Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1971-11-25 / 279. szám
Tücsöklakodalom — Huszárnóta Négy Iíodály-hangverseny a rádióban A magyar és a külföldi rádióadók gyakran sugároznak Kodály-műveket. Mégis megkülönböztetett érdeklődés előzi meg a Magyar Rádió egyedülálló vállalkozását: négy hangverseny keretében bemutatják a tanár úr által feldolgozott és a két világháború között tíz füzetben közzétett Magyar Népzene sorozat 57 dalát. A műsor szerkesztőinek sikerült a dalokat úgy csoportosítani, hogy a hallgatók teljes képet kapnak a magyar népzene rendkívüli változatosságáról, szépségeiről. Az első közvetítésre november 26-án, pénteken 19.35 órakor kerül sor a Petőfi-adó hullámhosszán. A koncerten — többek között Barlay Zsuzsa, Póka Eszter és Bende Zsolt tolmácsolja a dalokat. S. K. Új, korszerűen felszerelt bentlakásos intése gyengén látó iskolai tanulóknak A következő tanévben megkezdi működését a Debrecenben épülő új, bentlakásos intézet, ahol 150 gyengén látó gyerek kap majd otthont. Az intézményt olyan korszerű felszereléssel, speciális világító berendezéssel látják el, amely minimálisra csökkenti a szem igénybevételét, megelőzi a látás további romlását. Az intézetbe tanköteles korú, jelenleg általános iskolába járó, de ott — látási fogyatékosság miatt — nehezen boldoguló tanulók, valamint jövőre tanköteles korba lépők jelentkezhetnek, olyanok, akiknek látásélessége szemüveg használatával 0,1 és 0,3 között van. A jelentkezőket — mint a Művelődésügyi Minisztériumban közölték — az ország minden részéből fogadják. A felvételi kérelkiiipespolc A HÜSMARHA TENYÉSZTÉSE ÉS HIZLALÁSA Világszerte — hazánkban is — egyre nagyobb a kereslet a jó minőségű marhahús iránt. Hogyan lehet gyorsabban, jobb minőségű marhahúst előállítani? Milyen fajtákat érdemes felhasználni a mennyiség növelésére és a hús minőségének a javítására? Hogyan értek el rövid iád alatt jelentős marhahúster- rhelési eredményeket az USA-ban, Angliában, Franciaországban? Milyen tapasztalatokat szereztek a Szovjetunióban a santa gertrudis fajtatiszta tenyésztésével és felhasználásával haszonállat-előállításra? Ezekre a kérdésekre ad választ V. V. Mackevics, a Szovjetunió földművelés- ügyi miniszterének A húsmarha tenyésztése és a santa gertrudis fajta című könyve, amelyet a magyar- országi viszonyokra vonatkozó adatokkal kiegészítve bocsátott ki a Mezőgazda- sági Könyvkiadó. A magyar szakemberek számára a könyv elsősorban azért érdekes, mert számos olyan szervezési, tenyésztési, haszonállatelőállító keresztezésére vonatkozó tapasztalatot, valamint új technológiai és takarmányozási módszert ad közre, melyeket a hazai viszonyok figyelembevételével nálunk is megvalósíthatnak. Hasznos tapasztalatokról, kutatási eredményekről kaphatnak képet a kutatók és a aenetikusok is. met a szülő, vagy az általános iskola a megyei tanács művelődésügyi osztálya gyógypedagógiai előadójának küldje meg. Ajánlatos a mielőbbi jelentkezés, mivel a gyengén látó gyerekeket orvosi és pedagógiai vizsgálatra hívják be a, budapesti gyengén látók intézetébe (XIV.. kerület, Szőnyi út 26/b). Rekordidő alatt A szegedi szénhidrogén medence olaj bányászati szerelőbrigádjai az utóbbi hetekben minden elismerést megérdemlő küzdelmet folytattak azért, hogy az igazi tél beköszöntőig Algyő határába telepítsék át Szánkról az ott feleslegessé vált gázüzem berendezéseit. Az ország, s mindenekelőtt a főváros lakosságának ellátása múlott azon, hogy ez az üzem. amely a korábbihoz képest megduplázza az algyői gáztermelést, működőképes lesz-e abban az időpontban, amikor a hőmérő higanyszála a nulla fok alá süllyed, tehát a fogyasztás nagymértékben emelkedik. A speciális brigádok rekord Idő — mindössze néhány hét — alatt költöztették át a berendezéseket, készítették el a másfél ezer négyzetméteres betonalapot, s szerelték fel a gáz- tisztítókat, a szeparátorokat és a többi berendezéseket. A jövő hét elején a rekord idő alatt áttelepitett üzem megkezdi a rendszeres gázszolgáltatást. Az olajtermelés közben felszínre kerülő úgynevezett kísérő gázokból napi egymillió köbmétert továbbít majd az országos távvezeték-hálózatba. Apróhirdetések A SZOKÁS HATALMA ELADÓ hordozható cserépkályha, Kecskemét, Nándorfehérvári u. 30. Érdeklődni: 5 óra után, vasárnap egész nap Vargáiknál. _________ 14108 E LADÓ beköltözhető ház Kecskemét, Csóka u. 28. szám, 14105 MOTORKERÉKPÁR rendszámú BMW Izetta jó állapotban eladó, Kecskemét, Szarvas u. 8. 6678 GÁZTŰZHELY palackkal, beépített cserépkályha eladó. Kecskemét, Máriahegy 91/a. Farkas Pál.________________ 6775 H ASZNÁLT mosógépet veszek. Kecskemét, Horváth Döme u. 5. Érdeklődni: délelőtt 9—12 óráig.________________________6769 K EVESET használt csehszlovák széntüzelésű hőradiátoros kályha eladó. Kecskemét, Bánffy utca 3.______________6767 D IÓFA hálószobabútor új állapotban és konyhaszekrény éladó. Kecskemét, Árok utca 43.__________________________ 6757 CO-s Wartburg de Luxe kifogástalan állapotban, garázsban tartott eladó. Érdeklődni 17 óra után. Kecskemét, Nándorfehérvári u. 0. sz. Szultán utcából nyílik. Kovácsoknál._______14103 E LADÓ nagy villaépület, He- íényegyháza, Vasút u. 7. (állomáshoz 5 perc) 1 hold csemegeszőlős őszibarackossal. Azonnal beköltözhető, (volt Bur- ghafdt-villa). Érdeklődni ugyanott. 14111 BARKAS B—1000-s Új 0 km-e3 irikróbuszt közületi megrendelőknek raktárról azonnal kiadunk, tsz. kér. iroda. Kecskemét, Arpádváros 10--12. 6779 ÉRDEN, a 7-es főút mellett, 200 négyszögöl telek eladó. „Köz- művesített’- jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 879 ÜZLETHELYISÉG házrésszel eladó. Kecskemét, Szalvai M. krt. 8. Érdeklődni: műhelyben. _____________. 14116 E LADÓK fehér hússertések 150—180 kg-sak. Kecskemét-, Vacsi út 4-es kilométerkő mel- ( lett. Horváthék. 14110 ELADÓ olajkályha, Kecskemét, Jókai_u. 46. Soósék______14114 T AKARMÁNYRÉPA kapható a kecskeméti Kecskemét Gyöngye Szakszövetkezetnél. Házhoz szállítva 60,— Ft-os áron. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Bethlen krt. 13. alatt. 6637 WARSZAWA műszaki vizsgázott személygépkocsi, jó állapotban eiauó, két motorral. Izsák, Katona József utca 84. Szabó István. _________6636 E GY vagy 2 szobás lakást veszek Kecskeméten OTP-hitel átvállalással. Leveleket ,»Mielőbb 360653” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. _________________________6726 E LADÓ 96 bástszusos Royal Standard harmónika és gáz- konvektor. Kecskemét, Lenin térII. emelet 10. 6697 TIGRISCSÍKOS boxer kölykök olcsón, esetleg részletre is eladók. Érdeklődni: Kecskemét, Borz u. 17, szombat, vasáru ______________________________6724 E LADÓK. kétszobás központi- fűtéses családi ház, 1075 négyszögöl gyümölcsössel, 312-es Wartburg, méhek, pörgető, boros-hordók, szőlőprés. Kecskemét, Szentistvánváros 25. 14982 YEK WARTBURG — kisfcerekű — utánfutóval eladó. Dr. Somos, Bácsalmás, Hősök tere 1. 878 rßyeti V y AJTÓ, ablak készítését, valamint azok szakszerű javítását vállaltom, László Károly asztalos Kecskémét, Horváth Döme u. 4. sZ. . ______14106 G ARÁZS kiadó. Leveleket „Központ 360690” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 6765 ei/ut. (A VVeltwoche-ből.) Elefánt és fehér orrszarvú állandóan kapható! Ez nem tréfa, A Dél-afrikai Köztársaság a legkomolyabban megvételre ajánlja ezt a „nehézsúlyú” árut. Nem egész két év alatt 80 elefántot exportáltak. a keresletet azonban niég mindig nem sikerült kielégíteni. A világ legtöbb állatkertje szeretne szert tenni ezekre a szimpatikus és okos állatokra. Miért „dobják piacra” korlátozás nélkül ezt az egzotikus árucikket? Nos, azért, mert fura helyzet állott elő: a híres Krüger Nemzeti Parkban hatalmas mértékben elszaporodtak eiték az állatok (7700 darab), pedig 10 érivel ezelőtt itt mindössze 995 elefánt volt. Az elefántállomány ilyen gyors növekedése észrevehetően rontotta a park faunájának amúgyis nehézségekkel küszködő vízellátását. A park Igazgatósága dilemma elé került: enge- déíyezze-é az elefántok vadászatát, vagy exportálja őket. ami természetesen előnyösebb. bár az elefánt ára korántsem olvan magas: fiatal hím pedig mindössze 400 randha keiül. Est mé<2. a közepes keresetű emberek zsebe is elbírja. Az elefánt azonban nem tekinthető háziállatnak, így csak állatkertek vásárolhatják. A világ valamennyi állatkertiében „persona grata” a fehér orrszarvú is. A század eleién kihalófélben volt. most azonban védett területen ezer példányra sikerült növelni az állományt Annak, aki fehér orrszarvút kíván vásárolni, nem Afrikába, hanem Londonba kell mennie. A védett terület igazgatóságával kötött megállapodás értelmében a Londoni Zoológiái Társaság lett a fehér orszarvúk európai forgalmazásának fő közvetítője. Ez nem azt jelenti, hogy a köztiszteletben álló tudományos társaság közönséges kereskedelmi szervezetté alakult, hanem a ritka állatok védelmének elősegítésére vonatkozó szerződés értelmében vállalkozott erre a feladatra. így hát tessék vásárolni: elefánt és fehér orrszorvú Állandóan kashatói KÖZHÍRRÉ TESSZÜK, hogy a DÉMÁSZ Nagykőrösi Üzemigazgatósága Kecskemét, Széchenyivárosban betonoszlopos közvilágítási kandelábereket, valamint a hozzá csatlakozó földkábeleket épített ki. Ezen létesítményeket az Áramszolgáltató Vállalat 19T1. november 25-vel feszültség alá helyezi! Ettől az időponttól kezdve a létesítmények érintése életveszélyes. 6552 Felveszünk építőipari szakmunkásokat férfi segédmunkásokat Minden héten szabad szombat. Teljesítménybér, munkásszállás. Kedvezményes ebéd, utazási hozzájárulás. Jelentkezés: BÁCS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT, Kecskemét, Klapka u. 34, Baja, Április 4. tér 10. 734 Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, valamint a bugaci Béke Tsz vezetőinek és dolgozóinak, akik Szeretett férjem Bori Ferenc temetésén megjelentek, sírjára koszorút virágot helyeztek. Gyászoló család, Bugac. 14113 KECSKEMÉT, Hunyadivárosban három szoba, hallos lakás, garázzsal, vállalat részére kiadó. Érdeklődni: Móriczgát, Petőfi Te?, telefon: 6, Vincze. 67-00 FEKETE, fehér tarka hosszú orrú foxi kutya elveszett. Becsületes megtaláló- jutalom ellenében értesítse Lovas László- nét. Kecskemét,. Szegedi Lajos utca 21. ismertető- jele: A feje fekete. ____________ 6764 U DVARRA nyíló bütorozott rzoba házaspár részére kiadó. Kecskemét, Pásztor u. 14. 14104 KERESEK albérletbe bútorozott szobát fürdőszobahaszná- lattol. Le-veleket ..December 360654” jeligére ,a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.__6727 SZÉCHENYIVÁROSBAN bútorozott szoba kiadó, fürdőszoba- használattal, férfiak részére. Érdeklődni: Kecskemét, Eötvös utca 4. 6677 EGY kislány nappali gondozását vállalom 3 éves kortól. Kecskemét, Sétatér u. 20. Platter._____________________ 14102 Á LTALÁNOS és középiskolások matematika tanítását vállalom. Leveleket „Pedagógus” jeligére kecskeméti kiadóhivatala kérem.______________________14098 K IADÓ kisméretű ^bútorozott szoba férfi részére. Kecskemét, Szabadság tér 5. VII. emelet 40. ______________________ 6749 E LVESZETT november 17-én háromhónapos csíkos boxer r zu ka. MéTgláló jutalom ómenében értesítse MÁV nagy állomáson Miklós Bélát, Telefon: 12-665._________ 6748 K ÉZTHA-TTAStí libatömő, knl- básztöltőgép, disz^ópefzselő- gén, sajtos ostya'TVtő- Kulcsárnál Budapest, Rákóczi út 6- , \ ' £002 27/175 ÉS 32/179, ellenőr és autó- buszvezető, lakással rendelkező, elvált barátok, házasság céljából megismerkednének, házias, csinos lehetőleg telt- karcsú nőkkel, 22—32 évesig. Egy gyermek nem akadály. „Rossz egyedül” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 881 GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem Szakács Sándor Kecskemét, Méntfelek 30. szám alatti lakos f. hó 18-án elhunyt, hamvasz- tás előtti búcsúztatása november 25-én délután kettő órakor lesz a kecskeméti új köztemetőben. Gyászoló felesége 6773 GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk Mslnfr M ftálpé TÉGLÁS ERZSÉBET Kecskemét, Zsinór utca 96. szám alatti lakos életének 70-ik évében elhunyt. Temetése f. hó 26-án délután 3 órakor lesz a kecskeméti új köztemetőben. en Gyászoló család L Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik Pogány Sándor szeretett gyermekem, testvérünk temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és ezzel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Kecskemét 14100 GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesapánk, nagyapánk id. Virág Ferenc Kecskemét, Törökfái 97, szám alatti lakos életének 72. évében 1971. november 23-án elhunyt. Temetése folyó hó 27-én délután 2 órakor a Kecskeméti Köztemetőben lesz. Gyászoló család 14118 NAPSUGÁR SZÖVETKEZET 1872-es évre kapacitás! ajánlunk fel: 1. Villamos érintés- védelmi mérésekre, 2. villamos tűzrendészet! felülvizsgálatra, 3. villámvédelmi felülvizsgálatra. A megrendeléseket kérjük Napsugár Szakszövetkezet Kiskunmajsa címre küldeni. 1958