Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1971-11-24 / 278. szám
ten. november Vi. szórón 5. oldal V égre egy újabb könyv! — kiálthat fel örömében az, aki olthatatlan szomjúsággal várja a bizony elég ritka időközönként megjelenő, megyebeli szerzőtől származó helytörténeti, vagy más jellegű kiadványokat. Pedig menynyi téma áhítaná a nyomtatott betűt! De a szórványos kiadói vállalkozókedv mindinkább a jövőbe tolja megjelenhetőségüket. Ez a megjegyzés csupán a magánszorgalmú szerzői tevékenységre, a már szinte kész művekre vonatkozik. Vajon miért és meddig késik az írásra ösztönzés vagy uram bocsá’: a megbízatás. Efeletti lehangoltságunkat azonban most tanácsosabb félretenni. Inkább örvendezzünk a műnek, a Katona József Társaság nyolcvan esztendejét feldolgozó és egyben megörökítő jubileumi évkönyvnek. Örvendezzünk és nyilvánítsuk nyomban elismerésünket is, mert jelentős, egy sokrétű kor keresztmetszetét is adó tanulmánykötet fekszik az asztalunkon. A szerző, Heltai Nándor, másfél évtizeded helytörténeti előtanulmányai alapján felvértezett volt arra, hogy a Társaság tevékenységét a kor minduntalan változó-hullámzó légkörébe illessze, és Katona József hagyatékának, szellemének ápolását ne csupán önmagában, hanem teljes összetettségében szemlélje. Ilyenformán jól sikerült és hasznos könyv jut mindazok kezébe, akik a század- fordulótól napjainkig meg akarják ismerni a Társaság — a történelem levegőjével dúsított — monográfiáját. ES E 3 ■ A Katona József Társaság valaha egy év, vagy több esztendő történéseit összefoglaló évkönyveket jelentetett meg. A felszabadulás óta azonban — bár a Társaság élt — nem jelent meg működésüket ösz- szefoglaló nyomtatott feldolgozás. Tehát a jubileumi számban egyszersmind az utóbbi huszonhat év összegezését is üdvözölhetjük. Ilyen nagy időszak egyetlen megjelenéssel való „elintézésének” említése nem a méltatlankodás hangja (bár az is lehetne), csupán rezignált megállapítása annak, hogy nagy nemzeti drámánk költőjéről magát nevező Társaság ilyen hosz- szú idő múltán jutott olyan helyzetbe, hogv a felszabadulás utáni időket is megörökítendő, csupán egyetKatona szellemében Megjegyzések egy könyv margójára len nyomtatott beszámolóban hallasson magáról. A jubileumi évkönyv megjelenése, a Társaság nyolc évtizedének áttekintése szükségszerű volt. Miért? A Katona József Társaság esetében nem egy valaha ólt és most feltámasztandó irodalmi ihletésű csoportosulásról van szó, hanem egy olyan Társaságról, amelynek nyolcvan- éves spektrumában látunk ugyan különböző színeket, a harmincas évek második felében a „zöldhöz” is közelállót; észlelhetünk halk vagy szótlan intervallumokat, de a folytonosság soha meg nem szakadt, a Társaság mindvégig lélegzett és hallatott magáról. Tehát egy állandó jelleggel funkcionáló organizmusról van szó, amelynek nyolc évtizede előtt most tisztelgünk, amelynek első országos hírű üdvözlője és biztatójaként Gyulai Pál 1893 júniusában Kecskeméten a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság nevében azt mondta „. .a Katona József Kör folyvást fejlődjék, erősödjék és virágozzék nemzetünk és műveltségünk javára.” A Katona József Kör létrejötte egy évtizedeken át tartó folyamat befejező aktusa volt. A költő hamarabb tette művét az akkori irodalomértők asztalára, mint azok annak mondandóját felfoghatták volna. Ezért az 1821-es saját kiadás semmit sem jelentett: továbbra is maradt a csökönyös érdektelenség. „Nemcsak a politikai hatalmasok, de az irodalom is hidegen kezelte, a kritika pedig mellőzte.” A reformkor eljötté, nemzetibbé váló költészetünk (Petőfi, Vörösmarty), majd a forradal- masodott Magyarország légkörébe jobban beleillett Katona hagyatéka: a Bánk bán. Majd az idők múlásával azért vált egyre népszerűbbé, valóságos nemzeti mementóvá, mert ,.Katona a magyar történelemnek legjellemzőbb vonásait vette tárgyul: az idegen befolyás, s a nemzeti visszahatás küzdelmét...” S a század utolsó évtizedében, amikor az ország valamennyi sarkában kutatták, hogy kire is emlékezzenek, kinek nevét örökítsék meg múltjukból, Kecskemét elkötelezettnek érezte magát Katonának, hiszen a nagy dalnok születésével, életével és halálával egyaránt Kecskemét földjéhez kötődött. De nemcsak az említett motívumok ébresgtgették az Alföld metropolisában Katona kultuszát, hanem a társadalmi viszonyok nagyon jól mérhető változásai is. A kapitalizmus kibontakozásával együtt a munkásosztály helyben is erőteljes fellépése, a parasztok az Asztalos-mozgalom idején tapasztalt, s egyben nagy félelmeket ébresztő mozgolódása, Tiborc alakjának társadalmi megeleve- nedése, a művelődési szükségletek egyre szervezettebb kielégítésének igénye, másutt az országban az irodalmi társaságok létrejötte és eleven élete, mind-mind a Kör létrejöttét indokolták. Egyet kell érteni a szerzővel abban, hogy a Kör, illetve később a Társaság, bizonyos mértékig meghatározta s egyben fémjelezte is a város szellemi életét, és ha úgy tetszik, némiképpen Katonához, illetve műve szelleméhez igazította azt. Hála ezért az indulást biztosító úttörőknek, közülük is az első elnöknek, Horváth Dömének, Asztalos János, a nagy parasztforradalmár ugyan nem volt nagy véleménnyel róla, amit bizonyít, hogy 1868-ban felszólította a második kerület választóit, hogy ellene „bizalmatlan- sági lapot írjanak alá, mert semmit sem tett a 48-as törvények visszaállításáért.” De a messzi idők távlatából úgy érezzük, hogy a város szellemi élete fellendüléséért kifejtett serénykedésével dualista felfogásáért törlesztett. Heltai, ha nem is bízó-, nyitja, de helytállóan állapítja meg, hoay a „Katona József Kör egyszerűen nem vette tudomásul, hogy igen tehetséges munkásemberek élnek a hírős városban .. Tulajdonképoen a Kör befolyását szűkítette azzal, hogy szinte csak a szellemi elit, illetve a város vezetői adták ki a taglétszámot. Csupán két név említése a régmúltból: Horváth Ambrus és Hajnal József. Horváth a kecskeméti munkásmozgalom első, éveken át élő lapiának, a Magyar Alföldnek volt a fő- szerkesztője, és a szociáldemokrata pártszervezet titkára. Elbeszélései, amelynek témáit a munkáséletből vette, de különösen publicisztikái, egy-egy gyöngyszem volt. Bár ma is többször találkozhatnánk a jövőért munkálkodás olyan szenvedélyes tollforgatójá- val, mint Horváth Ambrus volt. Hajnal Józsefnek — ugyancsak munkás — már 1912-ben megjelent nagysikerű verses kötete: a Gőzkalapács. De mindketten csak kívülről szemlélhették a Kör működését. A szerző legtöbb helyet a Társaség két világháború közötti működésének szentel. Kétségtelen, hogy ebben a negyedszázados időszakban leglátványosabb a mozgása, s az időbeli közelség miatt is több adat dolgozható fel. Heltai feltálalja az érdeklődőnek az időszak sokrétűségét és tengernyi szereplőjét. S talán éppen ezért jobban kellett volna kézenfogva vezetni az olvasót, és eligazítani a szándékok, a színek, és a közvetlen politikai hatások dzsungelében. Egyes neveknél (Révész István, dr. Kiss Endre) elszórja véleményét, szól a nacionalista tendenciák jelentkezéséről, de mintha adós maradna az időszak summázatával, a pozitív és negatív erők kiválaszthatóságának kínálatával. Egyszóval megköny- nyítette volna — legalábbis az új generáció számára — az ugyancsak pontosabb tájékozódást. Néhány példa. Révész István nemcsak dilettáns költő, agresszív ember, és szélsőjobboldali nézeteket hirdető volt. Megbocsáthatatlan bűne, hogy tevőlegesen részt vett az ellenforradalom rémuralmának és bosszúhadjáratának megszervezésében, és a kivégzendők listájának összeállításában. Népszerűtlenségét már elvbarátai sem nézhették, ezért a huszas évek végén tábori püspökké kinevezvén, elhelyezték. Vagy dr. Kiss Endre. Ellenséges magatartásáért a direktórium idején letartóztatják. Az ellenforradalom győzelme után már augusztus első napjaiban, késedelem nélkül indítja meg az ország egyik legvé- resszájubb lapját: a Kecskeméti Közlönyt. 1933-ban, amikor Hitler hatalomra jutásával a magyar belpolitika méginkább jobbra tolódik, hat éven át vállalja a Társaság elnökségét. Később vitathatatlan dinamizmusával — meglovagolva a náci felfelé ívelést — a város polgármestere, majd főispánja lesz. 1944. márciusában Szálasi-hatal- mat is kiszolgáló Szász köz- ellátásügyi miniszter mellé kerül politikai államtitkárként. De hasonló módon folytathatnánk a sort Pékár Gyulával, Zsitvay Tiborral, dr. Gesztelyi-Nagy Lászlóval, aki nem „az Alföld-kutatás lelke”, hanem kormánypárti képviselő volt és Hóman Bálint tanú- vallomásával is megerősítetten, Szálasi titkárának gépkocsiján öt esetben érkezett meg a nyilasok soproni országgyűlésére. A Társaság nagy érdeme, hogy rálelt az igazi alkotókra, a maguk útját járó, önálló művészi erővel rendelkező, progresszív személyiségekre — különösen a két világháború közötti időben. A szerző méltán említi dr. Szabó Kálmán, M. Bodon Pál, Révész Imre, Prohászka József, Szú- nyoghy Farkas, dr. Szú- nyoghy János, Molnár Erik, Révész László, drt Vetéssy Géza, dr. Osváth Gedeon, dr. Tóth László, Klein Gyula és mások nevét. Ez a névcsokor már érhetőbbé teszi, hogy mi is vonzhat- ta tulajdonképpen Kecskemétre a magyar irodalom olyan jeleseit, mint Illyés Gyula, Erdélyi József, Sinka István, Németh László, Erdei Ferenc, vagy éppen Móricz Zsigmond. A nagy intellektusé emberek azonos hullámhosszon való találkozásai voltak ezek. És ha már itt tartunk, hadd merüljön fel a jogos kérdés: a megyeszékhely volt jeleseinek mikor jut akár esv összefoglaló tanulmánykötet, vagy az Aranyhomok kiskönyvtár sorozat egy-egy száma. Vajon igazolható-e sokáig az a mulasztás, hogy mind ez ideig nem készült átfogó elemzés Szabó Kálmánról, a Duna—Tisza köze ebben a században mondhatni legnagyobb néprajztudósáról. Vagy meddig késik Szúnyoghy Farkas méltatása, aki jelentős Ady - kutató lévén már évtizedekkel előbb megírta „Ady Zilahon” című munkáját, és haláláig kutatott, novellákat szerzett és festett. S milyen jó lenne olvasni bővebben M. Bodon Pálról, aki barátja volt Bartóknak, Kodálynak, Dohnányinak, kiváló propagandistája művészetüknek, és elsőszámú faktora a város zenei élete gazdagodásának. Mennyit tanulhatna az utókor Molnár Erik, a városban eltöltött huszonöt esztendejének ismeretéből, amikor a Gondolatban, a 100 százalékban és a Társadalmi Szemlében cikkeinek sokasága jelent meg, és alapját vetette meg a későbbi nagy filozófiai, közgazdasági, történelmi és társadalomtudományi műveinek. De jó volna bővebbet olvasni Osváth Gedeonról, a jelentős Petőfi-kutatóról is. Hatvány Lajos írta, hogy a British Múzeum könyvtárának katalógusában olyan művekre is ráakadt, amelyekre itthon nem lelt volna. Közülük egy mű: Osváth Petőfi Aszódon című füzete. De több színpadi művet is írt: a Halhatatlan diák. Hunyadi Mátyás és a Tízparancsolat. A könyvvel kapcsolatos megjegyzések csupán kerekíteni szándékozták az abban foglaltakat. Olyan hoz- zászólásféle ez márcsak azért is, mert a lap vasárnapi számában Szekér Endre szinte klasszikus tömörséggel ismertette a Jubileumi Évkönyv teljességét. A szerkesztő (dr. Orosz László) kitűnő munkát végzett, különösen az „in memóriám” rész tanulmányainak közreadásával. Ami a nyolc évtized birtokában immáron nagymúltúvá avatott Katona József Társaság holnapját illeti, hadd kívánkozzék ide Gyulai Pál Kecskeméten elhangzott két mondata: „Katona Bánk bánja nincs minden tanulság nélkül hazafias küzdelmeinkre nézve; mert azt tanítja, hogy csak az erély mérséklettel, az eszély szilárdsággal. a lelkesedés önuralommal, a meggondolás áldozatkészséggel. a munka türelemmel párosulva tehetnek képessé úgy egyest, mint nemzetet a bonyolult helyzetek nehézségeinek legyőzésére. Ez eszmék és érzések tisztelete a legméltóbb áldozat Katona szellemének.” WELTHER DANIEL A hír valóban gyors szárny Három hete kezdődött — kísérleti jelleggel és elsőként az országban — a külterületi kézbesítés korszerűsítése Kunszent- miklóson. Lapunk ugyancsak elsőként tájékoztatta a közvéleményt a „premierről”, a külterületi postagépkocsi első hivatalos körútjáról, amelynek során menetrendszerű pontossággal érkezett a határ 16 helyén felállított postai kézbesítőszekrényhez. Farkasdi Lajos gépkocsi- vezető, egy személyben külterületi kézbesítő egyik első állomása az Egyetértés Tsz majorjánál létesített támpont volt. Többen várit* már a percnyi pontossággal érkező postakocsit, s közöttük volt Báli Sán- dorné is, a termelőszövetkezet juhászának felesége. Mikor érdeklődtünk, mi a véleménye az új kézbesítési formáról, elmondotta: — Messzi tanyán lakunk, s bizony megtörtént nem egyszer, hogy a rossz idő miatt a küldeményeket nem kaptuk meg. Ezentúl tudjuk, mikor jön a járat, s vagy én magam, vagy ha nem érek rá, a szomszédasszonyom jön el kiüríteni a levélszekrényt. Régen járattunk újságot, aztán lemondtak, mert 3— 4 naponként ért ide. Most újból megrendeljük. Most vagyunk a pártérkezik sajtó — a Népszabadság és a Petőfi Népe terjesztésének finisében. Kérdezzük meg Ferro Ferenc kunszentmilclósi postahivatalvezetőt, egyrészt a külkézbesítés új rendszerének eddigi tapasztalatairól, másrészt, hogy mit jelent ez az új lapelőfizetők szervezése szempontjából a tanya világban? — Mind saját tapasztalataim, mind Farkasdi Lajos külkézbesítő naponkénti tájékoztatása alapján mondhatom: a tanyai lakosság megelégedéssel beszél az új módszerről. Megszokták már, s a levélszekrényen feltüntetett időben várják a küldeményeket a támponton. Sokan mondták azóta: régen kellett volna. — Most is olyan forgalom van a postás érkezésekor a kézbesítőszekrényeknél, mint az első napon? — Pár napja, legutoljára a Pap-tanyánál és a bodakúti népboltnál magam jártam kint. Az elsőnél már három néni, s egy férfi várta a gépkocsit, menetidő előtt; az utóbbi helyen nyolc-tízen lehettek. A járat pontosan érkezett. — összehasonlítva régebbi kézbesítési viszo- nyoklcal, nagy a változás, ugye? — Csak egy példát említek: az 1969-ről 1970-re forduló télen két teljes hónapig nem is tudtunk kijutni a határba. Kézbesítőnk sem volt. Nem vállalták. Még íu Jfcágylőfizetési díjakat se tudtuk beszedni... Akkor bizony sokan lemondták a lapot. — No és ebben az új helyzetben? / — Első út jótól számítva idáig, Farkasdi Lajos egy egész hírlap-nyugtaköny- vet lezárt már. Ez pedig húsz új előfizetőt jelent... Még több mint egy hét van hátra az intenzív terjesztési időszakból. ... Mióta a két kerékpáros és két lovas külkézbesítő helyett egy gépkocsis postás jár a mintegy 210 tanyai családhoz, kapósab- bak odakint az újságok is. A friss híreket valóban „gyors szárnyon” hozza a posta. Nem úgy, mint mikor a mostanihoz hasonló időben egyik vállán a kerékpárral, másik oldalán a nehéz táskával küszködött a külkézbesítő az irdatlan távolságokkal. Tóth István Koszorúzás a Gellérthegyen Kedden délelőtt megkoszorúzta a, gell érthegyi Fel- szabadulási emlékművet a fővárosunkban tartózkodó moszkvai pártküldöttség, élén N. A. Rozskovval, a szovjet főváros pártbizottságának titkárával. Ugyancsak koszorút helyeztek el az emlékműnél az MSZBT meghívására Budanestre érkezett küldöttségek a szovjet hős városokból, Moszkvából, Leningrádból, Kijevből, Volgográdból, Odesszából és Szevasztopol- ból. Az ünnepségen ott voltak a budapesti pártbizottság, a Fővárosi Tanács, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság vezető képviselői. A koszorúzásnál képviseltette masát a magyarországi szovjet nagyküVetsétf U.
