Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1971-11-09 / 265. szám
Gólképtelen csatársorok, jó védelmek Kecskeméti Dózsa — Zalaegerszegi TE 0:0 Kosárlabda Kecskeméti Petőfi— Ganz-MÁVAG 99:70 (46:33) NB I. férfi. Kecskemét, 200 néző. Vezette: Szécsi, dr. Nádai. dobásaival 14:8 arányban vezetett. Nagy taktikai harc folyt a pályán, s a kecskeméti csapat tartotta a 10— 11 pontos előnyét. A szünet Kecskemét, 3000 néző, vezette: Zsolt K. Dózsa: Winter — Diószegi Gyiffkó dr., Kreidli — Lantos, Lutz — Padlás, Tatár, Molnár, Pasek, Por- handa. Edző: Szigeti Ferenc. ZTE: Bolemányi — Pro- kisch, Papp Madár — Gáspár (Fehér), Vörös — Tóth, ' Józsi II., Szabó, Kocsis (Pávlitz) Bita. Edző: Szöcs János. A Dózsában a régebbi sérültek mellé Oláh is feliratkozott, nem vállalhatta lövés helyett, így azután hiába lőtt Bolemányi hálójába. A szünetben Szigeti edző bátrabb játékra serkentette a csatárokat. Ezt a ZTE-t egy kissé nagyobb lelkesedéssel meg lehet verni. Ez volt az általános vélemény. Szünet után az 50. percben először a Dózsa kapuja forgott nagy veszélyben A kaputól mintegy 20 méterről Vörös szabadrúgást végzett el. Nem lőtte rá a labdát hanem cseleí ^ Lantos fejesei többször jelentettek veszélyt a ZTE kapujára. Sajnos gólt elérni neki sem sikerült. Egyszer a kapufára nyomta a labdát s a képen látható nagy helyzetből sem talált a hálóba. a játékot, s Makay családi okok miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére. Így azután eléggé felforgatott összeállításban lépett pályára neves ellenfele ellen a kecskeméti együttes. Padlás miután katonai szolgálata letelt, visszatért a Dózsába és elfoglalta a jóbbszélső posztját. Kellemes napsütésben igen óvatos játékot mutatott be az első percekben a két csapat. Egymás gyengéit igyekeztek megtalálni. Ez úgy látszott, előbb sikerült a hazaiaknak, mert a 7. percben szép összjáték után Pasek élesen lőtt a bal kapufa mellé. A következő perekben Molnár futotta le a ZTE védelmét, de gyatrán sikerült a lövése. A 10. percben viszont Winter kapuja forgott veszélyben. Szabót az utolsó pillanatban Kreidli szerelte szögletre. Tízperces mezőnyjáték után első komolyabb akciót a vendégek vezették. Szabó faképnél hagyta őrzőit már csak Winter- rel állt szemben, de a kapus jő érzékkel hárította a középcsatár lövését. A mérkőzés legnagyobb helyzetét a 22. percben Tatár hagyta ki. Pasek labdáját lekezelte, majd még igazított is egyet rajta, úgy lőtt a megdermedt kapus mellett a kapufa mellé. A 40. percben végre bent volt a ZTE kapujában a labda, de érvénytelen volt a gól, mivel-Molnár a lesen álló Tatárhoz továbbított sen a sorfal mellett a kiugró Szabóhoz passzolt. A középcsatár tisztán állva Winterbe lőtte a labdát. A 62. percben Lutz baloldalról jól ívelt a ZTE kapuja elé. A labda elszállt a kapus felett is, de a jókor érkező Lantos fejéről a labda a felső kapufáról vágódott vissza. A 74. percben már úgy láttuk, hogy eredményes lesz a Dózsa rohamozása. Pase- kot a 16-os közelében buktatták. Lutz szabadrúgása a sorfalról a tisztán álló Tatárhoz pattant, aki lőtt is, de Bolemányi nagy bravúrral szögletre tenyerelte a labdát Két perccel később Porhanda szögletét Lantos fejelte, de az irányzók ezúttal is rossz volt. A félidő végéig felváltva támadtak a csapatok, de a csatársorok nem tudtak megbirkózni a kitűnő védelmekkel. Zsolt játékvezető néhány fordított ítélete joggal borzolta fel a nézőtéren helyet foglaló szurkolók idegeit. A K. Dózsa végig többet támadott és helyzetei alapján feltétlenül rászolgált volna a győzelemre. Sajnos a kecskeméti csatárok ezúttal teljesen gólképtelenek voltak. A legjobb helyzeteket is elkombinálták, körülményesked- tek, s így mindig időben közbe tudott avatkozni a ZTE-védelem valamelyik tagja. Egyébként a vendég- csapattól sokkal többet várt a kecskeméti közönség. A ZTE csapatának leg- iobb része szintén a védelem volt. igaz, ezen a napon a kecskeméti csatárok semlegesítése nem volt túl nehéz feladat. A hazai csapatból Winter, Kreidli, Lantos és Porhanda játéka emelkedett ki, míg a ZTE legjobbjai Bolemányi, Madár, Vörös, Tóth és Szabó volt. Zsolt játékvezető ítéleteivel nem mindig' értettünk egyet. Keveset mozgott a pályán és a szabályokat több ízben egyéni módon értelmezte. Számos fordított ítélete volt, amellyel legtöbbször a kecskeméti együttest sújtotta. Meg kell azonban állapítanunk hogy működése nem befolyásolta a mérkőzés végeredményét. M. 1. az nb i. b Állasa 1. SZEOL 14 10 2 2 34-17 22 2. ZTE 14 9 3 2 31-12 21 3. DVSC 14 7 6 1 16-6 20 4. M. DAC 14 7 5 2 25-14 19 5. D.újv. 14 7 5 2 17-9 19 6. Or őszi. 14 6 4 4 26-18 16 7. Békéscs. 14 5 5 4 22-18 lj 8. Bp. Sp. 14 5 5 4 15-119 9. K. Dózisa 14 5 4 5 28-20 lí 10. Dorog 14 4 6 4 17-15 Ifi 11. Várpalota 14 5 3 6 13-17 12. Pénzügy. 14 2 7 5 11-13 4 13. SZMTE 14 3 5 6 1-3-20 ifi 14. Özd 14 3 4 7 14-23 10 15. FÖSPEJD 14 3 3 8 16-27 9 16. Volán 14 3 3 8 15-27 9 17. Ganz-M. 14 2 4 8 12-25 8 18. Pécsi B. 14 2 2 10 14-34 6 Szegedi EOL—Dorogi AC 3:0 Pénzügyőr—D.úiv. Kohász 0:0 Bp. Spartacus—Pécsi B. 1:0 Szolnoki MTEj—FÖSPKD 1:1 MÁV DAC (Győr)— Garre-M. 0:0 Oroszlányi B—Várpalotai B. 1 :l Békése®. Sp.—Volán SC 4:0 Debreceni VSC—Ózdi K. 1 rí Totőnyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 45. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 talá- latos egy darab, a nyereménye 611 268 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nem volt. 12 találatos 95 darab, nyereményük 4290 forint. 11 találatos 1270 darab, a nyereményük 320 forint. 10 találatos 9997 darab, nyereményük 61 forint. A 46. hétre átvitt jutalomösszeg 281 814 forint. A nyereményösszegek tájékoztató jellegűek. A telitalálatos szelvény: 2, 2, x, 1, 2, x, X, x, x, 1, x, 1, 2, 2. Nagy „légiharc” a MÄVAG palánkja alatt. Gál és Farkas küzd a védőkkel. A Petőfi Pajor, Kovács, Farkas, Csányi, Csikai ösz- szetételű csapattal kezdett. Jól ment a játék. A Petőfi Csikai és Kovács pontos után ismét elkapott egy jó sorozatot Csikai és 20 pont fölé nőtt a Petőfi előnye. A végén a 100 pontért küzdöttek. de kimaradtak a büntetők és a három számjegyű győzelem nem sikerült: Ld.: Csikai 28, Kovács 24, Farkas 16, ill. Újvári 23, Kalmár 14. Soproni MAFC— Bajai Bácska Posztó 94:70 (45:40) NB I. férfi. Sopron. V.: Velkei, Szittya. Baja: Kovács (22), Iván (22) — Brassói (8) — Karácsonyi (2), Ágfalvi (2). Csere: fjátvay (2), Baumert (8) , Kancsár (2), Müller (2). Edző: T^x Imre. Az első félidőben jól tartotta magát a Bácska. A szünet Után a két palánk alatt szikrázó jelenetek zajlottak le. A soproniak pontosabb dobásokkal elhúztak és a végén visszaeső Bácskával szemben biztosan szerezték meg a győzelmet. Jók: Kovács. Ivón, ill. Orbai (25), Balogh (26). BSE—Kecskeméti Dózsa 63:33 (31:14) NB I. női. Budapest. V.: Szabó II., Hornyák. Ld.: Nemes 8. Kiskunfélegyházi Vasas— Duna Cipőgyár 60:47 (28:25) NB II. női. Budapest. V.l Veres, Molnár. K. Vasas: Mészáros (22), Pálinkás M. — Farkasné (9) , — Bódi (14), Beliczay (3). Csere: Kiss-Ferencz (10) , Ivánvi (8), Agonás (4), Pálinkás E., Kotroczó E., Fekete. Edző: Bódi Tivadar. Jó védekezés és győzelem KISKUNHALASI MEDOSZ—SZEGEDI VSE 1:0 (0:0) Szeged, 1000 néző. Vezette: Bíróczky. Kiskunhalas: Szalontai — Juhász, Vass, Tóth IV. — Lévai, Tüske (Daróczi), — Mészáros, Csányi, Karsai (Kocsis), Oláh, Csermák. Edző: Virágh István. SZVSE: Bólya — Csigér, Terhes, Szalai I. — Kovács, Komjáti — Szabó, Berki (Takó), V. Tóth, Kutasi, Kiss. Edző: Laczi Ferenc. A SZVSE támadott és már a 3. percben Kiss lövése a kapufán csattant Az 5. percben két szöglet is jelezte a hazaiak fölényét. Negyedóra elteltével kiegyenlített lett a játék. sen Oláh elé sarkallta a labdát, de Oláh elhirtelen- kedve a léc fölé lőtt. A 25. percben Szalai I. megrúgta Lévait, akit percekig ápoltak. A 28. percben Szalontai lábbal mentett Kutasi elől. Két perc múlva Csányi lőtt mellé. A 44. percben Oláht kézzel rántották vissza. A szabadrúgást szögletre hárították. A szünet után a MEDOSZ gyors támadásokkal közelítette meg a hazaiak kapuját. A 72. percben Oláh került nagy helyzetbe, de Terhes megzavarta és elpattant tőle a labda. A 75. percben MEDOSZ-táa halasi csapat és a sok helyzetből egyet értékesített. Jók: Szalontai, Vass, Mészáros, Oláh, illetve: Szabó, Kutasi, Terhes. Szalai László NB n. KELETI CSOPOBT Szünet után [óbb volt a Mezőfi SE A 20. percben Csányi ügye- madás végén esett a gól. Tóth IV.—Mészáros volt a labda útja. Csányi kapta és I nagy lövést küldött a ka- I púra. A labda a felső léc- | röl Csermák elé pattant, MEZÖFI SE—SZEGEDI AK 4:1 (0:1) Kecskemét, 100 néző, vezette: Balda. Mezőfi SE: Gyaraki — Zsíros, Csordás — Matuz, Kiss R. — Komáromi, Bo- ruzs, Schmidt (Szabó), Lakatos, Zsákai II. Edző: Krivy Ottó. Új csapattal állt fel a Mezőfi SE, s az összeszo- katlanság meglátszott a játékukon. A 18. percben szabadrúgáshoz jutott a SZAK, a labda Kovács lábáról vágódott a hálóba, öngól. 1:0. Sok hiba csúszott a Mezőfi SE játékába és a SZAK támadott többet. A 31. percben Boruzs 5 méterről fölé lőtt. A 38. percben Zsíros beadását Lakatos 3 méterről mellé fejelte. Szünet után átvette a játék irányítását a Mezőfi SE. Az 53. percben Zsíros labdáját Boruzs védhetet- lenül fejelte a hálóba. 1:1. A 68. percben Boruzs adta be a labdát és Lakatos laposan a hálóba helyezte. 2:1. A 73. percben ismét Lakatos lőtt nagy gólt. 3:1. Továbbra is a Mezőfi SE támadott és a 82. percben Zsákai II. lepattanó labdából megszerezte a 4. gólt. 4:1. A szünet után feljavult kecskeméti csapat lelkes játékával ilyen arányban is megérdemelten győzött. Jók: Zsíros, Boruzs, Komáromi, Lakatos. Fekete Ferenc aki 7 méterről' a jobb sarokba lőtt. 1:0. A 85. percben a Tüske helyére beállt Daróczi lövése a kapufán csattant. A végén jól tartotta a labdát a MEDOSZ. A MEDOSZ főleg az első félidőben jól hárította a támadásokat. A szünet után fölénybe került 1. Budafok u 7 5 1 25-12 T9 2. Előre B 6 6 1 21-9 13 3. Kkhal'as 13 8 2 3 15-10 1« 4. DEAC 13 7 2 4 20-11 16 5. KISTEXT B 7 1 5 20-15 15 6. Sz. Dózsa 13 6 3 4 15-U 15 7. Cegléd 13 5 4 4 17-15 14 8. Bp. Épít. 13 3 6 4 14-11 Í 3 9. Gyula 13 3 6 4 21-22 12 10. Dánig 13 3 6 4 19-20 12 11. Bp. Post. 13 4 3 6 15-22 11 12. Szó. MÁV 13 4 2 7 15-16 10 13. SZVSE 13 4 2 7 14-21 10 14. Szarvas 13 3 3 7 11-23 9 15. MGM 13 4 1 8 15-29 9 16. Lehel 13 2 4 7 17-27 3 Szol. MÁV—Lehel SC 4:0 Ceglédi VSE-Szegedi D. 1 :1 az nb i. allasa 1. U. Dózsa 10 7 2. Komló 11 .5 3. Vasas 4. Tatab. 5. FTC 6. Honvéd 7. Csepel 8. SBTC 9. ETO 10. Haladás 11. Egyetért. 12. Videoton 13. Pécs 14. DVTK 15. F^er 16. MTK 3 — 26-8 17 5 1 13-12 15 2 3 21-11 14 4 2 21-16 14 3 21—liO 13 2 16-HO 13 2 12-11 13 2 14-12 11 3 10-13 10 5 11-12 9 5 11-15 8 6 10-19 8 5 3-9 7 7 15-23 7 11 2 3 6 14-22 7 11 1 2 8 7-22 i 11 11 5 10 6 10 5 11 4 10 3 11 2 11 3 11 2 11 3 11 1 11 3 BKV Előre—Szarvasi Sp. 3:0 Debreceni EAC—Bp. Énítők 1:0 Vasas Láng—Gyulai MED. 1:0 Budafoki Imte—Bp. Postás 1:1 PETŐFI síEPF A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun m-gyel Bizottsága laola Fősz eresztő: dr. WePh<=»r Dániel Kiadta a Bács meevel Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség1: Kecskémé’ Váro«i ranácshá* Telefon: 12-919. 12-516 Szerkesztő bizottság: d-038. Kiadóhivatalt Kecskémé* Szabadság tér 1/a Telefon: 11-709 Teri észt* a Magvar Posta. Előfizethető a helvi oosta- ní varalokná1 ^ézbPsttóicnéL Előfizetési ifi “9v hónaprac 20.— forint Dosta utalványon valamint átutalássá» 9 KH1 215—96162 oénzfnrg-qlrrv e>]óra Bács-Kisk ír Ti=*evei Myom ab V ,_w <; >>-t» Index: 25 065