Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-11 / 188. szám

tan. Migasztafl ML szerda 8. oldal Pécsi Sebestyén orgonahangversenye A hétfő! kecskeméti hangverseny iránt meg­nyilvánult nagy érdeklő­dés indokolja a kérdést: nem lehetne-e — más vá­rosokhoz hasonlóan — ná-j lünk is szervezetten és rendszeresen gondoskodni a nyári hónapokban is a komoly zenét szerető kö-. zönség „szellemi tápláléká­ról” ? Természetesen meg­felelő hely az alapfeltétel: lehetőleg szabad ég alatti esetleg valamilyen nagyabb épület zárt udvarán, ahol a miliő és a akusztikai vi­szonyok is alkalmasak len­nének hangversenyek céljá­ra. (A színpad felállítása és a nézőtér berendezése — véleményem szerint — sok­kal kisebb gond lenne, mint a megfelelő hely ki­jelölése!) Sajnos, a Nagy­templomot — ahogyan ezt ismét tapasztaltuk — nyári estéken az Aranyhcvmok kerthelyiségéből harsogó beat-zene teszi alkalmat­lanná erre. A mostani hangverseny fő erénye a műsor kitűnő felépítése volt: áttekintést adott az orgonairodalom évszázadairól, jólismert, reprezentatív műveket épp­úgy megszólaltatott, mint ritkán hallható, de értékes kompozíciókat. A korai ba­rokk korszakot képviselte a műsor három első szá­ma: Frescobaldi, Zipoli és Bóhm egy-egy, különböző hangvételű műve. Bach: ti -moll concerto-ja (mely Vivaldi egyik versenymű­vének átirata) a nagy né­met muzsikus vonzódását példázza az olasz zene le- vegősebb, érzékibb világá­hoz. Liszt: B—A—C—H han­gokra (tehát Bach nevére) írt prelúdiuma és fúgája a romantikus orgonamuzsika kiemelkedő darabja: hó­dolat a nagy előd szelleme előtt, de teljesen Liszt egyéni nyelvén. A nagysza­bású mű előadása a hang­verseny csúcspontját jelen­tette. Szintén jól hatott a mű­sort bezáró három kis da­rab: Kadosa, Lisznyai, il- leve Hidas műve Ezekben viszont mintha tudatosan fordultak volna szerzőink a múlthoz: a zene a késői romantika hangián szólt, helyenként keleties hatá­sokkal, vagy a gyermekda­lok naiv világát idézve. A művek frissessége azt bi­zonyította, hogy az orgo­na ma is eleven, a zene­szerzői fantáziát megtermé­kenyítő hangszer. Őszintén sajnáltuk, hogy Wem er Mária énekmű­vésznő kénytelen volt re­kedtsége miatt lemondani fellépését. Helyette tanít­ványa, Somos József ugrott be: Stradella, Franck és Gounod egy-egy dalát éne­kelte saját orgonakíséret­tel. Körber Tivadar Tisztavatás, vízi-, légiparádé és tűzijáték augusztus 20-án Ez évben is az alkotmány ünnepén, augusztus 20-án avatják fel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren a katonai főiskolák végzős hallgatóit — jelentették be a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében kedden dél­előtt tartott sajtótájékozta­tón. A tisztavatás után ke­rül sor a hagyományos vízi- és légiparádéra, ame­lyet az MHSZ budapesti vezetősége rendez a Mar- git-híd és a Lánchíd kö­zötti Duna-szakaszon. Közölték a sajtótájékoz­tatón, hogy a fővárosban az alkotmányünnepi gaz­dag eseménysorozat záró­akkordja ezúttal is a ha­gyományos, színpompás gellérthegyi tűzijáték lesz. Befejezés előtt a csatornázás November 30-án átadják az E—5-öst! Olvasóink előtt nem is­meretlen, hogy lapunk ré­szese annak a szocialista szerződésnek, amelyet a KPM Közúti Igazgatóság mint beruházó, az Észak- Bács-Kiskun megyei Víz­mű Vállalat és a KPM Közúti Építő Vállalat mint kivitelező kötött az E—5- ös út Kecskeméten átmenő szakasza átépítésének meg­gyorsítására. Legutóbb — július 3-i számunkban — kétkedésünknek adtunk hangot, ugyanis az akkori helyzet (súlyos viták, a fe­lelősség áthárítása) nem töltött el bennünket túl­zott optimizmussal. Sze­rencsére ezek a viták elcsi­tultak, helyesebben a mun­ka halad, s közben van némi szópárbaj, de ez ép­pen az építkezés gyorsítá­sát szolgálja. Kecskeméten sokan még ma is kételked­nek abban, hogy ezen az útszakaszon ebben az év­ben megindul a közlekedés. Szokásunkhoz híven most is felkerestük a két kivi­telező vállalatot, a beru­házót, elmentünk a hely­színre, s tapasztalatainkat a közvélemény elé tárjuk. Készülhet a városi tanács Benkó Zoltán, a vízmű vállalat igazgatója a kö­vetkezőkről tájékoztatott bennünket: Jelenleg az E—5-ös út mélyvezetésű csatornázásának harmadik üteménél — a Kodály Zol­tán tértől a Budai kapuig terjed ez a szakasz — tar­tanak. Ezt megelőzően el­készült a mélyvezetésű szennyvíz- és csapadékvíz­csatorna, valamint a víz­vezeték. A már említett szakaszon augusztus 30-án befejezik a munkát, sőt Utazási kedvezmény a vadászati világkiállításra Az augusztus 27-től szep­tember 30-ig nyitvatartó vadászati világkiállítás vi­déki látogatói 33 százalé­kos utazási kedvezményt kapnak a MÁV és a GYSEV vonalaira. A ked­vezmény 12 forintos — egyben a kiállítás belépő­jegyéül is szolgáló — uta­zási igazolvány alapján ve­hető igénybe augusztus 26- án 0 órától október 1-én 24 óráig. Az utazási igazolvánnyal és a kiállítási iroda kü'ön igazolványával a belföldi kiállítók is kaphatnak oda­utazásra augusztus 19-én 0 órától, visszautazásra pe­dig október 7-én 24 óráig érvényes 33 százalékos ked­vezményt. Az igazolványt a jegy­I váltáskor, és visszautazás előtt a kiállítás pénztárá­nál le kell bélyegeztetni. A kedvezményes utazásra jo­gosító igazolványokat a vasútállomásokon, a vas­úti megállóhelyeken, s a kiállítási iroda megbízot- tainál lehet vásárolni. A világkiállítás külföldi látogatóinak, kiállítóinak és azok személyzetének — az egységes nemzetközi díj­szabás feltételei alapján — a Svájci Szövetségi Vas­utak, a Bern—Loetscbbrrg —Simplon vasutak, a Jugo­szláv Vasutak Közössége é az NSZK vasútja (DR) 25 százalékos, míg a Török Köztársaság államvasú'ai i 20 százalékos menetdíiked j vezményt adnak. (MTI) ennek felét augusztus 20-a előtt átadják a Közúti Épí­tő Vállalatnak. Miután a korszerűsített útba sok mellékutca torkollik, a ke­resztátkötéseket közösen készítik el az útépítő vál­lalattal. Az E—5-ös út épí­tését nem befolyásolja már a negyedik és az ötödik ütem csatornázási munká­lata, amely a Budai kapu­tól az új benzinkútig ter­jed. Ezen a részen csak csapadékvíz-csatornát ké­szítenek, tehát nem aka­dályozzák a forgalmat. Benkó Zoltán igazgató többek között kijelentette: Tartják az ütemet Elégedettek vagyunk a csatornázás és az útépítés ütemével — kezdte Szilá­gyi Attila, a KPM Köz­úti Igazgatóságának főmér­nöke, amikor az E—5-ös út helyzetéről érdeklőd­tünk. — A Közúti Építő Vállalat a munkaterületet a Vízműtől folyamatosan, olykor 200 méteres szaka­szokban veszi át, ezzel elő­segítve a munka gyors el­végzését. Pillanatnyilag a vállalat az átázott úttükör- ben talajcserét végez, ame­lyet követ a földbeton du­gó elkészítése. Gondunk csak a Vízmű Vállalattal — Ebben az évben, decem­ber 31-ig szeretnék teljes egészében befejezni a Jókai utca vizművesítését — e hosszú utcában szennyvíz­csatorna épül —, lehető­séget teremtve ezzel a vá­rosi tanácsnak, hogy a Jókai utca burkolatának át­építését hamarabb meg­kezdhessék. A városi ta­nácsnak tehát már most felhívjuk a figyelmét ar­ra, hogy amennyiben ter­vek és anyagi eszközök rendelkezésre állnak, már 1972-ben elkezdhető a Jó­kai utca új burkolatának készítése. kapcsolatban van, ugyanis ők nem tömörítenék kellő­képpen. A Közúti Építő Vállalattal elégedettek va­gyunk: jó szervezéssel a kí­vánalmaknak megfelelően haladnak munkájukkal. A KPM Közúti Igazga­tóságának főmérnöke de­rűsen ítéli meg a helyze­tet, ugyanis ezeket mondta: „A beruházó véleménye szerint, amennyiben a Víz­mű Vállalat tartja a ha­táridőket, remény van ar­ra, hogy november 30-ra átadjuk az utat a forgalom számára.” Legkésőbb november végére Benedek Imre, a Közúti Építő Vállalat főmérnöke, aki korábban elzárkózott különböző, az építési szab­ványtól eltérő megoldások elől, ma már másképpen látja a helyzetet: — Az E—5-ös út átme­nő szakaszán kiszorítósdit játszunk. Ahogy a Vízmű Vállalat elkészít egy sza­kaszt, mi azonnal átvesz- szük a területet, ezzel nem­csak őket, de magunkat is a gyorsabb munkára szo­rítjuk. Mi még az első sza­kaszon dolgozunk. Teljesen kihordtuk az úttüköa- szé­lességét, pontosabban 2,5 ezer köbméter földet, s ugyanennyi bányahomokot terítettünk széjjel. A ME- ZÖBER székházáig az út­szegélyt mindkét oldalon leraktuk. Néhány nap múl­va nagy teljesítményű be­tonkeverő gépek állnak munkába, s tíz nap alatt elkészítjük a székházig az út betonalapját. Számítá­saink szerint ezt augusztus 22-ig befejezzük. Ameny- nyiben augusztus 30-ig át­vehetjük a Budai kapuig terjedő útszakaszt, a föld­munkát két hét alatt — számítva a jó időre —, szeptember 15-ig befejez­zük. A betonozáshoz újabb két hét szükséges, s novem­ber közepén elkezdhetjük az úgynevezett feketemun­kát, a bitumen terítését. Vállalatunk jelenleg hitel­ben dolgozik, ugyanis ezért a munkáért csak január­ban, vagy februárban ka­punk pénzt, bár tárgyalá­sok folynak, hogy ebben az évben a KPM rendezze az adósságát. Gémes Gábor Mi Misig a tyajdasáqban? 73 MÁZSA BÚZA EGY HEKTÁRRÓL A szabadkai határban az idén több mint 23 ezer hektáron termeltek búzát. Az aratás idején 320 kom­bájn dolgozott A termés- eredmények most jobbak, mint 1969-ben, a közmon­dásosan is rekordévnek nevezett esztendőben. A búza nedvességtartalma 13 —14 százalék, hektoliter­súlya 78—81 kilogramm. A minőség tehát kitűnő. Egyes parcellákon új re­kordot értek el- A bajmoki Ravnica szövetkezeti kom­binát 6 hektáros minta­parcelláján az átlagos ter­méshozam 73 mázsa fölött volt. Ugyanitt a Libelulla hozama hektáronként 56 mázsa 17 kiló. A csantavé- ri földművesszövetkezet 53 hektáros parcelláján a Li­belulla átlag 70 mázsa 30 kilót termett. SZÍNHÁZ ÉPÜL ÚJVIDÉKEN Másfél évtizedes tervez- getés után megszületett a végleges döntés, hogy fel­építik az új szerb népszín­házát. Novi-Sadon. Ezer­személyes nagyterme lesz és egy 400 személyes kis­terem, továbbá a színház zavartalan munkájához szükséges helyiségek és műhelyek. Az újvidéki dráma-, opera- és balett­együttes új otthona 110 millió dinárba kerül, épí­tését több szakaszban vég­zik. Edward Ravnikar ljubljanai építészprofesszor tervei alapján a tavasszal kezdődik meg a munka, s 1975-ben tartják meg az új színházban az első elő­adást. KIKÖTŐT KAP BECSE Számos tárgyalás előzte meg a határozatot, amely nemrégiben kimondta, hogy kikötőt kap Becse. A fe­lek két megoldásról vitat­koztak, az egyik szerint a Tiszán, a másik szerint pe­dig a csatornán, a nagy gabonasiló közelében kel­lene megépíteni az új te­herkikötőt. Az utóbbi elő­nye, hogy olcsóbb és köze­lebb van a vasúthoz, mű- utakhoz is. Az új kikötő terve elkészült, s valószí­nűleg a jövő év második felében már át is adják rendeltetésének. ÜZEMEL A NAGYOLVASZTÓ A múlt hónap végén üzembe helyezték a sme- derevói kohóműveket. Az új létesítmény felépítésében részt vettek a vajdasági üzemek, valamint számos külföldi — szovjet, cseh­szlovák, lengyel, NDK, ma­gyar, NSZK, belga és an­gol — vállalat is. Az épí­tés 1964-ben kezdődött, s az első szakasz kiépítése 1973-ban zárul. A kohó je­lenleg 720 tonna nyersva­sat dolgoz fel évente és 1700 munkást foglalkoztat. 1975-ben, amikor az építés befejeződik, 1 millió 840 ezer tonna nyersvasat, 2 millió tonna acélt állít elő, meleghengerműve 1 millió 830 ezer, hideghen­germűve pedig 1 millió 400 ezer tonna hengerelt árut termel. A munkáslét­szám ekkorra hatezer fő lesz. KÉT ÜJ ÜT Űj út épül Sztapár és Doroszló között. Július kö­zepén kezdték a kimérést, s azóta hozzáláttak az út alapozásához is. Főleg a hercegszántói át­kelőhelyen közlekedő uta­sok számára örömhír, hogy új aszfaltburkolatot kap a Zomborból Apatinba veze­tő, már igen rossz állapot­ban levő út. Zombor kör­nyékén további korszerű­sítéseket is végeznek még az idén. Az ősszel új fedő­réteget kap a bezdáni út, valamint a Bezdántól a Dunáig terjedő bekötőút. AZ APOLLO ÚJVIDÉKEN Európa legnagyobb uta­zó cirkuszaként hirdette az újvidéki Magyar Szó a budapesti Apollo 71 nevű cirkuszt, amely július má­sodik felében vendégsze­repeit a Vajdaságban. Az újvidéki közönségszerve­zők érdekes reklámötlet­tel is segítették a sikert. ötvenezer röpcédulát szór­tak szét Újvidéken és kör­nyékén. Ezer röpcédulára a cirkusz óriás vízilovának képét nyomtatták. Min­denki, aki ilyet talált, in­gyenesen tekinthette meg a budapesti Apollo 71 mű­sorát. „Sor ozatér ett” a paradicsombetakarító gép A Budapesti Mezőgazda- sági Gépgyár gyártmány­fejlesztési programjában az egyik legfontosabb a szán­tóföldi kertészeti kultúrák betakarításának gépesítése. Európában egyedülálló a Kertészeti Egyetem és a vál­lalat műszaki kollektívája által konstruált uborkabe­takarítógép, amely a ter­ményt indákkal és levelek­kel együtt szedi fel, majd az uborkát külön válogat­ja, s a szárrészt vissza­szórja a földre. Elsősorban a magyar me­zőgazdaságot akarják el­látni megfelelő mennyiségű uborkabetakarítógéppel, de nagy exportra is számíta­nak, ezért a gyár nullszé­ria-vizsgálatra küldött egy- egy mintap41 lányt a Szov­jetunióba, Jugoszláviába, az NDK-ha és Spanyolor­szágba. Idén válik „sorozatéretté” a konzervparadicsom-beta- karítógép, amely az ubor­kaszedőgéphez hasonló el­ven működik. Mivel beta­karítógépeket csak az egy­szerre beérő termés „szüre­telésére” lehet célszerűen felhasználni, több állami gazdasággal megállapodtak együttérő uborka és para­dicsom magjának megho­nosítására. Megkezdik a növényvédő­család sorozatgyártását; ez évben száz, jövőre 300— 500, azután pedig évente kétezer gép készül. Az NDK partnervállalattal kö­zösen gyártott növényvédő­család variálható munka­eszközeivel, kis- és nagy­nyomású berendezéseivel mintegy 100 különböző mű­velet végzésére alkalmas, s a növényvédelem minden munkafolyamatát el tudja látni. (MTI) Kővé vált fák A Karl-Marx-Stadt-i ter­mészetrajzi múzeum egyik nemrég megnyílt osztálya 250 millió éves, kővévált fadarabokat és növényma­radványokat mutatott be a nagyközönségnek. A rendkí­vül érdekes gyűjtemény legtöbb darabja a század­fordulón élt ismert gyűjtő. Johann Traugott Sterzei kollekciójából származik. Néhány megkövesedett fa­törzset, az ősvilág e sok millió éves tanúját, a mú­zeum előtt állították fel

Next

/
Thumbnails
Contents