Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-12 / 294. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! áttt»-' XXVI. évf. 294. szám 1971. december 12, VASÁRNAP w Áras 1 forint A BÁCS-KISKUN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG NAPILAPJA Küldöttválasztó közgyűlések a Már csak három hét, és vége az esztendőnek. Sokasodnak a tennivalók a mezőgazdasági szövetkezetekben. Nemcsak a leltározás és a gazdálkodási mérleg elkészítése foglalja el a termelőszövetkezetek tagjait, hanem négy esztendő mozgalmi munkájának a számbavétele is. Ismeretes, hogy 1972 tavaszán tartják meg a mezőgazdasági szövetkezetek országos kongresszusát, ahol többek között az 1968 óta eltelt időszak gazdálkodását, a négy éve megalakult tsz érdekképviseleti szervek, a területi szövetségek működésének tapasztalatait is mérlegre teszik. Egybeesik ez az időszak a gazdasági reform bevezetésével, amelynek következtében lényeges változások történtek a mezőgazdasági szövetkezetek gazdasági és mozgalmi tevékenységében. Szombaton két helyen is tanácskoztak a területi szövetségek. Baján a Bácskai Tsz-ek Szövetségének kül-Szikrák Ha csak jelképesen is, a fotón látható szikrák eljutottak a KISZ VIII. kongresszusára. Az ifjúmunkás szekció ülésén a halasi küldöttek — felszólalásaikban, vagy írásban — számot adtak a Fémmunkás Vállalat kiskunhalasi gyárában dolgozó fiatalok munkájáról, ered ményeiről. A KISZ- esek teljesítették a kongresszusi munkaverseny-vállalásaikat Az E-üzemben dolgozó 15 tagú ifjúsági szocialista brigád például több alkalommal kongresszusi műszakot, kommunista vasárnapot tartott. Mint mondatták, a kongresszus után is folytatják a szocialista munkaversenyt, s a pontos, gyors munkára törekednek. Képünkön Dufka Sándorné brigádvezető tartócsavarokat hegeszt (Tóth Sándor felvéte) Elismerés a jó munkáért Tíz esztendővel ezelőtt hozta létre, az akkori Földművelésügyi Minisztérium a bemutató gazdaságok hálózatát. A megyében öt mezőgazdasági üzem ért el az elmúlt évtizedben kiváló eredményt a korszerű termelési módszerek elterjesztésében. Szombaton délelőtt Kecskeméten a megyei tanács székhazában bensőséges ünnepségre került sor, amelyen dr. Glied Károly, a megyei tanács elnökhelyettese méltatta a bemutató gazdaságok érdemeit. Ezt követően dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter nevében átadta a minisztérium eismerő okleveleit. Elismerést kapott: a Bajai, a Hosszúhegyi, az Izsáki Állami Gazdaság, valamint a hartai Lenin és Béke Termelőszövetkezet. Az okleveleket az említett állami gazdaságok igazgatói és a termelőszövetkezetek vezetői vették át. döttei vitatták meg a körzet gazdaságaiban dolgozó fiatalok helyzetét, a termelőszövetkezetek munkájának idei tapasztalatait és a második kongresszus előkészületeit. Hasonló volt a témája Kiskunhalason a Kiskunsági Tsz-ek Területi Szövetsége elnökségi ülésének. Ebben a körzetben, ahol több mint 17 ezer ember dolgozik a mezőgazdasági szövetkezetekben és hét küldött képviseli majd őket az országos kongreszszuson, már a hét elején megkezdődtek a küldöttválasztó közgyűlések. Ezek többségében nemcsak a gazdálkodási mérleg eredményeit, az 1971-es esztendő termelési tapasztala-; tait, hanem a szövetkezeti j önkormányzati szervek, J választott bizottságok mun-; káját is mérlegre tették. A kiskunhalasi tsz-szö-. vétség negyvenegy gazda-| sága az új alapszaoálynakj megfelelően nyolcvankét küldöttet választ a terülétl értekezletre. Többségük az újjáalakuló tsz-szövetség különböző bizottságaiban is dolgozni fog a tagszövetkezetek gazdasági és mozgalmi munkájának további fejlesztése érdekében. A most lezajló közgyűléseken dönt a termelőszövetkezetek tagsága a kölcsönös támogatási alap létrehozásáról is. Ennek jelentőségét főként a gazdasági erőforrások egyesítése, a legjobb felhasználása adja meg egy olyan tájkörzetben, amelynek természeti viszonyai, termelési adottságai nem a legkedvezőbbek. K. A. Véget ért a KISZ Vili. kongresszusa Ismét dr, Horváth István as első titkár Felhívás a magyar ifjúsághos Az Építők Rózsa Ferenc Székházában szombaton folytatta munkáját a Kommunista Ifjúsági Szövetség VIII. kongresszusa. A plenáris ülésen elsőként a pénteken tanácskozott munkabizottságok vezetői kaptak szót. Ezt követően több kongresszusi küldött szólalt fel, majd lezárták a Központi Bizottság beszámolója, a módosított szervezetászabályzat-tervezet és a központi pénzügyi ellenőrző bizottság jelentése feletti vitát. Dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára vitazáró összefoglalójában egyebek közt leszögezte: az ifjúsági szövetség állandó feladatának tekinti, hogy jó és mind szakszerűbb, hatékonyabb munkára ösztönözze a fiatalokat. Biztosíthatjuk pártunkat és kormányunkat — hangsúlyozta —, hogy az ifjúság, a KISZ mindenütt ott lesz, ahol a legfontosabb tennivalók vannak. Nagyon lényeges, hogy a fiatalok megfelelő arányban vegyenek részt a párt, az állami és a társadalmi tömegszervezetek munkájában, s úgy véljük, ez a részvétel elsősorban nem matematikai arány kérdése. — Nemzedékünk feladata: befejezni a szocializmus teljes felépítését, ami egyben hozzájárulás a szocialista világrendszer győzelméhez. E kötelezettségünket azonban csak akkor teljesíthetjük, ha világosan látjuk mit kell tennünk a ma és a holnap Magyarországáért. Ehhez adott programot a VIIL kongresszus, híven követve a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusának útmutatásait. íFolytatás a 3. oldalon.) Bács megyeiek az ülésteremben. Ipar és kereskedelem az ünnepek A közelgő kettős ünnepek várt pihenését az ipar és a kereskedelem együt tes erőfeszítése teheti valóban kellemessé. Az együttműködésben javulás tapasztalható, de attól még messze vagyunk, hogy bosszankodásmentesen vásárolhassunk. Előrelátó szervezéssel kerülte el a szokásos decem béri hajrát az Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat kecskeméti kirendeltsége. Már áprilisban összegyűjtötték a kiskereskedelem igényeit az utolsó hónap legfontosabb árujából, az édesipari termékekből. A gyárakkal Üzem az egykori kendergyárban Ötvenöt dávodi asszony és leány dolgozik a községben működő tsz-közi önálló ipari vállalkozás különböző részlegeiben. Munkájukról lapunk mai számának 4. oldalán fényképes tudósításban számolunk be. Felvételünk a vállalkozás cémázó üzemében készült. (Fotó: Pásztor Z.) jó előre megkötötték a szerződéseket. így a szükséges szaloncukor 80 százaléka már a boltokba került, a következő két hétben megérkezik a hiányzó 400 —500 mázsányi mennyiség is. Bőven akad a raktárakban az ünnepi disznóvágás kellékeiből. Egy egész negyedévre elegendő bors és rizs érkezett. Paprikából 80 mázsa vár a vevőkre. A kínálatot a szegedi és kalocsai gyárak további édesnemes csemegepaprikaszállítmányokkal egészítik ki. A csúcsforgalomhoz rugalmas piaci politikával alkalmazkodik a Baromfifeldolgozó Vállalat is. A folyamatos ellátás érdekében két napra csökkentették le az előrendelések átfutási idejét, de sürgős esetekben a szállítás előtti napon, telefonon bejelentett igényléseket szintén elfogadják a kereskedelemtől. Az üzletek megkapták a listát, amelyen 50—60 féle termékből választhatnak a boltvezetők. Ugyanilyen kínálat várja a vásárlókat a kecskeméti mintaboltban, a Nagykőrösi utca elején. A választék a libamelltől az aprólékon át a pecsenyekacsáig terjed, s szinte korlátlan mennyiséget készítenek az úgynevezett olcsó árucikkekből, például a 16—24 forintos csirkeaprólék csomagokból, j A szóbanforgó árukból na- | ponta 50—S0 mázsát dolgoznak fel, de ha a szükség ,úgy kívánja, ennél többre is van kapacitás. A szükségleteket kielégítik az ünnep legkeresettebb baromfi fajtájából, a „konyhakész” pulykából is. Nem hiányzik az üzletekből a friss tojás sem. Erős döccenők érezhetők viszont a cipőellátásban. Szűk a választék egyebek között a női csizmákból, a gyermekcipők egyes méretei egyszerűen kivesztek a polcokról. Ez a helyzetkép fogadja az embert az Alföldi Cipőgyár kecskeméti mintaboltjában is, amelyet a Bács-Kiskun megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat működtet. Pedig az üzletet azzal a szándékkal nyitották meg alig három hónapja, hogy a vállalat közvetlen szállításokkal gyorsabban alkalmazkodhat az igényekhez. A kecskeméti központi gyár szalagjairól november végére lefutottak a téli termékek, a nagykereskedelmi vállalatokhoz megérkezett a kért 400 ezer pár lábbeli, nagyobb részt gyermek bundacipők és csizmák. A megmaradt anyagokból 5 ezer pár csizmácskát készítenek, amiből a mintaüzlet hiányait is pótolják. A vállalat műhelyeiben decemberben már a tavaszi modelleket állítják elő. A tájékoztatások szerint az ipar és a nagykereskedelem a korábbinál nagyobb erőfeszítéseket tett, hogy teljesítse szállítási kötelezettségeit. Ha némileg megkésve is, de egyes cikkek még ezután várhatóak. Az ELEKTROMETÁL, Kereskedelmi Vállalat például különféle televíziókészülék-típusok, hőfokszabályozós vasalók, import zsebrádiók és kávéfőzők érkezésével számol az év hátralevő részében. H. F. — P. M.