Petőfi Népe, 1971. november (26. évfolyam, 259-283. szám)
1971-11-23 / 277. szám
Csak egy félidőn át... Debreceni VSC—Kecskeméti Dózsa 1:0 (0:0) Debrecen, 2000 néző. Vezel'.e: Fehér II. DVSC: Szabó II. — Kuchta, Vachter, Lipők — Sóvágó, Nagykaposi— Sán- tha. Vásárhelyi, Vasvári (Erzse a 60. percben), Vacz- lavik, Szabó'III. Edző: Pi- ^er István. Kecskeméti Dózsa: Winter — Kisjuhász, Lantos, Kreidli — Diószegi, Angeli (Makay a 75. percben), Padlás (Zsákai a 75. percben), Tatár, Lutz, Pasek, Molnár. Edző: Szigeti Ferenc. A kecskeméti csapat balszerencsés körülmények és kalandos utazás után érkezett meg Debrecenbe. A csapat szombaton a déli órákban indult el Debrecen felé, de az autóbuszuk Törökszentmiklós után a nagy hóban elakadt. Kaptak ugyan segítséget, s bevontatták őket Kenderesre, ahová éjjel fél 1 tájban érkeztek meg. A Dózsa-já- tékosok a községi tanácsházán, székeken töltötték az éíszakát, majd kora reagel vonaton utaztak Debrecenbe. A hó'ól félig megtisztított, mély talajú nályán a Dózsa kezdte a játékot. A 15. nercben szabadrúgáshoz jutott a Dózsa, amit Lutz a sorfalbh lóri. A 20. percben Vásárhelyi beí”e1'í-át Vr.mln'uk csúnyán fai4 lőtte A 24. percben maidnem gólt ért el a kecskeméti csanat. Padlás ívelt szögletet a bal oldalról. A debreceni kapus rosz- szvl nyúlt a labdához és majdnem a saját kapujába ejtette. A 29. percben a DVSC jutott szabadrúgáshoz. Mintegy 22 méterről Sántha irányította kapura, s a nagy lövést Winter a kapu fölé ütötte. Támadott a Dózsa és a 39. percben újabb kecskeméti gólhelyzet maradt kihasználatlanul. Lutz végezhetett el szabadrúgást a bal oldalon. Lövését Lantos a kapu bal alsó sarkára fejelte, de Szabó II. nagy bravúrral kiütötte. A második félidőben a DVSC vette át a játék irá- n vitását. A 49 percben Kreidli elcsúszott. Sántha elment mellette. Becsapta a rátnmadó I.antost is, majd középre lőtte a labdát. A beadást Szabó ül.- lőtte rá, majd a visszapattanó labdát Vásárhelyi 3 lépésről a hálóba helyezte. 1:0. A gól után alábbhagvott a játék irama. Mindkét csapat elfáradt a sárda- gasztásban. A 66. percben Lipők 25 méteres lövését Winter szépén védte. A 73 percben furcsa körülmények között jutott büntetőhöz a DVSC. Bal oldali szögletnél Szabó III. akadályozta Wintert a védésben (a mérkőzés folyamán minden szögletnél ugyanezt tette). Winter — hogy szabaduljon —, kénytelen volt ellökni magától a játékost. A játékvezető sárga lapot mutatott a kecskeméti kapusnak és 11-est ítélt a Dózsa ellen. A büntetőt Lipők mellé rúgta. A 75. percben két cserét is hajtott végre a Dózsa, de a támadósor játéka változatlanul döcögött. A mérkőzés végéig mezőnyjáték folyt. A kecskeméti csapatnak a 88. percben volt még alkalma áz egyenlítésre. Lutz erős lövését Szabó TI k-f ejtette. A' 'Kapus ezután merész vetődéssel mentett a rároMnó Molnár és Zsákai elől. még biztosan állt a lábán és a középpályások is jól szervezték a támadásokat Igazi gólhelyzet azonban ebben a játékrészben sem nyílt a kecskeméti játékosok előtt. A szünet után — különösen a váratlanul bekapott gól után — kiütközött a Dózsa-játékosokon a viszontagságos - utazás fáradtsága. Ebbeh a játékrészben a DVSC jobb volt és így a győzelme megérdemelt. A kecskeméti csapatból csak a védelem tagjait dicsérhet iük. Winter nagyon jól védett és jól játszo't Lantos és Diószegi. A középpályások csak az első féFdőben játszottak elfogadhatóan, a támadósor tagjai pedig alig mutattak Valamit. A DVSC legjobbjai Szabó II., Vachter. Sóvágó, Vásárhelyi. Sántha. Fehér II. Játékvezető a 11.-es megítélésénél nagvot h'bázott. de ez szerencsébe A nehéz pályán az élső j nem v?ltr>-t„<ott az ered- féV'áőben á Dózsa jól ját- m^bven. K.í,,*"’«n jól ve- szott. A védelem ekkor ‘ zette a mérkőzést. A MEDOSZ ©szí harmadik BP. POSTÁS—KISKUNHALASI MEDOSZ 1:0 (0:0) Bp. Egressy út. 200 néző: Bp. Postás: Sőléd — Gal- bács, Frank, Dénes — Vass, Szitás — Vígh, Tóth, Kal- tenecker, Eckmann, Iglódi. Edző: Katona Gyula. ílcíven perc a női labdarúgók játékideje Barcs Sándornak az UEFA alelnökének irányításával Rómában ülésezett „női bizottság” az alábbi javaslatokat terjeszti az UEFA V. B. elé, a női labdarúgásról. Tilt a bizottság mindenféle „vegyescsapatot”, pontosabban a nők nem játszhatnak férfi együttesben és nem kerülhet sor férfi- és női csapatok közötti találkozóra sem: Ez alól a belépődíj mentes edzőmérkőzések számítanak kivételnek. A technikai bizottság megállapította a korcsoportokat. Serdülők: 13—15 év, ifjúságiak: 15—17, felnőttek: 17 évtől. Az ifjúságiak részére 60 perc, a felnőttek részére 70 perc a játékidő, a labda nagysága korcsoportonként változhat Ajánlja a bizottság a stoplis cipőkben játszást, mert így kisebb a sérülési lehetőség, nem engedélyezi viszont a kéz használatát a test „védelmére”, erre különböző „védőöltözékek” bevezetését javasolja. A női labdarúgásra nemzetközi szinten az érvényben levő előírások, szabálya l b Állasa 1. SZEOL. 16 12 2 2 30-17 26 2. ZTE 16 10 4 2 32-12 24 3. D.újv. 16 8 6 2 19-9 22 4. DVSC 16 8 6 2 17-7 22 5. M. DAC 10 7 7 2 26-15 21 6. Oroszl. 16 6 5 5 28-23 17 7. Dorog D6 5 7 4 18-15 17 8. Bp. Sp. 16 5 7 4 16-20 17 9. K. Dózsa 16 5 5 6 30-23 15 10. Békéscs. 15 5 5 5 22-20 15 11. Szolnok 16 4 5 7 17-21 13 12. FÖSPED 16 5 3 8 20-28 13 13. Várpal. 16 5 3 8 13-22 13 :4. Pénzügy. 16 2 8 6 llr-22 12 15. Ózd 15 3 5 7 15-24 11 16. Ganz-M. 16 3 5 8 14-25 11 17. Volán 16» 3 4 9 17-30 10 13. Pécsi B. 18 2 3 11 14-36 7 •énzügyőr SE—Pécsi B. 0:8 Bp. Spart.—Ganz-MAVAG OS) MÁV DAC (Győr) —ZTE 0:0 Dorogi AC—Szóin. MTE 1:0 FÖSPED Sz.—Volán SC 2:1 D.úiv. Kohász—Várpal. B. 2:0 SZEOL—Oroszlányi Bányász 3:0 Békásába—Ózd mérkőzés elmaradt. az mb i Állasa L O. DÓM ]( • * — SS-U M 2. FTC 1» 7 * í 2S-13 16 3. Vasas IS ( 4 S 23-13 06 4. Honvéd 13 6 4 2 20-11 16 5. Tatabány. 13 * 4 3 Í4-1* IS 6. Komló 13 S 6 2 15-1B 1« 7. SBTC a S S 2 21-13 15 8. Csepel 13 S S 3 14-15 15 9. ETO 13 3 6 4 13-22 13 00. Haladás 13 3 6 5 13-16 10 1L Pécs 18 3 6 5 6-10 10 12. Videoton 18 3 3 7 12-22 9 13. DVTK , 13 3 1 8 17-27 8 14. Eger 11 1 4 7 05-28 8 15. MTK 13 1 1 10 7-26 4 Ferencváros—Eger 8:1 Videoton—Vasas 1 ü Oi pesti Dózsa—Rába UTÓ 8:1 Salgótarján—Komló 5:1 Budapesti Honv.—Csepel 3:0 Péos—Diósgyőr 2:0 Haladás VSE—VM. Egyetér. 1:1 Tatabánya—MTK ijo lyok érvényesek (a bizottság egyébként további irányelveket és utasításokat dolgoz majd ki a nemzeti szövetségek részére a női futballról). NB H. KELETI CSOPORT 1. Budafok 15 8 6 1 28-12 22 2. Előre 18 7 6 2 23-12 20 3. Khalas IS 9 2 4 17-12 20 4. D3AC 14 7 3 4 23-11 17 5. KISTEXT 15 8 1 6 21-17 17 6. Cegléd ■ 15 5 6 4 21-10 15 Sz. Dózsa 15 6 4 5 15-13 16 8. Gyula 14 4 6 4 23-22 14 9. Láng 15 3 8 4 19-20 14 10. Bn. Ép. 15 3 7 5 10-M 13 11. SZVSS 15 5 3 7 .10-24 j.3 12. Bn. Post. IS 5 3 7 17-ííl 13 13. MGM IS 5 2 8 10-51) 12 14. Szó. MÁV 15 3 5 7 S3-25 M 15. Lehel 15 4 2 9 17-23 10 16. Szarvas 15 3 4 '8 11-24 10 Ceglédi VSE—Szol. MÁV 1:1 BKV Előre—Lehel (Jászb.) 2:0 Szegedi VSE—Szegedi D. 2:0 Vasas Láng—Budafoki MTE 0:0 KISTEXT—Szarvasi So. 1:0 MGM Debr.—Bp. Építők 3:1 Totónyereménvek A. Sportfogadási és Lot- tóigaz',atóság a november 21-i, 47. fogadási hétről a nagyszámú nyeremények miatt, csak tájékoztató listát közölt. 1 699 449 db szelvény érkezett be, a nyerőlista: 13 plusz 1 120 db, nyeremény: 6838 forint. 13 530 db, nyeremény: 1017 forint, 12 4329 db, nvereménv: 102 forint, 11 Í9 633 • darab, nyeremény: 22 forint, 10 80 963 darab, nyeremény: 10 forint. A telitalálatos szelvény: 1, 1, 1, 1, x, 2, 1, 1, x, 1, x, 1, x, 1. Ökölvívás Nem jutott NB I-be a Fémmunkás KAPOSVÁRI DÓZSA—KECSKEMÉTI FÉMMUNKÁS 14:8 Kaposvár, 800 néző. Vezette: Erős és Lettner. Eredmények (elől a kaposvári versenyzők): Papírsúly: Kozma ellen Orbán F. a 2. menetben feladta. A kaposvári fiú vitathatatlanul jobb volt. 2:0. Légsúly: Zsiga pontozással győzött Orbán J. ellen. Ez a győzelem is teljesen megérdemelt 4:0. Harmatsúly: Ferstek pontozással győzött Péntek ellen. A kaposvári fiú technikásán bo- xolt Péntek nagy ütésre ment, de nem talált be. 6:0. Pehelysúly: Kovács I. az első menetben feladta Kovács F. ellen. 6:2. Köny- nyűsúly: Varga L. ellen Asztalos a 2. menetben feladta. 8:2. Kisvál tósúly: Takács a 3. menetben feladta Vígh S. ellen. 8:4. Váltósúly: Túri már az 1. menetben feladta a kilátástalan küzdelmet Vígh II. ellen. 8:6. Nagyváltósúly: Elia pontozásos győzelmét hozták ki László ellen. Mindhárom menetben a kecskeméti fiú volt fölényben, a pontozók mégis a kaposvári ökölvívót hozták ki győztesnek. 10:6. Félnehézsúly: Koch ellen Kisst a 3. menetben sorozatos szabálytalanság címén leléptették. A ringben Kiss volt fölényben. Mindkét ökölvívó egyformán szabálytalankodott, de a kanosváriak győzelméhez a kecskeméti ökölvívót le kellett léptetni. A vezetőbíró nem is habozott ezt megtenni. Ezzel már győzött a Kaposvár. 14:6i Nehézsúly: Szabót Bállá a 3. menetben kiütötte (és nem leléptették, mint azt a Népsport írta). 14:8. A kétfordulós mérkőzést tehát nagy bírói segédlettel a kaposváriak nyerték. Az eredmény alakulásában a szövetségnek is van része, hisz éppen azt a két vezetőbírót küldték ki, akik ellen a Fémmunkás már eleve tiltakozott. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Pretezinger András igazgató Szerkesztőség: Kecskemet Városi Tanáesház Telefon: 12-619, 12-516 Szerkesztő bizottság: 11-038. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 11-709. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díi egy hónapra: 20,— forint. Postautalványon, valamint átutalással a KTTI 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámára Kiskunhalas: Szalontai (Pömény) — Juhász, Vass, Tüske — Lévai, Kocsis — Mészáros, Csányi, Karsai (Daróczi), Oláh, Csermák. Edző: Virágh István. A MEDOSZ — Tóth IV. betegsége miatt felforgatott védelemmel rrár eleve védekezésre rendezkedett be. A Postás nagy lendülettel kezdett.* A 4. percben Vígh lefutott a jobb oldalon, s lövését Szalontai csak szerencsével hárította. Az ellentámadás után Oláh cselezgetett, de szerelték a védők. A 7. percben Kelte- necker kapott talpal'”-, miatt sárga lapot. A 10. percben a Postás kapuja előtt Karsai lőtt kapura és a kapus nehezen tomász- | ta ki a labdát. A félidő vé- I géig váltakozó támadásokkal telt az idő, jelentős esemény nélkül. A szünet után az 55. percben vitatható ítélettel szerezte meg a Fostás az egyetlen és a mérkőzál sorsát eldöntő gólját. A bal- j oldalon kapura törő Eck- I man átesett az elébe vetődő Szalontai lábán. A játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt 7 méterről. A MEDOSZ sorfala a kapuvonalon állt. Eckmar.n röviden Iglói elé adta a labdát aki egyből a bal felső sarokba lőtt. 1:0. A gól után i a MEDOSZ erőteljes támadásokat indított. A 60. percben nagy egyenlítési alkalom maradt ki. Mészáros visszafejelte a labdát a felfutó Csányi elé, de az összekötő rosszul találta el a labdát és az kigurult az alapvonalon. A 72. percben Oláh keverge- tett a bal oldalon. Jobbra ívelt, de Csermák elől Gal- bács szögletre hárított. A 83. percben Postás-támadás végén Tóth nagy lövését Dömény remek vetődéssel' szögletre hárította. A 86. percben Lévai látványos szerelés után kapura tört, majd Csányinak adott, de a csatár kisodródva erőtlenül lőtt és oda lett a helyzet. Szerencsés és szerintünk vitatható góllal nyert a Postás A MEDOSZ a II. félidőben mutatott játékával legalább döntetlent érdemelt volna. A halasi csapat őszi 3. helyezése így is messze felülmúlta a várakozást és minden dicséretet megérdemel. Jók: Dömény, Juhász, Vass Lévai, illővé: Dénes, Vass, Vígh, Tóth. A játékvezető egyetlen tévedése eldöntötte a mérkőzés sorsát. Kosárlabda Bács-Kiskun megyei Vyomda V Kecskemét Telefon: 12-213 Index: 25 065 Kecskeméti Petőfi— Oroszlány 103:06 (50:36) NB I. férfi. Kecskemét. Vezette: Karner, Puhr. K. Petőfi: Tóth Gy. (6), Csikai (18) — Farkas (1) — Vasvári (6), Csányi (25). Csere: Szabó F. (17), Gál (6), Ruszkai (4), Kovács (10), Pajor (9). E_dző:Guóth Iván. A mérkőzés 'eleinte szorosnak ígérkezett. A 13. percben még csak 5 ponttal vezetett a Petőfi. A mérkőzés nagy iramban folyt és sűrűn hullottak a kosarak. A második félidőben a kecskeméti csapat döntő fölénybe került. Az idegeskedő oroszlányi játékosok egymás után követték el a személyi hibákat és sorra kipontozódtak. Az állandóan reklamáló Bács, majd Szabó, Hódi és a végén a nagyszerűen dobó Jugovics is a kispadra került. A Petőfiből különösen Csányi volt most is nagy dobóformában és Csikai és Szabó F. is pontosan dobott távolról. A Petőfi még jóval több potot is dobhatott volna, de a 97 pont után közel 3 percig nem tudtak a kosárba találni. Jók: Csányi, Csikai, Szabó F„ Tóth Gy., illetve Jugovics. Bp. Honvéd—Baja! Bácska Posztó 98:72 (47:26) NB I. férfi, Budapest. Vezette: Kassai, Horváth G. Baja: Kovács (23), Ag- falvi (5) — Baumert (11) — Karácsonyi (9), Iván (8). Csere: Rátvay (8), Brassói (2) Kancsár (6), Müller. Edzp: Tax Imre. Csak néhány percig volt szoros a mérkőzés, mert a Honvéd nagyon hamar elhúzott. Az 5. percben 12:6. majd a 11. percben 21:16 volt az eredmény. A baiai csapatból ebben az időszakban csak Kovács volt eredményes, míg a budapestieknél Gyurasits, Lo- sonczi és Banna dr. is pontosan dobott. A félidő végéig nagy előnyt szerzett a Honvéd. A második félidő elején a bajaiaknak sikerült csökkenteni a hátrányt, de ji végén ismét a Honvéd percei következtek. Jók: Kovács. Baumert, ill.: Gyurasits 38, Losonczi 15. Kecskeméti Dózsa— FŐKÉRT HSC 53:42 (22:17) NB I. női. Budapest. V.: Szabó II., Cseresznyés. K. Dózsa: Zakiján (10), Csenki (7) — Kiss (18) — Magyar (9), Holmanné (7). Csere: Táczi-Szabó (2), Nemes, D. Kovács, Bajtai, Gulyás. Edző: Adamik Ferenc. A Dózsában betegség miatt még mindig nem játszott Domokos és Szelei. A kecskeméti csapat végig vezetett és biztosan gvő- zött. A csapatból Kiss. Zakiján és Magyar játszott kiemelkedően. A KOSÁRLABDA NB l. Állasa FÉRFIAK 1. Bp. Hon. 25 25 2. 3. 4. 5. 6. 7. Csepel Baja MAFC Sopron G.-MA. Km ét BSE Csőszer. Videoton Vasas L Oroszl 25 22 25 17 25 15 24 IS 25 13 25 12 25 12 24 11 25 8 25 8 25 7 — 2261 3 20% 8 197.5 10 1951 9 2192 12 11915 13 175.3 13 1931 13 1609 17 167) 17 )rrA 13 1713 :1602 5(1 :1476 47 :17Í» 42 :17r3 40 :1724 39 :? 978 38 :1792 37 ■AC70 37 :170S 35 ,»7* 33 :19S7 33 :19íl 32 13. Pécs 25 5 20 1A"4:2”70 30 14. Diósgyőr 25 4 21 1619:2096 29 1. TFSE 2. Videoton 3. MTK 4. BSE 5. VM E. 6. Kmét 7. BEAC 8. Pécs 9. Szigetv. 10. Bo. So. 11. S’fv. Én. 12. FŐKÉRT 13. Feer 14. BKV E. NŐK 23 23 — 1S08 •'4 18 6 1684 23 18 5 ’D71 23 18 5 1599 23 16 7 1415 23 12 11 1268 23 12 11 1414 23 11 12 137» 23 10 13 1050 23 7 IS 1245 23 6 17 13»fe; 23 5 18 1114 24 3 21 11)74: 23 3 20 1348: :1078 46 :1373 42 :11°9 41 :1’09 41 :1"”4 39 :1295 35 • 17.- 7 35 :v.\) 34 :1347 33 :1524 30 :141S 29 :1736 23 1703 27 26