Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-17 / 219. szám
1971. szeptember 17. péntek 5. ntiTal „ A művelődéspolitikát közelebbről...” S cssaiii peiapissÉ bBrisak Elvek a gyakorlat próbáján Sok szülő úgy vélekedik — többnyire jogosan — hogy az iskolában túlterhelik a gyermekét. Ez a féltő aggodalom tulajdonképpen a közoktatási rendszerünk kritikája is, jelzi, hogy valami nincs rendjén az arányokkal. A kor amelyben élünk az óvodás gyermektől is nagyobb önállóságot követei, mint húsz évvel ezelőtt, s ez a fejlődés természetes igénye gyermekkel és * pedagógussal szemben. Hogy az önállóság és az értelmi képességek gyorsabban és döccenésmentesebben bontakozzanak ki, a pedagógusnak új oktatási módszerekkel kell megismerkedni és szüntelen tökéletesíteni tudását. Ez a tény viszont szervesen kapcsolódik művelődéspolitiikánk célkitűzéseihez. Zódor Mihályt, a Csengődi Általános Iskola igazgatóját arról kérdezem, milyen előzményei voltak a faluban a politikai oktatás terén annak, hogy most a pedagógusok is képezik magukat? — Tíz évig voltam a művelődési ház igazgatója, csak azután kerültem az iskola élére. Emlékszem, a községben mindig voltak politikai előadások, de kevesen látogatták azokat. Tíz-tizenketten ha összejöttek, akkor már jó volt. Az elméleti gazdaságpolitika akkor még kevés embert érdekelt. Az ilyen tanfolyamok eredményei.. tavaly ., értek be. . Csengődön külön marxizmus— leriinizffius esti középiskola indult. Előzményként említem még azt is, hogy a helyi szakszövetkezet és az ÁFÉSZ is ráébredt a dolgozók politi- ] ti egyetemet és hivatásom- kai, szakmai képzésének | nál fogva rengeteget fogszükségességére. f elvették | lalkoztam művelődéspolitia kapcsolatot a TIT-tel és szerződést kötöttek előadássorozat tartására. — Hogy mik voltak az előadások témái ? Pár címre emlékszem: Egészség- ügyi követelmények a korszerű kereskedelemben, Külkereskedelmi kapcsolataink ... Sose felejtem el Értékesítés az ÁFÉSZ közreműködésével című előadáson 150-en voltak. Jó gondolat volt, hogy feikér- ték Moravcsik Árpádot, a járási pártbizottság osztályvezetőjét, tartson rövid politikai tájékoztatót az előadások megkezdése előtt. kával. Talán emiatt jobban felismertem, hogy a tantestületben mennyire indokolt az ilyen irányú továbbképzés. — És mi volt az iskolában? — Tavaly pedagógusaink közreműködésével megszerveztük a szülők iskoláját, hogy a családokkal szorosabb kapcsolatot tartsunk. Közhasznú pedagógiai problémákról beszélgettünk ezeken: az iskola és a szülői ház kapcsolata, szülő és gyermek kapcsolata, a serdülőkor problémái, pályaválasztás stb. — Ez tette szükségessé, hogy a pedagógusok is továbbképezzék magukat? — Igen. Előadásokat tartottak, gyakorlati pedagógiával ismertették meg a szülőket, és ez számtalanszor felvetette hogy magát a művelődéspolitikát is közelebbről ismerjék. — Hogy miért vállalkoztam az előadói szerepre? Az idén végeztem el a marxizmus—leninizmus esA csengődi példa bizonyítja, hogy a közérdekű politikai előadások iránti igény — ha a szervezés jó kezekben van — tovább gyűrűzik. Októbertől a csengődi pedagógusok előadássorozaton ismerkednek meg művelődéspolitikánk irányelveivel és ezen keresztül saját feladataikkal. Erre pedig szükség van — az új közoktatási reform megértése, tudatosítása is indokolja ezt. Csató Károly Pedagógiai kísérletek egy kecskeméti óvodában — Tudsz-e még számolni, Kari? — kérdezi Málnás Mária óvónő — az egyik kisfiút Kecskeméten, a Hosszú utcai óvodában. A barnára sült kispajtás egész nyáron a nagymamánál nyaralt. Most gyorsan bizonyítja, hogy nem felejtett semmit a hosszú távoliét alatt: ripsz-ropsz megszámolja az asztal körül ülő pajtásait. A következő kérdésre —„Szerettek itt lenni?" — már kórusban felelnek az apróságok. — Igen, igen! — Miért? — Mert itt vannak a barátaim, sok a játék, rajzolhatunk, szeretek zenélni — ilyen válaszokat szűrtem ki a lelkes vallomásokból. A gyermekek nem alakoskodnak, a csillogó, ragaszkodó szemek tanúsítják, őszintén beszélnek. Otthonos helyiségek Jó a híre a Hosszú utcai óvodának. Szeretik az apróságok, elégedettek a szülők és elismeréssel említik a felettes irányítók. Otthon ’72 Az immár hagyományossá vált bemutatón az iparés a kereskedelem felvonultatja a lakáskultúra egy Miért? Erre kerestem választ, amikor a napokban ellátogattam az épülő toronyházak árnyékában megbúvó „gyermekkertbe”. A bejáratnál téglatörmelék, földkupac, gyermekzsivaj fogadott. Az udvaron munkások serénykedtek. Varga Mihálynéra, az intézmény vezetőjére várnom kellett. Éppen telefonált. Az egyik javító vállalattal beszélte meg a tennivalókat. Kolléganői újságolják, mostanában nincs egy szabad perce sem. Bővítik, csinosítják az óvodát, a szorgoskodás eredménye máris szemmel látható. Ragyog a parkett, rendben, tisztán sorakoznak az új bútorok. Érezni a friss festés, lakkozás illatát. Befejezte közben a tárgyalást a vezető óvónő és mellém szegődve bemutatta a barátságos szobákat, az étkezőhelyiséget, a gyermekek hangulatos birodalmát. Látszik, hogy ügyeltek a helyiségek esztétikus, a gyermekek életkorához igazodó berendezésére, díszítésére, kitűnő ötletek tucatjaival varázsolták otthonossá a szobákat. A szorosan egymás mellé illesztett ágyak, a helyenként szűkre szabott közlekedő utak láttán a zsúfoltság okát tudakolom. — A 108 gyerekre méretezett intézményben 130— 150 a napi létszám. Minden talpalatnyi helyet kihasználtunk, hogy rr ' -él kevesebb jelentkezőt kelljen elutasítanunk. A szokásos 25 helyett egy csoport létszáma nálunk ezért 35—38. A nyolc óvónő mégis jókedvűen dolgozik, mindennap friss ötletekkel színesítik az „órákat”. Kísérleti csoportok — Hallottuk, hogy pedagógiai kísérleteket is folytatnak? — Már 1969-ben is működött egy kísérleti csoport — válaszolt kérdésünkre Varga Mihályné. — Azt vizsgáltuk elsősorban, hogy év alatt született újdonságait. Képünkön: a Kanizsa n zenével történő nevelés- Bútorgyár lakógarnitúrája, amelyet tervezői főként a házgyári elemekből készült kislakásokba ajánlanak. n 11 iiiwiiii—rowgiuMS'g'iwws 4. — Sör ván? — érdeklődik tovább az igazgató. — Nincs. — Kérek 27 pörköltet és 27 kisfröccsöt. Luciánó közbeszól: — Csak 26-ot. Én nem kérek. A pincémő hozzáfordul. — önnek mit szabad? Luciánó átnéz a szomszédos terembe, ahol egy biliárdasztal körül elég nagy a tolongás, mert négy helybeli személy játszik ott egy döntő partit. Luciánó félrehívja a pincérnőt és suttogva mondja: — Mondja meg, legyen szíves, kik azok, akik ott játszanak. A pincérnő vállat von, de mégis megadja a felvilágosítást. Óvatosan mutogat, hogy a bentiek ne vegyék észre. — Aki most lök, az Lipcsei úr, az edzőnk. Az ott mellette Varga elvtárs, a Magyar Labdarúgó Szövetség járási vezetője. Középen Szotyori főhadnagy, sporttiszt, a helybeli gyalogezrednél. És végül, aki háttal áll, ő Szántódi elvtárs, a tanács népművelési osztályának helyettes vezetője. — S melyikőjük a legjobb játékos? — Azt hiszem, Szántódi. — Köszönöm. Hozzon nekem két sóskiflit, meg egy peh^r tejet. A társulat már a marhapörkölt végén jár, sőt a fröccsöt is többször megújrázták már. Luciánó a biliárdteremben, kezében a maradék kiflivel elmérültén figyeli a játékot, és főleg a játékosokat. A játék az úgynevezett 32-ezés. A biliárdasztal közepére felsorakoztatott öt kis fabábu meghatározott szabályok szerint történő feldöntésére megy, s az elért pontokat egy kis táblán jegyzik. A kis táblán lyukak vannak és négy különböző színű pálcika. A táblát tartó ezeket a pálcikákat szurkálja a lökések után mindig előbbre. A teremben mindenki a iátékot figverr» 1 .-v~. 1-----1- ^ L uciánó leül, rágja a kiflit. Odakint Anita odafordult az igazgatóhoz: — Luciánó mit csinál odabent? Darnógyöngyei teleszájjal válaszol: — Puhatolózik. Anita szinte ellágyul. — Csupa szív ez a bohóc. Nem is tudom mi lenne belőlünk nélküle. Darnógyöngyei nem szereti, ha csorbítják igazgatói mindenhatóságát. Zordan néz a műlovarnőre, aki ennek következtében kijavítja magát... — Meg nélküled, apuskám... Luciánó az asztalnál áll, s minden lökés után bejegyez valamit a füzetébe. A sporttiszt, akinek nem megy a játék, idegesen rámordul Luciánóra: — Mit jegyez maga? Luciánó mosolyogva válaszol. * — Statisztikai rendszerbe foglalom a találatokat, en- gedelmével. Luciánó egy gyors számítást végez, aztán még be- hízelgőbb mosollyal fordul a sporttiszthez: — Ha megengedi, megmondom előre, hogy ön a harmadik lökés után fog 12-es találatot elérni. Az edző felröhög: — Soha. — Nem kérem. A főhadnagy elvtárs a harmadik lökésre fog egy 12-est csinálni, ön pedig a másodikra 4-est. Erre aztán Szántódi elvtárs. aki eddig ügyet sem vetett Luciánóra, most jól végigméri a kis bohócot. — Nohát, erre lenne egy fogadásom. — Nekem is — mondja Luciánó. Szántódi gondolkozik, krétázza a dákóját, Luciánó a füzetbe tekint. — Most ön következik, nemde. Szántódi nekikészülődik. — ön most ötöt fog lökni. Szántódi felegyenesedik. — Fogadjunk, hogy nem ötöt lökök. — Sajnálom uraim, számmisztikái rendszerben most az következik, hogy a 3-as számú játékos ötöt lök. ön a 3-as számú játékos — Én vagyok, de nem ötöt lökök. Luciánó csak mosolyog. — Ötöt fog lökni. — Fogadhatunk? — Természetesen. Lf aLutalásta. következik! nek milyen lehetőségei vannak ebben az életkorban. Hasznos ismereteket szereztünk. Jól együttműködtünk a Kodály Zoltán énekes iskolával, egyeztettük tapasztalatainkat. Űjabban a rajzkészség fejlesztésével is kísérletezünk. A kicsinyek élnek- halnak a ceruzáért, a festékért. Mintázni is szeretnek. A legjobb munkákat időről időre az egyik szobában kiállítjuk. Ezeket a .,tárlatokat” a szülők is megtekinthetik. Óva intjük őket attól, hogy egy-egy sikeresebb alkotás láttán már a leendő híres művészt lássák csemetéjükben^ Fácánok, fenyők Az utolsó mondatokat már az udvaron, hangulatos lugasban mondja Varga Mihályné. A fenyők, fűzfák között tartja foglalkozását a középső csoport. A feladat: megfigyelés. Milyenek a levelek, hogyan kacskaringóznak, nyújtózkodnak a faágak. — Néhány esztendeje az akkori óvodások ültették a csemetéket. A túlsó sarokban, nézze csak, gyümölcsöst telepítettünk. A kő és a beton között élő gyerekek szeressék meg a természetet, ez az egyik fő célunk. Vezényszó nélkül énekelni kezdenek a kicsinyek. azt csaloCsigát találtak, gatják. — A múltkoriban a Műkertben játszottak a gyerekek és fácántojásokat találtak. Pingponglabdának vélve összeszedték ezeket és vitték az óvónénihez. Mivel a fácánmama a megzavart fészekbe már nem ül vissza a tojásokra, elhoztuk valamennyit. Szereztünk egy kotlóst és nemsokára kikeltek a kicsinyek. Ügy összebarátkoztak az óvodásokkal, hogy füttyszóra jöttek enni. Ezek a gyerekek nem fogják a parkokban a növényeket kitördelni. — Miből vették az udvaron látható játékokat, tornafelszerelést — tudakolom — hiszen a költségvetésből aligha jutott ezekre elegendő összeg. — Sokat segítenek a szülők, a vállalatok. Most például az új kerítés festését „társadalmi munkában” végzik. Elsősorban a Fémipari és Lakatosipari Ktsz dolgozóinak köszönhetnek sokat a gyerekek. Számítunk új épületünk csinosításánál is a szülők közreműködésére. * Szerettük volna Varga Mihálynét is bemutatni. Kiváló munkájáért az idei pedagógusnapon megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója cuaeL Segítenek a szülők Magáról azonban nem szívesen beszél. Lelkes munkatársait, a kollektívát dicséri. Nevelési elveiről is csak annyit árul el, hogy az óvoda nem megőrzőhely. Többet kell ennél nyújtaniok. „A gyerekeket önálló egyéniségekként kezeljük. Igaz, érzékenyebbek, mozgékonyabbak a felnőtteknél. Most semmit sem szabad elrontani életükben. Jó alapot kell adnunk az iskolához, az élethez — ez a mi feladatunk.” A Hosszú utcai óvodában eltöltött órák alatt meggyőződtem arról, hogy ezeket az elveket a gyakorlatban is igyekeznek érvényesíteni. KI.
