Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1971-11-25 / 279. szám
A PETŐFI NÉPE Szerkesztette: Pavlovlts Miklós MELLÉKLETE Foto: Pásztor Z.—Tóth S. MTI Szalmakalapbag a világ kiriil - és Kecskeméten Világoskék Öltönyben, kezében azonos színű szalmakalappal kilép a színpadra, mosolyog és int az ütemesen tapsoló közönségnek. Háromszor is visszahívják, s újra és újra hallhatjuk a harmincas évek fülbemászó, nagy slágereit: „Hétre ma várom a Nemzetinél...” A Kecskeméti Katona József Színház elöadásszü- netében jegyzetfüzettel és tollal a kezemben vártam az alkalmat, hogy néhány szót válthassak Rátonyi RóbertteL Odaléptem hozzá, s mielőtt egy szót is szólhattam volna, ő kérdezett: — Szóval maga az, aki a Petőfi Népében akar riportot készíteni... ugye? Üliünk le... És beszélgetni kezdtünk a színházról, a szerepeiről, kollégáiról („A kollégákról vagy jót, vagy rosszat, de mindig mulatságosat.. utazásairól, az amerikai vendégszerepléséről és Kecskemétről. itteni barátairól. — Mindig szívesen jövök Bács-Kiskun megyébe — mondta. Nagyon jó barátom Radó Vili bácsi, a színház igazgatója és Vécsi György iskolaigazgató. Miután megérkeztünk, fel is kerestem őket. Rátonvi Róbert már sokszor fellépett a kecskeméti színházban, Nagyon népszerű, szereti a közönség. — Sokan irigyelnek az úgynevezett népszerűségért. De néha nem is olyan megtisztelő ... Az egyik meleg nyári napon például kike- -estem egy elhagyatottnak látszó helyet a Palatínuson és átadtam magam a napozás örömének. Egyj&prre csak éreztem, hogy ™nak előttem. Kilestem szempilláim mögül és láttam egy nagyon csinos mamát négy év körüli kisfiával, akik jó tíz percig gátlástalanul bámultak. Már gondoltam: talán megtetszett a csinos mamának atléta termetem, amikor oktató hangon megszólalt: „Látod, kisfiam, ha nem fogadsz szét és sokat mégy a napra, neked is olyan vörös lesz a hasad, mint a Rátonyié...” — A színész kollégáival, a pályafutásával, szerepeivel kapcsolatos sztorikat a nemrég megjelent könyvében is olvashattuk. — Igen. Ebben az évben a Kozmosz Kiadó gondozásában látott napvilágot a Ne vegyék komolyan! című könyvem. Az első részben a saját élményeimet írtam le, ezeket követik a Mazsolák, amelyek a gondosan je- gvezgetett sztorikból születtek. A harmadik rész címe: Élet és (egy kis) irodalom. A szalmakalappal a világ körül című fejezetben úti élményeimről számolok be: Sydney. Melbourne, Bécs. New York, Las Vegas, Los Angeles, Hollywood .., — A közönséget kissé meglepte az a hír, hogy az Operettszínháztól átszerződött a Tháliához. Miért tette ezt? ~r Mert hívtak — jegyezte meg félig tréfásan. — Komolyra fordítva a szót: egy színésznek szüksége van a változatosságra, újdonságra, új környezetre, új szerepekre. Cgy érzem, a „beskatulyázás” ellen ez a legjobb orvosság. A Thália Színházban természetesen más, új feladatokkal kell megbirkóznom. Szívesen teszem. s — lekopogom — eddig sikerrel. ... És Hajnalka? — Jaj, maga is megkérdezi ... A kislányom valószínűleg a Film- és Szín- művészeti Főiskolára jelentkezik. De az érettségi vizsgáig semmiféle fellépést nem engedélyezek, most tanulnia kell. Az amerikai út is nagy kiesést és többletmunkát jelentett neki. Az ő feladata egyelőre az, hogy minél jobban felkészüljön a jövő évi érettségi vizsgára. Elbúcsúztunk. Mosolygott és ismét kilépett a színpadra. Tárnái László Sípoló macskakő Ez a furcsa cím valóban megfelel annak a nem mindennapi tárgynak, melyet magunk is szemügyre vehetünk Gazdag Gyula elsőfilmes fiatal rendező művében a Sípoló macskakőben. Nevezetesen egy „flaszterkövet”, mely gránit helyett gumiból készült, belseje levegőt, rejt, és összenyomva a gyermekek játékbabáihoz hasonlóan sípol. Hogy mi ez a furcsa képtelenség? Jó francia üzletemberek — még a tiki-ta- klt megelőző időben — elkészítették a párizsi utcakövek veszélytelen játék másolatait az emlékgyűjtő turisták számára — az eredetiekből ugyanis a diák- tüntetések idején barikádok készültek és fegyverként voltak hasznosítva. A sípoló macskakő ily módon egy heves, de letűnt időszak groteszk emléke — a diáknegyed utcáit azóta az ellenállásra és véleménynyilvánításra kevésbé használható beton fedi. S mi köze van mindehhez egy magyar filmnek? A kapcsolatot a macskakő Összezördülés a váróteremben. egy fővárosi tanintézet nyolcvan serdülő fiatalembere munkára és csíny tevésekre készen elutazik egy állami gazdaság táborába. Itt azonban elfoglaltságot, értelmes tevékenységet nem tudnak nyújtani a szánem egyszer az a benyomása támad, hogy a képsorok nem forgatókönyvi szövegrészeket. jeleneteket rögzítettek. hanem ellenkezőleg. Egy láthatatlan, rejtett kamera és mikrofon lopózik be a vonatfülkébe, a táboA Párizsból érkezett fiatalember és a magyar diákok. szimbóluma, meg egy budapesti gimnázium diáksága hozza létre-, ez is — az is főszerepet játszik a történetben. Elképzelhető egy nyári ifjúsági építőtábor Magyarországon. ahol a dolgok szerencsétlen összejátszása miatt nem akad munka?... A film alkotói úgy vélik: igen. S a cselekmény mozgatójává teszik ezt az érthetetlen ellentmondást: mukra. az utóbbit pedig — a rend és a fegyelem jelszavával — minden lehetséges eszközzel igyekeznek meggátolni. A film — témájának megfelelően — hivatásos színészt nem is szerepeltet. „Valódi” budapesti középiskolások és tanárok játsszák el a történetet — majdnem teljesen úgy, ahogy az a valóságban meg is történhetne. A nézőnek ri sátrakba és ejlesi a fiatalig találó „beköpáseit", keresetlen nyíltsággal örökíti meg véleményüket, gondolataikat. Gazdag Gyula, aki a Hosszú futásodra mindig számíthatunk című rövidfilmjével hívta fel magára a mozikedvelők figyelmét, ez alkalommal sem tagadja meg korát; az ifjúságról valóban fiatalos filmet forgatott P. M. títeslaurátoi'ok A mikroszkóp mellett két fadoboz. A jobboldaliban szeszélyes alakú, fellsmerhetetlen, köveknek tűnő tárgyak — a baloldaliban sokévszázados, légi használati eszközök; kengyelvasak, zablák, pengék, csatok. Amint megtudom, az első doboz is ugyanezeket tartalmazza, azzal a különbséggel, hogy ott még a földből előkerült állapotukban láthatók. A restaurátori munka két fázisát jelképezik, melyet tömören úgy lehetne megfogalmazni: harc az idő pusztítása ellen. Itt a műhelyben kisebb-nagyobb kádak, drótvezetékek, mechanikus készülékek dolgoznak; maratás, oldás, elektrolízis adja vissza a leletek egykori alakját, színét- Királyház! Jenő főrestaurátor tíz éve dolgozik a Kecskeméti Katona József Múzeum alagsorában. A -tárlókban, kiállításokon oly sokak által megcsodált arany, ezüst bronz és vas tárgyak: kardok, csatok, díszítések az ő kezemunkűját is dicsérik. Feladata sokrétű, bonyolult munka, hozzáértést, türelmet és bizonyos alkotó fantáziát is kíván. Hiszen nem egyszer olyan részleteket, anyagokat is helyre kell állítania egy-egy kardhüvelyen, tálon, használati eszközön, melyek az idők folyamán már nagyrészt vagy teljesen megsemmisültek. A fa, bőr és felismerhetet- lenné rozsdásodott vas anyagok pótlása, kiegészítése találékonyságot és a régi népek gondolkodásának, munkafogásainak ismeretét egyként igényli. Ajpli Gyuiáné segédrestaurátor nemcsak előkészíti a bonvolultabb, nagyobb körültekintést kívánó munkákat’— külön, önálló szakterülete is van. Ő foglalkozik a közelmúlt néprajzi tárgyi emlékeinek gondozásával, de a régi agyag, kerámia tálak, köcsögök, edények és korsók széttört darabjai is az ő ke- zemunkája nvomán állnak össze újra egységes egésszé. Türelem játék ... kézügyesség... formaismeret?.. A restaurátoroknak minderre elengedhetetlen szükségük van.
