Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-04 / 156. szám

1971. július 4, vasárnap

5. oldal

Kispolgáiiság

JOGTALAN előnyöket azok élveznek, akik a közösség éi'dekeinek rovására jutnak ezekhez az előnyökhöz. Így azok az egyének vagy csoportok, akik és amelyek munka nélkül, nyerészkedéssel, fondorlatos ügyeskedéssel, harácso- lással érnek el aránytalanul nagy jövedelmeket. De így azok is, alak beosztásukkal, hatalmukkal visszaélve várnak el, követelnek vagy fogadnak el érdemen felüli kedvezményeket.

Hatalom, funkció. A X. pártkongresz- szuson rendkívül mélyen és sokoldalúan elemezte ezt a kérdést. Szó volt többek közt olyan vezetőkről, akik „3 legkisebb hatalomtól is megmámorosod- nak, elvesztik a realitások iránti érzéküket, a rájuk bízott ügyet is, és önmagukat is tönkreteszik”.

Miben szokott mutatkozni ez az ön- megittasodás, arány tévesztés? Igen sokszor csak amolyan kis szívességek, apró előnyök „magától értetődő” igénybevételében. Mondjuk, hogy egy megyei embernek felajánlják odalent a „területen” : — Ne legyen gondja sertéshús beszerzésére; hizlalnak ők neki a té- eszben kettőt is. Önköltségi áron. Ügy fizeti ki, ahogy akarja, egyszerre vagy több részletben S hogy ne vonakodjon sokáig, „megerősítik”: így csinálják ezt a járástól X, Y, Z-nek, s a megyétől sem ő az egyedüli

Tehát így is kezdődhet Hogy mi van ebben törvénytelen, közösségellenes? Mikor tisztességesen kifizetik, amit kérnek? Mikor ez igazán szóra sem érdemes kedvezmény olyan elfoglalt kádernak, mint N. Aztán X. Y. Z.... Akiknek — ugyanilyen „eszmei” alapon — legközelebb már a legfinomabb palackozott italokat nyomták a kocsijuk „derekába”. „Ilyenhez úgyse jutna a boltokban” — emelték a „dotáció” jelentőségét. (Mondani se kell, hányféle módja volt aztán a viszonzásnak!)

Márpedig egy vezetőnek úgy kell hatalmára tekintenie, mint a gyógyszerre, amelynek túlzott használata pusztító méregként hat. — Ez is elhangzott _a X. pártkongresszuson. Aki ezt szem elől téveszti, védtelen lesz a beosztással, hatalommal együttjjáró mellékhatásokkal. veszélyekkel szemben. Belemegy abba — vagy kéri — például, hogy lakását a készséges Illetékes luxuskivitelben átalakítsa. Holott amúgy is szép, modern otthon volt, s az indokolatlanul erre fordított nagy pénzből tucatnyi, veszélyesen omlatag állami lakást lehetett volna megreparálni... A másiknak gáz- vezetést intéznek el olyan pénzből, amit ugyancsak rendkívül elhanyagolt lakások lakhatóvá tételére szabadna felhasználni ... A harmadiknak garázs ... ■— De minek is folytatni.

AKI PEDIG az első jogtalan előnyt

ajándékozza, igyekszik minél több szívességtétellel lefedezni magát. Mikor már sok „valaki” vált lekötelezettjévé, cinikus nyugalommal vetemedik saját érdekét szolgáló visszaélésekre. És amikor kerül valaki, aki aggodalmaskodva enged rábeszélésének, ő kihúzza az asztalfiókot és magabiztosan mosolyog dokumentumaira: „Nézd öregem —írás van róla, kik mit kértek tőlem; mit adtam nekik. Lehet nekem bajom?”

Majd ő is rákezdi a maga torz ideológiáját. Hogy akiknek kedvezményekkel szolgált, kisebb vagy magasabb posztokon üljenek bár, végső soron a mun- káshatalmat képviselik, ö is vezető, nyilván ő is, hiszen származása, mozgalmi múltja ... Restelkedve lehet leírni ezeket a kificamodott nézeteket, amelyek már azt fejezik ki, hogy a kis- polgáriságba nyakig t belesüppedt ilyen felelős émberek észre sem veszik; a munkáshatalmat .saját hatalmukkal tévesztik össze. Hogy erre hivatkozva járnak el, intézkednek saját érdekükben. A közösség érdekeinek rovására. A közösség ellenére, amelyet — bevallják, nem vallják — úgy lebecsülnek, hogy szinte nem is izgatja őket túlságosan: mindezt saját szemükkel látják, megbeszélik egymásközt és — jól teszik — továbbadják az emberek.

Majd a kishitűek, félénkek — mert már talán megjárták régebben — legyintenek: „Ki mer itt szólni? Darázsfészek ez. Ne szólj szám... ” és hasonló kivénhedt álbölcsességekkel visszakoznak. Szerencsére ők is egyre kevesebben lesznek. De egyre többen és szocialista mivoltuk tudatában kérdeznek, jeleznek, tesznek szóvá efajta visszásságokat, hogy „tudjon róla a párt”.

A KÖZVÉLEMÉNY egészséges. Miként dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára is kifejtette a Nép- szabadság múlt vasárnapi számában publikált vezércikkében, megyénkben is — együtt az ország népével — nagy várakozással figyeli a X. kongresszus határozatainak végrehajtását. Bácsban is mind elevenebb a társadalmi felelősség- tudat a jó párthatározatok, tanácsi döntések nyomán. Élénk figyelemmel kísérik az állampolgárok társadalmi-gazdasági haladásunk eredményeit, s ezek közé méltán és rendkívül nagy megnyugvással, bizakodással sorolják azokat az intézkedéseket, amelyekkel elsősorban a megyei pártszerv vet véget szabálytalanságok, viselkedések elkövetésének, köztük jogtalan előnyök követelésének, vagy elfogadásának Látja, tapasztalja a közvélemény, hogy csak egyetlen érdemtelen előny is körkörösen tovaterjedve szüli az újabb visszaéléseket, korrumpálva azokat is. akiktől a legtávolabb állott ilyen szándék.

EKETT ARRA a közvélemény, hogy azoKDan a jelenségekben, amelyek következetes leleplezését a megyei pártsajtó — a megyei pártszerv határozott szorgalmazására — a közelmúltban elkezdte —, ne olyan magatartásnormákat lásson, amelyekhez jelenlegi helyzetünk teremtett volna társadalmi táptalajt. Ellenkezőleg. Éppen az a következetesség, amellyel — és rajtunk is áll, hogy milyen bátran és eréllyel — küzdünk a régi világ erkölcsi, felfogásbeli maradványai ellen — bizonyítja: nem akarunk a kispolgáriság társadalmi bázisa lenni. Tudjuk, a kispolgári nézetek, életérzés, magatartás — két- lelkűség az érzelemvilágban, kétarcúság a gondolkodásmódban —, még sokak begyökerezett szokásaiban lappanganak. Esetenként, egyénenként nem is kell sok, hogy feltörjenek, kárt okozzanak, mérgezzenek, rontsák maguk körül — s végeredményben itt köztünk — a légkört. Persze, ha engedjük. Tóth István

„Bútorozott szobákat keresőnk”

A Katona józsef Színház Baján

A városon átutazóban egy nagy megállítótáblát pillantottam meg a művelődési ház bejáratánál. Erről tudtam meg, hogy a színház Bajára érkezett. Érdekes módon nem a műsorról tudósított. Íme a szövege: „Bútorozott szobákat keresünk színházunk dolgozói részére. A címeket kérjük a színház szervezőirodájába» leadni.”

Elgondolkoztam a felhíváson. Valóban nem lehet könnyű dolga annak, aki egy egész színtársulatot akar elszállásolni egy városban. A legközelebbi bajai utam alkalmával ezért kerestem fel Csapiár Vilmos szervezőtitkárt, a Kecskeméti Katona József Színház áttelepülésének egyik „fővezérét”, és tőle érdeklődtem a bajai honfoglalás nehézségeiről.

A művelődési központ az utcára nyíló kis helyiségében akadtam rá irodájára.

— Csaknem kilencven ember elszállásolását kellett megoldanunk, ennyien érkeztünk Bajára — mondotta a plakátkötegekkel, irományokkal telezsúfolt asztala mögött Csapiár Vilmos. — A prózai, a zenés társulat, a zenekar és a műszaki személyzet egyaránt átköltözött — így érthető, hogy igénybe kellett vennünk a város csaknem valamennyi kibérelhető szobáját. Mind a színészek. mind a kisegítő személyzet tagjai maguk intézték ugyan a szálláshelyek felkutatását — ennek ellenére központilag is igyekeztünk segíteni gondjaikon. Márpedig gond, az akad elég. Az érvényben

letek okozzák. Kecskeméten megszokott dolog a zsinórpadlás, ahová sok díszletelemet egyszérűen kötélen felhúznak és természetes a mély színpadtér is, ahol jól előkészíthetik a következő jeleneteknél használatos kellékeket. A bajai „színházban” azonban sem díszletraktár, se technikai felszerelés nincsen. A felvonások közötti szünetek igencsak elhúzódnak, mert a váltakozó színpadképek esetében előbb minden darabot egy kis szűk ajtón ki kell hordani és az új színpadi tárgya-* * kát csak ezután lehet behozni és elrendezni. -Egy- egy előadás ezért nyúlik bele a késő éjszakába.

Hiányoznak a szükséges öltözők, irodák; egyszóval a művészi munkát előselevő rendeletek értelmében I ^c>„ igen sok tárgyi félté a színház 240 és 360 forint | ^Irol kénytelenek ^ lemon- közötti hozzájárulást adhatott a társulat tagjainak ideiglenes lakásuk bérbevételéhez. Ez az összeg — mondanom sem kell — meg sem közelíti a kialakult albérleti dijakat. A szakszervezeti bizottság és a színház- vezetősége ezért közös kérelmet intézett a Művelődésügyi Minisztériumhoz — és ennek nyomán az illetékesek „elvben” hozzá is járultak a bérleti díjak mintegy 200 forintos emeléséhez. Az elv azonban még nem készpénz, a *különbözetet a társulatnak kell kigazdálkodnia. Szerencsénkre a Bajai Városi Tanács átérzi gondjainkat, és ígéretet tett a különbözet megtérítésére.

Nyílt titok — a nézők is, a szakemberek is jól tudják: a kecskeméti társulatnak bizony szűk a Városi mozi nagyterme és színpada.

dani a színház dolgozói. Ennek ellenére szívesen jönnek a Sugovica-parti városba.

Miért?

— Megszoktuk már a nyári egy hónapot itt — mondja Csapiár Vilmos — és érezzük, hogy bennünket is szeretnek a bajaiak. Ez a közönségszervező munkán mérhető leginkább. A mozi nagyterme 550 fő befogadóképességű — és a huszonnyolc előadásra már elővételben sikerült eladni 350 bérletet. A színjátszás szeretetét bizonyítja ez, mert aki minden előadásunkat látni akarja, annak heti két alkalommal kell színházba jönnie — hiszen alig négy hétig tartózkodunk itt, Baján.

— A bérleték árusítása milyen szervezeti formában történt?

— Társulatunk bajai szervezője immár évek óta

... Másnap üres, zsongó fejjel ébredt. Kényelmes állapot volt, nyújtózott, nem kellett törődnie semmivel. Dél felé indult vissza a bázisra, az autózás megint felvidította.

A bázis előtti elágazás után meglátta az úton Fehér Krisztinát. Sietősen lépkedett a betonon, könnyed volt, kecses. Csapó akkor még nem tudta, ki ez a lány.

*

Hirtelen rálépett a fékre. Jó lába van — gondolta. Lassított a lány mellett. — Elviszem, ha akarja — mondta és ránevetett. Csinos — gondolta, és ettől még jobb kedve kerekedett. A lány kedvesen rámosolygott: „Nem messze megyek, csak ide a nyárfákig, látja ott letérek.” „Az is valami — mondta Csapó — bár magát Párizsig is elvinném.” „Ezt elég hamar eldöntötte” — nevetett a lány. Aztán mégis beszállt. Csapó nem állt meg a nyárfáknál, a lány kiabálni kezdett. „Mit kiabál? Nem kell tőlem félni — mondta Csapó — elviszem egy darabon, aztán visszahozom. Abban igazán nincs semmi. Ha akarja haza is viszem.” A lány tiltakozott, neki nincs sem ideje, sem kedve autókázni. „Álljon meg, kiszállok.”

Csapó egy ligetes résznél lekanyarodott az útról, megállt a fák között. A lány nyitotta volna az ajtót, de nem tudta hol a kilincs. Csapó nevetett. „Ó, hát nem kell annyira megrémülni” és keze elindult a lány karja felé. „Engedjen el” — mondta szelíden, kérlelve a lány. Csapó egy pillanatra meghökkent a hangtól, de aztán húzni kezdte maga felé. Erre eleredtek a könnyei, hangtalan"', megmerevedve sírt. Csapó elkedvetlenedett, türelmetlen vonás szaladt végig' az arcán, hirtelen mozdulattal kinyitotta az ajtót, fejével intett és azt mondta: „Na tűnj el, szeplőtlen szűzanya”.

A lány csendesen, sietség nélkül kiszállt, és a mezőn ' át, toronyiránt megindult a nyárfák felé. Válla rángott a sírástól.

Csapó egy darabig mozdulatlanul ült a volán mellett, aztán lebiggyesztette a száját, rándított a vállán, megindította a motort, kikanyarodott az útra. és ment tovább. Kis idő múlva megállt, hátranézett, kereste a mezőn a lányt. Már nem látta sehol. Keserves arcot vágott.

Később fölvett egy hat-hétéves forma kisfiút. A gyerek vászontarisznyát viselt a hátán, és már tudott olvasni. A Millecinquecento azért nehezen ment. De Csapó a faluig megtanította rá. bekanyarodott abba a mellékutcába, ahol a gyerek lakott, mintha nagyon fontos lenne neki, hogy ezt a kisfiút a házukig vigye, a háznál kiugrott a kocsiból, megkerülte az autót, mint egy grófi sofőr és kitárta a gyerek előtt az ajtót. „Parancsoljon, méltóságos uram”. A gyerek boldogan nevetett, katonásan tisztelgett és azt mondta: „Mille- csinkvecsento”

Csodálatosan sütött a nap, kristálytiszta volt az ég. Olyan idő ez, amitől mindenkinek ió kedve kerekedik. Csapóból már teljesen eltűnt az autóstopos lány kicsit nyomasztó emléke — nem tudta a kudarc, vagy a saját ocsmány viselkedése miatt okozott-e rossz szájízt ez az országúti közjáték. De most csak napfény volt, nevetés, vidáman röpködő szavak.

— Gyuszi bácsi bekopog-e hozzánk az éjjel? — kérdezték tőle a lányszálláson lakó lányok.

— Szeretnétek, mi?

(Folytatjuk.}

a Szakmaközi Bizottság. Így igen jó kapcsolatokat A legtöbb gondot a dísz- 1 tudtunk kialakítani az üzemekkel és az ily módon szerveződő közönség is kedvező összetételű. A Ruhaüzem, a Vízügyi Igazgatóság, a Posztógyár és az Állami Biztosító vette át a legtöbb bérletet.

Más gyárak és intézmények viszont egy-egy előadást csoportosan tekintenek meg. A honvédség, a városi tanács dolgozói, több száz jegyet vásároltak egv-egy előadásra. Mindez élő bizonysága, hogy az igényes bajai közönség szereti a színházat — és joggal követeli meg, hogy méltóbb, illetve alkalmasabb körülmények között lépjenek fel művészeink. A város — úgy tudom —már ebben az évben el is kezdi az új. korszerű színházterem építését.

■ s m m

ző”. Az épület udvarán pedig ott áll az ismert piros Ikarus autóbusz, mely megyénk községeibe viszi el a színészeket.

A szervezőtitkár egy levelet tolt elém. amikor a „tájolás” terveiről érdeklődtem.

„Bejelentem, hogy a mai Nóra előadásra semmi érdeklődés nem mutatkozik, ezért az előadást lemondom”. Aláírás: Végvári József. a bátmonostori művelődési ház igazgatója.

— Itt szerettük volna elkezdeni vidéki fellépéseinket — magyarázza Csapiár Vilmos. — Látja, ez a helyzet. Hogy mi ennek az oka? — Az Állami Déryné Színház az év tíz hónapjában rendszeresen tart előadásokat a megye déli területén. Ez egyfajta telítettséget eredményez az itteni községekben. Ráadásul nyár, mezőgazdasági dologidő van — így valóban nem könnyű a közönség érdeklődésének felkeltése.

— Várnak még hasonló leveleket máshonnan is? — kérdezem.

.— Hál várni éppen nem várunk, mert bizakodók vagyunk, de ha másutt is megesik, nem leszek nagyon meglepődve. De több biztos, „stabil” helyünk is van. Kiskunhalason, Kis- kunmajsán és az új bácsalmási művelődési házban minden valószínűség szerint telt házak előtt játszanak majd művészeink.

Egyetlen egy dolog érthetetlen a színház vezetősége és sok bajai számára. Nem először fordult már elő. hogy a társulat érkezését „konkurrencia” fogadja. Ez alkalommal a Probst Nagycirkusz színes falragaszaival voltak tele a házfalak a városban és a környező községekben.

Az illetékesek, akik az engedélyek kiadását végzik, igazán körültekintőbben intézkedhetnének. Nem lenne célszerűbb, a nvári hónapokban folyamatos esti szórakozási lehetőséget teremteni, mint kényszerű választás • elé állítani sok' embert: a színház vagy a cirkusz előadását tekintsék meg?

■ e r n

Kecskeméti Katona József Színház bajai vendégjátéka — hirdeti a transzparens a Városi mozi bejárata fölött. Kigyúlnak a fények, nemsokára kezdődik az előadás. Gyülekezik a közönség, az emberek a legutóbb látott színdarabról beszélgetnek. Olyan természetességgel, mintha egész évben színházba járnának.

A kecskeméti társulatnak ezért második otthona Baja — és lesz méginkább az, ha elkészült már az új színházterem.

Pavlovits Miklós

A társulat „mindenestül” Bajára költözött. A városi művelődési ház szakköri és irodahelyiségének ajtóin most szokatlan feliratok díszelegnek: „Katona József Színház, művészeti titkárság, igazgató, főrendé-.

Levelezők térképei

A Kartográfiai Vállalat kiadásában négyféle térképes levelezőlaptömb jelent meg a napokban. Egy-egv tömbben valamely ország 11 darab különféle levelezőlap-térképe található amelyek postai forgalom ban is használhatók. Móri első ízben adták ki ilyer összefoglaló tömbökben egyelőre Ausztria, Francia- ország, Jugoszlávia és Olaszország leglátogatottabb vidékeinek, városainak térképeit.