Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-04 / 182. szám

Mindenkit szívesen látnak Pannónia ‘71 Pannónia 71 néven is­mét megrendezik a szö­vetkezeti szakemberek nemzetközi találkozóját a híres dél-dunántúli fürdő­helyen, Harkányban. Eu­rópában egyedülálló ez a tudományos jellegű ta­nácskozás, érthető tehát, hogy a szocialista , és nem szocialista országokban egyaránt nagy érdeklődés nyilvánul meg iránta. Ed­dig száznál több hazai és külföldi szakember jelen­tette be részvételét. A Pannónia 71 augusztus 15- én kezdődik és két hétig tart. A tanácskozás köz­ponti témája: a szövetke­zeti típusok és ágazatok helyzete, a termelési és értékesítési szövetkezetek együttműködése. A beve­zető eladást dr. Soós Gá­bor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese tartja. A találkozó nyílt lesz, azaz bárki részt vehet az elő­adásokon és a vitákon, nemcsak a Pannónia 71 hivatalos vendégei. Szállodakatalógus Szállodakatalógust jelen­tet meg rövidesen az IBUSZ a HUNGARHO- TELS-szel és a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó­ipari Vállalattal közösen. A nemsokára megjelenő hotelalbum színes képeken mutatja be a nagyobb ha­zai szállodákat, rövidesen ismerteti a hotelek szolgál­tatásait, árait stb. Az új szállodakatalógus angol, francia, német és olasz nyelven 200 000 példányban jelenik meg. A szállodákon kívül az IBUSZ külföldi irodáiban is terjeszteni fog­ják. Vajon kik veszik? Nagy-Britanniában ol­csóbb lett az ártatlanság. A brit kormány úgy határo­zott, hogy az erényövekre nem vet ki forgalmi adót, ami 60 új pennyvel csök­kenti a XIII. századi fran­cia modell alapján készült eszközök árát. Az erény­öv egyébként kevéssé is­mert, de annál fontosabb exportcikke a szigetország­nak. „Jótékonyan hat ki a brit fizetési mérlegre” — mondotta büszkén a gyár­tó cég képviselője. NAPTÁR 1971. augus^fus 4, szerda Névnap: Domonkos Napkelte: 4 óra 25 perc. Napnyugta: 19 óra 15 perc. Holdkelte: 18 óra 02 perc. Holdnyugta: 0 óra 58 perc. A holnapi lapunk tartalmából: Cipügyári beszélgetések II. Elvándorlók \ »-* Átalakul a Homokhátság \ negyedik ötéves terv mezőgazdasági beruházásai a Herényietek földön, levegőben 10. Banditák a gépen t Magazin Melléklet 2300 díszmadár A TIT Csongrád megyei díszmadártenyésztő szakkö­re a szegedi ünnepi hetek alatt első alkalommal ren­dezett az idén nyilvános bemutatót. A bemutatott 2331 díszmadár közül 180- at Jugoszláviából, 170-et Csehszlovákiából, 216-ot az NDK-ból, 130 at pedig Ro­mániából hoztak a tenyész­tők. A madárkákat bíráló zsűri 9 tenyésztőt tüntetett ki a kiállítás igazgatóságá­nak díjaival. A TIT sze­gedi díszmadártenyésztő szakkörének díjait 37-en nyerték eL — Harminc holdon sze­dik a paradicsomot a tom­pái Szabadság Termelőszö­vetkezetben. A becslések szerint elérik a holdankén- ti 200 mázsás átlagot. Az uborka szedése 20 holdon a befejezéshez közeledik, összesen mintegy 800 má­zsát értékesítenek. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTTEK: Golovics Ildi­kó (anyja nieve: Szabó Erzsé­bet), Balogh József (Szántó Rozália), Rácz Imre (Vásár Zsuzsanna), Gál Rita (Füzesi Zsuzsanna), Bán Sándor (Ge­rencsér Margit), Lé bér László (Kovács Veronika), Péli József (Kullai Ilona), Józsa Mihály (Kurucz Mária), Tóth Mária (Döncző Mária), Sípos Erika (Kovács Katalin). Zaboki Zsolt (Bodor Ibolya), Király Valéria (Nagy Valéria), Zöldi Éva (Bolvári Éva), Gyulai Tünde (Pintér Terézia), Molnár Zsolt (Horváth Rozália), Fekete Ani­kó (Kovács Gabriella), Rehó Kinga (Szabó Erzsébet), Spon- ga Edit (Balogh Eszter), Cser­háti Ilona (Nagy Hona), Ko­vács Zoltán (Gyurika Julian­na), Cséplő Géza (Kiss Mária)* Szabó Zoltán (Gazsi Katalin), Csikós József (Olé Mária), Ka­ra László (Andó Erzsébet), Ke­rekes Katalin (Oláh Julianna), Pálfi. Attila (Bóléményi Zsu­zsanna), Végh Erika (Rácz Má­ria), Csikai Andrea (Czibula Margit), Csermák György (Kun Katalin), Kullai Anita (Vörös Veronika), Harkai Erzsébet (Kollár Erzjsébet), Dékány Zol­tán (Megyesi Jolán), Kovács Tibor (Gubányi Klára), Bárány Mária (Pataki Mária), Horváth László (Kun Erzsébet), Kishal­mi László (Tóth Erzsébet), Lu- cza Andrea (Görbe Rozália), Dorogi Éva (Oláh Katalin), Gulyás Tibor (Szabó Mária), Osváth Erzsébet (Varga Erzsé­bet), Szénási Lajos (Kajó Etel­ka) , Füredi János (Szalai Er- • zsebet), Kósa Anita (Nagy Ho­na), Csősz István (Balogh Ka­talin), Tóth János (Nómedi- Varga Irén), Nagy Klára (Bú1- dosó Klára), Majoros Tamás (Gondi Erzsébet), Radics Gyu­la (Bodri Aranka). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Szabados László és Szappanos Veronika, Fekete Ferenc és Bánki Judit, Kurucz Sándor és Péczeli Irén, Mihályi László és Dubicz Irma. Horváth Róbert és Máday Judit, Budai Gábor és Gudricza Erzsébet, Csépai János és Mácsai Hona, Sebők Gyula és Tóth Irén, Örs Ágos­ton és Farkas Hona, Gór Ist­ván és Rezák Katalin, Varga Imre és Wolff Margit, Csikász János és Rácz Erzsébet, Pápai Sándor és Kosik Edit, Szili István és Zsivola Anna, Végh József és Arapyi Margit, Mol­nár József és Kőrös Sára, Bí­ró Béla és Almáisi Mária. Kis István és Szabó Mária. Nádas András és Fehér Margit. MEGHALTAK: Mikó Mihály 65 éves, Csordás Péterné Szabó Rozália 79 éves, Kiss Mihály- né Nagy Margit 64 éves. Erá- musz Róza 87 éves, Babik Fe­renc 78 éves, Farkas László 80 éves, Végh Laiosmé Végh Esz­ter 70 éves, Szabó László 72 éves, Laou Márton 72 éves, Ko- csó György 67 éves. Szabados Józsefné Kramm-er Erzsébet 81 éves, Tatár Pál 78 éves. Ko­vács Ferenc 83 éves. Mellétei- Barna Tiborné Szilber Erzsé­bet 82 éves. Kovács Jánosné Börönte Etelka 63 éves. .Tenei János 58 éves. Hegedűs Béla 71 éves, Somodi Sándor 59 éves. Raffai Károly 57 éves, Békési Józsefné Kun-Szabó Piroska 64 éves, Szabó István 63 éves. — Hatszázezer forint rá­fordítással tatarozzák ezek­ben a hetekben a tisza- kécskei általános iskolákat, ahol többi között kijavít­ják a parkettát, ajtókat, ablakokat cserélnek és új­ra festik a tantermeket. A nyári tatarozást, a nagy­községi tanács költségve­tési üzemének dolgozói végzik. (Kerekes Ferenc leveléből.) — Kétemeletes irodaház építését kezdték meg az el­múlt napokban a balota- szállási Kossuth Termelő- szövetkezetben. A több mint 1 millió 200 ezer fo­rintba kerülő létesítmény­ben — melynek a közös gazdaság építőbrigádja a kivitelezője —, az irodák mellett egy üzemi konyha és 50 személyes ebédlő is helyet kap. DlSZTÁL A VADÁSZATI VILAGKIALLITASRA Mozik műsora Augusztus 4.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4 érakor A KÉTÉLTŰ EMBER háromnegyed 6 és 8 érakor A VERÉB IS MADAR Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ARPÄD fél 4 és 7 órakor RÓMEÓ ÉS JÜLIA Másfél hely árú! Az ésszel hazánkban megnyíló Budapesti Vadászati Világ- kiállítás emblémájával díszített tálakat készít Pázmány József balatonfüredi népi kerámikus. (MTI-foto: Jászai Csaba felvétele. — KS) — Megkezdődött a tuli­pánhagyma-szüret a kis­kunfélegyházi Vörös Októ­ber Termelőszövetkezetben, ahol az idén tavasszal tíz holdról szedték le a körül­belül 1 millió 300 ezer szál­nyi tulipántermést. A vi­rágot a megyei és a fővá­rosi üzletekben értékesítet­te, s a tulipánhagymát is ugyanezen helyeken áru­sítja a közös gazdaság, amely e virágféléből össze­sen több mint 1 millió fo­rint bevételre számít. — Hárman sérültek meg könnyebben a Kecskemét és Lakitelek közötti úton, mert Kovács Zoltán kecs­keméti motoros későn vet­te észre az előtte kiviiá gí- tatlanul kerékpározó Do­monkos Tibor, kecskeméti lakost. A motorkerékpáros, a kerékpáros és a motorke­rékpár utasa a kórházba került. Kovács ellen a rend­őrség eljárást indított. Várható időjárás: Kevés nappali felhőképződés, száraz meleg idő. Mérsé­kelt, változó irányú szél. Várható legalacsonyabb nappali hőmérséklet 30—35 fok közöt. A Balaton vizének hő­mérséklete Siófoknál ked­den 11 órakor 26 fok volt. (MTI) A Kecskeméti Agrometeoro- lógiai Obszervatórium jelenti: augusztus 2-án a középhőmér- sékiet 24,9, (az 50 éves átlag 22,4), a legmagasabb hőmér­séklet 31,6 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma: 11,6. Augusztus 3-án a reggel 7 óra­kor mért hőmérséklet 22,7, dél­után 1 órakor 31,9, a legalacso­nyabb hőmérséklet 18,4 Cel­sius-fok volt. Két Beatles Pakisztánért George Harrison és Ringó Starr, a Beatles-együttes volt tagjai négyéves- szü­net után ismét együtt lép­tek fel. Bob Dylannel együtt jótékonysági koncer­tet adtak a New York-i Madison Square Garden- ben a pakisztáni menekül­tek javára. A hangverseny­nek 25 ezer hallgatója volt, s a bevétel meghaladta a 200 ezer dollárt. — Vadjaink címmel 13 képeslapból álló sorozatot jelentetett meg az elmúlt napokban a Képzőművé­szeti Alap Kiadóvállalat Hazánk mezei és erdei em­lősei, folyóink és tavaink szárnyasai láthatók a ké­peslapokon, amelyek raj­zait Muray Róbert grafi­kusművész készítette. A vadakat természetes kör­nyezetükben ábrázoló öt­nyelvű képeslap nemcsak a gyűjtőknek érték, de az is­kolások és érdeklődők ré­szére is hasznos kiadvány. Haponta egy centiméterrel apad a Balaton A hosszabb ideje tartó kánikula tetemes vízmeny- nyiséggel apasztja a Bala­tont. A szakemberek sze­rint nyáron a napi átla­gos párolgás eléri a 3 mil­lió köbmétert. Hétfőn és kedden a harminc fokot meghaladó hőségben na­ponta több, mint négymillió köbméterrel apadt a Bala­ton vize. A mostanihoz ha­sonló időjárás alkalmával napjában csaknem egy cen­timéterrel csökken a majd­nem hatszáz négyzetkilo­méteres területű tó víz­szintje. A levegőbe szálló hatal­mas víztömeg ellenére nem keletkezik nagyobb zavar a tó vízháztartásában. A csapadék éves átlagban nagyjából kiegyenlíti a pá­rolgás okozta veszteséget. A Zala folyó és a beömlő pa­takok átlagban másodper­cenként 17 köbméter víz­zel táplálják a tavat. — Negyvennyolcezer — polietilén alapany gú — bukósisakot gyártott január óta a Kiskőrösi Vegyes Kis­ipari Termelőszövetkezet. A 9 milliós értéket megha­ladó termék zömét a hazai üzletek részére szállította, kisebb tételben pedig Ju­goszláviába exportálta a ktsz. — Megverte a Sárga Csi­kó étterem egyik dolgozó­ját Űz Sándor bácsalmási gépkocsivezető március 16-án éjjel. Az ittas em­bert ugyanis figyelmeztet­ték, de ő válasz helyett azonnal ütött, s az étterem dolgozójának eltört az áll­csontja. őz Sándort jogerő­sen háromhónapi szigorított börtönre ítélte a bíróság. Részeges apa, zilált családi élet Fiatalkorú lolvaft tartóztattak Se — MA este 7 órai kez­dettel rendezik meg Kis­kunhalason, a tisztiklub dísztermében a megyei fo­gyasztási és értékesítő szö­vetkezetek népi- és tánc­zenekarainak versenyét. A zsűriben neves zenei szak­emberek — többek között Grabócz Miklós, Halko- vics János és Komjáthy György, a rádió szerkesztői — foglalnak helyet. A ve­télkedőt követő műsorban népszerű fővárosi magyar­nóta- és táncdalénekesek lépnek közönség elé. 640 méter magas torony A világ legmagasabb építménye lesz az egyik Varsó melletti faluban épülő új adótorony. A 640 méter magas torony a len­gyel rádió és televízió adá­sait sugározza majd. — Megkezdődött a nyári halászat a kelebiai Rákóczi Csillaga Termelőszövetkezet halastavain. A tervek sze­rint most 100. ősszel pe­dig 1500 mázsa pontyot ad­nak át a Halértékesítő Vál­lalatnak. '—ÜSZŐDÖN elkészült az n , , * .»r új népművelési klub, amit uSlűZÖS 3 HuZId^I! háromszázezer forint költ­séggel építtetett a községi tanács. A létesítmény kivi­telezési munkájában a he­lyi KISZ-esek is rendsze­resen segédkeztek. Az elmúlt év novembe­re óta a megyében csava­rog a 17 éves G. Sándor kecskeméti fiatalember, s nyolc hónap alatt nem kevesebb mint 17 bűncse­lekményt követett el. Mi taszította a bűn útjára? A részeges apa, aki elvált első feleségétől, s egy olyan asszonnyal lépett életközösségre, aki nem tűrte a fiút a lakásban. Ezért G. Sándor különbö­ző helyekre kéredzkedett be, s elmondta, hogy el­hagyott gyermek, szülei ki­dobták a lakásból. A leg­több helyen megesett az emberek szíve rajta, ám két hét múlva, amikor a fiú eltűnt, vették észre, hogy különböző tárgyak és pénz is hiányzik a la­kásból. G. Sándor bűncse­lekményei közül néhány: Cs. Lajos balázspusztai lakostól 2500 forintot lo­pott el, majd két hét múlva visszatért a lakás­ba, felfeszítette a szek­rényt, ahonnan újabb 400 forintot lopott. K. Balázs lajosmizsei lakostól lég­puskát, pokrócot és 40 fo­rintot „hozott” el. M. Mi- hálytól a kerékpárját kér­te kölcsön, majd a Ma­gyar-Szovjet Barátság Tsz-be kerekezett, ahon­nan egy Komár segédmo­toros kerékpárt lopott. Mikor az tönkrement, egy másik hasonló járművet lopott a Széchenyiváros- ból, s a kettőből egyet készített. Ezenkívül 4 ke­rékpár-, rádiólopás terhe­li még a fiatalember lel­kiismeretét. A rendőrség G. Sándort előzetes letartóztatásba helyezte, s ellene lopás el­követése miatt indított el­járást. — Jogtalan behatolással, folytatólagosan elkövetett lopás miatt vonta felelős­ségre a bíróság Mészáros Mihály 21 éves madarasi napszámost. A fiatalember március és április folya­mán négyszer felfeszítette M. A. lakását, s onnan ösz- szesen 3500 forintot vitt el. A bíróság Mészárost jog­erősen nvolchónaoi szigorí­tott börtönre ítélte. Július 20-án délután Horváth János Kecske­mét, Ballószög 95. szám alatti lakos és a fiatalko­rú V. Mátyás kecskeméti lakos Kecskeméten, a Széchenyi körút és a Bu­dai fasor sarkán dolgozó munkásokba kötöttek bele. A részeg fiatalemberek durván szidalmazták a munkájukat végzőket, sőt V. Mátyás ököllel V. Ist­ván arcába sújtott, majd megpróbálta N. Lajost is megütni. Az ott dolgozók végül is megunták a fia­talember garázdálkodását, s el akarták fogni őket, hogy átadják a rendőrök­nek. Horváth Jánost si­került kézrekeríteni, ám V. Mátyás elmenekült az őt üldöző munkások elől. A Munkácsy utcában egy ház tetejére mászott fel, majd a tetőkön végigfu- va a Losonczi utca 7 szá­mú ház udvarán próbált egérutat nyerni. Itt azon­ban egyenesen a rendőrök karjaiba futott. A két ga­rázda fiatalembert a ren­dőrség | előzetes letartóz­tatásba helyezte, s rövi­desen a bíróság előtt fe­lelnek tetteikért. G. G. PETŐFI NÉPE. A Magyar Szocialista Munk»sr>árt Bács-Klskun megye) Bizottsága lapja. — Főszerkesztő: clr. Weither Dániel - K-adie a Bács meevei bankiad- Vállalat — F-! ■ ős Kiadó: dr. Mezei István igazgató. — Szerkesztőség- Kecskemét Városi Tanácsház. — Szerkesztőségi telefonkozoon-• i2-619. 12-516 - Srerkos?-ő ntzonsás 11038 Kiadóhivatal: Kecsk-mét Szabadság tó* Íja. Telelőn: u-709, Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítő' né' — Előfizetési dli- 20.- Ft p .s-a-caiw on valamint álutalással a KEI. 215—96 162 pénzforgalmi Jelzőszámára. — Bács-Kiskun megyéi Nyomda V. Kecskemét. Telefon. 12 213.— Index: 25 065

Next

/
Thumbnails
Contents