Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-25 / 199. szám

Korszeri, új sporlkomSiináttal gazdagodott megyénk A HVDSZ sportünnepsége avatta az új pályákat Birkózóbajnokság Kanfebértón AMIKOR, vagy négy éve Kiskunmajsán jártunk és a bennünket kalauzoló Hor­váth István rámutatott a község szélétől még eléggé távol eső mocsaras, nádas területre: „Itt építjük fel az új sportpályánkat”, csak a házigazda iránti kötele­ző udvariasság tartott visz- sza attól, hogy hitetlenked­ve csóváljuk a fejünket. Így volt ez, s az is igaz, hogy amikor egy évvel ké­sőbb, 1968 novemberében arra jártunk, már nem mo­solyogtunk, vagy ha igen, akkor inkább csak örö­münkben. Kiskunmajsán akkor már valami elkezdő­dött. Szorgalmas társadal­mi munkások százai nyü­zsögtek. A szovjet katonák sem tétlenkedtek. Az öreg vágóhíd mellett vezető úton az autók hosszú sora dü- börgött. Hordták a földet, homokot, agyagot, s hama­rosan nyomtalanul tűnt el a szúnyogokat termő mo­csár, s helyette már a jö­vendő pálya sarjadó gyep­szőnyegét ápolgatták. Áll­tak már a klubház falai is. — Kétévtizedes mulasz­tást kell pótolnunk — mondta Faludi Sándor, a Gépjavító Vállalat azóta sajnos, elhunyt igazgatója, a sportkör akkori elnöke, s ha ő maga nem is érhet­te meg, a majsaiak állták a szavukat-.-' '-*■ *-* ** ^ - 5 AUGUSZTUS 20-án reg­gel ünnepélyes megnyitás­ra készen állt az új sport­kombinát. Igen, ez a név illeti meg leginkább az új sporttelepet. A korlátokon ugyan még nem száradt meg teljesen a piros festék — erről éppen e sorok író­jának ruhája tudna ékesen beszélni —, s a hatsávos futópálya és a kézilabda- pálya salakja sem olyan sima, mint a Népstadion rekortánja, de a labdarú­gópálya bársonyos gyep­szőnyege már készen várja a csapatokat. No, és a klub­ház, az öltöző? Nálunk ilyen 20 év múlva sem lesz — sóhajtották a kecskemé­ti sportolók. — A kiskunmajsai új sportkombinát, megyénk legkorszerűbb létesítmé­nye. Bár minden nagyköz­ségünkben volna hasonló. Gyulán került megren­dezésre a Magyarország— Románia női és férfi ifjú­sági válogatott atlétikai viadal. A versenyen a vá­logatottban két bajai at­léta is — Cserjés Mária és Kocsis László — képviselte a magyar színeket, akik nemcsak egyéni csúcsok­kal, hanem győzelmekkel örvendeztették meg a szak­vezetést és az atlétikai sportág kedvelőit. 2000 m-es akadályfutás­ban Kocsis László hosszú hajrábap utasította maga mögé ellenfeleit és 5:49,6 mp-es időeredménnyel — több mint 7 mp-cel meg­javítva egyéni csúcsát — biztos győzelmet aratott. Második napon Cserjés Mária, igen jó sorozat köz­ben, végre túlugrotta a sq­Sajnos, egyelőre csak ezzel az eggyel büszkélkedhe­tünk — mondta Borszéki Lajos, a megyei TS elnöke a megnyitó beszédében. Így gondolták ezt a pá­lyaavató tömegverseny, a HVDSZ-üzemek közti sport­ünnepség résztvevői is, akik nem kis örömmel vet­ték birtokba az ideálisan szép környezetben fekvő pompás pályákat Egész na­pon át folyt a vetélkedő a bajai, kalocsai, kecskeméti, kiskunfélegyházi, kiskun- halasi, no és természetesen a vendéglátó kiskunmajsai üzemek között. Atlétikában, kézilabdában, asztalitenisz­ben. sakkban és kispályás labdarúgásban mérték ösz- sze tudásukat az üzemek dolgozót A verseny eredményei: Atlétika: Férfiak: 100 m.: 1. Ma­tyasovszki (Kiskunmajsai Drótfonatgyártó V.) 12,8, 2. Czifrik (Kkmajsa) 13,0, 3. Szója (Kkfházj Ruhaipari), 13.3. 400 m: 1. Kun (Kkmaj­sa) 56,4. 2. Ruskó (Kkmaj­sa) 59,4, 3. Üjvári (Bajai Cement) 1:00,4. 4x100 vál­tó: 1. Kiskunmajsai Drót­fonatgyártó V. 48,8, 2. Ba­jai Cementipari V. 58,0. Súlylökés: 1. Szója (Kkfhá­za), 970. 2. Bóth (Kkmajsa) 920, ítedácK -(Baját Lakbe­rendező) 855. Távolugrás: 1. Matyasovszki (Kkmajsa) 566, 2. Várszegi (Bajai Ce­ment), 509, 3. Czifrik (Kkmajsa) 505. Nők: 100 m: 1. Szigetiné (Kkmajsa), 15,0, 2. Guzsván (Kalocsai Textil), 15,8, 3. Kapocs (Bajai Cement) 16,8. 200 m: 1. Kollár (Kalocsai Textil) 36,0, 2. Újvári (Ba­jai Cement) 36,4, 3. Kapocs (Bajai Cement) 36,8. 4x100 váltó: 1. Bajai Cement 1:03,8, 2. Kiskunmajsa 1:10,2. Súlylökés: 1. Kollár (Kai. Textil) 8,65, 2. Za­varos (Bajai Vegyesip.) 8,35, 3. Kispál (Kkmajsa) 8,30. Távolugrás: 1. Sipőcz (Bajai Cement) 416, 2. Ka- nyó (Kkfházi Ruha) 398, 3. Szigetiné (Kkmajsa) 381. Asztalitenisz Férficsapat: 1. Kalocsai Fém, 2. Kkmajsa, 3. Bajai Cement. Egyéniben: 1. Kár­káig ostromolt bűvös 6 mé­tert és győzelmet aratott. Eredménye: 604 cm. Hat cm-rel javította meg egyé­ni csúcsát, amely egyben kiváló megyei csúcsered­mény is. 3000 m-es sílefutásban Kocsis László a második napon isimét rajthoz állt. A másik magyar váloga­tottal, Szekeressel felvál­tott vezetéssel, jó időbe­osztásokkal rótták a kö­röket és a bajai futó meg­nyomva az utolsó két kört, remek 8:20,8 mp-es idő­eredménnyel győztesen fu­tott át a célon. Időeredmé­nye egyben új megyei csúcs is, amelyet szintén Kocsis tartott 8:26,5 mp-cel. Végeredmény: Magyar­ország—Románia női: 82:52 — férfi: 102:109, páti (Kiskunmajsa), 2. Tö­rök (Kalocsa), 3. Slingár (Baja). Páros: 1. Török— Molnár (Kalocsa), 2. Kár­páti—Kálló (Kiskunmajsa) 3. Schlinger—Dédft (Baja). Női csapat: 1. Bajai Ve­gyesipari V. Egyéni: 1, Szabadosné (Baja), 2. Gyu- rics (Baja). Sakk: Csapat: 1. Kiskunmajsa, 2. Kalocsai Műanyagfeldol­gozó, 3. Kecskeméti Szol­gáltató. Egyéni: 1. Ditelján (Kiskunhalasi Vízmű), 2. Schindler (K. Szolgáltató), 3. Krig (Kalocsai Mű­anyag). Kézilabda: Férfiak: 1. Kkmajsai Drótfonatgyáctó V., 2. Ba­jai Vegyesipari V. Nők: 1. Kiskunmajsai Drótfonatgyártó V., 2. Ba­jai Vegyesipari V. Kispályás labdarúgás: Férfiak: 1. Bajai Vegyes­ipari V., 2. Bajai Cement­ipari V., 3. Kalocsai Fém, 4. Kiskunhalasi Vízmű (16 csapat indult). Nők: 1. Kiskunfélegyházi Ruhaipari V., 2. Kalocsai Textilfeldolgozó V. AZ ÖSSZESÍTETT pont­versenyt és a HVDSZ ván­dorserlegét, valamint a szakmaközi bizottság kü- löndíját a legtöbb első he­lyezésért a Kiskunmajsai Drótfonatgyártó Vállalat nyerte el. 2. a Bajai Ce­mentipari Vállalat, 3. Ba­jai Vegyesipari Vállalat A díjakat Palsovics József, a HVDSZ megyei bizottságá­nak titkára adta át a győz­teseknek. Az egész napos sportün­nepség a Kiskunmajsai Va­sas—Kecskeméti Fémmun­kás megyei labdarúgó-baj­noki mérkőzéssel ért véget, amelyet — mint már azt hétfői számú okban is kö­zöltük — nagy küzdelem­ben a kecskeméti csapat nyert meg. Sz. Z. M A : Tegnap tévesen közöltük az előkészületi mérkőzések idejét. Ezúton is elnézést kérünk a kedves szurkolók­tól és közöljük, hogy a Kecskeméti Dózsa ma, szerdán délután fél 4 órai kezdettel játszik előkészü­leti labdarúgó-mérkőzést a Tatabányai Bányásszal Kecskemétem, a Széktói Stadionban. Kiskunhalason a ME- DOSZ-pályán ugyancsak ma 16.30-kor: Kiskunhalasi MEDQSZ—Dunaújvárosi Kohász előkészületi mérkő­zés. Az első vadászati világ- kiállítás rendezvényei kö­zött nagy szerepet játsza­nak a különböző nemzet­közi lovasverseny ék és be­mutatók. A viadal-soroza­tot augusztus 28-án kez­dődő és szeptember 5-ig tartó baráti hadseregek 2. bajnoksága nyitja meg. Ezt követi a szeptember Az MTS Bács-Kiskun megyei Elnöksége kunfe­hértói edzőtáborában ideá­lis körülmények között ké­szülték fel megyénk serdü­lő birkózód az őszi verse­nyekre. Garaczi Sándor és Kovács Sándor edzők irá­nyítása mellett 38 verseny­zőt avattak a „szakmai titkokba”, amiből a tábo­rozás végén vizsga formá­jában számot adtak. A táborbajnokságot mind­két fogásnemben megren­dezték, s az alábbi ered­mények születtek. Szabadfogásban: 35 kg: 1. Komáromi (KTE), 2. Szilágyi (KTE), 3. Patai A. (Kkfháza). 41 kg: 1. Kanyó (Tkécske), 2. K. Tóth, 3. Vass (mindkettő Kmikl.). 49 kg: 1. Németh (Kmik- lós), 2. Elek (Kkfháza), 3. Konkoly (KTE). 53 kg: 1. Retkes (Kkfháza), 2. Ko­A közelmúltban Karca­gon az ifjúsági serdülő baj­nokságon szerepeltek a Kecskeméti Spartacus asz- taliteniszezői. A serdülő leányok egyéni versenyé­ben Nagy II. Klára bizo­nyult a legjobbnak. Az if­júsági leányok küzdelmé­ből a jugoszláv Palatinsziki került ki győztesen, s így a kecskeméti Pataki Ilona mögötte a második helyen végzett. Vegyespárosban: a Temesvári—Tóth kettős a harmadik helyet szerezte meg. Az összesített pont­versenyben a Kecskeméti Spartacus asztaliteniszezői a vidék legjobbjainak bi­zonyultak, 13 ponttal. * Abonyban az országos ifjúsági és serdülő DC asz­talitenisz csapatversenyé­7—11. közötti nemzetközi ugróverseny, majd a szep­tember 16—19. közötti első hajtó Európa-bajnokság. A sort a szeptember 22—26. közötti lovasiskolai baj­nokság, illetve a szeptem­ber 25—30. közötti magyar bajnokság 3. fordulója zár­ja. (.csis (Baja), 3. Sípos (K- j miklós). 57 kg: 1. Zilahi | (KTE), 2. Konyán (Kkfhá­za). 67 kg: 1. Losonczi (Kmiklós), 2. Joszt, Bol- vári (Baja). Nehézsúly: 1 Kalapács (Kmiklós), 2. Szűcs (KTE), 3. Kollár (Kalocsa). Kötöttfogásban: 35 kg: 1. Komáromi (KTE), 2. Ko­csis (KTE), 3 S. Tóth (KTE). 41 kg: 1. Kanyó (Tkécske), 2. K. Tóth, 3. leányok csapata a 3—4. he­lyet szerezte meg (Nagy II., Bízó II.). Az ifjúsági leá­nyok vetélkedőjében az 5—8. hely jutott a Sparta­cus .asztaliteniszezőinek. (Tóth J., Pataki I.) Az ösz- szesített eredmények alap­ján a Spartacus verseny­zői kapták a serdülőku­pát. A négynapos verseny- sorozat folyamán kiemel­kedő teljesítményt nyújtott a szépen fejlődő Pataki Ilona, aki csak a jugo­szláv ellenfelétől elszenve­dett vereség folytán került a dobogó második fokára. Jó napot fogott ki Nagy II. is. Bízó II., aki 1961-es születésű az előbbiekhez hasonlóan biztató tehetsé­géről tett tanúságot. A ser­dülő fiúk között Kiss Ottó igazolta, hogy nem tehet­ségtelen az asztalitenisz­sportban, s olykor nálánál jobb versenyzőknek is ér­demes odafigyelni játéká­ra. A serdülő korosztályú Kovács Imre is rohamosan fejlődött az utóbbi idő­ben, s minden bizonnyal már a közeljövőben be is fogja bizonyítani, hogy nem volt hiábavaló a vele való foglalkozás. Vass (Kmiklós). 45 kg: 1. Albert (Baja), 2. Baski (Kkfháza). 49 kg: 1. Muhi (Kalocsa), 2. Kocsis (Baja), 3. Elek (Kkfháza), 53 kg: 1. Retkes (Kkfháza), 2. Si­pos (Kmiklós), 3. Vále. 57 kg: 1. Zilahi (KTE), 2. Vá- la (Tkécske), 3. Rácz (Ba­ja). 62 kg: 1. Joszt, 2. Bol- vári (Baja). Nehézsúlyban: 1. Losonczi, 2. Kalapács (Kmiklós), 3. Kollár (Ka­locsa). és a jugoszláviai Bajmok község sportolói. Legutóbb a labdarúgók látogattak el a nagyközségbe, most pe­dig kézilabdázókat üdvö­zölhettek a sportkör veze­tői és a szurkolók. Egy rövid hetet tartóz­kodtak Bácsalmáson a bajmokiak. Az állami gaz­daság vendégei voltak, * közben szoros kapcsolat alakult ki a két kézilabda­csapat között. Barátságos mérkőzések és villámtor­nák követték egymást. Az elsőn a házigazdák mellett a bajmokiak és a Kiskun- halasi Spartacus csapata is részt vett. Ezt a tornát a hazai bácsalmási csapat nyerte, miután mindkét el­lenfelét legyőzte. A vendégek ellátogattak Bajára és Kiskunhalasra is, ahol barátságos mér­kőzéseket játszattak. A második alkalommal rendezett villámtornát a jugoszláv vendégek nyer­ték, nagy fölénnyel. Ezek a találkozók igen jó szol­gálatot tettek a kézilabda népszerűsítésének Bácsal­máson. Minden alkalom­mal nagy közönség előtt játszottak a csapatok és először láttak a községben villanyfényes mérkőzése­ket. Jó gondolat volt e ta­lálkozó létrehozása. Nyer­tek a kézilabdacsapat tág­jai, hiszen jó felkészülést jelentett a bajnokságra. Nyertek a szurkolók, mert jó sportélményben volt ré­szük, de nyertes a kézi­labdasportág is, hiszen bizonyára sok új taggal gyarapodik majd a szak­osztály. Molnár József FOLYTATÓDIK A KECSKEMET VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARUGÖ-BAJNOKSAG I. o. 9. FORDULÓ Eredmények: BRG—Dózsa ö. 0:5, Fémmunkás ö—Konzerv­gyár 0:2 Volán—Petőfi ö. 1:2, Építők—ZIM 0:1, Nyomda—IGV 3:0, MÁV ö—Cipőgyár 1:0, — Aranyhomok—Kárpitosipar 5:0. 1. Dózsa ö. 9 8 1 — 30-3 17 2. Nyomda 9 7 2 — 16-4 16 3. Fémem. ö. 9 5 2 2 9-6 12 4. Építők 9 4 3 2 10-3 11 5. Petői! ö. 9 3 5 1 11-5 11 6. Aranyh. 9 5 1 3 13-9 11 7. ZIM 9 3 2 4 8-11 8 8. Konzerv. 9 3 1 5 7-10 7 9. VoLám ö. 9 3 1 5 10-14 7 10. Kárpitos. 9 3 1 5 11-15 7 u. BRG 9 3 1 5 7-12 7 12 MÁV ö. 9 2 1 6 8-15 5 13. Cipőgyár 9 1 3 5 4-14 5 14. IGV 9 2 7 2-25 2 Kitűnően szerepeltek Lovasversenyek a vadászati világkiállításon Asztalitenisz Pataki Hona A bajmokiak Bácsalmáson Régi kedves hagyomány már, hogy évente találkoz­nak egymással Bácsalmás ben ugyancsak rajtoltak a kecskemétiek. A serdülő fiúk versenyében a kecs­keméti Spartacus együtte­se nyerte a bajnokságot (Kiss, Kovács). A serdülő

Next

/
Thumbnails
Contents