Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-07 / 158. szám
1971. Milas 7, sserís ^ A metrónak dolgoznak A nek főváros közlekedésé- tönző tényezőkként jelentkorszerűsítésében a ! keznek. legizgalmasabb és legnagy- j — Mindenekelőtt a gépe- vonalúbb vállalkozás a sítésre helyezünk hangmetró építése. A világszínvonalat képviselő budapesti „mélyvasutat” kelet-nyugati irányban meghosszabbítják, s tavaly hozzákezdtek a másik, észak—déli szakasz megvalósításához súlyt,1 mivel ez a nehéz fizikai munkától való fokozatos megszabadulást hozza magával — említi László Henrik. — A régebbi munkásszállásaink mellett egy 14 emeletes munkásis. A munkához embereket szállodát építettünk a Koad és eszközöket szállít Bács-Kiskun megye is. A metró 1-es számú főépítésvezetőségén például kölcsönösen előnyös kapcsolatot alakítottak ki a Duna menti Harta község vezetőivel. A munkások jelentős része innen toborzó- dott, s állandó utánpótlást ad Akasztó, Bocsa, Csengőd, Kalocsa, Soltszentim- re, Vaskút, Kiskőrös és Császártöltés is- A földalatti építkezés kezd külön szakmunkává válni, s így a vállalatnak különös érdeke fűződik ahhoz, hogy megtartsa azokat a dolgozóit, akik itt próbálják megtalálni a számításukat. László Henrik, a normacsoport vezetője ugyancsak Hartáról származott el, s most ő ad számot arról, milyen szociális intézkedésekkel teszik kényelmesebbé a vidékről ide kerülő munkások életét. Valamiféle önfeledt, „lesz, ami lesz”-kényelemben annál kevésbé élhetnek, mert a vidék iparosítása, az újra és újra teremtődő helybeli foglalkoztatási alkalmak állandó konkurrens és öszcsis utcában — gyorsliftekkel, klubtermekkel, — négyágyas szobákkal. Egy ember elhelyezése itt — a beruházási költséget elosztva — 35—40 ezer forintba került. A családfenntartó munkásaink havonta mindössze 105 forintot fizetnek a bentlakásért. Az utánpótlásról szakmunkásképzéssel gondoskodunk, az átképzős tanfolyamokra járóknak pedig két évig fizetjük az átlagfizetésüket. Mindezeket nem cáfolja meg Czaczarda Ferenc, a huszonegy éves hartai fiú sem, aki lenn vési a betont a Kossuth Lajos téri aknában. A kétéves katonai szolgálatának letöltése után tért vissza a metró építéséhez, s egyelőre nem foglalkozik azzal a gondolattal, hogy munkahelyet változtasson. Segédmunkásként 1600 forintot keresett a leszerelés utáni első hónapokban, s a létfenntartást megkönnyítő szociális juttatásokat is figyelembe véve, elégedett a helyzetével. A vidéki munkahelyek szaporodása ilyen áttételek révén is arra készteti a fővárosi foglalkoztató üzemeket, hogy a jó munkahelyi közérzet megteremtésével törekedjenek az embereik megtartására. A megye részvétele a metró létesítésében az előbbiekkel még egyáltalán nem merül ki. A Gép- és Felvonószerelő Vállalat du- navecsei telepe például tizenegy darab, 5000 kilogrammos teherbírású felvonót gyárt és szállít a földalatti építkezéséhez. A metró vasutasai pedig abban a munkaruhában dolgoznak, amit a bácsalmási ruhaüzem asszonyai varrtak. H. F. Kiskőrösi híradás A második félév küszöbén — Túlteljesítettek az első félévi tervet — Épül a szolgáltatóház és a gépjárműszerviz — A huszadik év terveiről — Szociálisa munkaverseny az OKISZ- kongresszus tiszteletére 6 hónap = 7 millió nyereség három hónapjában csak 33 milliót teljesíteni. A második negyedév már sokkal jobban sikerült, időarányoA Kiskőrösi Vegyes és Építőipari Ktsz megyénk legnagyobb hasonló kollektívája. Nap mint nap 1400 férfinak és nőnek, kiskőrösieknek és környékbelieknek ad munkát, tisztességes keresetet biztosítva részükre. Az idén ez a szövetkezet is, sok társával együtt a fennállása huszadik évfordulójának megünneplésére készül. Hogyan? — Munkával, még jobb eredményekkel — mondja Gárdonyi Hermann a szövetkezet elnöke. — Az első negyedévet — mint korábban sok más évben is — az idén is anyagellátási zavarokkal kezdtük. A 155 milliós éves tervünkből nem is tudtunk az év első Tanácskozásról jöttéi Tallózás egy küldött jegyzeteiben Az érkező mindig érdekes ember, mindig akad mesélni való ja. Molnár Józsefnek, a Kalocsai Műanyag- és Gumifeldolgozó Vállalat üzemvezetőjének a terneliszövelkezetekbea HADD IDÉZZEK néhány mondatot az egyik termelőszövetkezet ellenőrző bizottsági elnökének közgyűlési felszólalásából: „Az sem volt jó dolog, amikor szövetkezetünkbe naponta érkeztek az ellenőrök, a revizorok a minisztériumból, a megyétől, a járási, a községi tanácstól. Ez a sokféle ellenőrzés bizonytalanná tett bennünket, sértette gazdaönérzetünket. De az sem okoz nagyobb biztonságot, amit ma az ellenőrzésben tapasztalunk. Én, mint az ellenőrző bizottság elnöke, elismerem, hogy a mulasztások, a közös tulajdon elleni vétségek többségét elkerülhettük volna, ha nem hanyagoljuk el az ellenőrzést és a felelősségre vonást” A termelőszövetkezet a tagságé. Egy-egy közösség önállóan, a maga felelősségére gazdálkodik. A tsz- szövetségek revizori csoportjain kívül elsősorban a szövetkezeti ellenőrző bizottságokra vár a feladat, hogy a tagság szemeként tevékenykedjenek. Ott legyenek mindenütt, ahol mulasztás, visszaélés tapasztalható, és ne a megalkuvás, hanem a felelősség- teljes szigor jellemezze munkájukat. A legtöbb tsz- ben már élnek is a szigor és a felelősségre vonás eszközével. Nem tűrik a lazaságot, a lógást, a rossz munkát, megbüntetik a közös vagyon dézsmálóit. A jól működő ellenőrző bizottságok munkájára azonban mégsem az ítéletek Igazságos volta a legiel- lemzőbb. Inkább az előrelátás. A bajok megelőzésére való törekvés. Az a szándék, hogy idejében beavatkozzanak, s a bajok megelőzésével elkerüljék az ítélkezést. Így ellenőrizni természetesen csak ott lehet, ahol rend van, ahol minden ember előtt világos a feladata, s meghatározott a hatásköre és a felelőssége. Ahol mindenki tudja, hogy egy-egy tábláért, egy-egy istálló jószágaiért, a közös vagyon egy meghatározott darabjáért ki a felelős. Kinek kell a hátát tartania az értékek pusztulása, károsodása esetén. De még az ilyen meghatározott rendben, áttekinthető szervezettségben is nehéz és felelősségteljes feladat az ellenőrző bizottság munkája. Hiszen az ellenőrzésnek, a felelősségre vonásnak csak akkor van erkölcsi alapja és megfelelő hatása, ha a szigor mindenkire egyformán vonatkozik. Ha az elnök vagy a főkönyvelő mulasztását, helytelen magatartását épp oly nyíltan és határozottan fedi fel az ellenőrzés, mint a rakodóét vagy a gyalogmunkásét. S HA VISZONT ____________________ azt m ondtuk, hogy a tsz a tagságé, a tagság a gazda, akkor nyilvánvaló, hogy az ellenőrzés nem csupán a néhány tagú ellenőrző bizottság joga, hanem az egész közösségé. S nemcsak jog, hanem kötelesség is. A szocialista közösségben elemi kötelessége mindenkinek önmagát és társait tárgyilagosan ellenőrizni. Elnézés, részrehajlás nélkül. Hogy a közös valóban közös lehessen és mindenki úgy részeljen a javakból, s a megbecsülésből, ahogyan megérdemli. Kékesdi Gyula számonkérő hangsúllyal szegezték kérdéseiket a kollégái, hisz nem kedvtelésből utazott, hanem küldetésben járt. Kilenc társával együtt képviselte megyénket a fiatal műszakiak és közgazdászok első országos konferenciáján. Most együtt lapozgatjuk a két nap alatt teleírt jegyzettömböt. — Legtöbben a fiatalokra bízott feladatokkal, a továbbképzési lehetőségekkel kapcsolatban mondták el észrevételeiket — emlékezik vissza Molnár József. — Nagyon sokan tették szóvá, hogy a főiskolákon, egyetemeken behatóbban kellene oktatni a vezetéssel kapcsolatos ismereteket: a munkaszervezést, pszichológiát. Csupán a műszaki tudás kevésnek bizonyul a vezetéssel együtt járó tennivalók elvégzéséhez. A szellemi munka növekvő részaránya és a gyorsuló fejlődés jegyében sürgették a köny- nyűiparban dolgozók az iskola utáni továbbképzés színvonalának emelését. Ez a műanyag-feldolgozó iparra is vonatkozik. Igaz, itt az intézményes oktatás csak most bocsátja szárnyra a második generációt. A fiatal szakemberek képzettségét vizsgálva megállapítható, hogy viszonylag kevesen beszélnek idegen nyelvet. A hozzászólók kifogásolták — és ebben egyetértek velük —, hogy a műszaki iskolákban a nyelvoktatásra nem fordítanak elegendő gondot. A rutinhónapképességeiket, és munkát végeznek szám. Egybehangzó a vélemény, hogy a kezdő szakemberek ambícióit és a vállalati igényeket közelebb hozhatja egymáshoz a Fiatal Műszakiak és Közgazdászok Tanácsa. Ez módot nyújt arra, hogy az üzemi feladatok felett védnökséget vállalva, azokat saját elképzeléseik szerint oldják meg. Az FMKT- n keresztül be lehetne vonni a fiatalokat a fejlesztési tervek, beruházások megvitatásába is. Sokan panaszolták, hogy a népgazdasági tervet jobban ismerik, mint saját vállalatukét. — Mit tartogat a készülő ifjúsági törvény a szó- banforgó réteg számára? — Sajnos, csak részleteket ismertettek a tervezetből, amit elmondtak, az elsősorban az életkörülményekre adhat orvoslást. Nekem nagyon tetszett az egyik felszólaló ötlete, hogy a fiatal szakemberek kapjanak induló tőkét, amit keresetük emelkedésével fizetnének vissza. Nos, az ifjúsági törvényben terveznek valami hasonlót, családalapítási segély formájában. Örömhír, hogy megszűnik a sokak által kifogásolt időhöz kötött gyakornoki bér. A vállalatok a jövőben a végzett munkának megfelelően 6 hónap letelte előtt is emelhetik a fizetést. — Es mi az, ami véleményed szerint kimaradt? — Szót kellett volna ejteni a társadalmi ösztönsan bőven túlteljesítettük a hat hónap alatt elért 82 millióval az éves tervet. Ez már biztos adat, annak ellenére, hogy most még nincs kész a féléves mérlegünk. Már azt is tudjuk, hogy a nyereségünk eléri a 6—7 millió forintot az év első hat hónapjának munkája után. Két ajándék születésnapra A huszadik születésnapi ünnepségeket majd augusztusban szeretnénk megtartani, akkor, amikor az idei év két nagy eredményére is „pontot” tehetünk. Mindkettő nemcsak a mi fejlődésünket jelenti, hanem hozzájárul Kiskőrös városiasodásához is. Nagyon fontos feladatunk a lakosság javítószolgáltató igényeinek a kielégítése. Ebben is jelentősei lépünk előre, ha teljesen elkészül a község központjában a szolgálla- tóház. Az egyemeletes, 43 méter hosszú épület 4,5 millió forintért épül. Helyet kap benne és két műszakban szolgálja ki a vendégeket 20—22 női és férfifodrász és kozmetikus, a tizenöt szakembert foglalkoztató elektromos részleg — háztartási kisgépek, tv-k, rádiók javítói —, akikhez a járásból két gépkocsi hordja majd menetrend szerint a hibás, illetve javítani való gépeket. A rendelt- és egyenruha, valamint női szalonban is dolgoznak majd hatan és az órásunk is a lakosság rendelkezésére áll. A másik nagy születésnapi ajándék a gépjárműszerviz. Járásunkban, a számítások szerint jelenleg mintegy 1700 személygépkocsi van, de számuk nap mint nap emelkedik. A tulajdonosok garanciális szervizre és javítani most csak harminc kilométeren túli műhelybe tudnak járni, Kalocsára, Kecskemétre. A mi 9 millió forintos beruházásunk megvalósítása után 20 szakember várja majd a gépkocsikat, elvégzik a garanciális szerviz mellett az egyéb javításokat is. A tervek szerint naponta 25—30 gépkocsi fordul meg majd az állomásunkon. E két nagy beruházáshoz természetesen mind az OKISZ-tól, mind a megyei tanácstól jelentős segítséget kaptunk, de sajnos, ez még nem elég. Fejlesztési alapunk 1975-ig le van már kötve, s bizony jelenleg gondot jelent, hogyan teremtjük elő a szükséges 2 milliót — ami hiányzik, ígéretet már kaptunk szóbeli tárgyalásokon, szeretnénk, ha az illetékesek a valóságban is segítenének a szerviz berendezésében. Új részlegek, szolgáltatások műanyagiparban például az j díjasokról. Ök hátrányos anyagok és a gépek java része importból származik. A gyártó országok nyelvének ismerete megkönnyítené az eligazodást a prospektusokban, gyorsabban lehetne üzembe helyezni a behozott gépeket. — Mennyit ér a friss diploma az üzemekben? — A résztvevők által elmondottak két végletes vállalati szemléletet tükröznek a fiatal szakemberekkel kapcsolatban. Vagy azonnal túl nagy — erejüket meghaladó — feladatokkal bízzák meg őket a szükséges támogatás nélkül —, vagy lebecsülik helyzetben vannak, mert szerződés köti őket a vállalathoz, míg másokat — általában a kívülről jöttékét — fizetésemeléssel tart meg az üzem. Ezt szóvátet- ték a kalocsai megbeszélésen is. Természetesen más problémákkal együtt nyilván javul ezen a területen is a helyzet. Mindenesetre nagyon örülök, hogy eljutottam a fiatalok parlamentjébe. A tanácskozásra nemcsak az ajándéknotesz emlékeztet majd, haA terveink? Tovább haladni a megkezdett úton. Mindent elkövetni a lehetőségeinkhez mérten a lakosság igényeinek kielégítéséért. Nagyon fontos nálunk az árutermelés, de a lakosság szükségleteiről sem feledkezünk el. Tavaly például bevezettük a lakáskarbantartást. Külön részleget hoztunk létre, villanyszerelő, festő és egyéb szakember vállalja szinte egyik óráról a másikra a helyszínen, a lakásokban előforduló apróbb hibák javítását. A községbeliek kezdik megismerni és megszeretni szakembereink gyors és olcsó munkáját, ami sok bosszúságtól menti meg őket. Ilyen űí részlegünk az olajkályha- javító is. Talán meg sem lehetne számolni, hány lakásban tértek át a korszerű és tiszta olajfűtésre, s ha elromlott a kályha — részlegünk fennállása előtt — nagy gondot jelentett a javítás. Az idén újabb nagy szolgáltató részleg megvalósítását kezdjük meg. Két szakaszban — összesen ötmillió forintos beruházással — létrehozzuk a vegytisztító és mosodarészleget. A jövő év második felében már remélhetőleg működni fog a járási hivatal által rendelkezésünkre bocsátott épületben egy vegytisztítógép és egy ön- kiszolgáló mosoda, ahol három gépet vehetnek igénybe a háziasszonyok. A második szakaszban közületi megrendelések teljesítésére is képes nagyobb mosodát rendezünk be két, nagyobb teljesítményű géppel. A verseny előre lendít Bízunk abban — mondotta befejezésül a ktsz elnöke —, hogy célkitűzéseink megvalósításához további támogatást is kapunk a megyei tanácstól és felsőbb szervektől. Mert a szövetkezetünk dolgozói szívvel-lélekkel részt vesznek a célkitűzések megvalósításában. Ezt bizonyítja a X. kongresszus tiszteletére szervezett széles körű munkaverseny, illetve szocialista brigádmozgalom. Jelenleg 29 kollektíva 272 tagja vesz részt a mozgalomban. közülük 13 brigád már egvszer vagy többször el is nyerte a megtisztelő versenyzünk. Azt talán mondani sem kell, hogy ez a nemes vetélkedő menynyit lendít közös ügyünkön . -.. Opauszky László nem azok a hasznosítható j címet. Most Anpen az javaslatok, amelyeket fel- OKISZ októbe-i kongro^ jegyeztem benne. szusa és a mi húszam Pulai Miklós I születésnapunk tiszteleté: i Eladó Warszawa PICK-UP 0,5 tonnás, vegyes használatú gépkocsi Érdeklődni; Elektro- metál Kereskedelmi Vállalat, Kecskemét, Halasi út 12. Csontos Gábornál. 3737