Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-29 / 203. szám

MTI. augusztus 89, vasárnap 5. oldal tása további kédések meg­fogalmazására ösztökél. Mert miért nem tilos a 40—50 kilós szalmabálák kézzel, villával való felra­kása a pótkocsira? És ugye­bár a háztáji termények­nek a biciki csomagtartó­ján való hazaszállitgatása is megengedett... Vagy a közösben is helytálló kis­gyermekes fiatalasszonyok­nak szintén nem 'tilos kora reggel a két-három kilomé­terre levő bölcsődébe, óvo­dába loholni... Ha van egyáltalán olyan’ „gyermek- megőrző”, ahol a kicsiket reggel nyolc előtt is haj­landók fogadni. Óh, hiszen lehetne itt meditálni a me­zőgazdaságban dolgozó nők, fiatalok és hajlott korúak fokozott védelméről —, függetlenül a 300 kilós súlyhatártól! ■ ■ ■ ■ A tanácsháza elnöki szo­bájának falán — az egyéb oklevelek, dokumentumok között — a főhelyen dísz­ük a vörös selyemzászló, amelyet a rpúlt évi tele­pülésfejlesztési versenyben, a 2500 lakoson aluli lélek­számú községek kategóriá­jában Dunaszentbenedek — a legjobb eredményt elérve — kiérdemfelt. — Immár másodízben — közli érthető büszkeséggel Gyuricza Imre, aki min­den bizonnyal a megye legifjabb tanácselnökeinek egyike. — Az előző évi verseny során 4 ezres la­kosságszám volt a kategó­ria felső határa, úgy még nehezebb volt „betömi”. Akkor is, most is jó pár, nálunk rangosabb közsé­get sikerült megelőznünk. Megosztott teher Különös, sőt nagyon fur­csa — mezőgazdasági üze­meket érintő — rendelke­zés látott napvilágot nem­régiben. A 21/1971. MÉM sz. utasítás mellékletének 2,34 pontját érdemes szó szerint idézni: „Állatgon­dozói munkakörben — 300 kg-ot meghaladó állatok esetében — nődolgozót, fia­talkorút és nyugdíjkorha­tár feletti férfi dolgozót foglalkoztatni tilos.” önmagában a 300 kilós súlyhatár olcsó humorizá- lásra nyújt alkalmat: a 299 kilós jószágokat a gyen­gébb nembeliek (tizenéve­sek és 65 évesnél idősebb bácsikák) nyugodtan etet- hetik-itathatják, tárgyáz­hatnak alóluk, almozhat­nak alájuk — és a többi —, ám a 300 kilót megha­ladó állatokat nagy ívben el kell kerülniük. Lévén szó bár ugyanazokról az állatokról, ama ősi bioló­giai törvényszerűség jegyé­ben, hogy a tartás követ­keztében a növendékálla­tok súlya gyarapodik. 301 kiló? Nők, ifjak, öregek le­lépni! Jöjjenek a viadorok és a Toldi Miklósok! Fordítsuk komolyra a Szót. Nyilvánvaló, hogy az utasítás a szarvasmarha- és a lógondozásból kívánja „kiszűrni” a felsoroltakat. Talán leginkább a nőket? Ami a lovakat illeti, itt sok mondandónk nincs. A hajdani grófnők szere­pében tetszelgő úrhatnám kisasszonyok, továbbá a cirkuszi amazonok nem arlnyira gondozni, inkább csak megülni szeretik a lo­vat A szarvasmarha-gon­dozás már részletesebb el­mélkedést kíván. Tudvale­vő, hogy a tehenet fejő parasztasszonyt klasszikus festmények, költemények, sőt népdalok örökítették meg. Gyermekkorom élmé­nyeire talán felesleges is hivatkoznom — a tény tú­lontúl közismert; a legtöbb parasztcsaládban az asz- • szonyok „tisztje” volt a te- hénfejés. S ha a szükség úgy hozta — elég gyakran hozta —. az etetés és az itatás is. Hogy a szövetke­zeti életben más a hely­zet? Erről is vannak fo­galmaim. De a valóság té­nyei sem lebecsülendők­egy idei, tehát friss statisz­tika szerint az ország ház­táji gazdaságaiban 521 ezer szarvasmarhát tarta­nak. s ez az országos össz- állománynak a 27 százalé­ka. A háztáji tehenek szá­ma 241 ezer. ■ ■ ■ ■ Kíváncsi volnék, a ren­delet szövegezője, aláírója miként kívánja betartatni a szóbanforgó rendszabályt a háztáji gazdaságok százez­reiben. Miként szervezi meg az ellenőrzést? Vagy amit a közösben megtilt, azt a háztájiban megenge­di? Ez esetben adós ma­rad az elemi következetes­séggel. De menjünk tovább. A szarvasmarhatelepeken szép számmal találunk idős embereket, s asszonyokat is. akik kisüzemi termelési tapasztalatot — és ami ez­zel egyenértékű — gondo­zói ösztönt, érzéket, szere- tetet hoztak magukkal Ezektől az értékektől, adottságoktól milyen meg­gondolásból kívánja meg­fosztani az üzemi állattar­tást az utasítás? S mint hogy korábban a fura tila lom nem létezett, és több mint egy évtizede utána .vagyunk az átszervezésnek, a közös gazdaságokban nem csekély létszámban dolgoznak szakképzettséget szerzett gondozónők is. E nem kevés közköltségen megszerzett szakképzettsé­get is száműzni kellene? És mit kezdjünk a fiatal­korúakkal — akár szak­képzettek, akár szakképzet- lenek? Amikor még manap­ság is örömmel és hozsan­nával kell fogadnunk, ha a fiatalok állatgondozói munkakörbe jelentkeznek. S végül is kik maradná­nak a szarvasmarhatele­peken, ha a gazdaságok ko­molyan vennék az utasí­tást? ■ ■ ■ ■ Természetesen nem szor­galmazom, hogy az egyen­ként nyolc mázsa súlyú, göndörhomlokú tenyészbi­kák gondozását tizenhat­éves hajadonokra bízzák a szövetkezetek. De ilyesmi­re épelméjű brigádvezető aligha ad engedélyt és Uta­sítást. A szóbanforgó uta­sítás tehát — ha látszatra a humanitás jegyében szü­letet); is — valójában álhu­manista. S nemcsak azért, mert ellenkezik az éssze­rűséggel és a valóságos helyzet tényeivel. Hanem főleg azért, mert a nőket, a még munkabíró idős em­bereket és a fiatalokat a kapa mellé, vagy más pri­mitív-manuális, kevesebb érzéket. tudást. emberi helytállást igénylő, s ter­mészetesen kisebb jövede­lemmel is járó munkavég­zéshez rendeli. Ez pedig, nyilván nem kell bizonyí-' tani, egyet jelent a mező- gazdaságból való kitaszítás­sal. A rendelkezés abszurdi­Veránkai képek A festői Veránka-sziget a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság egyik legszebb erdészete. A mintegy 3 ezer holdas re­zervátumot Érsekcsanád- dal szemben öleü körül a Duna és holtágai. A száraz nyáron, a keske­nyebb belső folyók jófor­mán teljesen kiszáradtak. Az itt honos fekete gó­lyák és sirályok búsan röpködnek a száraz med­rek felett. Vadban gazdag ez a vidék — mondja Berek János fővadász, aki mö­gött már 50 éves szolgá­lat áll. 68 éves, de jóval fiatalabbnak látszik. Nem engedik , nyugdíjba, de nincs is szándékában el­menni. — Míg az egész­ségem engedi, nem ha­gyom itt ezt a gyönyörű vidéket — mondja. Együtt járjuk az erdőt, néha szarvascsorda ke­resztezi útunkat. Terep­Ha majd olyan utasítás lát napvilágot, amely nem egy elvonatkoztatott súly­határ szerint szelektál (vagy kontraszelektál), de a közös gazdaságokat min­den módon ösztönzi a leg­korszerűbb, az iparszerű technológia alkalmazására, a higiénikus, a civilizált munkafeltételek megterem­tésére, s általában nem­csak az elviselhető, de a jó közérzetet nyújtó falusi életkörülmények kialakítá­sára — és teszi ezt korra és nemre való tekintet nél­kül —. ott majd aligha sikkad el a valóságos em­beri igények figyelembevé­tele. De addig is, célrave­zetőbb volna nem az állati súlycsoportok szerint, ha­nem az emberi minőség alapján disztingválni. Hatvani Dániel járó kocsink nagyokat zöttyen az erdei utakon. Veránkán már őszt jelez az erdő, megkezdődött a szarvasbőgés, a párkere­sés ideje a vadak vilá­gában. A vadászati világkiál­lítás látogatóinak vidéki programjában szerepel a sziget. Erre az alkalomra mesterséges vadvédelmi dombot létesítettek, melynek palánkja mögül a vendégek megtekinthe­tik a rezervátum gazdag vadállományát. K. S. — Vajon minek köszön­heti ez az 1331 lelkes köz­ség az ismételten jó ered­ményt, a megtisztelő első helyezést? — Döntő mértékben a rendszeresen, szívvel vég­zett társadalmi munkák­nak, amelyek nélkül gyors haladást elérni nem lehet. A terhet is könnyebb ket­tőnek emelni, éppígy a fej­lődést, egy település kor­szerűbbé válását sem lehet csak bizonyos hivataü szer­vektől, felsőbb fórumok­tól remélni. Az összefogás — tradíció A kalocsai járásnak eb­ben a községében hagyo­mánya van már a „közös teherviselésnek”. A parko­sítás, a központ szebbé, csinosabbá tétele volt az első lépés, amelyre a la­kosság szinte egy ember­ként vállalkozott. Ennél még nagyobb jelentőségű tett volt 1969-ben, a tanács és az ÁFÉSZ együttműkö­désével létesített áruház, amelyben a benedakiek téglái ugyancsak benne vannak. Mindennek szere­pe volt a megyei pártbi­zottság és a megyei tanács vándorzászlójának elnyeré­sében. — A községi tanács éven­ként elkészített fejlesztési tervének végrehajtását a magasabb államigazgatási szervek értékelik, pontoz­zák — tájékoztat tovább az elnök. — S nem vitás, hogy a júniusban már má­sodízben kivívott első he­lyezésnél az i-re a pontot a községi törpevízmű tette fel. Amíg a vízmű, megszületett A beszélgetés során mon­datról mondatra bomlik ki a lakosság legfőbb óhajá­nak, a vízmű létrejöttének története. Dunaszentbene­dek egyetlen ártézi kútja a század 30-as éveitől mint­egy 3 és fél évtizeden át szolgálta ki a lakosságot, úgy-ahogy. — Már 1963-ban felme­rült a törpevízmű létesí­tésének a gondolata, de akkor még csak szép álom­nak tűnt. Kicsi a község és nagy összegről, megköze­lítőleg 3 millióról volt szó. Három év múltán egy lé­péssel tovább léptünk: megfúrták az újabb árté­zi kutat, amelyre később a belső vezeték épüli Ez már a fejlődés jele volt, de sokan még mindig nagy távolságból — kerékpárral, télen szánkóval — voltak kénytelenek a vizet hor­dani. Ennek az új kútnak egyébként a mostani káni­kulában is igen jó hasznát látták. Soha nem volt víz­hiány. Négyötöd rész aláír... — Most két éve alakí­tottuk meg a községi víz­műtársulatot. Elnökévé Kun Lászlót, a tsz elnökét választották, s ez záloga volt a közös gazdaság rész­vételének is a munkákban. Közéleti emberről lévén szó, biztosak voltunk ab­ban, hogy jó kezekben van a vízmű sorsa. Már • a kezdet kezdetén a szükséges 51 százalék he­lyett a lakosság 80 száza­léka vállalta, hogy 5 éV alatt családonként 3 ezer forintot fizet, s 2 ezer fo­rintot érő társadalmi ‘mun­kát is végez. Megérte: ma már minden házban ott az éltető víz. — Elmondhatjuk, hogy ezzel a legfóub gondot ve­tettük el — sorolja Gyu­ricza élvtárs. — Hiszen a község villamosítására nincs panasz, a járdásítás is mintegy 50 százalékban megoldott. Terveink, el­képzeléseink szerint a 120 ezerből, amit jutalomként kaptunk, a tervidőszak vé­géig teljesen befejezzük a járdaépítési programot, s teszünk az úthálózat kor­szerűsítése érdekében is, ami már jóval hosszadal­masabb és költségesebb feladat. Tudatformáló beruházás Mondjuk még el, hogy az új vízmű egyúttal az igényeket egészségesen nö­velő, tudatformáló ténye­ző is. Divattá vált, hogy új ház fürdőszoba nélkül nem épül. Márpedig éven­te legalább tíz szép csalá­di fészket hoznak tető alá Benedeken! Persze, a régi épületek tulajdonosai kö­zül is mind többen alakí­tanak ki fürdőszobát. Amíg szó szót követ, lépten nyomon az össze­fogás újabb és újabb szív­melengető tanújeleivel ta­lálkozunk. Mint például a tavaly átalakított fogorvo­si rendelő, amely ez évben már gazdát is kap: három község fogászati gondjain segítő egészségügyi szak­embert. Biztató távlatok Az őzek érdeklődve néznek a jébe fényképezőgép lenesé; Berek János fővadász Valdival, a „hannoveri vér­ebbel”. Ez a vadászkutya sebzett vadak keresésében szerzett már kiváló érdemeket. A fővadásznak 6 vadászkutyája van; négy drótszőrű foxi, a vaddisznók hajtására, egy vizsla és a Valdi. (Tóth Sándor felvételei! , Dolgos, szorgalmas nép a benedeki. Hozzávetőleg fele-fele arányban a közöst gyarapítják, illetve a járási székhelyre, Kalocsára jár­nak dolgozni. Előnyös ez utóbbiak helyzete: közel a város, könnyen elérhető, s így nem kell ingázókká, távoü iparvidékekre járók­ká válniuk. Munka után hozza őket a busz, haza, az otthonba. Ezért nem vál­tozott a lélekszám a hat­vanas népszámlálás óta. — Bármi adódjék is.szá­míthatunk a lakosságra — summázza a fiatal tanács­elnök. — Segít, lelkesen teszi magáévá a saját ér­dekeit szolgáló szándéko­kat, s adja forintjai mellé ereiét, munkáját a község fejlesztéséhez. Jóba Tibor Háromszáz kilós súlyhatár Benedeki szorgalmasok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents