Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)

1971-11-25 / 279. szám

Mpgj Két évtized e jó minőségű gyárt]a be!- íermékeit és külföldön elismert Húsz évvel ezelőtt, 1951. november elsején tizenhat kiskunfélegyházi iparos kö­zösen elhatározta, hogy egyesítik erőiket, és így alakították meg a Finom- mechanikai Ktsz-t. Vagyo­nuk, induló tőkéjük nem a nulláról emelkedett 14 millióra, és az alakulás ide­jén bérbevett üzlethelyi­ségek helyett ma már két és fél ezer négyzetméter saját beépített üzemterüle­ten folyik a termelés. A Kiskunfélegyházi Vas-, A hagymatisztító gépsor első egysége. igen volt, a megalakulás­hoz szerzett állami támo­gatás mindössze a tagok békekölcsön kötvényeire kapott ötvenezer forint bankhitel volt, és a városi tanácstól bérbevett néhány sötét üzlethelyiség, ahol el­kezdhették a munkát. A tizenhat alapítótag egynegyede, négy ember ma is a szövetkezethez tar­tozik, s az évfordulóra ka­pott hűségjutalmuk nem mindennapi ajándék volt. Simányi Sándor, a techno­lógiai osztály vezetője, Kristóf Ödön részlegvezető nyugdíjas, Gyenes Sándor kompresszorkezelő és Pent- li Antal nyugdíjas villany- szerelő arany pecsétgyűrűt kaptak, melyen a vésett 20-as szám jelzi a munká­ban közösen eltöltött évek számát, és egyenként ezer­ezer forint illette őket. Rászolgáltak erre a ki­tüntetésre. Kitartottak két évtizeddel ezelőtti elhatá­rozásuk mellett, s nem „áll­tak odébb” az átmeneti ne­hézségek pillanataiban. A húsz év eredményekben gazdag fejlődéséről, az út­ról, melyet az egykori sze­gény ktsz a mai több mil­lió forintos termelésig, a hazai és külföldi elismeré­sig megtett, ők tudnának a legtöbbet mesélni. Az egykori Finommecha­nikai Ktsz az ötvenes évek­ben előbb az Autó- és Gép­javító'Ktsz nevet vette fel, majd 1959 óta a jelenlegi elnevezéssel, dolgozik. Igaz, 1965-ben kibővült, egvesült ugyanis a Rézműves és la­katosipari-, illetve a Me­zőgazdasági ktsz-ekkel és átvette ezek szakterületeit teljesítménnyel a beadagolt hagymát egy praktikus be­rendezés leszorítja, a szár­részt felül egy penge lemet­szi. Ugyanez történik alul is, azzal a különbséggel hogy a gyökérfelöli részt nemcsak levágja, hanem a gép ki is fúrja az itt talál­ható megkeményedett ros­tokat. A termék ezt követően tovább vándorol a csaknem teljesen automata irányí­tású gépsoron. A három motor által meghajtott, összesen 13 méter hosszú komplexum utolsó egysége a tisztítógép, ennek adago­lása ugyancsak egy ötletes szerkezet által történik. A héjleválasztó egység felett — ez a burgonyatisztító elvéhez hasonlóan működik — mérleggel egybekapcsolt automata adagoló találha­tó. A 15 kilogrammos súly­határra beállított egység minden külső beavatkozás nélkül önti az előzőleg már kiürült forgódobba a hagy­mát, majd míg ott a héjel­távolítás művelete megtör­ténik, ismét teletöltődik. Jelenleg négy gépsor gyártása és összeállítása fo­Elszállításra várnak a Debreceni Gyógyszeráru gyár keverőtaríályai. A héjleválasztó rész az adagolóval. A számadatok összeha- onlítása mindennél pon- osabban jelzi az eltelt két vtized hatalmas feilőd_é- ét. A tizenhat alanító+ag- al szemben ma 260 dol- ozót és alkalmazottat fog- ilkoztatnak. Az első teljes vben. 1952-ben 280 000 fő­iét termelési értéket mu- attak az éves összesítés data! — 1971-ben ez az üszeg meghaladja a 40 mil- 6 forintot. Az álló és for- óeszközök értéke csaknem Fém- és Gépjavító Kisipa­ri Termelőszövetkezet „pro­filja” amint ezt a magyar- német—orosz és angol nyelven megfogalmazott, ízléses prospektusa is fel­tünteti: „vegy-, szesz-, élel­miszer és ’ gyógyszeripari gépek, berendezések javí­tása és gyártása”. Országos, sőt külföldi ér­dekeltségű termelés és vá­rosi szintű szolgáltatás ké­pezi tevékenységének alap­jait. Vas-, réz-, faipari gyárt­mányok, könnyű- közép­nehéz vasszerkezetek, tar­tályok előállítása, gépésze­ti feladatok önálló megol­dása és javító-szerelő mun­ka jellemzi szerteágazó ér­dekeltségét. Méltóan jó hírnevéhez, a ktsz ez évben is több. jól bevált gyártmány elő­állításával foglalkozott. Az egyik nagyszabású bonyo­lultan összetett terméke a nemrégiben szabadalmazta­tott hagymatisztító gépsor mely iránt különösen a ha zai konzervgyárak és r MÉK mutat nagy érdeklő dést. A több részből álló „sza lagrend'zeren” a h° evm emberi kéz érintése nélV halad végig. Az első egysé ■ az előkészítést végzi el. Négy ven. darab percenkénti lyik az üzemben, a ktsz jól képzett szakembereinek közreműködésével maga végzi a beszerelést is a megrendelő telephelyén. A vállalkozás nagyságaira jel­lemző, hogy a gépsorok ér­téke megközelíti az ötmil­lió forintot. A különböző gyógyszer- gyárak gépi berendezései­nek előállítása a ktsz ha­gyományos tevékenységei közé tartozik. Több mint egy évtizede rendszeres szállítója a budapesti Chi- noin gyárnak. Elsősorban jóminőségű, a vegyszerek­nek, savaknak, rozsdaárta­lomnak jól ellenálló keve­rék, tárolók, tartályok ke­rülnek ki a kiskunfélegy­házi műhelyekből. A Deb­receni Gyógyszerárugyár- nak készülő elegyítő-keve- rő tartályok egy kooperá­ciós vállalkozás részei, de az alföldi városba számos más, önállóan gyártott ter­méket is szállítanak. Az itt készült hőkicserélők, mosó­vályúk, kisebb-nagyobb rozsdamentes tartályok a gyógyszergyár jól működő berendezéseinek sorát képe­zik. A Kiskunfélegyházi Vas-, Fém- és Gépjavító Ktsz nemcsak sorozatgyártások­ra rendezkedett be, nagy számban vállal különféle egyedi tervezésű és kivite­lezésű gyártmányok szállí­tását is. Készülnek itt kü­lönböző fém- vázszerkeze­tek, vagonürítő berendezé­sek, kisebb-nagyobb hűtő­tartályok, tornyok, pódiu­mok — a megrendelő üze­mek egyéni kívánalma sze­rint. Különösen megnöve­kedett a szabadtéri rozsda- és savmentes, az oxidáció­nak nagymértékben ellen­álló tárolótartályok iránti kereslet. A KO—36 elneve­zésű króm-nikkel-vanádium és más ritka fémek ötvöze­téből készült alapanyag tu­lajdonsága a vegyi ellenál­lóképesség. így mezőgazda- sági üzemek, de újabban élelmiszeripari gyárak is 3 és fél milliós üzlete nyo­mán újabb égtájak felé is kiterjednek üzleti kapcso­latai. Irak számára egy dis- sous gázgyár készül palac­kozóval együtt, és tárgya­lások folynak ghanai és ro­mán vállalatokkal is. Az af­rikai földrészre 15—20 da­Egy a különféle célokra gyártott vázszerkezetek közül. Kedveltek a szabadtéri rozsdamentes tárolók. jól tudják hasznosítani a különböző befogadóképes­ségű, Kiskunfélegyházán készült egyedi tartályokat. A ktsz legnagyobb meg­rendeléseit éppen ilyen sa­játságos kívánalmakkal fel­lépő cégek szolgáltatják. Szakemberei hasznos köz­reműködésével végezték a Mezőhegyesi Cukorgyár re­konstrukciós munkálatait, is. Több mint négymillió forint értékben gépi vagon- ürítő-berendezést, répasze­let továbbító gépsorokat, mosókat, valamint külön­féle kúpos tartályokat, cik­lonokat helyeztek működés­be Mezőhegyesen. Ugyancsak kiskunfélegy­házi szerelők munkáját di­cséri az NSZK részére gyártott hűtőtornyok be­szerelése is. A nyugatnémet vegyészeti gyár 10 darab nagyméretű hűtőtornyot rendelt — és hogy a mun­kával meg volt elégedve, azt az újabb 42 darab tör­pehűtőtorony megrendelése is igazolja, összesen így 10 millió devizaforint érték­ben. A leszállított nagyobb típusból egyébként egv ka­nadai vállalatnak is elad­tak újabb 12 darabot. A kiskunfélegyházi vas­mari ktsz növekvő külföldi elismerését gyártmányai jó minőségével és a szállítási határidők pontos betartá­sával vívta ki. A keletné­met érdekeltségekkel kötött rab, ezer köbméteres olaj­tároló tartály gyártásáról és beszereléséről kezdődtek megbeszélések, kelett szom­szédunk pedig egy komp­lett bitumen töltőállomás előállítása iránt érdeklődik. A növekvő hírnév és el­ismerés velejárója a na­gyobb kereslet. Ez csupán a termelés fokozásával el­lensúlyozható. A termelé­si kapacitás emelését a ktsz vezetősége elsősorban a jobb munkaszervezéssel és a termelékenység fejleszté­sével kívánja megvalósíta­ni. A IV. ötéves terv vé­gére létszámuk csupán 320 főre növekszik, 1 millió forintos építési beruházás és a 3,5 milliós gépvásár­lás eredményeképpen pe­dig az éves termelési érték a tervek szerint meghalad­ja az ötvenötmillió forin­tot. Ugyancsak jó hírnevéhez méltóan akarja a ktsz ki­elégíteni a lakosság envre növekvő szolgáltatási igé­nyeit is. A Pannónia mo­torszerviz, a rádiójavító- részlég és az egyéb lakatos- ipari munkák volumene az elkövetkező néwy év alatt mintegy hatszorosára nö­vekszik. ,.A jövő záloga a min­dennapi munka” — vallják a Kis’rnnfétAgvházi Vas-, Fém- és Gépjavító Ktsz- ben. (Ki

Next

/
Thumbnails
Contents