Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-16 / 218. szám

9. oldal 1911. szeptember 16. csütörtök Tanyák helyett lakótelepek, társasházak Újszerű építkezési akció a Bajai Állami Gazdaságban Ha egy állami gazdaság arra szánja el magát, hogy a területén levő tanyákat meghatározott időn belül felszámolja, akkor rögvest indokolttá válik a kérdés: ezt a programot mennyire hangolta össze a saját le­hetőségeivel és a tanyán élők igényeivel, törekvései­vel. A Bajai Állami Gazda­ság 159 tanyájáról van szó, amelyekben még jelenleg is több mint 400 család lakik. Vagyis a nagyobb tanyá­kon két. sőt három család is osztozik. A kereső csa­ládtagok 90—95 százaléka az állami gazdaság dolgo­zója. Igazi tanyák ezek, csak úgy, mint a homokhátsá­giak, legfeljebb jobb álla­gúak azoknál. De távol vannak kövesúttól. villany­tól, ezzel együtt minden ci­vilizációs komforttól —, bent, a nagy táblák köze­pén. Nemcsak kulturált életlehetőségre nem nyúj­tanak módot, de a gépesí­tett növénytermesztésnek is útjában vannak. Pénzben és anyagban Németh József szakszer­vezeti titkár és Muharos Sándor párttitkár nemcsak a program egyes szakaszai­ról, de a megvalósulás fo­lyamatairól is tájékoztat. — Ez év áprilisában lát­tunk munkához — adja tudtomra az szb-titkár. — Két bizottság járta végig a 28 ezer holdas területet. Műszakiak és gazdasági ve­zetők. Kérdőíveket adtunk ki a tanyán lakóknak, hogy pontosan tájékozódjunk az igényekről. Aztán az érde­kelteket összehívtuk, s meg­beszéltük, kinek milyen sorrendben fogadjuk el a jelentkezését, s milyen fel­tételekkel támogatjuk a be­költözését. A feltételek, a támogatás módozatai nagyon megér­demlik a figyelmet. Már- csak azért is, mert ezek a gazdaság dolgozóinak leg­utóbbi kollektív szerződé­sében is szerepelnek. Ezál­tal is hangsúlyozva, hogy fontos ügyet szolgálnak. Kezdjük ott, ahol a leg­egyszerűbb. Zömmel ugyan­is olyanokról van szó, akik csak bérlőként lakják a ta­nyát. A bérbeadó maga az állami gazdaság. Akiknek nincs hová költözniük, azok a majortelepi, villannyal, vízzel, úthálózattal ellá­tott szolgálati lakások egyi­két kapják. S az ilyenek fokozatosan üresednek, mert az ott lakók is kap­hatnak kölcsönt, sőt vissza nem térítendő támogatást is a gazdaságtól, amennyi­ben a. városban, vagy va­lamelyik községben kíván­nak építkezni. Aki pedig úgy hagyja ott a tanyáját, hogy a saját házába, vagy más — például állami tu­lajdonban levő — lakásba költözik, s teszi ezt az idei év végéig, egyben vállalja, hogy még öt évig a gazda­ság dolgozója lesz, az 20 ezer forint ..lelépési” ösz- szeget kap. Ha a tanyát a jövő év végéig hagyja ott, 15 ezret kap. Ha pedig úgy hagyja ott a tanyát, hogy egyúttal a munkaviszonyát is megszünteti, akkor is kap 10 ezer forintot. A lakásépítéshez 15 ezer forintos támogatást ad a gazdaság — a fentiektől függetlenül! Itt is feltétel az ötéves távra szóló mun­kaviszony Ez azonban sem­milyen tekintetben nem vá­lik „röghözkötöttséggé” — az említett összeg ugyanis az odaítélés pillanatában még csak kölcsönnek te­kinthető, amelyből évente „leírnak” 3000-et. Ily mó­don öt év alatt válik dotá­cióvá. Aki hamarább el­megy a gazdaságból, az a megfelelő részarányt té­ríti. Négyéves program Hasonlóan van ez a bon­tásból származó anyagok juttatását illetően is. Nyolc­ezer forint értékig ugyanis ezt is térítés nélkül kapják az építkezők. Itt kikötés az is, hogy a dolgozó saját maga végzi a bontást, a munkavédelmi előírások­nak megfelelően. Űj házakat a gazdaság térítés nélkül terveztet. Bo­nyolítja a telekvásárlást, az érdekelt községi tanácsok­kal összefogva. Az építke­zéshez ingyenes műszaki irányítással járul hozzá. Mi az idei év tapaszta­lata, a program meghirde­tése óta? Erre a kérdésre a párttitkár válaszol: — „Lelépés” és építke­zési támogatás címén ed­dig 31 család kapott támo­gatást, átlag 20 ezer forin­tos értékben. További 37 családnak adtunk bontási engedélyt, átlag hatezer fo­rintnak megfelelő összeg­ben. Az idén ilyen célra összesen egymillió forint áll rendelkezésre. De az igények olyan hevesek, hogy ha a pénzügyi lehe­tőségek engednék, már eb­ben az évben felszámolhat­nánk az összes tanyát. A programot, az eredeti ter­vek szerint is, hégy év alatt kívánjuk végrehajtani, s ez minden bizonnyal sike­rül is. Ez a bizakodás nem in­dokolatlan. A Bajai Kerté­szeti Technikum szomszéd­ságában már évek óta for­málódik az állami gazda­ság lakótelepe, ahol az egyéni kezdeményezések és szervezett akciók jóvoltá­ból több mint 90 családi ház épült. De itt még to­vábbi tízholdnyi terület vár beépítésre. A tervek szerint itt kisebb társasházakat építenek, s mindegyik la­káshoz garázs is tartozik. Akik pedig a teljesen ur- banizált életforma után áhítoznak, azok részére Ba­ja város központjában, a III. Béla Gimnázium mel­lett épül egy 30—32 laká­sos szövetkezeti társasház. Csekély azoknak a száma, akik a községekben kíván­nak építkezni. Javuló életfeltételek Az irányulás fokozatai tehát: majortelep, kertvá­ros, városközpont. Nem jár ez együtt valamiféle egész­ségtelen „kasztosodással” ? A kérdés indokolt ugyan, de az igazság az, hogy az eddigi helyzet még inkább kedvezett az egyes ember- csoportok elkülönülésének. Akik még belátható időn belül nem lesznek olyan anyagi helyzetben, hogy há­zat tudjanak építeni, a ma­jorsági kolóniákban azokat is olyan körülmények vár­ják, amelyek már nem ne­vezhetők hátrányosaknak. Nemcsak egymáshoz kerül­nek közelebb, de a város­ban élőkhöz is. Máskülön­ben a technikum mellett* lakótelepen esvmás mellett laknak szántóföldi munká­sok, tehenészek, traktoro­sok, gépkocsivezetők. A ke­rületvezetőnek az egyik ke­rületi munkás a szomszéd­ja. De a városközponti tár­sasház iránt érdeklődők listájából kitűnik, hogy az sem csupán a „fehérgallé­rosok” lakóhelye lesz. Nemcsak a gyermekek taníttatásának feltételei ja­vulnak meg, hanem a to­vábbképzés lehetőségei is. S ami még nem lebecsülen­dő: a fél-lumpen elemek ideszivárgásának is útját állják a tanyavilág felszá­molásával. Eddig ugyanis minden évben történtek ön­kényes tanyafoglalások. Ezt csak a tanyák lebontásával lehet kiküszöbölni. S az igazsághoz tartozik az is, hogy azokkal szemben, aki­ket szolgálati lakáshoz, vagy bontási anyaghoz, il­letve pénzbeni támogatás­hoz juttat, a gazdaság „el­várásokkal” léphet fel. Ez nyilván hasznára válik majd a termelésnek. Nincs takargatnivaló azon sem, hogy a tanyán élő családok népes háztáji állatállományának takar­mányszükségletét a kör­nyező táblák termése elé­gítette ki, nem csekély részben. Ez a puszta tény. A gazdaság viszont nem rendezkedhet be arra, hogy mindegyik tanya mellé egy-egy csőszt állítson. És még egy: a városban élő dolgozó sokkal köze­lebb kerül munkahelyéhez, mint a tanyán lakó. A kor­szerű szállítási eszközök jóvoltából. A gazdaság je­lenleg nyolc nagy autó­busszal és három mikro- busszal rendelkezik. Nemcsak társadalmilag, de még közgazdaságilag is hasznos vállalkozás a Bajai Állami Gazdaságé. Érdemes tanulmányozni, érdemes követni. Hatvani Dániel Dunaszerdahely—Somorja- Pozsony Nagy sikerrel szerepelt megyei együttes Szlovákiában Szeptember 4-én hajnal­ban három emberekkel, hangszerekkel és kellékek­kel telezsúfolt Ikarusz autóbusz hagyta el Izsák házait és az északi ország­határ felé vette útját. Or- govány és Izsák közös mű­vészeti csoportjának tagjai ból, táncaiból, Bartók, Ko­dály, Bihari dallamaira komponált összeállításuk­ban gyönyörködhetett a közönség, majd a szünet után napjaink ének- és ze­nevilága elevenedett meg a színpadon. A túlnyomórészt fiata­karok illetve az izsáki fia­talok beat-együttese szol ­gáltatta a hangulatos zenét — a helyiek kérésére, csak­nem hajnalig. Másnap délelőtt Körtvé- lyesre tett kirándulást az együttes, majd délután is­mételten előadta műsorát Az izsáki tánckar lányai a somorjai szabadtéri színpadon. foglaltak helyet az ülése­ken, hogy a szomszédos Csehszlovákiába, a duna- szerdahelyi járásba láto­gatva elmélyítsék a közsé­gek között kialakult baráti kapcsolatot. Dunaszerdahelyen a vá­ros felbolydult a magyar csoport megérkezésének hí­rére. A rendkívül szívé­lyes fogadtatás után dél­után került sor a zsúfolá­sig megtelt, több mint 600 fős befogadóképességű nép­művelési házban a vendé­gek bemutatkozására. Mű­soruk első részében a ma­gyar, az alföldi nép dalai­tokból álló együttes hatal­mas sikert aratott. Az alig hétéves Böskei Imrét, aki­nek harmonikája csaknem nagyobb volt m-gszólal ta­tójánál, alig akarták le­engedni a színpadról, de ugyanezt mondhatják el Keserű Erzsébet a tánckar vezetője, vagy a citeraze- nekar általános iskolás tagjai is. A „forró hangulatú” elő­adást magyar est követte a város szórakozóhelyein. A Duna Hotel, a Kulacs Ét­terem és a Bihari Borozó helyiségeiben a népi zene­Somorján a csallóközi Bihari-napok rendezvényei sorában. A természetes, hatalmas öreg tölgyfákkal szegélyezett völgybe épí­tett eszményi szabadtéri színpad zsúfolásig megtelt nézőtere előtt ugyancsak nagy sikert arattak a Bács- Kiskun megyeiek. A dunaszerdahelyi bú­csúest hangulata sokáig emlékezetes marad a részt­vevők számára. A vendég­látók szívességének vi­szonzására 1972-ben kerül sor Izsákon és Orgová- nyon.i 3. — Nagyérdemű publikum! Bizonyos hivatalos szer­vek értetlensége folytán a most következő műsorszá­mot az esti nyilvános előadásból ki kellett hagynunk. Megtaláltuk azonban a módját, hogy a falu művész­pártoló férfiközönsége se maradjon művészi élmény nélkül, s most csupán arra kérjük önöket, hogy koc­kázatos áldozatvállalásunkat méltóképpen honorálni szíveskedjenek. Következik tehát: „Az utolsó huszár­tiszt”. Előadja Hohenzoller Anita. Félreáll az ajtóból, melyen kilép egy dúskeblű sző­ke hölgy, 48-as huszártiszti ruhában. Feszül rajta az uniformis. Tiszteleg a közönségnek. Előbb a sapkáját veszi le, aztán visszateszi, és vetkőzni kezd, kigombolja a mentéjét. A közönség felmorajlik. Ezenközben a tárgyalás Vég elvtárs és Darnógyön- gyei direktor között jócskán előrehaladt. Ezek már az utolsó, befejező mondatok: — Sajnálom, Damógyöngyei elvtárs. A művészet nem árucikk, és főleg nem dugáru. Felkérem önöket, hogy 24 órán belül hagyják el járásunk területét. — És egy kis bánatpénzt nem ad? — kérdezi Darnó- gyöngyei. — Miféle bánatpénzt? — Ezt így szokták. Bennünket már több helyről ki­utasítottak, de mindenütt adtak egy kis segélyt a kul­turális alapból. — Helytelen. — Na jó! Akkor legyen szíves adja írásba, hogy ki­utasít bennünket. — Miért adjam írásba? — a szó elröpül, az írás megmarad — Nem adom írásba. — Ezt jelenteni fogom a minisztériumban. Elvégre ht 28 cirkuszművész és 12 idomított állat életéről van zó. — Itt a járásunk kulturális ellátottságáról van szó. Én nem hagyhatom színvonaltalan giccsel mérgezni a lakosságot. — Ez az utolsó szava? — A kultúra nem képezheti alku tárgyát. Nálam. — Nem baj, Vég elvtárs, tudja mit mondok én ma­gának, én még mindig ennek a kis gebines cirkusznak az igazgatója leszek, amikor maga már régen nem lesz főnök. A vásártér. A sátor mögött a körbeállított lakóko­csik és az állatszállító kocsik egy valóságos kis szekér­tábort képeznek. Ennek a térnek közepére érkezik meg Damógyöngyei, az igazgató. Megáll középen, tapsol kettőt, mire a lakókocsik ab­lakában, ajtajában megjelenik egy-egy fej. A kocsik mellett az asszonyok is abbahagyják a háziasszonyi tevékenységüket és Darnógyöngyeire figyelnek. Damógyöngyei körülhordozza tekintetét társulatán és lakonikus rövidséggel csak ennyit mond: — Mehetünk. Ekkor a kocsma felől jövet két kocsi között, kibuk­kan Luciáno és Anita. Anita felmegy az egyik lakó­kocsi lépcsőjén, Luciáno pedig egyenesen Damógyön­gyei felé tart. Megáll előtte, szembenéz vele. Szó nél­kül is értik egymást. — Csak szomszédos megyék jöhetnek számításba — mondja Luciáno —, mert a. lovak nagyon le vannak strapáivá. — Tehát? — Békés vagy Heves?! Békés nagyobb, de sok a ta­nya. Heves dimbes-dombos, de kisebbek községek. Békésből egyszer már kiutasítottak bennünket, de azt a górét azóta leváltották. Ha az új megtudja, hogy az elődje kiutasított bennünket, nyert ügyünk van; le­tarolhatjuk az egész megyét. — Köszönöm Luciáno. Aztán egy harsány vezényszó: — A tevéket fordítsuk Békés felé. Indulás 10 óra 15-kor. A falusi csárda mellett megáll a menet. Damógyön­gyei igazgató úr kászálódik le az egyik kocsiból első­nek és határozott léptekkel megindul a kocsma be­járata felé. Ezt több ablakból figyelik a társulat tag­jai, és villámgyorsan levonják belőle a következteté­seket. Sorra kinyílnak az ajtók, a társulat úgyszólván egy emberként követi vezérét. Utoljára Luciáno ma­rad, hozza magával a füzetét. A csárda különtermében a társulat asztalokat tol össze és valamennyien letelepszenek. Mindenkinek jut egy hely, csak Luciánónak nem. Ö az ajtóban áll. Az igazgató tárgyal a pincérnővel. — Mit lehet enni? — Marhapörköltet tarhonyával. A bohóc nézi a pincérnőt. (Folytatása következik)

Next

/
Thumbnails
Contents