Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-11 / 188. szám

1971. augusztus 11, szerda

S. oldal

Értelmiség —falun

Könyv jelent nteg nemrégiben az egyik jellegzetes, magyar alföldi faluról, Tápéról. Csaknem harminc szakértő, tudós, író alkotása a nagy értékű mű, amelynek kezdeményezői is értelmiségiek voltak. Tápéi értelmiségiek mindent összegyűjtöttek a faluról, amely olyan gyorsan városiasodik, hogy hovatovább, felvetődik marad-e valami a hagyományos magyar faluból? Ez a kitűnő munka ugyanakkor azt a gondolatot is ébreszti, mit jelenthet egy falu számára a helyi értelmiség, kapcsolódik-e valahol a szellemiek, a diplomás emberek élete, érdeklődése, munkája, akár kedvtelése is a faluhoz? S miben, miképpen kapcsolódik? Például a magasabb tudás érvényesül-e a helység mindennapjaiban, az ügyintézéstől a jó előre megtervezésig, s a szakmai munkától a politikai, a társadalmi esetekig?

Statisztikai adatokkal az ilyen kérdésekre válaszolni természetesen nem lehet. Mondható, hogy az értelmiségiek száma, aránya nagymértékben megnőtt a falun, mondható igaz, hogy például ma kétszer-háromszor annyi pedagógus munkálkodik egy- egy faluban, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Mellettük. — főleg a nagyüzemi gazdálkodás újabb fejlődésével együtt — megjelentek a többi diplomások, agrármérnökök, állattenyésztők, gépészek, közgazdászok, az egészségügyiekkel együtt kis sereg az értelmiség szinte minden faluban.

Bo » y es mit jelent, arról talán szükségtelen is beszélni. Különösen, ha tudjuk, régen a falusi világ, mindenekelőtt annak alapja, a mezőgazdasági termelés, eléggé kívül esett a tudomány, a kultúra hatóterén. Sok minden gátolta, hogy egybekapcsolódjék a hétköznapi élettevékenység, a magas és a legmagasabb tudással, műveltséggel.

Beláthatatlan távlatokat nyit az a tény, hogy a falusi termelők, s a magas végzettségűek ma már közvetlen munkatársak, sorsközösségben és azonos érdekközösségben.

A falusiak ma már tisztelik, becsülik, követik a közéjük került, a munkájukban megismert, nagytudású értelmiségieket, hallgatnak rájuk, elfogadják a korszerűsítésekre vonatkozó útmutatásaikat. Ennek alapján az évek során olyan változások kezdődtek, a nagyüzemekben meg a háztáji gazdálkodásban is, amelynek a hatását még felmérni sem lehet pontosan.

Nemcsak a tápéi példa utál erre, ahol igen magas szintű a nagyüzemi termelés meg a könyvtári forgalom, miközben a hagyományos népi dal. és tánckultúrát is országos hírrel ápolják és minderről könyvet írtak együtt, szinte az egész falu. Az ilyen vagy hasonló együttélés, a közéleti gondokban való osztozás ma már egyre inkább általános. Mindenekelőtt említendő az értelmiségiek bevonása a helyi vezetésbe. Számuk az idei tanácsválasztások során mindenütt emelkedett.

De az eredmény nem lehet elegendő, mert a falusi vezetés egyik gondja még ma is az, hogy a helyi értelmiségiek tekintélyesebb tábora még nem illeszkedett be megfelelően. Munkájának elvégzése után sok diplomás félrehúzódik, mert nem érzi szükségét, hogy a közéletben részt vegyen.

A falusi értelmiség helyi, közéleti szereplése eléggé kijnunkálatlan. Nem utolsósorban szemléleti, szokásbeli tényezőktől is függ. Egyebek között a faluban nem városi a munkaidő, a nem mezei foglalkozásúakra is hat a „törvény” dolgozni, amíg az idő engedi. A falu boldogulását meghatározza a természettel folyó harc. Hogyan nyolcórázhatna ilyen helyzetben a látástól-vakulásig szorgoskodó kétkeziek, meg a közülük választott vezetők mellett a diplomás? S ha nem nyolcórázhat, mikor lesz ideje pihenni, művelődni, közéleti munkát végezni?

Ex is probléma de nem megoldhatatlan. S a megoldást is a falu meg a maga értelmisége együttesen keresheti, találhatja meg. Ott ahol a párt- szervezet, a tanács, s a többi szervezet, mozgalom vezetői maguk mellett tudják mindazokat, akik tudnak — ott kívülről is meglátja ezt az idegen. Meglátja akár az utca rendjén, kiépítettségén, tisztaságán, akár lakóinak életmódján, szemléletén, magatartásán. K. I.

Látogatás a Katona József könyvesboltban

HúszesztendSs az ÁKV kecskeméti boltja — Több ezer rendszeres vásárló —Verseskötetek 300 példányban

Az Állami Könyvterjesztő Vállalat kecskeméti boltjának vezetőjével szeretnék beszélgetni Régóta ismerjük egymást, az eszmecsere mégis nehezen indul, pedig témánk is akad bőven.

Hiába húzódunk az üzlet egyik sarkába: a vásárlók, látogatják, megszólítják a főnököt, tanácsot kérnek, üdvözlik, érdeklődnek hogyléte felől

Sokan ismerik.

— Mióta dolgozik Kecskeméten? — kérdem Németh Jánost.

— Két évtizede.

— No, akkor legfeljebb csak hírből hallotta, hogy a harmincas években milyen választ kapott a forgalom iránt a könyvesbolt tulajdonosától érdeklődő újságíró. „A hírős héten nyitották rám utoljára az ajtót. Akkor is azt kérdezte egy bácsika, hogy hány óra van. Odahaza hagyta a szemüvegét és nem látja a toronyórát — mentegetődzött Legalább elbeszélgettünk egy kicsit.” Hadd tegyem hozzá, hajdani kollégám augusztus elején kereste föl a boltot, s a hírős hetet júliusban rendezték.

— Efféle gondjaink nincsenek. Forgalmunk évről évre emelkedik, tíz esztendő alatt megkétszereződött 1971-ben 4 600 000 Ft értékű könyvet vásároltak boltunkban.

— Hány darab könyvet adtak el az elmúlt esztendőben?

— Hozzávetőlegesen 37— 39 ezret.

— Tekintélyes mennyiség Ha ezeket egymásra pakolnánk, akkor — a képzeletbeli — oszlop csúcsa tízszer meghaladja a Nagytemplom tornyának magasságát.

— A tárolás, szállítás mind nehezebb feladat Szerencsénkre egyre korszerűbb eszközök segítik munkánkat. Annak idején a fővárosban, a könyvterjesztő vállalat központjában kezdtem pályámat. Hosszú ideig még Budapesten is előfordult, hogy zsákokban szállították, amúgy vállravetve a könyveket.

— Véleménye szerint lehetne tovább növelni a forgalmat? — tudakoljuk a kétévtizedes munkásságáért könyvterjesztő emlékéremmel jutalmazott boltvezetőtől.

— Feltétlenül. Tapasztalataink, statisztikai adatok szerint még mindig sokan megfosztják magukat a rendszeres olvasás, a saját könyv örömétől. A kecskeméti családoknak legfeljebb egytizede tartozik vásárlóink közé. Nem túlságosan lelkesítő adat, ha számításba is vesszük a városban működő egyéb könyvvásárlási lehetőségeket. Az igényeket sem tudjuk gyakorta kielégíteni. Előfordul, hogy klasszikus értékű irodalmi alkotásokból, mai írók-költők müveiből a rendelt meny- nyiség felét, harmadát kapjuk.

— Kérjük, tájékoztasson az utóbbi évek nagyobb könyvsikereiről.

— A Szép versek kötetből évente 300—400 példányt eladunk, teljes készletünket. A Nyomorultak több mint 800 példányban fogyott el. Fejes Endre Rozsdatemető művét hat- százan vásárolták meg. A Németh László sorozat kötetei is kelendőek. Buda Ferenc második verseskötetéhez hasonlóan több száz „kelt el”. Hosszú a lista, örömünkre.

Érdekesen alakul az ismeretterjesztő, tudományos könyvek iránti érdeklődés is. A pálmát a KRESZ számtalan kiadása viszi. Több ezren keresték fel emiatt üzletünket. Kedveltek a gépjármű működését, szerkezetét bemutató szakkönyvek, a „villamosság”, az elektrotechnika titkaiba beavató művek is. A népszerűbbekből több százat is megvesznek.

Nagy sikere volt a Kecskemétet bemutató kiadványoknak is.

— Itt az asztalon néhány dedikált könyvet látok. A címoldalakon a kecskeméti könyvesboltot és annak vezetőjét tisztelték meg egy- egy bejegyzéssel az itt járt neves írók. Meg az érdeklődő olvasókat, akik odahaza könyvespolcaik főhelyén őrzik az író személyes kézjegyével, köszöntő szavaival gazdagodott kötetet.

— A hatvanas években sorozatosan rendeztek irodalmi esteket a megye- székhelyen. A hírős városban a mai magyar irodalom szinte valamennyi

jelese megfordult. A rendezőség, ha csak lehetett — különösen a könyvhetek alkalmával — módot talált arra, hogy a vendégek itt is találkozhassanak tisztelőikkel, olvasóikkal. Dedikált már ennél az asztalnál, ahol most ülünk a felejthetetlen emlékű Szabó Pál, Váci Mihály, továbbá Weöres Sándor, Károlyi Amy, Garay Gábor, Jókai Anna, Fodor András, Hegedűs Géza...

Antikvár könyveket hoznak eladásra. A válogatáshoz, a vételár megállapításához a boltvezető tapasztalatára is szükség van. Nem tartóztatom tovább.

Távozáskor így összegezem magamban véleményemet: Az Állami Könyv- terjesztő Vállalat Katona József Könyvesboltja eredményesen dolgozó kulturális intézmény. „Megalapításától” kezdve, immár két évtizede.

Heltai Nándor

Kincskeresők

Két angol fiatalember egy amerikai társaságában nagy kincskeresésre indult. Repülőgéppel mentek Costa Ricába, hogy onnan egy kis csónakon elinduljanak a Csendes-óceán egy lakatlan szigete, Isla de Coco felé. Ott van ugyanis elásva állítólag Lima városának rég eltűnt aranya. A fiatalemberek 600 fontért vásárolták meg a kutatás jogát

A két fiatalember megállapította, hogy Lima városa a kb. 25 millió font értékű aranyat és más értéktárgyat Simon Bolivar győztes katonái elől akarta a lakatlan szigetre menteni, s erre az éppen Lima kikötőjében horgonyzó Mary Dier nevű hajót találta alkalmasnak.

Nem ismerték azonban a hajó kapitányát egy Thompson nevű skótot. Thompson megölette a városi tanács által a kincs őrzésére kirendelt hat őrt egy lakatlan szigetre vitte és ott elásatta a kincset, amelynek aztán nyoma veszett. Több expedíció foglalkozott már felkutatásával — eredménytelenül.

Új típusú táskarádió

Sorozatban gyártják már a Videotonban az idei Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy sikert aratott „Riviera” nevű táskarádiót. Az új készülék szerkezeti újdonságaival, hangminőségével és vételkészségével felveszi a versenyt a hasonló kategóriájú külföldi rádiókkal.

ni a lakott környékre, rendőrt keresett és a kiérkező detektívek társaságában ment vissza az emberrablás színhelyére. A detektívek néhány pillanat múlva egy nagy borítékban elhelyezett levelet találtak az emberrablás színhelyén. A rövid de rendkívül kemény hangú szöveg arra szólította fel a brazil kormányzatot — tömören, népelnyomó diktatúrának, kegyetlen katonai klikknek nevezte őket —. hogy azonnal bocsásson szabadon tizenöt politikai foglyot. A levélben közölték a tizenöt fogoly nevét és azt is, hogy melyik börtönben tartja őket fogva a brazil kormány. A levél részletesen foglalkozott a szabadon- bocsátás megkívánt körülményeivel, megjelölje ho«v hol kell, vagy hol lehet átadni a foglyokat, még azt is előírták, hogy a kormány a rádióban és a televízióban milyen közleményben köteles bejelenteni a sza- badonbocsátást. A levél egyébként nem hagyott kétséget afelől, hogy a feltételekről semmiféle tárgyalásnak nincs helye — egyik utolsó mondata így hangzott: „Értsék meg a katonai junta tagjai, a szemet szemért, fogat fogért ideje van”.

Több mint három napig tartott, amíg a brazil kormány — amelyet egyébként az amerikai kormány igen erős nyomás alá vett Elbrick nagykövet életének megmentése érdekében — úgy határozott, hogy szabadon bocsátja a kért tizenöt foglyot.

A foglyokat ezután repülőgépen Mexikóba vitték; a volt foglyok ott rögtön a nemzetközi sajtó képviselőinek kérdéspergőtüzébe kerültek. De még mielőtt bevonultak volna a repülőtér egyik nagy csarpokába, a brazil kormány különleges kérésére foto- és filmriporterek csoportja készített egész sor felvételt a repülőgépről leszállított egykori politikai foglyokról. A Rio de Janeiró-i hatóságok megrendelésére készített felvételsorozatot képtávírón azonnal Brazíliába továbbították; a brazil televízió adását megszakítva mutatta be a képeket.

Néhány órával később Rio de Janeiro egyik külvárosában, Tijucában, egy éppen a strandra tartó üres taxi vezetője az utcakereszteződésnél egy férfire lett figyelmes, aki hevesen integetett. Amikor a taxi megállt, a sofőr felkiáltott' „Hiszen maga az amerikai nagykövet! Szegény fickó! Mi történt a fejével, mi az a ragtapasz a homlokán?”

Valóban Charles Burke Elbrick volt a taxinak integető férfi. A friss sérülés

homlokán mindössze félórás volt. akkor ütötte be a fejét egy gépkocsiajtóba, amikor elrablói egyik autóból a másikba tuszkolták.

A taxi a nagykövetség épületébe szállította, ahova azonnal megérkeztek a brazil rendőrség és kémelhárítás emberei. Elbrick elmondotta, hogy elrablása után fél órával magához tért a kloroformkábulatból, megállapította, hogy rendkívül kisméretű egyszobás téglaépületben tartják fogva, amelynek ablakain színes függöny van és ez akadályozza a kilátást. Elrablói naponta többször is meglátogatták, megfelelő ellátásban részesítették, és amikor az első étkezés után panaszkodott, hogy szivartárcáját lakásán felejtette, megkérdezték tőle, milyen szivart szív. Néhány perccel később két dobozzal hoztak kedvenc sávarmáfc

kájából. Este megkérdezték tőle: óhajtja-e, hogy reggelre kimossák és kivasalják az ingét. Szabadon bocsátása előtt már másfél-két órával megjelent az apró épületben az az ember, akit az elrablók vezetőjének tartott és közölte: „A brazil kormány szabadon bocsátotta azokat a politikai foglyokat, akiket megneveztek”. „Most láttuk a televízióban, hogy az embereink már Mexikó- van vannak, ön is szabad lesz nemsokára — mondotta a férfi. Nem sokkal később bekötötték Elbrick szemeit és autóba ültették. A gépkocsi rendkívüli sebességgel indult útnak, majd megállt és a bekötött szemű nagykövetet egy másik gépkocsiba tuszkolták be. Akkor ütötte be fejét a gépkocsiajtóba. Elrablói néhány perc alatt valahonnan ragtapaszt szereztek _sa_a jiérza karolás t

leragasztották. Üjabb autóút következett, újra rendkívüli sebességgel. Majd a kocsi lassítani kezdett, valószínűleg ekkor értek lakott területre. Az autó megállt, egy férfi közölte, a nagykövettel: „Itt most kitesszük magát az autóból. Negyed óráig maradjon ebben az utcában, aztán mehet, amerre akar”. Kézenfogták, egy kapuhoz vezették a bekötött szemű Elbricket, aki még hallotta, hogy két kísérője futva a kocsihoz tart. felbúgott a motor és az autó elrobogott. Ebrick azonnal letépte szeméről a kötést, megállapította, hogy az utca, ahol szabadon engedték, az Eduardo Ramos út — néhány pillanattal később a közeli utcakereszteződés- nál meglátta a szabad jelzéssel közeledő taxit.

(Következik: A forradalmárok álláspontja.)