Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
>PÍÉSSÍp»Í Rékássy Csaba: Népmese. Ze/k Zoltán: r Es ennyi ügy ír verset a költő, mint aki temetőben szélrázta, huhogó fák közt átfut éjidőben s, hogy rettegését űzze: dúdol, vagy fütyörész. Es ennyi az egész. Varga Mihály: Néked Néked jogod van még a kínjaimhoz is. Fájdalmam szemed melegíti. Enyhíti kínom mozdulásod. Börtönbe zárt vágyam okos szavakkal te fékezed. Pedig hogy szállna, szállna! Veled. Emlékeink cipelve. Néked elmondhatom: Sorsom legyőzött: elbírom már minden kegyetlen ütlegét. — A kedvedért. Begazy Csaba: Mint az asszonyok A nyárból már csak a meleget érzem, átformálom a füveket, kezem és arcod nézem a napsütésben. ß Parkokból és terekből összeszedem a szökőkutak összetört vízcseppjeit, átnyújtom a levelek zöldjét, virágot hozok, mielőtt megköszönnéd tavakért futok, felhőt hozok, nevetésedből szövöm a palástod, hogy boldog légy, mint az asszonyok. Villámok ágaskodnak Villámok ágaskodnak a felhőn, tornáznak falevelek, arasznyit nőtt reggeltől a búza, — sajtárba öntik a friss tejet. Apró csöpögéssel gyűl a viz. Tócsák híznak, a por leül. Mákot darál az ifjú asszony, két éve van már egyedül. Nem hasonlít az anyámra. Szőkén áll; néha megremeg. Es úgy csókolok kezet neki, mint hároméves kisgyerek. István kiiál És néhány szó a gyulai példáról A nyugati égbolton már kihunyt az alkonypír. Hirtelen lovasok ügetnek elő a homályból, s fenn, a bástya fokán megszólalnak a fanfárok. A felvonóhídra sebtében sorakozik a várőrség. Lobogó fáklyák fénye táncol a lőrések mögül. Középkori pompával köszönti vendégeit az 500 éves vár, Gyula. kát a pusztulástól. István óriási feladatot teljesített, de nem sikerember volt, reálpolitikus tudott lenni. Különb volt mint a többi, s talán szerencsétlenebb is. Kós drámája nem szeretteti meg velünk Istvánt, de akarva-akaratlan rábír, hogy becsüljük. zen birkákat vagy tíz esz- tendeig, aztán megérzi a rejtett szépségeket. Hinni fog Orbán Istvánnak tökéletes kifejezésmódjában. Milyen nagyszerű fejeket farag. Fontos, mert a fej hordozza a lélek sugarát a szemekben. Örömöm: többször találkoztam már ezzel az emberrel. Legutoljára egy szép tavaszi esten. A levegőben akácillatok. A tücskök húzzák le nem kottázható nótájukat. Pista bácsi e napon is rengeteget dolgozott. A fűrészlapból kivágott kések semmilyen nyéllel nincsenek ellátva. Csak úgy szimplán befogja ezeket a kéz satujába. Jól érzem magam a vén, fa árnyékában. Jól érzem magam, ha beszélgethetek vele. Most, amikor beszélgetek vele, Orbán Pista bátyánk egész nap a puszta földön dolgozgatott, kimeríthetetlen nyugalommal. Faragásait ott láthatjuk majd Baján az augusztusi folklórtalálkozó alka- mából megnyíló kiállításon. A megyeszékhely lakossága után a fesztivál közönsége is megismerkedhet érett művészetével. Bizonyára szeretettel fogadják őt is, szobrait is. Fekete Tiborral, a Kecskeméti Katona József Színház Jászai-díjas művészével, a híres szép gyulai strandon találkoztam. Csokoládébarna. Egy hónapja idejár a strandra minden délután a próbák és az esti előadás között. Törzstagja már a Gyulai Várszínháznak. Évek óta minden nyáron meghívják. — De ez most valami szebb és jobb. mint az eddigiek! — mondja. El ne mulasszam! Egyebekben a dráma meglehetősen vázlatos. Nem is lehet más. A történet Géza fejedelem halálos ágyánál indul, amikor a magyarság hagyományaival ellentétben nem a rangidős törzsfőre. hanem a fiatal Istvánra esik a választás az utódlásban. A mű kerek 40 esztendőt ölel át, egészen István haláláig. Az író csupán arra szorítkozhat, hogy a történések csomópontjait ragadja meg, a döntő fordulatokat, s az indítékokat. Kós modern, filmszerű (ám, ha úgy tetszik: shakespeare-i) vágástechnikával dolgozik. Hiányzik ugyan a drámából a shakespeare-i költői áradás, viszont különös értéke a tiszta, zengő magyar nyelv. Orbán Pista bátyánk Gyula a magyar történelmi dráma egyik számontar- tott otthonává és kísérleti műhelyévé lett az elmúlt nyolc évad során. Az idén Kós Károly István király című drámáját adták elő. A kilencvenedik éve felé járó erdélyi író, Kós Károly, különös sorsú művész. Eredetileg építész. 1907-ben szerzett diplomát a Budapesti Műegyetemen. Már mint egyetemista két diplomát nyert a Magyar Építőművészek Szövetségének pályázatán. 26 éves korában verses elbeszélése jelent meg, amelyet saját linómetszetekkel illusztrált. Neves kutatója a székely népművészetnek, igazgatója lesz az Erdélyi Szépmíves Céhnek, s szerkesztője az Erdélyi Helikonnak. Budai Nagy Antalról írt drámáját bemutatta a Budapesti Nemzeti Színház, a felszabadulás után pedig a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik sikeres műsordarabja volt. Az országépítő című regénye 1934-ben jelent meg Kolozsváron. A regényből írt drámát 1940-ben mutatta be a Nemzeti Színház, s most. amikor a Gyulai Várszínház is műsorára tűzte, Kós Károly újra átdolgozta a művet. ... szebb és jobb, mint az eddigiek! — mondta Fekete Tibor, s a maga szempontjából igaza van. Fekete kitűnően formálta meg Gyula erdőelvi vajda alakját. Szerepe hálás: Gyula nemes jellem és tragikus sorsú nagyúr. Fontos része van István hatalmának megszilárdításában. Később sem önérdek fordítja szembe vele, csupán a vakvéletlen, pontosabban: a társadalmi átalakulások zűrzavara. A vajda távol él az udvartól, nem tudja követni István politikájának esetenként nehezen érthető kanyarulatait. Amikor aztán szembe kerülnek, a szent király irgalmatlan. István nem ismeri a hálát és nem ismeri a könyörületet. Céltudatos. Tekintetét a nagy célra függeszti, amelyet csak ő lát tisztán, s aki útjában áll, érzéketlenül eltiporja. Kós Károly nagy embert állít elénk István alakjában, de nem von a királyi fő köré glóriát. Ilyennek kellett lennie — mondja —, hogy elvégezhesse a munkát, keresztülhajszolja népét egy korszakalkotó átalakuláson, hogy megmentse az Ázsiából jött nomádoHuszonhat éves fővel nézem ezt az embert. Figyelem egyenes tekintetét, faragott beszédét. Azokra áldozza idejét, akiket emlékeiben őriz, szobraiban megörökít. Higyjék el, nem köny- nyű a fafaragás. Én a magam életéből tudom, hogy egy-két szobor elkészítése felére egy napi kapálással. Nem holt anyag a fa. Rései állandóan izegnek-mozognak, még tudományosan is be van bizonyítva. Aki a fa láthatatlan mozgását életre kelti, az művész istenigazában, Nehéz az alkotás 72 éves korban. Erős kezeivel egész nap fogja a baltát, és üti, sebzi az egykor édes gyümölcsöt termő fát. Élnek a szobrai Pista bácsinak, ahogy elnézegetem öccsénél, Laci bá- csiéknál. (A fővárosban lakik évtizedek óta, de haza-hazatér élményei el- apaszthatatlan forrásvidékére, Matkóra, vér- és szívszerinti rokonaihoz.) Ott hevernek az öreg pádon. A petróleumlámpa fénye mosogatja őket. Ültünk és beszélgettünk erről is, arról is. Pista bácsi világlátott ember. Meghurcolta az élgt. Ide- oda dobta, görgette, mint kavicsot a folyóvíz. Kemény kitartóvá edződött. Mint pusztai szálfa, önmagát is kifaragta. De az alkotásai! Bennük van az igazi pásztorfaragás frissessége. Tessék csak megnézni egy Orbán-szobrot, szinte követi a bot hosszúságát, karcsúságát. Fiatal fejjel én is ilyen formákat csináltam. De azóta körülfont a világ sokféle zaja. Ki ezt, ki azt mondott. „Tanulj anatómiát, agyagból lehet mintázni, mérnöki rend szerint kell dolgozni...” Mámég ilyet. Micsoda jó tanácsokat kaptam. Én, aki a birkatrágyát tapostam, én, aki a környék parasztjait figyeltem azért, hogy olyat faraghassak. Hát a figyelem nem az anatómiát tanulta? A képzelet nem gazdagodott formákkal? Ak5 ezt kétségbe vonja, őriz« A Gyulai Várszínház, nyári játékszín lévén, kitűnő erőket vonultathat fel. Az István királyban a népes szereplőgárda majd fele legalábbis Jászai-díjas művész. Igen jó Fekete Tiboron kívül István szerepében Szo- boszlai Sándor és Géza felesége, Sarolt fejedelemasz- szo^y alakítója: Demeter Hedvig, akit a mi közönsé- günn is jól ismer kecskeméti éveiből. Megfigyeltem, hogy fenn a várfalakon naphosszat lobogó zászlókat — éjszakára felcsavarták. Talán, hogy ne tépje őket feleslegesen a szél... Tudomisén. Valószínűleg. Apró észrevétel. De igen-igen jellemző Gyula kis város. Megyeszékhely volt. azután évekig panaszkodtak az itteniek, hogy Békéscsaba elszívja előlük a levegőt. Oda megy a pénz, ott épülnek az új, nagy gyárak, nekik pedig nem jut semmi. Mígnem egyszercsak észrevették, hogy van valami, amiért akkoriban még nem kapkodott senki. A kultúra. S Gyula megrendezte az Erkel Diáknapokat. Azóta is minden évben itt adnak egymásnak találkozót három megye diákjai, közöttük a mieink is. Azután megnyitották a gyulaiak a várat és a fürdőt (szerencséjükre kiderült, hogy meleg gyógyvize is van); múzeumot, kiállítási csarnokot építettek, felkutatták, őrzik, gondozzák a műemlékeiket, s elkezdték a várjátékokat. Ma Gyulára odafigyel az ország..: Kultúrája miatt. Tanulságos példa. Mester László „Á fa kemény és szikár" Pólyák Ferenc
