Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-28 / 176. szám

fl. oldal

1911. július 28, szerda

Kendőzetlenül

Ami nem oda való...

Egy hónapja került sor Du* navecsén a másfélmilliós költséggel újjáépített, korszerű burkolattal ellátott Széchenyi utca műszaki átadására. A beruházás megvalósulását több szerv is támogatta, segítette. A Gabonafelvásárló Vállalat 200 ezer forinttal járult a költségekhez, a Felvonószerelő pari Vállalat — amelynek Dunave- csén üzemegysége van — 50

ezer forinttal vette ki a részét az útszakasz modernizálásából.

Sajnos azonban egy szépséghiba akad a Széchenyi úton. Sőt, talán több is annál. A DAV solti üzemegysége ugyanis többszöri sürgetésre sem gondoskodott az úttest közepén éktelenkedő A-oszlop áthelyezéséről. S amíg ez a baleseti forrás fennáll, az utat nem lehet megnyitni a forgalomnak.

Pedig a Széchenyi utca a nagyközség egyik forgalmas közlekedési góca. Eltekintve attól, hogy az évnek ez az időszaka a tüzelőszállítások évadja, errefelé lehet eljutni a keverőüzemhez, s a Virágzó Tsz központjához. De egyébként is, vajon mi indokolja, hogy egy újjáépített, korszerűvé tett útvonal kellős közepén forgalmi akadályként ott „díszelegjen” egy végképp oda nem illő, a közlekedést gátló oszlop?

Reméljük, hogy — ha nem is mire e sorok megjelennek, de legalábbis nem sokkal utána — a DAV végre eleget tesz a tanács jogos és elodázhatatlan kérelmének!- jt A „fényes szellőktől"

máig, s

E

gy járási állatorvos sokszor úton van. Hátha még közéleti ember is, mint dr. Toponáry Ferenc, a népfront kalocsai járási alelnöke. Dunavecsei lakásán először a délelőtti órákban kerestük. Nincs, Kalocsáról várják őt visz- sza. Déltájt csak véletlenül pillantottuk meg mesz- sziről a kapuban lestopoló gépkocsiját. Ha két perccel később érünk oda, igencsak az ördögnek tartoztunk volna az úttal. Ismét menni készült. Ezúttal Pestre.

Nem akartuk tartóztatni, viszont erősködött, hogy egy baráti duplafekete „értékesítése” idejéig maradjunk legalább. Ne vigyük el az álmukat.

Miközben leülünk szőkébb birodalmában, dolgozószobájában — szemközt öreg íróasztalával, zsúfolt, hatalmas könyvszekrényével — doktori diplomájának latin szövegét is „megfejtjük”. Ott van tőlünk jobbra a falon. Dátuma: 1948.

Török tör a parton

A dunapataji Szelidí-tó- nál egy rozsdamarta tőrt találtak a víkkendházépj- tők. A régészeti azonosítás kiderítette, hogy a tőr a törökök harci eszköze volt az 1600-as évek elején. A régi fegyver igen értékes

történeti adalék: első tárgyi emléke a kedvelt gyógyvizű tó törökkori látogatottságának. A csaknem 400 éves török tőr a pataji múzeum híres tájgyűjtemé- nyét gazdagítja.

Néhány perc múlva kiderül, hogy közéleti munkássága még előbb kezdődött. Fel sem szabadult teljesen az ország, amikor özvegy édesanyja üzent a diákfiának, Budapestre: „Gyere haza, míg valamivel könnyebb lesz az élet.”

M

ázaszászvá ron, a dunántúli kis bányászfaluban nemcsak édesanyja várta nehezen a néhai tanító egyetemista fiát. Számítottak rá. Hamarosan felkérték az élet újrakezdését szervező harcos bányászok s vele egyivású barátai, ismerősei: Indítsa el a köz- igazgatást. Megszervezte. Majd a rendőrséget is. Nem félt a bányamunkától sem. Lement oda is dolgozni. Kulcskérdés volt altkor, mennyit és mikor tud adni a bánya. Ha valaha, akMilyen idős a reklám?

A reklám úgy él az

emberek tudatában, mint a kapitalizmus és a megnövekedett árutermelés szülötte. Való igaz, hogy mint komoly közgazdasági tényező nagyobb jelentőséget csak a kapitalizmus kialakulásával szerzett magának és szerepe, főleg az úgynevezett „fogyasztási társadalmak”-ban ma már szinte nélkülözhetetlen (s ezt az egyes országokban a reklámra fordított és évről évre növekvő elképesztően nagy pénzösszegek bizonyítják), kezdetleges formában már az ókorban jelentkezett.

*

Az ókor a reklám céljára elsősorban magát az embert vette igénybe a kikiáltók személyében. (A mai rádióreklám is ezekben tisztelheti ősét.) A kikiáltókat megtaláljuk már az egyiptomiaknál, a régi zsidó államban, a görögöknél és a rómaiaknál egyaránt. A görögök karyxnak, a rómaiak praeconak nevezték őket. Hivatalos személyeknek számítottak, de nemcsak gyűlésekre, szavazásokra, ünnepi játékokra hívtak össze a népet, hanem kereskedelmi célú árverésekre is. A kikiáltó személye a római mitológiába is belekerült. Apuleius említi egyik elbeszélésében, hogy amikor Psyche elveszett, Venus Mercurt, a, kereskedelem (és a tolvajok) istenét szólította fel, hogy kikiáltók által kerestesse. Az elbeszélés még a megkeresés szövegét is közli. A kikiáltók persze a legszegényebb emberek közül kerültek ki és sok tudomány nem kellett hozzá, csak harsány hang. Martialis római költő egy apának, akinek buta fia volt, azt javasolta, hogy adja a fiát kikiáltónak.

*

Az írás megjelenése után ezt is csakhamar a reklám szolgálatába állították. A Louvre papyrus- gyűjteményében található az az i. e. 145-ből származó írat, amely Letronne fordítása szerint két Ale- xandriából megszökött (és gazdaságilag komoly értéket képviselő) rabszolga elfogására hívja fel a közönséget. Valószínűleg nem hirdetményként szolgált, hanem csak a kikiáltók által elmondandó szöveget tartalmazta. Egyébként ezt tekinthetjük a bűnügyi körözőlevél első írásos emlékének is.

• ~ 'r“‘f '

A cégér,,amely egy-egy ipar, vagy kereskedelmi ág jelvénye volt, ugyancsak egyike a legrégibb reklámfajtáknak; a középkoron át napjainkig fentmaradt. Már Aristoteles utal rá egyik, i. e. 350-ben írott munkájában: „A jól ismert jel ott függött házának homlokzatán.” A legrégibb cégért egyébként Memphis mellett, Sersepeem közelében találták és egy i. e. harmadik századbeli álomfejtő üzletére hívta fel a figyelmet. A cégér temp- lomhomlokzatot utánoz, teteje két egyiptomi nőt ábrázoló kariatidán áll. A kőlapra fekete festékkel egy oltárt, s egy Ápis bikát festettek; felirata Johannes Vahlan 1900-ból származó megfejtése szerint így hangzik: „Én, egy krétai, megfejtem az álmot az istenség megbízásából — Bízd maiad Tychére”. (Tyche egyébként a véletlen istennője volt.}

Az i. u. 79-bem a Vezúv

kitörése által elpusztított Pompeji feltárása alkalmából több cégér került napvilágra, majd múzeumokba. Legnagyobb részük az i. u. első században készült. Ezek a cégérek vagy festett táblák, vagy kő-, illetve terrakotta reliefek. Egy tejkereskedő a fürdőben hívta fel a látogatók figyelmét üzletére. Egy pék cégére szamár által hajtott malmot ábrázol. Egy bor- kereskedő üzletének oszlopán elhelyezett domborművön két embert láthatunk: az egyik amforát visz a vállán, a másik pedig Bacchus képében szőlőt préseL Előkerült hentescégér is (kődombonnűvön öt sonka egymás mellett), vendégfogadó „cégtáblája”, amelyen a korcsmáros bort önt a pohárba. Némelyik cégéren már a tulajdonos nevét is megtalálhatjuk. Az „Elefánthoz” címzett vendéglő cégérén egy kis emberke elefántot vezet és felirata azt is elárulja, hogy Sitttus, a vendégfogadó tulajdonosa „hospitium hic locator, triclinum cum tri- bus lectis et commodis” — azaz a kérdéses fogadó három kényelmes szobával rendelkezik. Ugyancsak nyilvános fürdőben hirdetett egy gladiátoriskola is, azonban — mint ahogyan a feliratából kiderült — nem annyira iskola volt, mint inkább a gladiátorok, matrózok, kézművesek találkozóhelye.

•

,,Semmi sem űj a Nap

clatt” — mondja egy régi bölcs mondás. Ha visszatekintünk a reklám kezdetre, igazat adhatunk ne- I ki.

Galambos Ferenc

kor százszázalékos igazsága volt a régi latin közmondásnak: Bis dat, qui cito dat — Kétszer ad, aki gyorsan ad.

A „fényes szellők” nemzedéke ... Huszonkét-hu- szonhárom éves volt akkor. Ma: legnagyobb fia test- nevelési főiskolás; a kisebb Apostagon tsz-tag, felsőfokú technikumi „aspiráns”; a legkisebb harmadikos gimnazista. Ök már Dunavecsén nőttek meg — és bizonyára édesapjuk haját is itt havazták be az esztendők — 1951 óta.

De keresni kelLene ilyen fiatalos, életvidám, élénk és eredeti intellektusú értelmiségi szakembert, mint dr. Toponáry Ferenc, aki ma is olyan kedvvel, lobo- gással tevékenykedik a közéletben, mint negyedszázaddal ezelőtt. A közéleti szereplés — ilyen aktív ember esetében kiváltképpen — nem mindig rózsákkal fizet a fáradozásért. Néha „minden összejön”. De ez az igazi élet: állni a sarat s tudni mindig megújulni, folytatni.

H

ány cikluson át tanácstag s népfront- tisztségviselő. A kettőt csali erőltetetten lehetett1 volna különválasztani.

Csak népfrontos minőségben — mennyi minden fűződik nevéhez is. Az agrár- szakemberek klubmozgalmának egyik fő kezdeményezője; tapasztalataikat, módszereiket országosan is hasznosították. Pestről, távoli országrészekről jöttek — tőlük tanulni.

De az igazi közélett ember érzékenységével veszi észre, mikor kell továbblépni ilyen intézményi for- mák-tartalmak fejlesztésében, mint a klubmozgalom. A kezdeti akciók, programok változatos klubéletet hoztak esztendők során, de be is töltötték hivatásukat. Az élet más, az eddigi, elsősorban szakmai töltésein túl gazdagabb, színesebb, szélesebb hatósugarú tartal- mat-formát kívánt — a klubban is.

Az agrárértelmiségi ek

maguk igényelték: olyan klub legyen, ahol alkalmuk van összejönni más társadalmi rétegeikkel is. Hiszen mindennapi munkájukban is ez valósul meg: tsz-ta- goktól kezdve — traktorosok, szerelők, közgazdászok, jogászok, munkások, s tanácsbeliek egyaránt partnerek. Ügy érezték, bizonyos fokú elszigeteltség jár azzal — szándékuk ellenére —, ha akár agrárszakemberek, akár értelmiségiek klubja elnevezéssel működik az intézmény a községben. Pedig épp az ellenkezője a cél, a kiterjedtebb társadalmi élet.

I

lyen értelemben funkcionál a művelődési házban tavaly ősz óta a községi népfrontklub. Elkezdődött, s kibontakozóban az a fajta társadalmi érintkezés a munkán, a hivatalos kapcsolatokon túl, amely any- nyira hiányzik még a falvakban, községekben. Valami új fajta társasági élet csírázik, amelyben bizonyára megteremtődnek a szabad idő eltöltésének új lehetőségei, közelebb kerülnek egymáshoz egyes rétegek emberileg is.

Van kötöttebb, s lazább

program, sőt teljes kötetlen időtöltés is a klubban. Ezek aránya tervszerű, de azon belül mondhatni közkívánatra, javaslatokra épül. Előadásokban igen érdekes módon, az emberi viszonylatok megváltozásával, formálódásával kapcsolatos témákat kérték elsősorban. Mint például: a szocialista falu társadalma, demokratizmus a szövetkezetekben. a szocialista erkölcs. A rendezvényeket így is „profilírozzák”: Közéleti est — Társadalmi est. S lesz ilyképpem Tanácstagok estje is...

D

e mindez csupán egy terület dr. Toponáry Ferenc közéleti munkásságából ... Társadalmi elismerést fejez ki két kor- mánykitüntetáse. De ez cseng ki a most már évtizedek óta ismétlődő egyszerű mondatból is, amellyel falvak, tanyák, üzemek dolgozói köszönnek el tőle okos, érdekes, nevelő hatású előadásai után:

— Doktor úr, mikor tetszik eljönni megint?

Kell-e ennél nagyobb fizetség a közéleti munkáért?

Tóth István

Mezőgazdasági

könyvespolc

NYARALOM KERTJE

„Ez a könyv a pihenés könyve”. Így kezdi a szerző: Seléndy Szabolcs, a könyv bevezetőjét. Valóban az, elegendő csak belelapozni, máris úgy érzi az olvasó, hogy valahol a Balaton táján, Zebegényben, vagy Leányfalun jár, be-bekuk- kant a virágrácsokon át a kis kertekbe, gyönyörködik a csobogókban, megcsodálja a lugasokat, szobrokat és kedve támad egv félórácskát megpihenni a lombos fák árnyékában.

Nem szakkönyvet kap, hanem egy nagyszerűen megszerkesztett képes albumot, amelyben a szöveg és a kép egybeötvözve ragyog- tatja fel az olvasó előtt a kertész és a fényképész szemüvegén keresztül a kertek, a tájak szépségét. Nincs szó kerttechnikai elemzésekről, a hangulatot ragadja meg a szerző. A tájról beszél, amelyet emberek formálnak, alakítanak ki vizek partján, lan- kásőkon, domboldalakon. „Ez a könyv a táj és az ember, a táj és a kert, a kert és az ember sokoldalú viszonyáról beszél” — írja a szerző a könyv fedőlapján. S hogy ez a viszony bensőséges és közvetlen legyen, arról gondoskodnak Mészáros András művészi felvételei.

Ijesstgetők

MEG ÚJSÁGÍRÓKNAK is megmondják egyesek, amikor valamilyen kényes ügy boncolgatására, vállalkozik: „Miért kellett ehhez a nevedet adni? Van neked szükséged arra, hogy nyakadba vegyél felesleges tortúrákat? Azt hiszed, változik valamit is a helyzet ott, amiről írtál? Akit „megpiszkáltál”, fontos ember, me- nőfej, messzire elér a keze...” — Meg, hogy egyáltalán, minek haragosokat szerezni?

Ugyanígy tapasztalható egyes munkahelyeken is, hogy ha valaki nyíltan hangot ad bíráló véleményének, utána rendszerint körülsündörgik az aggodalmaskodók: „Nem félsz, hogy ez nem marad annyiban? Olyankor adják vissza, amikor legkevésbé számítasz rá...”

— meg hasonlók.

ALIG VAN EMBER, aki valamikor ne járta volna meg, akinek ne lenne legalább egy olyan emléke, amely a mai — legtöbbször jószándékú

— ijesztgetésre ne jutna eszébe. Valóban: én is ráfizettem egyszer. De ... Nem is szólva most pártós kormányhatározatokról, az igaz kritizálőt védelmező törvényekről, — arról, hogy vezető államférfiaktól kezdve az alsóbb régiók parancsnokaiig szinte lelkűket kitéve hangoztatják, ahol és ahány alkalommal csak módjuk van: a tisztességes és valós tényekkel érvelő bírálót bántódás nem érheti — nem egy helyen mégis nehezen vallanak szint az emberek.

S higgyük el, ebben — tagadjuk, nem tagadjuk

— nem kevéssé ludasok a notórius ijesztgetők is. Mert gondoljuk el az ilyen ijesztgetések következményeit,,

Aki, bármennyire is féltő aggodalommal

nyomban azzal reagál a szaktárs, kolléga szókimondó őszinteségére, hogy — „öregem, meg ne bánd”, — már abban a pillanatban, ha tetszik ez, ha nem, a joggal megbírált valaki — vagy jelenségek, helyzetek — védelmébe szegődött. Megjegyzésével tulajdonképpen gyávítja az egyenes embert, aki meri a hátát tartani. Máris olyan érzéseket támaszt a kiállásra kész munkatársban, hogy „ha valami lesz, rá ugyan hiába számít”.

E MILYEN JÓL JÖN

egy ilyen kis bizonytalanság, sok kis megingás éppen azoknak, akik addig is túlságosan személyes hatalmuk bűvöletében éltek, akiket minden kis észrevétel, amely rájuk, intézkedésükre vonatkozik, jól dédelgetett hiúságukban sért. Amiért aztán ténylegesen és fájdalmat okozó retorzióval élnek. Annál merészebben, nem egyszer kaján cinizmussal, minél inkább visszahallják

ilyenkor, hogy többeket „megremegtetett” az is, ha mások kiálltak mind- annyiuk érdekében.

„Ahá! — tartanak tőlem. Nyugodtan visszaadhatom a kölcsönt, a bíráló úgyis magára marad, ha további kenyértörésre kerül sor.” — Persze, ezt nem mondják ki a bírálatot nehezen, vagy dühvei viselők, vgy meg se fogalmazzák, de ilyenféleképpen lehetne szavakba önteni, amit éreznek.

AHOL AZT AN még sok az ijesztgető, ne csodálkozzanak, hogy „manipulált” hozzászólások hangzanak el. sőt még a bírálat fok'* is „megtervezik”, — kiosztva a szerepeket.

—th —a