Petőfi Népe, 1971. október (26. évfolyam, 231-258. szám)
1971-10-07 / 236. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! Perui küldöttség Bács megyében Tegnap Kecskeméten az SZMT székházában tartott tájékoztatóval ért véget a Szakszervezetek Országos Tanácsa vendégeként hazánkban tartózkodó háromtagú perui delegáció Bács megyei látogatása. A küldöttség Gustavo Espinoza Rosales, az icai egyetem közgazdász professzorának vezetésével, a szövetkezeti és szakszervezeti mozgalom tanulmányozására érkezett hazánkba. Az első két napon a hartai Üj Élet Termelőszövetkezetet, valamint soltvadkerti és kiskőrösi szakszövetkezeteket látogatták meg. Tegnap megtekintették a MEZÖTERMÉK telepét és a Kecskeméti Konzervgyárat. Délután az SZMT székházában Princz László, az SZMT titkára tartott tájékoztatót a vendégeknek a megye gazdasági fejlődéséről és a szakszervezeti mozgalom helyzetéről. Ismertette ezenkívül szövetkezeti szektorok; az ipari, fogyasztási, takarék- és lakásépítő szövetkezetek funkcióját is. A delegáció tagjai által a szövetkezetpolitikai és mezőgazdasági problémákkal kapcsolatban feltett kérdésekre Brachrm János, a MÉSZÖV elnöke és Gádor József, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának megbízott vezetője válaszolt. A küldöttség az eszmecsere után Szekszárdra utazott. P. M. Péter János látogatása U Thantnál Péter János külügyminiszter kedden folytatta megbeszéléseit az ENSZ- közgyűlés 26. ülésszakának napirendjén szereplő időszerű kérdésekről. Mahmud Riaddal. az EAK külügyminiszterével a közgyűlési problémák mellett a közel-keleti helyzetről, Väinö Leskinen finn külügyminiszterrel az európai biztonsági értekezlettel kapcsolatos kérdésekről, Rudolf Kirchschläger osztrák külügyminiszterrel — akinek ebédjén vett részt — az ENSZ személyi prob-Losonczi Pál és Fock Jenő fogadta R. M. Kawawát Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szerdán délelőtt az Országházban fogadta R. M. Kawawát, a Tanzániai Egyesült Köztársaság alelnökét. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke a délelőtt folyamán szintén fogadta a tanzániai alelnököt A látogatásokon jelen volt Hollai Imre külügyminiszter-helyettes és Bárd Miklós, a Magyar Népköztársaság Dar es Salaam-i nagykövete. A vállalt határidő előtt egy hónappal Elkészült a csatorna az E-5-ösön Az Észak Bács-Klskun megyei Vízmű Vállalat dolgozói ez év május 22-én szocialista szerződésben vállalták, hogy az E—5-ös út alatt készülő mélyvezetésű szennyvizes .torna- és csapadékvíz-csatornahálózatot öt szakaszban 1972. április 30-ig elkészít k. Emellett biztosítják, hogy a közművek víznyelőrácsait, fedőlapja'! elhelyezik, s a munkaárkokat tel'es szélességben és mélységben, az előírás szerint tömörítik. A Vízmű Vállalat dolgozói — a jó munkaszervezés és anyagellátás eredményeképpen — gyorsabban haladtak, mint azt az ütemezés diktálta, sőt a Na-'y Októberi Szociali- ta Forradalom évfordulójának tiszteletére szeptember 1-én munkaversenyt is indítottak. Felajánlották, hogy az eredetileg vállalt 1972. április 30-i határidő he’yett már ez év november 7-re befejez k az E—5-ös út csatornázási munkálatait, s az utat éoítés céljából átadják a Közúti Építő Vállalatnak. A két vál’alat jó envüt1működ-sénk. a szocialista szerződésben e őírtak maradéktalan végrehajtásának kö zön^ető bogy az egyes csatornaszakaszok átadásával egyidejűleg megkezdődött az út építése. Benkó Zoltán, a Vízmű Vállalat igazgatója felkereste szerkesztőségünket, s bejelentette; A vízmű d 1- gozói a szocialista szerződésben foglaltaknak ”letv; verseny vállaláőuknuk eleget téve, a módosított határidő előtt egy hónappal hamarabb, október 5-én befejezték az E—5-ös út csatornázását, s megkezdték az útról a levonulást. A Vízmű Vállalat dolgozói egyébként azzal, hogy hamarabb fejezték be a munkát az Hl—5-ös úton, egy jövőre tervezett feladatot. a Jókai utca a'apközművesítését előbbre hozhatták. A Jókai utca csatornázásának — kivitelezési értéke 7 millió forint — első szakszót, amely a Talfái út torkolatáig tart, még ez év október 30-ig befejezik Ugyancsak megkezdték a Mezőgazdasági Főiskola mélyvezetésű szennyvízcsatornájának építését is, amely szintén az 1972. évi tervben szerepel. Irsa Ernő, a városi tanács építési- és közlekedési csoportvezetője arró’ tájékoztatott bennünket, hogy az E—5-ös útra csatlakozó utcák torkr laténak felszedett burkolatát október 1-től folyamatosan ; helyreállítják. Egv-e°y utcában mintegy 50 négyzetméternyi utat készítenek a városi tanács költségvetési üzemének dobozó' A hat csatlakozó utcába’ tehát 300 négyzetméter út burkolatot javítanak ki, r ezt a munkát november 7 re befeiez!k. A Jókai utc átépítésével kapcsolatosan elmondta még. ho y 197:A második félévében elkészít a Jókai utca betonalapé aszalt Fz a rn^e- ■ hetesen nagy forgalmat i lebonyolító utca teljes egészében nem kerül lezárásra, ugyanis csak így tudják megoldani a piac megközelítését. lémáiról és a kétoldalú kapcsolatokról folytatott eszmecserét. Hétfőn este Péter János részt vett Corneliu Manescu román külügyminiszternek az ENSZ- közgyűlés új ülésszaka alkalmából adott vacsoráján. Kedden este a magyar külügyminiszter hivatalában kereste fel U Thant ENSZ-főtitkárt akivel ugyancsak az ENSZ személyi kérdéseiről tárgyalt Péter János megbeszélésein részt vett Szarka Károly, hazánk állandó ENSZ- képviselője. Kohl—Bahr-lalálkozó szakértők bevonásával Szerda délelőtt a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában megkezdődött dr. Michael Kohlnak, az NDK minisztertanácsa államtitkárának és Egon Bahrnak, az NSZK kancellári hivatala államtitkárának tárgyalása. A két államtitkár most már szakértők (főleg közlekedési szakemberek) bevonásával tárgyal, s ez arra mutat, hogy már hozzáláttak a konkrét technikai problémák tüzetesebb tanulmányozásához és megoldásához. XXVI. évf. 236. szám 1971. október 7, CSÜTÖRTÖK ^írai 90 fillér Lakifeleki szüret (3. oldal) Esti séta Kiskoroson (4. oldal) flz űj típusú lakásépítő szövetkezet (4. oldal) Tudomány — technika (5—6. oldal) 25Z2EEZZ3 (7—8. oldal) Szakszervezeti tanfolyamok a hatékonyabb munkavédelemért A Szakszervezetek Bács- Kiskun megyei Tanácsának munkavédelmi bizottsága a munkavédelmi aktivistahálózat továbbképzése céljából több tanfolyamot szervez. A szervezés munkáját az illetékes szakmaközi bizottságokkal közösen végzik, míg a rendezés és a lebonyolítás gondjai ez utóbbi szervre hárul. Kiskunhalason 42 személy részvételévél már egy hónapja működik a háromhónapos tanfolyam, Baján pedig 80 aktivista október 1-től kezdve egy hónap foglalkozáson — sajátítja el a tudnivalókat. Október negyedikén kezdődött a kalocsai szakmaközi bizottság rendezésében a 60 szakszervezeti munkást felkészítő tanfolyam, s már szervezik az oktatás hasonló formáit Kiskunfélegyházán és Kiskőrösön is. Az említett helyeken a továbbképzés alapfokon történik. Ezenkívül azonban a bajai szakmaközi bizottság rendezésében, előreláthatólag a jövő hónapban, negyven résztvevővel egyhetes, bentlakásos középfokú tanfolyamot is in-G. G.^ alatt — hetenként három dítanak. 1 r ■ ■ ■_ \z űj művelődési házban ideális környezettel várja a dunapataji községi könyv!ár az irodalomban elmélyedni, búvárkodni, vagy éppen kikapcsolódni vágyó .Ív-sóit \ vendégek 9000 kötet között válogathatnak, s tizenöt folyóirat és újság áll rendelkezésükre. A helybeliek élnek is a lehetőséggel, az elmúlt negyedévben például pontosan 9ÖÖ5 könyvet kölcsönözlek. A rendszeres, folyamatos munkavédelmi továbbkép*ést számos szempont indokolja. A korábbinál nagyobb mérvű a gépesítés, lényegesen változott a technológia. Ezért a munkavédelmi szakembereket is alaposan fel kell készíteni, hogy mozgalmas korunkkal lépést tarthassanak. Említsük meg, hogy rövidesen a szegedi szakszervezeti oktatási központban a szakszervezeti bizottságok társadalmi felügyelői részére kezdődnek háromhetes középfokú tanfolyamok. Ezeken megyénkből évente mintegy 30—40 tisztségviselő vesz részt. Hasonló jellegű továbbképzést kapnak — szintén Szegeden — a MEDOSZ társadalmi felügyelői. Baján az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság — I példás kezdeményezés! — jmunkavédelmi hónappá í nyilvánította októbert. A j tervek szerint azonban az | egy hónap helyett az év ; hátralevő teljes szakaszát I a munkavédelem alaposab! bá, hatékonyabbá tételének j szentelik majd. I Ajánlatos lenne majd, j ha minél több vállalat köj vetné a kezdeményezést, s ugyanakkor azt is figyelembe vennék, hogy a hatékony munkavédelemhez az aktivisták tevékenysége önmagában nem elegendő: a dolgozók mindegyikének át kell éreznie a ; munkavédelem jelentősé\ gét, fontosságát. Ezt elő; segíthetnék például a versenyek, vetélkedők, az üzemrészek, illetve üzemek között. Igénybe vehetik a filmpropagandát és más hatásos eszközöket. A munkavédelmi negyedév álta’ános mozgalommá tételéhez az SZMT munkavédelj mi felügvelőie énpúgv, | mint a különböző szak^zer; vezetek megvei bizottságai, j minden segítséget megadnak a kezdeményező üze- 1 melmek. munkahelyeknek.