Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-19 / 300. szám
Diákotthonok 0 Demokratikus művelődéspolitikánk egyik legnagyobb vívmánya az általános iskolák meghonosítása. A nyolc osztályos oktatás bevezetése különösen a mi megyénkben járt sok gonddal. A felszabadulás utáni első tanévben 220 elemi működött külterületen, többnyire szegényes körülmények között. A szétaprózottság lehetetlenné tette a tanulmányi színvonal számottevő javítását. ' Az igények sürgetésére az 1950-es évek elején újabb — igaz, korszerű — tanyai iskolákat építettek. Ennek is köszönhető, hogy a felszabadulás után tíz esztendővel a megye tanköteles fiataljainak 97— 98 százaléka rendszeresen járt iskolába. Ma már 16 éves korig 90 százalékuk megszerzi a nyolcadik osztály elvégzését igazoló bizonyítványt. Az átalakuló társadalom, a szocializmus építéséből adódó tennivalók sokasága egyre több követelményt támasztott az oktatásügy számára. A középiskolákban gyorsan kiderült, hogy az osztatlan tanyai iskolákból a középfokú tanintézetekbe került fiúk-lányok rendszerint nem tudnak megbirkózni a tananyaggal, mert — önhibájukon kívül — hiányosak alapismereteik. • • • Az oktatásügy irányítói az összevonásoktól a meglevő anyagi és szellemi erőforrásoík központosításától remélték az országos érvényű tanterv egységes megvalósítását. Tennivalók elsősorban a külterületen mutatkoztak. A tanyai iskolaügy mostanában is sokat szerepel a sajtó hasábjain, a közvélemény is érdeklődéssel íigyeli a város és falu, sőt a falu és a tanya közötti különbségek csökkentésére irányuló erőfeszítéseket és támogatja a tárgyi feltételek jobbítását szolgáló akciókat. Ezért kértük meg Bodor Jenőt, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőjét, hogy néhány időszerű kérdésről tájékoztassa lapunk olva- . sóit és foglalja össze a falusi diákotthonok szervezésének előzményeit • • • — Mi tette szükségessé és lehetővé a körzetesítést? — Az utóbbi öt esztendőben a külterületi iskolák tanulólétszáma majdnem a felére ősökként. (Sokan elvándoroltak a tanyavilágból.) Néhány iskola elnéptelenedett. Három-négy gyerek részére nem tarthatunk fenn hosszabb ideig osztályokat. A nagyobbak a megnövekedett tananyagot csak szaktanárok segítségével sajátíthatják el. Nyilvánvalóvá vált, hogy a körzetesítés segíthetett a gondokon. A bajai és a volt félegyházi járás területén kezdték meg a kisiskolákban a felsőtagozatok megszüntetését 1953- ban. Jelenleg 83 „körzetesített” alsófokú tanintézet működik a megyében. Ahol lehetett úgynevezett iskolabuszokkal könnyítettünk a központi iskolákba bejáró gyerekeknek. A mindennapos utazás eléggé fárasztó. Sokkal jobban beváltak az általános iskolai diákotthonok. — Hol és mikor szervezték meg az első falusi kollégiumot? — 1962-ben; A dunapatajiak kezdeményező szellemét dicséri az ottani úgynevezett hétközi otthon. A szülők eleinte idegenkedve fogadták az „újítást”. Nehezen látták be, hogy ez a megoldás gyermekeik javát szolgálja; csak így állhatják a versenyt a jól felszerelt szertárakkal, kellő számú szaktanárral rendelkező iskolákban tanuló diákokkal. — Hány községben követték a jó példát? — Néhány hete avattuk fel az új soltvadkerti dlfalu n Beszé'gptés Bodor Jenővel a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetőjével ákotthont. Ezzel általános iskolai bentlakásos intézményeink száma 16-ra növekedett. A férőhelyek száma: 1200. Ügy érzem, hogy kilenc esztendő alatt ez nagyszerű eredmény és szemléletesen igazolja a diákotthonok szükségességét, hasznát. — Olvastam a Népszabadság egyik vezércikkében, hogy Szolnok megyében befejeződött a tanyai iskokolák körzetesítése. A Petőfi Népe mikor adhat hirt ag átszervezés befejezéséről? — A körzetesítést továbbra is elsőrendű tennivalóink között tartjuk számon. Erre az oktató-nevelő munka hatékonyságának a javítása miatt is szükség van. Megjegyzem, hogy annak idején a mi megyénkben ismerték fel elsőként a diákotthonok létesítésének a fontosságát. Az általános iskolai kollégiumok számát tekintve jelenleg is az elsők között állunk. Megfelelő a kihasználtság is: 97—98 százalékos, jobb az országos átlagnál, örvendetes — mivel kezdetben a szülők nem szívesen adták be leánygyermekeiket a falusi diákotthonokba — hogy a bentlakók 49 százaléka lány. Mégis nagyok a gondjaink. A tanév elején Bács-Kiskun megyében minden ötödik iskolában petróleummal világítottak. Sok a képesítés nélküli nevelő. Ebben a megyében élnek legtöbben a tanyákon: a lakosság 29 százaléka. — Hol működnek jelenleg falusi diákotthonok? — Bácsalmás, Csávoly, Gara, Hercegszántó, Dunavecse, Dusnok, Harta, Izsák, Kunszentmiklós, Szabadszállás, Tiszakécske, Kecel, Soltvadkert, Jánoshalma, Kisszállás, Tompa községben. Ezekben 53 főhivatású nevelő dolgozik. Egy pedagógusra 13 gyerek jut, ami elég kedvező arány. — Tájékoztassa olvasóinkat a további tervekről. — Üjabb 1250 gyereknek kellene még hely, méghozzá mielőbb. Többségük fizikai dolgozók gyermeke — mint ezt a megyei statisztikai hivatal közelmúltban készített kitűnő összegezése is kimutatta — és ezért kellene mielőbb cselekedni. A meglevő diákotthonok területi megoszlása eléggé kedvezőtlen. A nagy tanyavilágú homokhátsági városok, a kecskeméti járás keleti része, a kiskunhalasi járás déli területei eléggé ellátatlanok. A negyedik ötéves tervidőszakban a kiskunhalasi, a kiskunmajsal, lajosmizsei, kiskunfélegyházi és kecskeméti diákotthonok létrehozása a legsürgetőbb, összesen 800 férőhellyel. Sajnos a remélt állami támogatást nem kaptuk meg. A helyi tanácsok fejlesztési alapja viszonylag kicsiny és a meglevő „keretből” sem juttatnak mindenütt elegendő összeget ezen célokra. — A Hazafias Népfront megyei bizottsága, az SZMT és a KISZ megyei bizottsága felhívására eddig 430 ezer Ft érkezett a kollégiumi alapra, örvendetes, hogy sok az egyéni befizető, ami a társadalom segítőikészségét jól mutatja. A rendelkezésre álló összeg felhasználásáról a társadalmi felügyelő bizottság dönt. Első ülését most csütörtökön tartotta, dr. Ortutay Gyula elnökletével. Végezetül arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kollégiumi alap gyarapításának lényeges eleme az üzemek, brigádok munkafelajánlása is, hiszen a szükséges építő „kapacitás” megteremtése olykor az anyagiak hiányánál is nagyobb gond. I.« : . . I I i H. N. Pilinszky János: Kezed, kezem Hová rejtsem kezeimet? Anya, a te kezedet örököltem, de királyságom, tudom, nem kívánó Lemondok hát, leköszönök a trónról, odahagyom a kéretlen hatalmat. Itt a kezed. Ki vagyok fosztva Üjra semmim sincs, édesanyám. Bencze József: Nem vagyok még. Nem vagyok még olyan fáradt, álmomban még megjáratok vjén füredi fakutyákat, szelíd gyerek-korcsolyákat. Nem vagyok még olyan fáradt, megvárom míg tavasz támad, nehogy nélkülem köszöntsék társaim a tücskök, szöcskék. Szappanos István: Csend Szakonyi Károly: A program rendszerint délután öt órakor kezdődött és este fél tizenegykor ért véget. Ez időben Dédus ott ült a hálószobában a készülék előtt, párnás karosszékében, s nézte az adást. A dédunokáitól sem engedte zavartatni magát, ha benyitottak, pisszegett: — csukjátok be az ajtót, bevilágít a lámpa! — szólt ingerülten. A tévét — mondhatni — az ő kedvéért vették, a fiatalok legfeljebb egy-egy sportmérkőzést, vagy krimi fürdet néztek meg, csak Dédus várta türelmetlenül a kezdést. A műsor rendje és minősége egyáltalán nem érdekelte, rábízta magát a szerkesztők kénye-kedvére. Még a délelőtti adásokat is végignézte. A fiatalok örültek, hogy Dédust leköti a tévé. — Hisz már nem könnyen jár ki a házból — mesélték barátaiknak —, hogy gond lenne lecipelni a harmadik emeletről, áétáltatni, esetleg moziba, cirkuszba vinni... — Mosolyogva, elnézően mondták, hogy mindent megnéz,’ nem tesz kivételt sportmérkőzés, politikai kommentár, film, kabáréműsor, vagy mezőgazdasági félóra között. — Azt hiszem — vélte gépészmérnök unokája, aki nem átallott tréfálkozni az öregasszony rovására —, egy kukkot sem ért az egészből, de örül a látványosságnak, hogy az a vacak faláda milyen csudákra képes! — Szegény Dédus — magyarázta a fiatalasszony is —, annyira ámul-bámul mindent! Felhoztuk, hogy vigyázzon a gyerekekre, dehát inkább a tévét nézi. Nem baj, hiszen egész életében csík dolgozott, nem ért rá szórakozni. Persze, mint Gézám mondja, fel sem fogja, mit lát, de legalább nincs gondunk vele. A tévének köszönhették azt is, hogy gyakori vendégfogadásukat Dédus soha nem zavarta, ült a készülék előtt, míg ők a barátaikkal szórakoztak a nappaliban. Csak fél tizenegy felé jött át, botjára támaszkadva, köszöntötte a vendégeket — 'Jaj — mondta —, olyan szívesen időznék magukkal, kedveseim, de elálmosodtam, a szemem fárasztja az a kék fény. Búcsúznom kell, lefekszem. Egyszer azonban úgy adódott, hogy váratlanul elromlott a készülék, Gézáék meg éppen vendégeket vártak egy nagyon intelligens házaspárt Dédus sajnálta az aznapi tévéprogramot, de, mint mondta, örül, hogy legalább részt vehet a vendégségben. A fiatalok nem sérthették meg, csak maguk között aggodalmaskodtak, hogy az öregasszony jelenléte kellemetlen lesz, esetleg elrontja estéjüket. Hiszen nincs afféle társalgáshoz szokva, amilyet a vendégek igényelnek. Untatja majd őket, s ráadásul ő is unatkozni fog. Vacsora közben még nem volt vele gond. de a fekete után csend ülte meg az asztalt. Figyelmeztették Gézáék, hogy aludni térhetne, késő van. De ő tiltakozott. A vendégeli, tisztelvén a kort. tekintettel voltak az öregasszonyra, keresték-kutatták, hogy vajon miről beszéljenek. Végre a vendég hölgy a régmúlt időkről kezdett áradozni, hogy milyen szép is lehetett a florentin kalapok, a keringők világában fiatalnak lenni. Dédus bólogatott, majd váratlanul megkérdezte: — És a pol-beat? Ahhoz mit szól. kedves? És egyáltalán, a beat-zenéhez? — A társaság zavartan hallgatott, de Dédus észre sem vette, kedélyesen folytatta: — Én azt hiszem, minden kornak megvolt a maga zenéje, már ami a tömegzenét illeti. Ez a beat-zene kifejezi a mai kort. Tessék körülnézni a világban. Mindenütt feszültség. A távol-keleti bonyodalmak, ugyebár. Meg a közel-keleti helyzet. Nem tudom, ismerik-e Pompidou nyilatkozatát, nagyon jel°'-,tős... De nem is ezt aka rom mondani. Az egész világ forrong, gondoljunk csak a legutóbbi Nigéria—Biafra incidensre. Értik ugye mire gondolok? De ami kevésbé látványos: a közgazdasági helyzetek. Ha megnézzük a nyugat-európai országok közgazdasági mutatóit... Ö maguk, kedveseim, nem foglalkoznak külpolitikával? Talán a sport? Na jó, ott van a labdarúgás. Ebben is a támadó modor a divatos. Lerohanni p laKrfáual a kapuig, támadni. támadni... De a művészet sem nyugszik. Beszéljünk Henry Moore szobrászatéról, a megformált alaktalanságról ... — ön látta eredetiben, asszonyom? — kérdezte érdeklődve Géza barátja. —Nem, eredetiben nem — mondta Dédus. — ön talán látta? — Egy-két szobrát Rómában, a Modem Múzeumban ... — Ö, Róma — sóhajtott Dédus. — Róma. Firenze! A Ghiberti kapu! Hogy megrongálta az ári — Talán az árvíz után járt ott? Géza nagy zajt csapott a poharakkal, és gyorsan közbevágott: — Egy kis süteményt, Dédus!.,. — Most az úrral beszélgetek — figyelmeztette unokáját az öregasszony. — Nem, nem jártam Firenzében, de jól ismerem. És még sok más várost. Meg a csendes-óceáni szigetvilágot, Afrikát, a kanadai Nemzeti Parkot... De ön bizonyára sokat utazik. — A külkereskedelemben dolgozom — mondta a vendég —, sokfelé .iátok. — Nyelveket is beszél? Igen, Oh, do you speak English? Yes? Also, sprechen Sie deutsch? Ich auch. Prosit! — De Dédus! — kiáltott fel Géza. miközben ijedten ő is koccintásra emelte poharát — én nem is tudtam... — Ó, fiam — mosolygott Dédus'—. te azt sem tudod, fogadjunk, hogy Spencer Tracynak mi volt az utolsó filmje? A vendégek nevettek, találgattak. Géza elhűlve dadogott. — Persze, Dédus tudja, mi? — kérdezte boszszúsan. — Én? Hát persze! Azaz, hogy... hm. Lehet, hogy én is elfelejtettem .... — Igazán nem tesz semmit — vigasztalta a vendég. — Hopp! — kiáltott fel Dédus. — Nem én felejtettem el! De nem ám! Tudnám, csak éppen adáshiba ott. Igen, igen! Sajnos, néha adáshiba van a tévében, ■v aztán rém tudhatok mindent. Sainálom. Beszél■k m'sról. Mandjuk a spoletói dalfesztiválról. Mit szólónk hor?ő. e'óg unalmas számok voltak, nem? Keís vett a beat. Igen. innen indultunk ki. A beat-zene. Kár hogy gvenge a hangom, meg aztán gitározni sem tudok íz igaz. Dehát azt ne is várjam, ugye. hogy gitározni is megtoroiünk a tévé útmutatásai szerint. Azt hiszem, hiábavaló kívánság lenne, nem igaz?
