Petőfi Népe, 1971. augusztus (26. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-25 / 199. szám
45 millió forint vasút-korszerűsítésre A MÁV Szegedi Igazgatósága nyerte a vándorzászlót Bensőséges hangulatú ünnepségre került sor tegnap délután Szegeden, a Tisza Szálló koncerttermében abból az alkalomból, hogy a MÁD Igazgatóság első félévi eredményei alapján az igazgatóságok közötti munkaversenyben az első helyezést érte el, s ezzel elnyerte a KPM és a Vasutas Szakszervezet vörös vándorzászlóját. Az egybegyűltek előtt — akik között ott voltak megyénk vasutasainak legjobbjai is, — Kiss Károly, a MÁV Szegedi Igazgatóságának vezetője mondott ünnepi beszédet. Többek között hangsúlyozta, hogy az eredmények elérésében nagy szerepe van a szocialista brigádoknak, amelyek kebelén belül dolgozik az igazgatóság területén szolgálatot teljesítő vasutasok 55 százaléka. A versenyben elért eredményekről szólva Kiss elvtárs elmondta, hogy vasútvonalaikon 16,5 millió személy utazott, és 3,93 millió tonna árut továbbítottak rendeltetési helyére. Népgazdasági szempontból különösen jelentős, hogy 40 százalékünneprontás A kettős ünnepre a vasút, a Volán alaposan felkészült, ugyanis mentesítő .járatokat, különvonatokat indítottak, hogy a látogatók, az utazni vágyók könnyen és gyorsan érjék el úticéljukat. Az ÁFOR- ról ugyanezt állítani a legnagyobb jóindulattal sem lehet, ugyanis az alapos felkészülés helyett — legalábbis Kecskeméten — teljes csődről lehet beszámolni. Augusztus 19-én, tehát az ünnep előtti nap délelőttjén a megyeszékhely három töltőállomásán elfogyott a szuperbenzin. (Ezzel az üzemanyaggal közlekedik a személygépkocsik 60—80 százaléka.) Egyedül a színház melletti töltőállomáson akadt még némi készlet ebből a fajtából, s nem csoda, hogy hosszú sor várakozott a kiszolgálásra ... A közlekedésrendészet nagyon helyesen egy- irányba terelte ezen a helyen a járműforgalmat, ám a vállalati személygépkocsik vezetői, s néhány külföldi — a Behajtani tilos tábla ellenére — a türelmesen várakozók elé kanyarodott, s mert ismerősök, vagy mert külföldiek voltak, soron kívül kiszolgálták őket. Félórás várakozás után elfogyott a türelem, parázs vitára is sor került, amit a kútkezelők derűs mosollyal nyugtáztak, elhárítva magukról a kiszolgálás sorrendjének felborulása miatti felelősséget. Nem akarunk valótlant állítani, de Kecskeméten legalább ezer autós bosz- szankodott amiért az ÁFOR éppen az ünnepre nem gondoskodott megfelelő meny- nviségű 92 oktánszámú üzemanyagról. Vajon mi akadályozhatja, hogy az ÄFOR üzemanyag- töltő kútjainál minden időben megvásárolhassák az autósok saját pénzükért azt az üzemanyagot, amelyre éppen szükségük van? Ez, úgy véljük, nem túlzottan nagy kérés attól a vállalattól, amelynek nemcsak dolgozói, de vezetői is ebből élneka G. G. kai — mintegy 700 ezer tonnával — több építőanyagot továbbítottak mint az elmúlt év azonos időszakában. Fontos gazdasági érdekeket szolgáltak azzal is, hogy a Záhony térségében történő rakodásokhoz biztosítani tudták a Szegedi Igazgatóság területén kiürített fedett vasúti kocsik 25, és a nyitót kocsik 80 százalékát. A szállító partnerek jó együttműködése pedig azt eredményezte, hogy 6 százalékkal csökkent a késetten kirakott vagonok száma. A MÁV Szegedi Igazgatósága első félévi eredményeinek értékét növeli, hogy 400 fővel kisebb létszámmal hajtotta végre feladatait, s az összteljesítményt alapul véve 2,5 százalékkal növelte a munka termelékenységét. Az igazgatóság vezetője a beruházásokról szólva elmondta, hogy vonatkorszerűsítésre 45 millió forintot fordítottak az első félévben, s többek között megtörtént a Kunszentmiklós —Tass, a kiskunhalas— bajai vonalak körzetesítése, a kunfehértói—jánoshalmi vasútvonal felújítása, s az év végéig végrehajthatják a kecskémét— fülöpszállási állomások körzetesítését is. Ezután dr. Mészáros Károly közlekedési és postaügyi miniszterhelyettes, és Szabó Antal a Vasutas Szakszervezet főtitkára átadta a versenyzászlót a MÁV Szegedi Igazgatóság dolgozóinak. N. O. „A fatapétától a vadfogé hálóig“ Könnyűiparunk bemutatója a vadászati világkiállításon Húsz hazai könnyűipari vállalat szerepel a vadászati világkiállításon. A könnyűipar bemutatója áttekintést ad a vadászathoz, halászathoz és a sporthoz kapcsolódó termékekről. A vadászati világkiállításon kedden sajtótájékoztatón mutatták be a könnyűipar kiállítását. A legnagyobb kiállító a Győri Pamutszövő- és Műbőrgyár. Nagy érdeklődésre tarthat számat a valódihoz teljesen hasonló, több színben készülő, mosható műanyag fatapéta. Nemcsak a vadászházak, a hétvégiház-tulaj dánosok számára is újdonság könnyen felszerelhető fürdőszobájuk, amelyet ízléses műcsempe- tapéta egészít ki. Bemutatják a textilipar legújabb sportos őszi—téli ruhaanyagait is. A vadászati kiállítás alatt 11 divatbemutatót rendeznek. A pavilonban információs szolgálat tájékoztatja a látogatókat arról, hogy a kiállított tárgyak hol szerezhetők be. Apróhirdetések Adás-vétel ELADÓ 700-as magánj áró szalagfűrész hosszvágáshoz aJücai- mas. Érdeklődni Kiskunhalas, Bálvány utca 26, Vaskő. 1092 HAz, kétrendbeli laikussal, 800 négyszögöl jó szőlővel, eladó. Villany van. várostól 6 kilométerre, Bailószögi köves úton, templomtól, buszmegállótól, iskolától. köves úttól 5 perc. Érdeklődni: Bárdi Sándor, Kecskemét, Belső-Baitószög 390. 12775 Eredményesen hirdethet lapunkban! HAROMSZÓBAS villa, 800 négyszögöl kerttel eladó. Vétel esetén elfoglalható. Esetleg fe- le is eladó. Kecskemét, Budai út, Csípőr-népbolt mellett, ifj. Kara László. 12787 BONTÁSBÓL két diairab Iker- ablak eladó. Kecskemét, Klapka utca 26. _________________127-84 RS —09-ES traktor eladó, ugyanott 4)07-es Moszkvics. Kiskunhalas, Aradi u. 18. 12859 SZOBA, konyhás főbérleti lakást keresek, költségűn egtérí- téssel. Ajánlatokat kiadóhivatalba kérem „Egyszobás” jel- Igére. 12788 1200 KÖBCENTIS Volkswagen jó állapotban, 60 ezer km-rel sürgősen eladó. Baja, Nádasdy u. 3. (Igaz István)._________ 536 ERŐSÍTŐK és gitárok eladók. Érdeíklődmi szombat, vasárnap, Csikéria, kultúrotthonban. 12698 CSERKESZÖLÖN eladó a fürdőtől 3 percre levő, háromszo- bás lakóház, vállalati üdülőnek is alkalmas. Érdeklődés: Szalay András, Cserkeszőlő. 1405 ELADÓ 180 db anyajuh a szakmáid Reménység Tsz-nél. Ar megegyezés szerint. Érdeklődni a tsz-irodán. Telefon: Keserűtelek 8. 219 Magyar fiatalasszonyt választott főtitkárának az Eszperantó Ifjúsági Szövetség KÉTSZOBÁS szövetkezeti lakást keresek. Egyszobás vágj garzon is érdekel. „Második emeletig” Jeligére ajánlatokat részletes leírással a kiadóba kérek_____________ 1221 BE KÖLTÖZHETŐ lakóház eladó. Kiskunhalason, Kisfaludy utca 105. Érdeklődni Kisfaludy utca 93. ______________________1071 PI ANÍNÓ eladó. Kecskemét, Széchenyiváros X. épület, VT. lépcsőház földszint 90. 12768 Vegyes Az Eszperantó Ifjúsági Világszövetség (TEJO) választmánya a legutóbbi — skóciai Edinburgh-ban tartott — ülésén egy magyar fiatalasszonyt választott a világszövetség főtitkárává: Felsőné dr. Szabó Flóra pécsi eszperantistát. A harminc éves múltra visszatekintő világszövetség történetében először tölti be nő ezt a fontos funkciót, s megtiszteltetés hazánk ifjúsági eszperantó mozgalmára, hogy a választmány tagjai egyhangúlag a magyar jelöltre adták szavazatukat. A 23 éves pécsi jogásznő már korábban is magas tisztségeiket viselt a világszövetségben, így előzőleg — egyetemi hallgatóként — ő volt az eszperantó egyetemi szervezet keleti féltekéjének vezetője. A TEJO-mak jelenleg 27 országban működik tag- szervezete — legutóbb az NDK-t és Japánt vette fel tagjai sorába a világszövetség — s ezeknek irányítása most Pécsről történik. Az Eszperantó Ifjúsági Világszövetség állandó szervezeti központja a hollandiai Rotterdamban van, adminisztrációs központja viszont a mindenkori főtitkár lakóhelye, ez esetben tehát a mecsekaljai város, ahol dr. Szabó Flóra él és dolgozik az égjük ügjrvédi munkaközösségben. Innen intézi levelezését a tagszövetségek vezetőivel és itt fogadja a TE- JQ különböző képviselőit, szerkeszti a világszövetség hivatalos közlönyét, az „Informa Folio”-t. augusztusi szám A betegségek földrajza új tudományág. Sok fontosat elárul az embernek és környezetének egészséget szolgáló vagy éppen betegséget okozó kapcsolatairól. A Delta magazin augusztusi száma ebben a témakörben például a víz összetétele és az érbetegségek, a talaj fémtartalma és a rák közötti ösz- szefüggéseket taglalja. Izgalmas régészeti téma az 5500 éves Tepe Yahya feltárása. Csillagászok és fizikusok firtatják az égbolt színpompájának titkait, s vallatják a tekti- teket. Közli a lap az ultrahangok hatásmechanizmusával kapcsolatos alapvető, molekulárbiológiai kutatások eredményeit is. Ugyancsak nagyobb cikkek foglalkoznak a tengeri méljrmerülés új lehetőségeivel, s az önműködő gyárak kialakulásával. Ezenkívül számos ötlet, találmány, tudományos hír, információ teszi tartalmassá a lapot, amelyet ezúttal is száznál több — javarészt színes —• fénykép gazdagít. IDŐS asszony gondozásáért és eltartásáért házrészt adok. Érdeklődni : Kecskemét, László Károly utca 7. _____________12781 EL CSERÉLNEM budapesti, — vm, Kulich Gyula tér 3. II. 20. kettőszobás, konyhás, fürdőszobás lakásomat, kecskeméti hasonló zöldövezetire, telefon: 333-116, Gy. Német Pálné.___________________________1397 I ELCSERÉLEM Kecskemét, — ' Bajcsy-Zsilinsziky út 2. I. emelet 4. számú, főbérleti KXK-la- kásomat széohenyivárosi kétszobás vagy nagyobbra. Érdeklődni este 6 óra után, helyszínen, Kiss József, vagy Nagykőrösi utca 5. Zöldségboltban Kissné.__________________ 12769 GA RÁZS Kecskemét város központjában kiadó. Érdeklődni Kecskemét, Széchenyi tér 17. Paiss Pálnál, az esti órákban. x KISGYERMEK nappali gondozását vállalom. — Kecskemét, Szegedi Lajos u. 1. ez. Simonná. ________12680 Ke cskeméti Fémipari Szövetkezet alumínium kokilla és homoköntvények gyártását rövid határidőre vállalja AISi 12 ÖSSZETÉTELŰ vagy bármilyen szabvány szerinti minőségű alumíniumból. Megrendeléseket kérjük Szövetkezet, Kecskemét, Szent István város 17. sz. alatti telephelyére megküldeni. Ügyintéző: Bárdfalvi Tamás és Molnár László. Telefon: 11-640. Telexszámunk: 4624. 1392 Halasi apróhirdetések ELADÖ hatéves, gyengefias tehén bikaborjával, tizenhárom- ezerért. Érdeklődni ifj. Balázs József, Szaruk, Vona dűlő 36. Levélre nem válaszolóik. 1674 CSERÉPKALYHA príma állapotban eladó. Kiskunhalas, Bocskai utca 15. 1075 ELADÖ Kiskunhalason, Vadkerti út 42. 6zámú, beköltözhető lakóház, egy hold gyümölcsössel, veteményessel. Érdeklődni a helyszínen. _____1876 EL ADÓ Kiskunhalason, Üj utca 34. alatti beköltözhető, kétszobás lakóház, 187 négyszögöl területtel. Érdeklődni a helyszínem_______________________1079 EL ADÓ Zsana, I. kér. 95. számú beköltözhető tanya, egy kát. hold földdel, kerttel, szőlővel, falutól egy kilométerre. Érdeklődni a helyszínen, — Csongrádi Józsefnél. 1080 WARTBURG de Luxe igényesnek eladó. Megtekinthető naponta 17 órától, Harkaikötöny, fcársiasház. 1061 KERTÉSZMÉRNÖK! végzettséggel és több éves gyakorlattal rendelkező szakember állást keres. Leveleket: „Lakás szükséges” jeligére a kiadóhivatalba kérem. 12856 KIADÓ Zsanapusztán, Nagy Czirok Sándor-féle tanya, egy hold földdel, ugyanott két fejős keoske és lábon álló nyárfák eladók. Érdeklődni özv. Tóth Istvánnénál, II. kér. 29. 1083 PANNÓNIA motorkerékpárt részletre vennék, pontos fizetéssel, lehet oldalkocsis is. Üj sez'Ion, heverő, ágybetét, reka- mdé, árkedvezménnyel kapható: Farkais György kárpitosnál, Kiskunhalas, Alkotmány 18. ____________________________1085 WA RTBURG 1000-es nagykere- kű, műszaki vizsgázott, sürgősen. eladó. Kiskunhalas, Zalka Máté 47. 1086 10 DB birka eladó. Kiskunhalas, Paprika Antal u. 32. Wilhelm Ádám. 1063 2000 CSÜCSTÁVOLSÁGÜ sima- ágyas, igen jó állapotban levő esztergapad eladó, ugyanott 600 köbcentis modem Zündapp oldalkocsis motorkerékpár eladó. Kiskunhalas, Jókai u. 44. Fodor Lajos. HO 6 4 ELADÓ Kiskunhalason, Damjanich u. 6. számú beköltözhető lakóház. 1069 ÜJ típusú Wartburg de Luxe kétéves. 20 000 kilométerrel, kifogástalan állapotban eladó. — Kiskunhalas, KISZ-telep, Kilián u. 7. 1099 A KISKUNHALASI MÁV Horgászegyesület augusztus 29-én, vasárnap horgász versenyt rendez a kunfehértói strandon. — Nevezés ugyanott 7 óraikor. _ 1088 KISKUNHALASON, Bimbó utca ll. számú családi ház eladó. Érdeklődni Sarló utca 1., Peics Antalnál,_________ i087 FE LIBŐL azonnal kiadó 2Í5 hold szántó. Kiskunhalas, Felsőszállás, — Csíkos-tanyával szemben, Papp Jenő, Felsőszál- láis 115.______________________1Q03 SE RTÉSGONDOZÓNAK elmennék tsz-be vagy állami gazdaságba. Dobos Mátyás, Kiskunhalas, Imrehegy, Debeák 20. _____________________________1094 EL ADÓ Kiskunhalason lakóház, Fazekas Gábor utca 43. Érdeklődni a helyszínen. 1095 JÓ állapotban levő, műszaki vizsgázott, fekete oldalkocsis Pannónia eladó. Kiskunhalas, Kisfaludy 3. ____________ \097 45 KERES ZT roz ss z aim a el a d~ó. Bogdán, Kiskunhalas, Szegedi üt 13-___________ 1098 FULLADÁSMENTÉS libatömő kapható. Kárpáti Béla, Kiskunhalasi Eötvös u. 5. 1061 165 NÉGYSZÖGÖLES . telek lebontandó épülettel eladó. Kiskunba! as. Szilády ut.ca 51. 1100 ELADÓ Kisikunh a 1 a son vá r o s központjában, négyszobás lakóház. beköltözhető. Két család részére is alkalmas. Érdeklődni Dékány Árpád utca 9. _______________________no2 EL CSERÉLNÉM Budapest belterületén egy szoba félkomfortos, udvari földszinti, vezetékes gázos, tanácsi főbérletemet, kiskunhalasi egy szoba, tanácsi, komfortos lakásra. — „Budapesti lakáscsere” jeligére a Kiskunhalasi Hirdetőbe, 1103 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kiskunhalas, Kazal utca 12, Szegedi út mellett házaspárnak vagy két fiatalembernek. 1104 KISKUNHALASON félkész társas-lakásépítésből vennék egy lakást. Felső város előnyben. — Leveleket a Kiskunhalasi Hirdetőbe kérem „Azonnal fizetek” jeligére. 1106 ELADÓ Kiskunhalason. Partiszőlők 43. számú, beköltözhető 3 szobás lakóház. 1707 négyszögöl területtel házhelynek is alkalmas. Érdeklődni helyszínen Csőke Istvánnál. 1(989 Bajai apróhirdetések KIS családi ház dladó. Baja. V. loer. 43/b. (Vaskúti úti lakta- nya mögött.) _________________522 KÉ T db használt, jó állapotban levő ablak eladó. Baja, Bem József u. 4/b. _____________521 KÉ T db új, háromszámyas ikerablak eladó. Baja, Szabadság u. 91. szám._____________518 BA JÁN, a Wesselényi úton talált bukósisakot, tulajdonosa 17 óra után, Szabadság út 92. sz. alatt átveheti, (ötvöséiknél.) 530 PIANINÓT vennék vagy bérelnék. „Liszt Ferenc” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 531 FIATAL nő, 9 éves kisfiával, lehetőleg üres albérleti szobát keres. „Ápolónő” jeligére a Bajai Hirdetőbe. 533 MEGVÉTELRE keresek egy szoba, konyha, spejzos lakást Baján. Választ: „Készpénz” Jeligére kérem a Bajai Magyar Hirdetőbe. 534 601-ES Trabant Combi eladó. Baja, Szalvai u. 20. (Puskás Kálmán.) W5 ELADÓ egy db 500 1-es, egy db 300 1-es, egy db 1200 1-es szü- retelőkiád, egy db nagy forrá- zóteknő. Baja, Malom u. 11. 548 NÉGYSZEMÉLYES csónak, 180 cm hosszú eladó. — Fuller György, Baja, Sugovica sor 3. (Szentjén os) __________________547 EL ADÓ Kiskunhalason, Csillag utca 3. számú, beköltözhető lakóház. Érdeklődni a helyszínen. _______________________1032 EGYÉVI időtartamra Kiskunhalason komfortos lakást keresünk. Pamutipar, Kiskunhalas, Körösi út 19.___________1050 EL ADÓ két szoba, komfortos, családi ház, 450 négyszögöl kerttel. Kiskunhalason, a város központjához 1500 méterre. Érdeklődni Csernovits kertészetben (határőrlaktanya mellett). 1072 EGYEDÜLÁLLÓ idősebb férfi, üres albérleti szobát keres. — „Nyugdíjas” jeligére a Bajai Magyar Hirdetőbe. 537 BEKÖLTÖZHETŐEN két csalá- di há'z eladó. Baja, Borz u. 6, és Varga István u. 70. szám alatt. Érdeklődni: Borz u. 6. _______________________________539 NÉ GYÉVES gyakorlattal rendelkező okleveles villamos- mérnök állást keres Baján. — .Helybeli” telidére a Baiai Magvar Hirdetőbe. 537 SKODA S—löo-as személygépkocsi (piros) még garanciális, családi okok miatt, sürgősen ^adó. Baja, Szabadság u. 52. Horváth. 541 KERTES, családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Baia. Szt. László u. 95. a* 515 , Termelőszövetkezetek figyelem! Kis- és nagyteljesítményű, kis helyigényű, olcsó, automatikus takarmánykeverő komplett létesítését rövid határidőre vállaljuk. Működő üzemek megtekinthetők. Részletes felvilágosítást, dokumentációt ad a Dózsa Mg Tsz vezetősége, Városföld. Telefon: Kecskemét 11-023. 1367