Petőfi Népe, 1971. szeptember (26. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-12 / 215. szám
Á tenger festője Iván Konsztyantinovics Ajvazovszkij, a XIX. századi orosz festészet egyik nagy egyénisége 1817. július 17-én született a Krím-félszigeten, Feodoszijában. Legszebb gyermek- és ifjú éveit a tenger mellett töltötte. Az itt szerzett élmények egész életében elkísérték, s mindvégig hatottak korán ébredező tehetségé, re, művészetére. A peterburgi akadémián tanult és már növendék korában kiállított festményei felhívták rá a figyelmet. Az egyik tárlaton Puskinnal is megismerkedett. A költő rendkívüli hatással volt az ifjú művészre. Festményein élete folyamán többször megörökítette. A reprodukciókról is jól ismert „Puskin búcsúja a tengertől” című kompozíció Repinnel közös alkotás; az Anyegin szerzőjének portréját barátja festette. Jól haladt tanulmányaival és ennek, valamint különleges adottságainak elismeréseként a szokásosnál két évvel előbb megkapta diplomáját és egyúttal a legmagasabb művészeti kitüntetést: az akadémia nagy aranyérmét. Visszatér a szépséges Feodoszijó'oa, majd tengerre száll és részt vesz az orosz—török harcokban. Élményeit tucatnyi festmény őrzi. Mindössze huszonhárom éves, amikor állami ösztöndíjjal nyugat-európai tanulmányútra indul. Bejárja Itália földjét, Franciaországot, Németalföldet. Rómában szinte iskolát teremt képeivel, Párizsban aranyéremmel méltányolják alkotásait, Amszterdamban megválasztják az akadémia tagjává. Hazatérése után a csábító peterburgi ajánlatokat elutasította és szülővárosában telepedett le. Fáradhatat-^ lan szorgalommal, termékeny csendben dolgozott. Hosszú élete során több képet festett és számtalan vázlatot, rajzot hagyott az utókorra. Érzékenyen és gyorsan reagált az eseményekre. Így egész sor alkotása őrzi az 1853—53 közötti krími háború eseményeit. Ellátogátott az ostromlott Sze- vasztopolba és ott képeiből kiállítást is rendezett. Talán a „Kilencedik hullám” a legismertebb műve. A dühöngő tengert a felkelő nap hullámaiban ábrázolja. Az őrjöngő természet vadságával, a félelmetes hullámokkal az árbóctöredéken vergődő hajótöröttek hősiességét állítja szembe. Mesteri a kép kompozíciója, harsány színek tolmácsolják a tenger félelmetes szépségét. Ajvazovszkij meggyőző erővel ábrázolta a vad víztömeget és a nyugodt tenger békéjét, a vízen táncoló napsugarak ragyogását, az esőcseppek alatt borzolódó tengeröblöt, a fodrozódó hullámok vakító fehérségét. " Mi sem bizonyítja jobban tudatosságát, elméleti fel- készültségét, mint bonyolult alkotói pályája. A romantikus vonásokat lassan felváltották a realizmus N. Sz. Bavszamov: Ajvazovszkij. stílusjegyei, lecsillapodtak a vad szenvedélyek, a harsányság, az éles kontrasztok helyett finoman árnyalt színeket találunk érett férfikorában és öregségében festett vásznain. Az örmény származású világhírű művész megérte századunkat is, 1900. április 17-én hunyt el Feodoszijában. Szülővárosa híven őrzi emlékét. Életművét számtalan alkotása, róla készített szobor és a nevét viselő képtár őrzi. Sokat és ihlettel dolgozott. „Szép nyugodtan féste- getni és hónapokig görnyedni egy kép fölött nem tudok” — vallotta magáról. Sávolt Béla Azt a csodálatos tájat ki látta, Hol a természet pompával fogad. Fényes szellők, vizek csillogása, S hol folyók cirógatják partjukat, Hol hó nem ül a csúcsok homlokára Az összehajtó babérfák alatt? Ki látta a tájat, ahol szerettem Egykor én, a száműzött ismeretlen. (Puskin) Grigorij Petnyikov: Múltunk nem lesz jeltelen... ♦ETIvtársamnak és barátomnak, PJtftr LultoniszKijnak, a Krími Vörös Hadsereg komisszárjának. Mintha a harcok visszfényében élnénk, tanulásban, új évek friss falán. Ki lesz bátor megírni krónikánkat? Ha olvas rólunk, egy költő, talán ... Ö, míg a gyűrött lapokat vallatja, a mi tüzűnkkel lobban lángra fel, mikor mi mentünk katonásan, sorban: a névsorolvasás életre kel. Ez újságlapot ő is megmarkolja, de szívét nem szorítja félelem, ha apró betűk sora pörkölődik és fojtó füst csap égre szüntelen. De bár a sorok elszenesedhetnek, meglátod, múltunk nem lesz jeltelen. És ahogy őrtűz pattogott és zengett minden gépfegyver, békét hódító, hogy emberek maradhassunk e földön, hol nemcsak önmagunkért élni jó. Vén zászlóink kibomlanak a szélben, ifjak kezében száll a lobogó. ...Harsányan kéklő, örök nyugtalan lég!..! Más harcoktól zúg a sztyeppe szava ... Béke delel, de megtorpanás most sincs, hegytetőn leng át jövőnk moraja. Fénylő öbölként kitárul előttünk a napsugaras, megújult haza. (Hatvani Dániel fordítása.) Margarita Migunova: Hogyan őrizzük meg a jövő számára az évszázados erdőket, az élő természet oázisait — ez foglalkoztatja a mű fiatal hősét, Andrej Goncsarov tudományos kutatót. A közösség céljaival egyező törekvéseit többször értetlenség fogadja, helyi érdekek, prakticista meggondolások nehezítik tevékenységét. A tudományos erdészeti kutató intézet igazgatója, főnöke is a pillanatnyi eredményeket tartja fontosabbnak. A fiatal, a Krím-félszigeten élő írónő ötödik könyve — amelyből égy érdekes részletet közlünk Sávolt Béla fordításában — Goncsarov kandidátusnak a korszerű tudományos szemlélet, az össztársadalmi érdekek elfogadtatásáért folytatott, eredményes küzdelmét mutatja be. * 1/ i az a Goncsarov, ” hogy pózba vágja magát és nyíPan kihívja, lehet, hogy nemcsak őt, az igazgatót, Csernouszt? Ki ez a Goncsarov? Fiatal, ismeretlen kandidátus, aki nemrégpn védte meg disz- szertációját valamelyik külvárosi egyetemen. Se művei, se neve..: A szemébe nézett Gon- csarovnak. — Értsd meg, most már semmit se tehetek. Bezárjam a műhelyt? ElbocSájt- sam a munkásokat? Szedjem a sátorfámat? Ki látott még ilyet? Alig. hogy rendbehoztuk a dolgokat, azután egyszercsak szede- lőzködjünk? Hogy hangzana ez politikai aspektusban? Mi? Erre nem gondoltál? Nem, barátocskám, itt kényes ügyről van gzó! — Jelentőségteljesen felemelte mutatóujját — Neked még nincs politikai érzéked, fiatal vagy még, látszik! De én mégis bará- tilag akarok veled megegyezni, Goncsarov elámult e szavak nyílt egyszerűségén. Az igazgatóra nézett. A szemei tiszták, mint egy üveggyöngy. Sehogy sem tudja megérteni ezt az embert. Hátha őszintén hiszi, hogy igaza van, hogy jó ügy mellett áll ki,’ hogy államérdekért harcol a rutin és tekintély eszközeivel. — Nos — szólalt még rövid hallgatás után, és zsebéből cigarettát húzva élő, kényelmesen rágyújtott, — meg kell nyugodnia. Ismerjük be, hogy mindezek a mi, éngédelmével légyért mondva, „tudományos et- dőirtásaink” egyáltalán nem a tudományt szolgálják. Nem a bükkérdők természetrajzának tanulmányozását, hanem azt, hogy egyszerűén Időben tudjunk nyersanyagot szállítani a fafeldolgozó üzemeknek? Azaz, ml gyakorlatilag gazdasági egységgé változtattuk az arborétumot és á , vízvédő erdőket. „Értékesítjük”, mondhatnám elherdáljuk azokat. C sérnoUSZ rápillantott, felállt és idegesen járkálni kezdett a szobában. — Tudod, hp már te is nyíltan kezdtél beszélni, én is őszinte leszek. Egyezzünk meg ebben. Jó? Én, például, ahhoz a nézethez tartom magam, hogy az erdőt vágni kell. Ettől nem származik kára, csak jobban fejlődik. Ügy bizony. ... Igaz, az utóbbi időben nagyon elszaporodtak mindenféle kétes nézetek. Azt mondják, hogy a vágások károsak, betiltani és slussz! Újítás? Miféle? Mellesleg, az erdőt ember- emlékezet óta irtották, irtják és irtani fogják, ezen állt, s fog állni a mi Oroszországunk. Egyébként is, míg az ember hem tanult meg erdőt irtani, úgy élt, mint a medve, barlangban, és felkopott az álla. Amint elkezdték az erdőt irtani, felszabadítani a földet szántás alá, akkor kezdődött a hép jóléte. Goncsarov érezte, hogy egész benseje a pattanásig feszül. — Azért, ha lehetne, ne oktasson engem Trofim Kornyejevics — mondta, amennyire bírta, nyugodtan. — Magam is el tudnék vezetni egy erdőgazdálkodási tanfolyamöt. — Hogy-hogy? — döbbent maß Csernoüsz. — De kérlek!... Értem már, kivel van dolgom. Megértettem, igén. — Hirtelen elvörösödött — Látom, látom, hogy nincs más dolgod, mint kritizálni. Szóval a kritikusok fajtájából való vagy. Láttuhk mi már ilyeneket. Igén, nem te vagy az első. NOS, én meg nem érek rá lefetyelni, barátocskám, nekem dolgoznom kell. Áll az építkezés. Láttad, mekkora építkezésekbe kezdtünk a csapásoknál? Lám, lám. Mi a fenéből, kérdezem? Honnan vannak ehhez anyagi eszközök? onnan ez is, az erdőből. Te tneg hogy képzelted? Ki kell valahogy kecmeregni a bsávából. Én megígértem az embereknek, hogy télire felépítem a házakat. Ha beleszakadok, akkor is meg kell csinálnom. Te meg jössz itt az ambícióiddal.. . Mit számít neked? Megérkeztél, egyből letéptél egy háromszobás lakást és éled a világod. Az emberek meg még mindig földes* szobában húzódnak meg. A mi kozmikus korunkban! Állapot ez 1 — Kozmikus kor — tág fogalom, — mondta Goncsarov és elakadt a hangja. Csernoüsz utolsó szavai után kényelmetlenül érezte magát. Walóban, ha minden ’ úgy van, ahogy Csernoüsz mondja, akkor mi legyen a megkezdett építkezéssel? A Szarvascsapáson mindenütt ott állnak a Vasbeton blokkok piramisai, lerakták az alapokat. Lendületesen építkeznék, emeletes családi házakat. Persze, hogy jó, ki ellenezné? Ö Is hallgatott, megint előhúzott egy cigarettát, de elfelejtett rágyújtani, addig morzsolta, míg kihullott beiőle a dohány. — Bizony, bizony barátocskám, szépen akartam veled beszélni, — folytatta Csernoüsz, fenyegető pillantásokat vetve rá. — Nos, ha a szép szóra nem hallgatsz, — a te dolgod, —■ akkor másként beszélgetünk. Magamra vállalom a felelősséget. Nem kell hozzászoknom! Nagyobb ügyeket intéztem annak idején! Áz élet, hál’ istennek, mindenre megtanított. Igaz, a háborúban nem voltam generális, mégis előfordult, hogy ez- redeket bíztak rám. Áz pedig, barátom, nem erdőirtás. — Felnevetett és hunyorogva nézett ki az ablakon. — De jó lett volna, ha akkor sincsenek nagyobb gondjaim! Goncsarov hallgatott. Mi lesz, ha Csernoüsz őt figyelembe se véve eikezd gazdálkodni az erdőbén? Hisz azt mondták, mindig a maga feje után ment. — És azon soha nem gondolkodott, hogy ön is tévedhet? —- kérdezte váratlanul megnyugodva. — Egyébként is, az erdő gém valakinek a hitbizománya, hogy úgy rendelkezzen vele, ahogy akar. Az erdő, mint ismeretes, nemzeti vagyon. Ezzel a vagyonnal pedig óvatosabban kell illeti tisztelt Goncsarov elvtárs, — folytatta most már nyíltan gúnyos hangnemben, — ami önt illeti .. akkor, mikor felvettem," sokkal gyakorlatiaIlltisztrácló a Szarvascsapás című könyvből. I. Kopajenko rajza bánni. Jó lenne gondolni a következményekre is. Ha tönkretesszük az erdőt, gyermekeink ezt soha nem bocsátják meg. — Micsoda? Gyerekek? — Csernoüsz váratlanul hahotára fakadt, hatalmas teste csak úgy rengett belé. — Nahát, hogy milyen jól mondják. Aki dolgozni lusta, az mindég talál ürügyet: hol a gyerekek, az utódok, hol az elődök... Nekem, kedvelem, nlhcs időm ezen gondolkodni. ÁÜ a miinkám. Igen, igen! Munkám! Ami pedig önt sabb, vagy milyen elvtárs- rtak néztem. Igen. De most már látom, hogy tévedtem. Súlyosan tévedtem ... G oncsarov elsápadt, felállt és szótlanul az ajtóhoz ment. De mikor megfogta a kilincset, visz- szaforduit. — Nekem tökéletesen mindegy, hogyan viselkedik vélem, és mi á véleménye rólam. Én csak az ügyről beszélek és szeretném emlékeztetni, hogy mellesleg, az. önkényeskfeclések ideje régen lejárt, így bizony.
