Hírmondó (1780). , A cikkek hatása alatt Kecskemétről is bevittek a szerkesztőségbe a szóbaníorgó újságból egy teljes évfolyamot. A sárgult lapokat a kései utódok megilletődve forgatták, de hiába kerestek benne megyei vonq'-’'-'’rő't. „Ügy látszik — írja Heltai csalódottan 1 — a két folyó között nem akadt senki se, aki tudósítsa az egyik legrégibb újságot.” Valószínűleg a kecskeméti évfolyam nem az 1790- es, mert annak a 131. lapján a következő sorokat olvashatjuk: „Halasról, a Kiskunságnak főfő Városából írja egy érdemes Hazánkfia, hogy Mélt Gén. Sztáray Ür azon menüén keresztül Gránatirosaival, olly török zászlóval ajándékozta meg említett Halas városát, mellyet Belgrád megvétele alkalmatosságával maga vett volt el a Törököktől. Szép megtiszteltetése egy Magyar vitéz Városnak, eggy érdemeiről nevezetes Bajnok által, mellydt valamint Halas Városa méltán bé iktatott örök emlékezetnek okáért, a maga jegyző Könyvébe: úgy mi is, mind az ajándék adónak, mind a vevőnek meg tisztelésére, kívántuk annak emlékezetű Írásunkban fen marasztani.” De ez egyszerű tudósításon kívül ezt a tekintélyes bécsi magyar újságot sokkal erősebb szálak is fűzik a Kiskunsághoz, van fontosabb megyei vonatkozása is. A. szerkesztők (Görög Demeter és Kerekes Sámuel) közül Kerekes Sámuel ugyanis „kiskúnsági fi”, halasi származású. Az egykor tekintélyes ma már kihalt Miskolczi Kerekes família sarja, aki a halasi gimnázium anyakönyvébe 1772. március 30- án szubszkribált (írt alá az iskola törvényeinek). E szubszkribálás után jóval később más kézzel Miskolczi Sámuel neve mellett latin beírás olvashátó. Íme a1 bejegyzés magyar fordítása: „Bécsben a Magyar Kurír nevű magyar újság szerkesztője, a Theresianum kollégiumban a magyar nyelv tanára, ahol (ti. Bécsben) meghalt.” (A bejegyzésben van ugyan egy kis elírás, de érthető, a bécsi Magyar Hírmondót a beíró összetévesztette a Magyar Kurírral! A Hadi és Más Nevezetes Történetek ugyanis 1792-től megváltoztatta nevét Magyar Hírmondóra. Miskolczi Kerekes Sámuel 1775—1782 között volt debreceni diák. Ebben az időben tanult a Kollégiumban Görög Demeter is. Még innen származhat a Kerekes Sámuel haláláig tartó önzetlen barátságuk. Görög Demeter, ki a XVIII. századvég legbefolyásosabb bécsi magyar újságírója volt, munkatársait mindig Debrecenből, a Kollégium egykori diákjai közül választotta. Tudjuk, hogy még Csokonai is ll>ODf\LO/V% szeretett volna „Sanssouci”-jából a „bécsi lármás fényre” kilépni „újságok írására” a Magyar Hírmondóhoz. Érdekes, hogy Miskolczi Kerekes Sámuel mikor Bécsbe kerül, nem a Miskolczi Sámuel nevet használja, mint Halason és Debrecenben, hanem itt még Kerekes Sámuel néven szerepel. Hogy azonban ez a ,két név egy személyt takar, bizonyítja a halasi református egyház anyakönyve, amelyben a Miskolczi nevek között egy és ugyanazon személy: Miskolczi József Miskolczi Kerekes József néven is előfordul (1799. máj. 8.). Noha az újságban a két szerkesztő „rejtőzköve, mintegy függöny mögül”, névtelenül szól az olvasókhoz, mégis nagyon valószínű, hogy a nagyobb elfoglaltságé Görög Demeter nagyrészt . _gy teljes egészében Miskolczi Kerekesre bízza a szerkesztés és cikkírás munkáját. Így 11 éven át (1789—1800) ő az éltető eleme a hírlapnak. Nem egyetlen magyar újság ebben az időben Miskolczi Kerekesék bécsi újságja, de talán a legjobban elterjedt (Minden magyarországi gimnáziumnak ingyen megküldték példányaikat.) Ez a hetenként kétszer megjelenő hírlap azonban az éledő nemzeti szellem legjelentősebb orgánuma, e nemzeti és irodalmi eseményekben oly forrongó, gazdag korszakban a haladó szellemű közvéleménynek egyik legnagyobb hatású irányítója. Így például többek között napirenden tartotta a magyar viselet és tánc pártolását és népszerűsítését is, melyről — miután országos sikerrel járt — megjegyzi: „Tététől fogva talpig Magyar Köntösbe öltöztök... E még mind csak Külseje a Magyarságnak... egyedül tsak a volna kívánságunk, hogy a Magyarországot ne annyira a Ruhában, mint a valóságos Magyar Szívben és Nyelvben helyeztetnétek..." Miskolczi Kerekesék Bessenyei programjának folyj tatói és terjesztői. „A magyar nyelv pallérozása” egyik fő céljuk. Jutalmakat is tűznek ki a lap jö, védelméből pályamunkák díjazására. Ezek az első pályadíjak a magyar irodalomban. Egy ilyen 30 arannyal díjazott pályázat eredményeként jött létre a híres Debreceni Grammatika is (főleg Földi János, egykori halasi rektor munkája alapján). Ezért hallatják szavukat a magyar színészet érdekében is: „Hogy pedig a szép Nemet is hozzáédesíthessük mindinkább szép Nyelvünkhöz: szükség, hogy minél előbb egy Magyar—játéknézőhelyet állítsunk fel.. Miskolczi Kerekesék a pályázatokon kívül a személyes érintkezés közvetlen varázsával is igyekeztek összetartani a magyar irodalom és a magyar nyelv lelkes híveit, művelőit, különösen a bécsi magyar írókat és tudósokat. Hogy ebben is a mi Kerekesünk vállalhatta az orcjszliánrészít, bizonyítja, hogy bécsi lakása (Nr. 58. Herrengasse) éppen olyan gyakori összejövetelek színhelye volt, mint annak idején Bessenyeié. Sok nemes, akkor haladd szellemű gondolatot, tervet beszéltek meg egy-egy ilyen „Kerékes-symposáon”-on. Hogy Miskolczi Kerekes Sámuelnek és befolyásos kiadó- és szerkesztőtársainak közvéleményt _ alakító, közönséget teremtő, a kor haladó eszméiért harcoló hírlapja milyen nagy szolgálatot tett a magyarságnak, azt sokan felismerték már a kortársak közül is. Igazán derék, értélles munka marad minden időkre az a tevékenység, melyet a nyárfás Kiskunságból Bécsbe szakadt Miskolczi Kerekes Sámuel, megyénk első ismert újságírója végzett Halálára — 43 éves korában, 1800. augusztusában fejezte be földi pályafutását — Csokonai írt gyászverset: „Megholt egy haza embere. / Megholt és idegen por fedi Bécs alatt / A fáradt Kerekest: jövel / Gyászos Melpomene! s éjjeli sípon / Jajdíts bánatos éneket ) A buzgó hazafit zengeni stent erény...” Sütő József Kodály Zoltán élete képekben és dokumentumokban A díszes kiállítású, nagy formátumú könyvben 248, a tanár úr életére, műveire vonatkozó dokumentum érzékelteti Kodály Zoltán munkásságának jelentőségét. A nagy alkotókra elsősorban műveik emlékeztetnek, de ezek megértéséhez jó ismernünk a művész, a tudós gyermekkorát, családi körülményeit munkahelyét, környezetét Fontos és hasznos művet adott ki tehát — sajnos, „csak 5200 példányban — a Zeneműkiadó. A könyv szerkesztésére Eősze Lászlót kérték fel, aki eddig is többször bizonyította, hogy kitűnően ismeri Kodály Zoltán, életrajzát, zeneszerzői, aópdalgyűjtői és pedagógiai tevékenységét Tömören, a lényeget és az összefüggéseket megragadva mutatja be most is bevezető tanulmányában Kecskemét nagy szülöttének hat évtizedes alkotói pályáját Bizonyítja: „Művészete tartalmában, céljában humanista. Kodály hitt a fejlődésben, hitt abban, hogy az ember, a társadalom megjavítható... Bartókkal együtt az új magyar zeneművészet megteremtője. Ezenkívül mint tudós, nevelő és mint népének hű fia, lerakta hazájában- az általános és magas színvonalú zenekultúra alapjait... Nem az egyéni eredetiséget hajszolta, hanem a nemzeti eredetiség kifejezésére törekedett.” _ A szerkesztő feladata ilyen kiadványok esetében kettős. össze kell gyűjtenie, számba venni a fellelhető dokumentumokat és ezekből a legérdekesebbeket, legjellemzőbbeket kiválogatni. Eősze László kitűnően tett eleget megbízatásának. Alapos tárgyismerettel valóban méltó könyvben idézi a tanár úr életművét, —- ■ Érdemes lenne eljátszogatni a számokkal. A 248 dokumentum közül 20 népzenegyűjtői, rendszerezői munkásságával kapcsolatos. 14 dokumentum tanúsítja, hogy a hazai kóruséletet mennyire intenzíven figyelte, támogatta. Kecskeméti vonatkozásokkal is többször találkozunk. Az első kép a város egykori főterét mutatja, a második a szülőházat, de közli Eősze az ének-zenei általános iskola új épületének átadásakor, a Katona Józsefszobor felavatásakor készített felvételeket is. Meghatottan olvassuk Kodály írásos visszaemlékezéseit „Születtem Kecskeméten ...” Közli Eősze a dunapataji művelődési ház alapkőletételén készült felvételt és Kodály itteni beszédének néhány szép mondatát: ..Ez ugyan az egyetlen olyan ház, ahol anyagi, valódi kő letételét bízták rám. De már régóta egyebet sem teszek, mint alapköveket rakok .le szellemi téren. Ezekkel úgy érzem magam, mint az a földmíves, aki a régi latin szokás szerint fákat ültet, melyeknek gyümölcsét ő maga nem fogja élvezni.” Számomra is meglepő, hogy Kodálv Zoltán mennvire kedvelte a természetet. Látjuk őt a Tátrában, a svájci hegyek között, a Mátrában, séta közben, télen és nyá- ■ ron, fiatalon és idősebb korban. Szívesen időzött a legifjabbak társaságában, sűrűn ellátogatott az énekórákra, hangversenyeikre. A tartalmas, élvezetes könyvet mindenké-v-gn ajánljuk a zene és a nagy emberi teljesítmények iránt érdeklődő olvasóknak. yarga Mihály
