Petőfi Népe, 1971. december (26. évfolyam, 284-308. szám)
1971-12-12 / 294. szám
a oldal 1971. december 12. vasárnap Egyezmény Berlinben Az európai béke és biztonság ügye szombaton újabb jelentős lépéssel jutott előbbre: parafálták az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus két egyezményét: az állandó nyugat-berlini lakosoknak az NDK-ba való látogatását megkönnyítő megállapodását és az enklávék területcsere útján való megoldásáról szóló egyezményt; valamint az NDK és az NSZK kormányának az NSZK-ból Nyugat- Berlinbe és vissza, az NDK területén át lebonyolított tranzitforgalmi szerződését. A parafálás ténye azt jelenti, hogy a felek az egyezmény szövegét véglegesnek tartják. Az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus két egyezményét a nyugat-berlini schönebergi városháza dísztermében szombaton délelőtt, pontban tíz órakor látta el kézjegyével dr. Günther Kohrt, az NDK külügyminiszteri államtitkára és Ulrich Müller szenátusi igazgató. A két német állam első kormányközi szerződésének parafáiására egy óra múlva, délelőtt 11 órakor került sor az NDK fővárosában, a minisztertanács épületének dísztermében. A két államtitkár kézjegyével látta el, majd kicserélte a szerződés egy-egy példányát. Először dr. Michael Kohl tartott beszédet, s örömét fejezte ki, hogy a két kormány egyezménye eljutott a parafálásig. Az NDK kormánya ezt fontos eseménynek tekinti, hiszen ez azt igazolja, hogy konstruktív magatartással más olyan kérdéseket is lehet szabályozni és rendezni, amelyek az európai békét és biztonságot, egyúttal mindkét fél javát szolgálják. Egon Bahr azzal kezdte beszédét, hogy bonyolult és nehéz problémát sikerült rendezni: az NSZK ésNyugat-Berlin között lebonyolított tranzitforgalom szábályozását. Ä mostani szerződés Európa közepén rendet teremtett ebben a fontos kérdésben. „Elsőízben sikerült kormányközi egyezményt kötnünk” — mondotta, majd rámutatott: az NSZK kormánya is azt várja, hogy hamarosan tető alá kerül az általános közlekedési egyezmény is. Beszéde végén azt hangsúlyozta, hog7 jó jelnek, az európai béke biztosítását és az emberek érdekeit szolgáló fontos lépésnek tekinti a mostani egyezményt. Végül a két küldöttség vezetője melegen kezet rázott egymással, s barátságos beszélgetés közben hagyta el a dísztermet VILAGHIRADO Ismét Edward Giereket választották első titkárrá VARSÓ (MTI) Szombaton befejezte munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt VI. kongresszusa. A központi beszámolók alapján az ország jelenének és jövőjé-Ezek fokozott követelményeket támasztanák a párt tagokkal szembeíi. A kongresszuson a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalmat 70 párt képviselte. Az SZKP kill Edward Gierek zárszava a LEMP VI. kongresszusán. nek kulcskérdéséiről folytatott vitában a tanácskozás 1815 küldötte közül több mint 1300 kifejtette véleményét. 733-an szólaltak fel a plenáris és a bizottsági üléseken, több mint 600-an pedig írásban nyújtották be felszólalásukat. A kongresszus módosításokat hajtott végre a párt szervezeti szabályzatában. Felsorakozik a chilei balo’dal SANTIAGO DE CHILE Péntek este mintegy 25 000 fiatal vonult végig a chilei főváros, Santiago utcáin a fasizmus és a reakció erőíiiek szétverését követéivé. A megmozdulás — írja a Reuter — az első volt abban a sorban, amelyet a baloldali, demokratikus erők szerveznek a jobboldali felforgató elemek közelmúltban lezajlott akcióival szemben. Allende elnök felszólítására december 16-án kerül sor a legnagyobb tüntetésre, amelyet a santiagói stadionban nagygyűlés tetéz be. Mintegy háromszázezer emberre számítanak ezen a megmozduláson. (MTI) döttségét Leonyid Brézsnyev főtitkár, az MSZMP-t Kádár János, a KB első titkára vezette. A küldöttek zárt ülésen választották meg a párt új központi bizottságát' éá központi revíziós bizotteá gát, majd az új központi bizottság szombat délelőtti első ülésén tagjai sorából megválasztotta a kb új első titkárát, a pb és a kb titkárság tagjait és á központi ellenőrző bizottságot A kongresszus záróülése szombaton pontban 12 óra kor kezdődött. Az elnöklő Piotr Jaroszewicz Henryk Kamlnczak bányásznak ad ta meg elsőként a szót. Kaminczak a központi bi zottság megbízásából Ismertette a kongresszussal a LEMP újonnan megválasztott vezető szerveit A küldöttek Viharos tapssal, óriási lelkesedéssel üdvözölték azt a bejelentést, hogy a párt első titkára ismét Edward Gierek lett Tűzpárbaj a csatornánál Hírügynökségek egybehangzó jelentése szerint tűzpárbaj volt szombaton délelőtt a Szuezi-csatorna középső zónájában izraeli és egyiptomi katonák között. Az összecsapásról részletek még nem ismeretesek. (AP, UPI) Elfogták a bosszúállót RÓMA Az olasz rendőrség pénteken este a fiumicinói repülőtéren letartóztatott egy 45 éves asszonyt, aki éppen Svájcba készült, hogy megölje szeretőjét. Pisztolyt tartott magánál, s a rendőrség észrevette. Kiderült, hogy Emma Paggi asszony már megölte két gyermekét, aki svájci szeretőjétől származik, és apjukkal is végezni akart, mert az időközben egy svájci asszonyt vett feleségül. (AP) Politikai jogokért tüntettek BARCELONA A barcelonai egyetem több mint 5000 hallgatóia pénteken gyűlésen követelte a politikai szabadságot és a rendőrterror megszüntetését. A kivezényelt rendőrség brutálisan rátámadt a tüntető diákokra. Egy későbbi időpontban ezer hallgató vonult végig Barcelona külvárosán Franco-ellenes jelszavakat kiáltozva. (AP) Csökkent a kamatláb WASHINGTON Ismét csökkentik a leszámítolási kamatlábat az Egyesült Államokban — pénteken határozatot hoztak arról, hogy hétfőtől kezdve 4,75 százalékról 4,50- re szállítják lé a kamatlábat. A nemzetközi pénzpiac feltételéivel és a gazdasági expanzió elősegítésével indokolták az intézkedést, amely a november 13-án már leszállított leszámítolási kamatlábon változta: HÉTFŐ: Koszigin norvégiai megbeszélései. Rendkívüli állapot Dél-Koreában. KEDD: Tanácskozik a lengyel pártkongresszus. Leonyid Brezsnyev és Kádár János felszólalása. A Biztonsági Tanács után az ENSZ-közgyűlés tárgyalja az indiai—pakisztáni viszályt. SZERDA: Losonczi Pál a Kongói Népi Köztársaságba érkezik. A NATO miniszteri tanácsának ülésszaka Brüsszelben. CSÜTÖRTÖK: Az olasz elnökválasztás startia. PENTEK: A közel-keleti vita az ENSZ közgyűlésében. Vilii Stoph levele Schütz nyugat-berlini polgármesterhez. SZOMBAT: Súlyos harcok India és Pakisztán között. A másik ázsiai fronton, Kambodzsában is fokozódik a küzdelem. Parafálták az NDK—NSZK, illetve NDK—Nyugat-Berlin közötti megállapodást. így látta a hete* kommentátorunk, Réti Ervin: Az Indiába látogató, akármennyire is szűkében volt az időnek, egy programszempontot nem mulaszthatott el: az agrai Tadzs Mahal meglátogatását. A sokkupolás márványcsoda különösen telihold idején nyújt páratlan látványt, a mogul uralkodók épületremeke sokszorosan tükröződik a mesterséges medencék vizében. A hét elején jutazsákokkal fedték el a márványt, s elrendelték a telies elsötétítést. Az elővigyázatosság "em volt hiábavaló, a pakisztáni légierő eddig három támadást intézett Ágra ellen. India és Pakisztán háborúja második hetébe lépett, s ma már nagyjából hiteles képet tudunk adni a hadihelyzetről. Kelet-Pakisztánban az indiai csapatok igen gyorsan nyomulnak előre, szemmel látható céljuk Daccának. a fővárosnak bevételé. A bengál lakosság mindenütt felszabadítóként köszönti az indiaiakat, akik együttműködnek a Mukti Bahini-vel, a hatvanezerre becsült gerillaséreggel. Máris megkezdődött a menekültek visszaáramlása, s a kedvező hangulatot tovább fokozta az indiai döntés, amellyel elismerték a független Bangla Desh kormányát. Nyugat-Pakisztán oldara. A pakisztáni hadsereg nagy erőket összpontosított és hevesen támad, hogy visszavágjon a másik részen elszenvedett vereségekért. Ezek az ellenségeskedések hosszú ideig is eltarthatnak. ami természetesen mindkét fél számára áldozatokat és veszteségeket jelent. Ezért kísérte különleges figyelem a világszervezet próbálkozásait, az ENSZ ezúttal azonban nem állt feladata magaslatán. A Biztonsági Tanácsban játszódott le az első forduló, ahol már élesen kirajzolódhattak az ellentétek. Az amerikaiak „abszolút semle-A Lengyel Egyesült Munkáspárt VI. kongresszusának második napján felszólalt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. és Jammu térségében, az gességet” hirdettek, s enindiai csapatok kényszerül- nek jegyében a békebíró Ián, főként északon Kasmír tek bizonyos visszavonulás- tógáját öltötték fel, tűzszü-ŰJ KORMÁNY CSEHSZLOVÁKIÁBAN f%m"eSéget”C Pakisztán javára tanúsították, könnyedén eltekintettek ugyanis a válság okainak feltárásától, a tízmillió menekült ügyétől. A kínaiak ugyan ;nem helyezkedtek „semleges” álláspontra, hanem nyíltan Pakisztánt pártolják, mégis elfogadhatónak találták az amerikai tervet. így tehát amerikai—kínai összjáték alakulhatott ki. London és Párizs tartózkodott a szavazástól, míg a Szovjetunió a vérontás befejezését követelte. de ezt összekapcsolta á szükséges politikai rendezéssel. a menekültek problémáinak megoldásával. Egy meghatározhatatlan, ködös tűzszünet alighanem az ingatag közel-keleti fegyyemyugvásnál is kevesebb Szilárdságot mutatna. A BT-iilés eredménytelensége után a közgyűlés elé vitték a viszályt, amely nyolcórás, nonstop vita után elfogadta a Washington és taking által is támogatott argentin javaslatot. Közludopaásúlag a közgyűlési határozniuk nem kötelező érvényűek — India, a Szovjetunió, hazánk Csehszlovákiában megalakult a közelmúltban tartott választások utáni új kormány, amelyben több új személy kapott miniszteri tárcát. A kormány új külügyminisztere, B. Chnoupek lett. Képünkön: Svoboda államelnök (jobbról) az új külügyminisztert iktatja be hivatalába.