Petőfi Népe, 1971. október (26. évfolyam, 231-258. szám)

1971-10-06 / 235. szám

KíPdöttérfekeilet a konzervgyárban Bács-Kiskun egyik leg­nagyobb ipari üzemében, a kecskeméti Konzervgyár­ban tegnap délután tartot­ok meg küldöttértekezle­­í ükét az ií.iúkommunisták, i KISZ-korosztáJyba het­­iizotvenen tartoznak a illatat 3500 dolgozójából. » tanácskozás résztvevői az elmúlt két év munká­jának értékelése, illetve a módosított szervezeti sza­bályzat, s a kongresszusi levél feletti vita után megválasztották a KISZ 27 tagú új üzemi bizottsá­gát. Az október 25-én sor­ra kerülő városi küldött­­értekezleten öt fiatal kép­viseli majd a konzervgyá­riakat. Elnkerüt egy Tintoretto Tintoretto egyik művét fedezték fel egy régi fest­mény alatt a spliti restau­rátorok. A ritka műkincs­re véletlenül bukkantak rá, amikor a fedőkép tulaj­donosa felújítás céljából szakembereknek adta át a festményt. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Nagy Csaba (anyja neve: Zips Mária), Ko­vács Tamás (Katái loa), Haja­­gos Anikó (Haragos Ilona)', ta­vaszi Anita (Miklós Mária) Samudovszky Mercédesz (Gu­­ij'us Maria), Kiss Éva (Saliai ’Éva), Bognár Bianka (ázabo Katalin), Venyige Dóra (Tóth Mária), Domokos Csaba (Mó­­cza Katalin), Kocsó Sándor (Tasi Irén), Pleszikán Erika (Csapi Maria), Balog József (Sárai-Szabo Gabnei.aj, Bimbó Róbert (Lucza Irén), Berta Éva (B oh ács Éva), Marozsi B'írott­ra (Szalai Katalin), Mozsár Edit (Fekete Mária), Kiss Ist­ván (Csík Erzsébet), Takács Róbert (Nagy Ilona), CsLkász Lajos (Gyulai Julianna), Kere­­f kés Krisztina (Makk Terézia), Monosíory Klára (Kürtösi Klá­ra), Égertz Andrea (Boda Klá­ra), Varga Andrea (Máté Er­zsébet), Kerekes* Tibor (Gál Irén) Haágos Antal (Ilonka Margit), Slonszki Attila (Kapás Erzsébet), Kiss Tünde (Csu­­lyok Sára), Kocsis Mária (Kiss Mária), Csavera Imre (Hof­meister Erzsébet), Horváth Eri­ka (Ben,kő Julianna), Gulyás Erika (Bíró Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Baranyi Imre és Turkevei-Nagy Ka*al;n. Vá.gó Sándor és Erdős Hona. Túri Pál és Kúti Erzsé­bet. Bíró Antal és Kovács Ilo­na Vesze’-sHkl Sá^or ^ Fehér KataRn. Balog János és Sza­kállas Teréz*a. Var^a Béla és Kucsera Etelka. Haragos Mi­hál v és Manó Rozália. Nagy é« Ma-’k Mária. Csizma­dia Ferenc és Rá ez Irén. Bo­­docz Sándor és Szabari Mára. MEGHALTAK: Bállá József 69 éves. Nasy János 60 éves, Kalocsa La’osné József Rozália 74 éves Szombati S^ndomé Dtibe^z Ilona 77 éves. Nemecs­­kav Béla 68 éves. Varga Ms­­ká’^má T/ehoézkl Terézia 60 Törftk TVTsV* -ST-rr P5 éves. i«-f vénné Kéri TI on a 77 ív«; o-^or Lás-^éné Szabad- Margit 35 éves, Kará- Anfai 29 éves. Száraz c;<n4or 4S é^res. S^o^tt Ts+ván m Tvyrn-,,^iv 27 éves, o-• • i n/r:v, í.1\rr>A TTé'rlitnnpt* PO-7 *•??., 90 »övsp-c. p-iész Mihályné Dohos S^ra 46 éves. n N A P T A R 1971. október 6, szerda Névnap: Brúnó Napkelte: 5 6ra 49 perc. Napnyugta: 17 16 perc. Holdkelte: 17 óra 49 perc. Holdnyugta: 8 óra 30 perc. — A MÚZEUMI HÓNAP kalocsai rendezvény'einek során október 6-án, szer­dán este dr. Katona Imre egyetemi docens tart elő­adást Kalocsán, a Nagy La­jos Járási Könyvtár ol­vasótermében. A Kalocsa környéki népköltészet és magyarországi párhuzamai című ismertetést a Viski Károly Múzeum szervezi. — 55 ezer méternyi fla­nellt készített szeptember­ben a Magyar Pamutipari Vállalat kiskunhalasi üze­mének új, egy hónapja működő szövőrészlege. Év végéig még 200 ezer mé­ter ruhaanyag hagyja el a szalagsort. A terméket to­vábbi feldolgozásra a vál­lalat budapesti központjá­ba szállítják a halasiak. Az txaü magyar «Alwi expedíció a iw.e.e íöidrész leg­magasabb hegységének: a Kilimandzsáró 6010 méteres Uhuru Peak csúcsának megmászására készül. Tervük s .érint a hegy­ség 4200 méteres magasságában Teleki Sámuel-emlékíáblát iie­— Jelentősen növeli készáru termelését az idén a Kecskeméti Ruházati Kisipari Termelőszövetke­zet, amelynek háromne­gyedévi termelési értéke meghaladja a 11 millió fo­rintot. Januártól napjain­kig mintegy 40 ezer férfi­inget, 5 ezer férfiöltönyt, 4 ezer pantallót és szá­mottevő mennyiségű női ruházati árut állítanak elő a szövetkezetben. A termé­keket a hazai nagykeres­kedelem hozta forgalomba. Apróvodak — konyhakészen Megérkezett az első lőtt­­vadszállítmány, s ezzel megkezdődött az őszi for­galom a MAVAD kecske­méti telepén. A telepen az új vadászati idényben több mint százezer fácánt, fog­­’yot és nvulat várnak az •tlföldi vadásztársaságoktól. Csak Bács-Kiskun megyé­ből húszezer lőtt fácánka­­tjast jeleztek a vadásztár­saságok. Ennél jóval több vadmadár kilövését terve­zik a Békés megyeiek, ahonnan évek óta a legtöbb apróvadzsákrbány érkezik. A díszes tollú madarakat mélyhűtik. majd feldolgoz­ni, konyhakészen expor­tálják. — A Szénhidrogén-bá­nyászati szakemberek XII. Várható időjárás: Kisebb felhőátvonulások, valószí-, nűleg csapadék nélkül. Az élénk, időnként erős északi szél fokozatosan mérséklő­­dik. Az évszakhoz képest /viozik műsora hideg idő- várható legala­csonyabb hőmérséklet mí­nusz 1—plusz 4, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. Október 6: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor RAGYOGJ, RAGYOGJ CSILLAGOM KECSKEMÉT ÁRPÁD 4, negyed 7 és fél 9 órakor RAGYOGJ, RAGYOGJ CSILLAGOM lyeznek majd el, megemlékezésül, hogy ő volt az első magyar vándorgyűlése tegnap kez-nm b n *- n 1, i CAOft n. n'n rác m rwr'.c cnn>.» 1..1 1 , ... i Tb ..f. X Z — I, . .. . .. . . __ . « . — Csaknem háromnegyed­millió forintot költött a tassi üdülőterület fejlesz­tésére az idén a helyi ta­nács. Megépült 3 kilomé­ternyi villanyhálózat és 1200 méter hosszú vízel­vezető csatorna, valamint 10 ezer négyzetméternyi parkot is létesítettek. Jö­vőre a strandot bővítik, s a munkák költségét fej­lesztési alapjából fedezi a községi tanács. — . Szarvas határában Mészáros Tamás 27 éves kecskeméti részlegvezető személygépkocsijával el­ütött három kerékpárost. A baleset következtében Pásztor László 49 éves bé­­késszentandrási lakos a helyszínen meghalt, két társa könnvű sérülést szen­vedett. Mészárost a rend­őrség előzetes letartózta­tásba helyezte. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: október 4-én a középhőmér­séklet 15,1, (az 50 évi átlag 14,0) a legmagasabb hőmérséklet 23 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma: 9. Október 5-én a reggel 7 órakor mért hőmér­séklet 7, délután 1 órakor 11,7, a legalacsonyabb hőmérséklet 7 Celsius-fok volt. — AZ ALBIN A című ro­mániai kulturális hetilap Un tinar CispHtor is Lemn címmel érdekes riportot közöl a Kecskemét mellett: Matkópusztán élő Polyák_ Ferenc fafaragóról. A cikk szerzője ismertette a -pusz­tán összegyűjtött érdeke­sebb népi hagyományokat is. Eltűnik a légvezeték Előnyére változik meg az idén Kiskőrös központ­jának, az Árpád térnek a képe. A centrum világítá­sának légvezetékeit ugyan­is az év végéig földkábe­lekkel váltja fel a Délma­gyarországi Áramszolgál­tató Vállalat. A másfél­­millió forintos beruházás keretében 500 méter kö­zépfeszültségű vezetéket fektetnek le és felszerel­nek egy új transzformátor állomást. ember, aki 5000 méteres magasságig feljutott. EzUtán megkí­sérlik az 5200 méteres Matvenzi-csúcs megmászását az 1500 mé­teres sziklafalon, valamint a Mont Kenya két ikercsúcsát másszák meg. A felvétel az expedíció egy csoportjának edzéséről a Pi­lisben levő Oszolytetőn készült. Kénünkön: Perge Ferenc és Ha’mos Péter hegymászást gyakorin1». (MTI foto — Petrovits László felv. — KS) Ülést tartott az MTESZ Tegnap Kecskeméten tar­totta ülését a Műszaki és Természettudományi Egye­sületek Szövetsége Bács megyei szervezetének el­nöksége. Elsőként Greif Béla, a Faipari Tudomá­programját a megyei nyom­dődött meg Keszthelyen. A csaknem 400 hazai és külföldi résztvevő jelenlé­tében a háromnapos ta­nácskozáson elhangzó 46 előadás a szénhidrogén­ipar elmúlt két év alatti műszaki fejlődésével, mé­rési és automatizálási eredményeivel fogi.alkozik. A vándorgyűlés . befejező napján, csütörtökön a Nagvalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat Részegen, vezeTői engedély nélkül, Áttörte a korlátot, a csatornába zuhant egy pótkocsis vontató daipari vállalatnál most szanki üzemébe látogatnak folyó rekonstrukció figye- a szakemberek. , — Jogtalanul vette igény­be a Halértékesítő Vállalat tehergépkocsiját Agárdi József, amellyel a megye­iembe vételével alakították ki. Az előadások a beru­házás során bevezetendő technológiákkal és a be­­______ _ __ nyos Egyesület megyei cső- állítandó új gépek kezeié- "székhely határában nagy portjának titkára számolt sével és sajátosságaival is- sebességgel közlekedett, s be az egyesület munkájá-. mertetik meg a műszakia- felborult. Utasa, Kovács Pál ról. Mint elmondotta, az kát. A feladatokra való könnyebben megsérült, ötvenhat tagú csoport felkészülés jegyében indí- Agárdi egyébként ittas ál­programjában a múlt_ év- tottak sorozatot az ofszet­ben elsősorban a faipari eljárásról és a nagyüzemi anyagmozgatás kérdéseit könyvgyártásról. i holnapi lapunk tartalmából: Keresse a betűket! í Csütörtöki számunkban i ' közöljük a vasárnap \ mduló rejtvénypályázat- i tál kapcsolatos tudni- i valókat, a pályázat fel­tételeit, a nyereményeket ; Esti séta Kiskőrösön tárgyaló és a korszerű technológiai eljárásokat is­mertető előadások szerepel­tek. Az idei öt előadás ré­szint a felületkezelés és ragasztás módszereivel, va­lamint üzemszervezési problémákkal foglalkozik. Tovább folytatják a más üzemek megismerését szol­gáló tanulmányutak szer­vezését. Ebben az évben a szolnoki és miskolci gyá­rak után a zalaegerszegi és a nagykanizsai bútor­gyártóüzemeket látogatják meg. Ezután E ndrődi István, a Geodéziai és Kartográ­fiai Egyesület titkára is­mertette a megyei csoport tevékenységét. Az egyesü­let soron következő leg­fontosabb feladata, hogy szorosabb kapcsolatot ala­kítson ki a bajai csoport­tal. Erre kedvező lehető­ségeket kínál, hogy az idén Baján is megalakult a MTESZ-titkárság, ami meg­könnyíti a munka össze­hangolását. Ablaka István, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület elnöke elmond­ta, hogy az egyesület idei P. M. lapotban vezette a teher­autót. Jogosítványát be­vonták. s eljárást indítot­tak ellene. Szülei piidatianság miatt Szombaton délután köny­­nyen tragikussá. válható szerencsétlenség történt Kiskőrös határában, egy földes dűlőúton, a Duna­­völgyi főcsatorna hídján. Pocsay László 23 éves ra­kodómunkás, Akasztó, Ökördi 17. szám alatti la­kos, aki nem rendelkezik semmiféle vezetői enge­déllyel, berúgott, engedély nélkül felült a Kiskőrösi Al’ami Gazdaság egyik pótkocsis vontatójára, s el­indult a határba. A pófko»«. csin két rakodómunkás, Varga Ictván 17 éves. Akasztó. Ökördi 22. és Sza­bó József 24. éves. Akasztó, Szabadság útja 12. szám alatti lakosok tartózkodtak. A részeg von tató vze tő, amikor a Dunavölgyi fő­csatorna hídjára ért, elrán­totta a- volánt, a vonható áttörte a híd korlátját, s mintegy 4 méter marásból a vízbe zuhant A vontató és a pótkocsi a mély víz­ben azonnal elmerült. Po­csay László könnyebben megsérült. A pótkocsin utazó két rakodó közül Szabó Józsefet a víz sod­rása élkaota. s macával ragadta. Ezt látva Var a István visszaügrott a víz­be. s kimentette a már fuldokló Szabó Józsefet. Pocsay Lász’ó ellen a rend­őrség eljárást indított. Elfogták a rablót A megyei tűzrendészet! parancsnokság a rendelke­zésére álló statisztikai ada­tok alapján a közelmúlt­ban összehasonlító felmé­rést készített a gyermek­­játékból keletkezett tüzek­­ről és tűzkárokról. Megál­lapították, hogy a múlt év szeptemberének közepéig gyermekjátékból 16 tűz ke­letkezett, amely 31 ezer 500 forintnyi értéket sem­misített meg. Ez év azonos időszakában már azt mu­tatják a statisztikai, ada­tok, hogy gyermekjáték következtében 22 tűz ütött ki, a kárösszeg pedig 38 ezer 100 forint. A vizsgálatok során leg­több esetben kiderült, hogy a tüzet alapvetően a szü­lők gondatlansága, a gyer­mekek által könnyen hoz­záférhető helyen hagyott gyúitóeszköz. illetve a gyer­mekek felügyelet nélkül hagyása okozza. Hogy ez mennyire így van, azt bi­zonyítják a következő ese­tek is. A közelmúlt napok­ban gyermekjáték miatt lobbant lángra Virágú Ist­ván, Kiskunfélegyháza, VIII. kerület 8. szám alatti tanyájának udvarán a szé­nakazal. A károsult 5 éves kisfia felmászott egy szék­re. a konyhaszekrény tete­jéről magához vette a gyu­fát, s a szénakazalhoz ment játszani. Az anyagi kár 2 ezer forintra tehető. Pénteken délben Krupa Tóth János, Kiskunfélegy­háza, XI. kerület 387. sz. alatti tanyáién gyulladt ki egy szalmakazal. A tüzet a szomszéd 4 éves kisfia okozta, aki megtalálta a gvufát, s a szalmakazal tövében játszott. A tüzet a kiskunfélegyházi állami tűzoltók oltották el. de így is 500 forint anyagi kár ke­letkezett. A szomszéd. Be­­ke Mihályné ellen szabály­sértési eljárást indítottak. Szeptember 10-én a kora délutáni órákban Kecske­mét határában, az úgyne­vezett úrréti keresztúton hazafelé tartott B. Erzsé­bet. A mint.egw 3 kilométer» hosszú földút közepe táján egy ismeretlen kerékpáros férfi állította meg, s meg­kérdezte tőle. hánv óra vm. B. Erzsébet leszállt kerék­párjáról. s megmondta. Ek­kor a férfi lefektette jár­művét az útra. s így szó t hozzá: ,Add ide az órá­dat!” A lány visszautasítot­ta: ekkor az ismeretlen fia­talember megragadta a ke­zét, hátracsavarta, lecsa'ol­­ta róla az órát, majd ke­rékpárra pattant, s elhaj­tott. A feljelentés alapján a­­rendőrség szent“mber 27-én elfogta Z. József 16 éves nagykőrösi alkalmi mun­kást, aki elismerte, h"gy a bűncselekményt ő kö’-ette el. Z. Józsefet a rendőr ég előzetes letartóztatásba he­lyezte, s ellene rablás miatt indított eljárást. Tűz Oalotaszálláson Október 5-re virradóra, eddig még ismeretlen ok­ból kigyulladt Balta György Balotaszállás, II. kerület, 192. szám alatti tanváián a kukoricaszárkúp. A tűz átterjedt a fészerre, maid felgyújtotta a 220 köbméte­res szénakazlat. A tüzet a kiskunhalasi állami tűzol tók oltották el. Az an vas kár az előzetes felméré sek szerint eléri a 45 eze forintot A tűzeset körül menyeinek tisztázása cél jából vizsgálatot indítottak G. G. efc'lOFi MF.PE A Masvar Szocialista Munkásnál* Bács-Kiskun megyei Bizottsága lapla - Főszerkesztő: 1r Weither Dániel - Kiadia a Bács megyei Lapkiadó Vállalat — Felelős kiadó-Prrg7incer András - Szertcesztőspg Kecskemét Várost Tanácshaz - Szerkesztősem telefonközront: 17-519 12-516 - Szerkesztő bizottság 11-038 Kiadóhivatal Kaeskemét Szabadság tér na Telelőn- 11-709 Terjeszti a Hagyat °<w«ta - Előfizethető a hely’ nnstatuva-alnkná! és kézr> -:tösnéi - Előff-tést -111 20.- Ft postautalványon, valamint átutalással a KHi. 213—M 262 pénzforgalmi jelzőszámára* — Bács-Kiskun megyei Nyomda V, KeusKemet, 1'címűn. 12-212, — laflas:

Next

/
Thumbnails
Contents