Petőfi Népe, 1971. október (26. évfolyam, 231-258. szám)
1971-10-31 / 258. szám
Világnézet az iskolapadban Az idei tanévben 625 gimnáziumi, illetőleg szakközépiskolai IV. osztályban tanítanak egy viszonylag ú.j tantárgyat. Hetenként háromszor (a közgazdasági szakközépiskolákban kétszer) kerül sor a világnézetünk alapjai órákra. Célja: a marxista természet- és társadalomfilozófia alapjainak megismertetése és elsajátítása. Ehhez az egyes, korábban tanulmányozott szaktárgyak: a fizika, a kémia, a biológia, a történelem, a lélektan keretében tanult természeti és társadalmi törvényszerűségek szintetizálására vállalkozik a világnézetünk alapjai című tantárgy. A világnézeti foglalkozások célja a társadalom mozgástörvényeinek tanulmányozása olyan politikai problémák tükrében, mint: milyen korunk modern kapitalizmusa, milyen szocialista társadalmunk szerkezete, jogalkotása, intézményszervezete, gazdaságpolitikája. Sok szülőben él valami olyan hiedelem, gyanú, hogy a világnézeti órákat is iskola alkalmi „politizálgatásra” használja fel. Ez annyiban igaz, hogy valóban politikát tanulnak a negyedikes gimnazisták és szakközépiskolások. Csakhogy a világnézeti órák célja nem napi hírek ismertetése, kommentálása, hanem annak a sajátos képességnek kifejlesztése, hogy a fiatalok el tudjanak igazodni a politikai eseményekben, társadalmi folyamatokban. A hír ugyanis, amelyet a rádió, a tv ismertet, az újság közöl, önmagában nem teljes információ. De ha beavatjuk a fiatalokat az események előzményébe, akkor minden közlés — a már ismert összefüggések alapján — teljesebb képet, jelentőséget nyer. A tantervek összeállítói, tanárai azt remélik, hogy az eligazodásnak e képességének fejlesztésével korszerű szemléletet alakíthatnak ki. Ehhez persze sajátos ismeretanyag szükséges. A világnézetünk alapjai tantárgy — ugyan alapfokú —, de nélkülözhetetlen filozófiai, politikai-gazdaságtani, szociológiai, jogi fogalmak tisztázására szolgál. Magától értetődő, hogy az ilyen fogalmakat ugyanúgy meg kell tanulni, mint bármely más tárgy fogalomrendszerét. Csakhogy az órák vezetése és a tanítás módszere különbözik a többi tantárgytól. Ezeken az órákon az uralkodó módszer a beszélgetés, a vita. Bács-Kiskun, Komárom, Nógrád megye iskoláiban egy-egy téma kapcsán a diákok szabályos magnóinterjút készítenek az órák előtt gazdasági és állami vezetőkkel, az éppen időszerű tantárgyi témákról. Az órán visszajátsszák a magnószalagot, és erről folyik a vita. Máshol egy-egy tv-műsor, mozi, színházi előadás ad alkalmat a vitára, véleménycserére. Sok tanuló személyes feladatot kap a világnézeti órán adatgyűjtésre, kiselőadás elkészítésére. Somogy megyében a levéltárban is kutatnak a diákok, s az ott gyűjtött helyi anyagot szintén felhasználják az órán. Egyik-másik helyen még az ülésrend is megváltozik: nem a padban foglalnak helyet a tanulók, hanem félkörben ülnek, közrefogva a tanárt. Így még fesztelenebb beszélgetés alakulhat ki. Sokan felteszik a kérdést, milyen gyakorlati haszna van a világnézetünk alapjai tantárgynak; miért éppen a negyedik osztályban tanítják, ha nem érettségi és egyetemi felvételi vizsgatárgy. A válasz egyértelmű. Előbb nem taníthatják, mert ehhez a tantárgyhoz sokféle előzetes ismeret szükséges. Gyakorlati hasznát viszont az érettségi felkészülésben érzi a diák, hiszen ez a vizsga éppen a szintetizálást, a megtanult tényekből való távolabbi következtetést igényli, s megköveteli a túllépést a tantárgyi kereten. Egyetemi felvételiken pedig különösen elvárják a bizottságok az összefüggések ismeretét, a pályázók világnézeti biztonságát. v Lelkesedéstől a — Három évvel ezelőtt minden tapasztalat nélkül kezdtem el itt a munkát. Akkor végeztem el a gimnáziumot, Pesten. Ott kulturális felelős voltam. Hazajöttem, hiszen idevalósi vagyok. Csak elképzeléseim voltak. És lelkesedésem... Abban bíztam, hogy terveim valóraváltásához segítségre találok... Innen kezdve a hangnem csöndes, rezignált. Még csak nem is elkeseredett. Kuluncsics Krisztina, a csikériai művelődési ház vezetője abban a biztos tudatban mondja el panaszát, hogy a siker elmaradása miatt nem érheti vád, hiszen emberileg mindent megpróbált Vagyis nagyjából azt próbálta meg, hogy a nem egészen másfél ezer lakosú kis határszéli falu közművelődési, szellemi életét mozgásba hozza. Ot magát bemutatni, töprengéseivel, igyekezetével — hálás téma volna. Úgyszintén az is, ha az ő „szemüvegén” át próbálnék rápillantani a község szellemi érdeklődésére. De utólag jöttem rá, hogy kérdéseimet rosszul tettem fel: annak tudatában, mint már eléggé ismernénk a falusi népművelő feladatkörét, tevékenysége •’határait, s ezek társadalmi alapjait Ezért utólag fogalmazom meg a kérdéseket. S a válaszokat is — Krisztina tapasztalataival egybevetve, azokat továbbgondolva. Kezdetben- — idekerülésekor — volt a népi tánc. Ahhoz, hogy tényelegesen is létezzen, zenekar kellett. összehozta. Egy táncot megtanult a csoport, akkor felbomlott. Nem akadt, aki vezesse. Sem pénzért, sem anélkül. Erre a sorsra jutott az irodalmi szakkör is. Meg a gyermekfoglalkozás. Lett volna egy kis tiszteletdíj is. Egyik pedagógus sem vállalta. Volt már színjátszócsoport is. „Szétrobbant.” Tavaly már elmaradtak a színi tájelőadások. Megszervezte viszont a délszláv nemzetiségi népünnepélyt, a prélót. Sikerrel. De ez csak egyszer van egy évben. Még leginkább az ifjúsági klubbal sikerült valami keveset elérni. Voltak vetélkedők, viták, évfordulós ünnepségek, minikiállítások. De mindehhez kevesen, alig tízen vannak. Létre akarja hozni a nemzetiségi klubot. Legalább a nyelvet ne felejtsék el. Bunyevác népdalok gyűjtésére is gondol. Kellene egy kis helytörténeti múzeum is. Mindjárt adódik a kérdés: nem vállalt túl sokat? Az elv — figyelembe venni az egymástól inkább távolodó, semmint közeledő rétegigényeket — helyes volt.y De helyes volt-e a gyakorlat? Erre csak úgy lehetne válaszolni, ha volnának megbízható ismereteink az egyes falusi rétegek szellemi igényeinek fokáról, természetéről. Azt hiszem, népművelési gyakorlatunknak először is arra kellene rákérdeznie: egyáltalán léteznek-e valamilyen igények, melyek túlterjednek a vegetatív létezésen. Bizonyára léteznek. Legfeljebb nem ott és akkor, ahol és amikor gondoltuk. S hogy miért? A kérdésre itt még utalásképpen sem lehet válaszolni, lévén a jelenség sokszorosan összetett. Csak sejtetni lehet, Krisztina válaszával, amikor a pedagógusok felől érdeklődöm. Több mint tízen vannak, de a legtöbbjük semmi érdeklődést nem tanúsít a helyi közművelődés ügye iránt. — Nem, mert autóvezetést tanulnak. Most ez a hobby. y A hangsúly tárgyilagos, de a megfogalmazásnak ennek ellenére is éle van. Érdekes dolog ez nálunk. Az, hogy valaki kocsivezetést tanul, önmagában puszta ténymegállapítás, nem hordoz erkölcsi értékítéletet. De ha, mondjuk, azzal a megállapítással párosul: „...és nem hallgat Beethoven-szimfóniát”, már mindjárt lebecsülő hangsúlyt kap. kiábrándulásig » Honnan ez a sznob, technikaellenes, romantikus baJ állítottság, ha a művelődési gondokról esik szó? Külön elemzést kívánna A falusi pedagógus kocsivezetői jogosítványt akar szerezni, mert nem akar lemaradni az orvos, az állatorvos és a mezőgazdász mögött. Hibáztassuk ezért’ Dehogy, sőt... Csikérián több mint 50 autótulajdonos van. Közöttűk tsz-gazdák, nem is kevesen. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy a jobb módú réteg többé-kevésbé azonos a szellemileg igényesebbekkel. Kocsival könynyűszerrel el lehet jutni a közelebbi városok színházi előadásaira — beleértve Szegedet is. Vagyis a következmény röviden: az autó azt réteget mozdítja ki a faluból, amelyre a helyi népművelés leginkább számíthatna. A 250 személyes nézőteret legjobb esetben felerészben töltötték meg, amikor még volt tájelőadás Volt eset, hogy a tsz megvette az összes jegyeket ingyen kiosztották a tagok között. De még így sem mentek el! Legutóbb, augusztusban itt volt a Nonstop beategyüttes. Erre is 1200 forintot fizetett rá a művelődési ház. ■••Mert mikor valljuk már meg nyíltan, hogy a színieloadás nemcsak a produkció végigáhitozására szolgál, de alkalom a közös együttlétre is, ahol fesztelenül illik viselkedni, reprezentálni, s ami a nőket illeti, a legújabb ruhát bemutatni? De milyen lehetőséget nyújt ehhez egy falusi tájelőadás? Bizony, nem sokat. Hiányoznak falun a társas együttlét új formái. Az a fórum hiányzik, ahol az emberek a maguk körében oldódhatnak fel. Nem tudom — de tudja-e egyáltalán valaki —, hogy a falusi művelődési otthonok ilyen feladat betöltésére alkalmasak-e? Vagy nem arról van-e szó, hogy népművelési elképzeléseink még mindig az 50-es évek körülményeihez szabottak? Mert az elmúlt évtizedben akkorát fordult a falusi világ, mint soha azelőtt ■ ■ B ■ Mielőtt beíratták volna az általános iskola első osztályába, azelőtt pár héttel tanult meg magyarul. Nagymamája, akinél lakott, csak bunyevác nyelvet tudott A falu lakóinak 60 százaléka délszláv származású De ezeknek csak egynegyede beszéli már a nyelvet.; Vannak fiatal házasok, ahol a férj és a feleség is bu? nyevác, de egymás között is magyarul beszélnek. Hetvenkötetes szerb—horvát nyelvű könyvtár van — összesen két olvasóval. Krisztina a bunyevác népi hagyományok felkeltésével próbálta élénkíteni a közművelődés iránti érdeklődést. Egyhamar eljutott hozzá a sanda figyelmeztetés: „Elvégre Magyarországon élünk”. Az illető, akitől a kijelentés származik, nem tartó- « zik a művelődési ház rendezvényeinek látogatói közé, B B a B Egyéni tervei felől faggatom.. — Már egy évig sem leszek itt. Férjhez megyek! Utána nem csinálom. í -— De mit fog csinálni helyette? v, • — Jószágot nevelek, sertést, baromfit. Fél év alatt bőven összehozom azt, sünit itt egész évben megkeresek. És a kapun ki sem kell tennem a lábom. Krisztina nem mártírnak született, nem arra, hogy a falusi közművelődés oltárán égjen el. Ezt legkevésbé neki róhatjuk fel vétkéüL ■? S egyáltalán: emberséges dolog-e mindenféle haladást az önfeláldozókra építeni? Mi volna, ha a népművelési munkában azok Ja boldogulnának, akik egyszerűen „csak” tisztességesek, szorgalmasak? Ez még egy nagy kérdés! Hatvani Dániel Borsos Miklós: Visszanéztem íélutamból A művészek gyakran vonzódnak ä társművészetek kifejezési lehetőségeihez: közismert, hogy Jókai festett. Petőfi rajzolt. Ezek a művek érdekes adalékok az életműhöz. De még izgalmasabb az. amikor az egy területen kiemelkedő alkotó jelentősei hoz létre a másik művészeti ágban is, s így mint teljes értékű művet vizsgálhatjuk. Ilyen mű Borsos Miklós Visszanéztem félutamból című alkotása László Gyula Borsos Miklósról írva kiemeli etikai tisztaságát, művészetének emberi arculatát, mely részben összefügg a mester görögökhöz, a reneszánsz szépséghez fűződő vonzalmával. Borsos alkotói arculata így lett teljes, fgy vált a reneszánsz mesterekhez hasonlóan egész: bemutatva szoborban, rajzban, irodalmi alkotásban az embert. Nemcsak egyszerűen életrajz Borsos műve. fianetn Ihletett önvallomás, hiteles korkép, pályakép is, s legfőképp egy nagy művész visszapillantása tiszta vonalú, emberséggel teli alkotó útjára. Aragon A befejezetlen regényben vallatja régmúlt énjét; Borsos, a művész is mai szemmel nézi a tegnapot, a mai alkotó kutatja el<5 lépéseit, útkeresését és önálló művészei énje megtalálásának szakaszait. ■. , . ,,,, A nagyszebeni „aranykor” édes nAlanalalt Idézve á2 első emlék a kétéves festeni készülő gyereket állítja elénk. Az iskolai élmények közül Is az alkotással öszszefüggő a fontos: a tanító néni a fazekashoz küldi agyagéit. „Nedves agyag szaga, korong; iszapos latyakos keze, szemüvege az orra végén, kese köchlaja: mesebeli manót láttam benne”, — írja. A gyerekkor adja a legtöbbet a felnőtt művész számára. Borsos könyvében is felejthetetlenek az erdélyi gyerekkor emlékei. Mindig hallja a suhanó szánok csilingelését, mindig őrzi az első karácsony kedves ajándékának, a hintalónak az emlékét, nem felejti a Fogarasi-havasok képét, a szebeni vásárok kavargását, a lacikonyha illatát, a tavaszi gombázást. A felnőtt művész zenerajongásának eredőit á gyerekkorban kereshetjük. Egy-egy fiatalkori emlék parányi •pizód a könyvben, de a valóságban több. mélyre és messzire sugárzó. így kitörölhetetlen számára Bartók magas rendű szellemi lényével való találkozása, mely az igazi művészet példáját érezteti vele. „Lyka Károlytól tanulva”, ezt a címet Is adhatta volna egyik fejezetének Borsos. Ugyanis nemcsak egy let külső eseményeit tárja elénk a Visszanéztem féliIámból, hanem „egy lélek történetét” is. a művésszé válás belső történetét. Az önálló és a közös rajzolások, í látott és csodált Picasso- vagy Braque-reprodukciók, a hónapokig festett csendéletgyakorlat, a Szépművészeti Múzeumban eltöltött szabad idő, Lvka biztatása, Glatz segítése egy egy lépcső felfelé. S Firenze varába! Közben Borsos művei, képei, szobrai „egészítik ki” szöveget. Itt a firenzei szoba, amott egy utcarészlet, ’ezzük fel. _ . Aztán öjrp v* ’ pestre ion. T ’ dkozik Kassákkal, érdekes, n _ s, nogys/'Jel.^n domború koponyán jával megjelenésében Is kivált a körötte levők közül.” Majd újra külföldön jár, Debussy jut eszébe neki a tenger hangjain merengve. A táj és a zene együtt él benne: „előttünk mindenütt a csillogó, ezüstfényű tenger, fülünkben ének- és hegedűhangok.” Itthon munka, kiállítás. S Tihany, mely „minden gondunk, örömünk” volt. Itt él, dolgozik, itt kerül közelebb Egry Józsefhez, kiről nagyszerű portrét készít. Itt találkozik mindig Illyés Gyulával, kinek versköteteit grafikaival gazdagítja. Kossuth-díjat kap, a Nemzeti Szalonban nagy kiállítása nyílik, aztán nagy sikert arat a Velencei Biennálén — nem kevés gáncsoskodással küzdve mindig. Nagy művész nagy könyvét veheti kézbe az olvasó, melyből az élet és a művészet tisztasága és szépsége sugárzik. , ív««!Szekér Endre
