Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-27 / 175. szám

' Wl. JűHus 87, keid 5. oldal Látogatás Bárdos Ferencnél BEMUTATJUK: „Nincs családi címerünk...” A kartali asszonykórust A hatvanesztendős Bár­dos Ferenc, a Bajai Tóth Kálmán Társaság elnöke, pedagógus és könyvtáros szív és érdem szerint „az elillant évek szőlőhegyén” kérésemre ifjúságát idézi. Elébb leteszi csupavirág kertjében a fűrészt. Nyári lakásra alkalmas indián­kunyhót barkácsol. Jól áll kezében a szerszám, tud bánni az anyaggal. Akár­csak az emberekkel. — Pusztáról, faluról jöt­tem, ahol édesapám ura­dalmi béres volt. Álmodo­zó természetemet anyám­tól örököltem, aki téli esté­ken szövögette felénk gon­dolatait (hat gyerek), édes­apánk hasonlóképp sokat mesélt. Amíg élt. Az első világháborúban esett el, ötéves voltam akkoriban. Az ő meséiben több volt a lázongás a nehéz élet el­len. — A Kiskunságban ol­vastam még 1967-ben szép írásodat gyerekkorodról. Magammal hoztam. „Nincs családi címerünk, de ha valamikor lett is volna, így képzelem: Istálló, álla­tok hátuljával premier plan-ban, elől vasvilla ke­resztben egy inas kar­csonkkal. Mert az ősök életszínpada emberemléke­zet óta — és azon túl vagy száz évig — az istálló... Csak télen, ha fehér duny­hával takaróztak a vetések, lehetett időt kanyarítaniuk a szellem pallérozására is. Amit barázdát taposva, vagy bárányfelhőket figyel­ve egész évben összehor­dott az agyuk, magába zár­ta a szívük, esténként bú­boskemence mellett, pislá­koló pilács árnyékot raj­zoló fényénél dús áradás­ban ömlesztettek szét... Diákéveidben aligha dús­kálhattál földi javakban. — Apám halála után a helyi tanító vett magához, felesége mellé, „belső segít­ségnek”. Gyermektelenek lévén megszerettek, tanít­tattak. Így vált el utam osztályos társaimtól, akik ma nyugdíjas, avagy tény­leges tsz-tagok. A gondok rozsdája a tanítói diploma megszerzése után marta igazán fiatal életem. Négy évig ettem az állástalanok kenyerét. A maiak talán értetlenül hallják, olvas­sák majd ezt a kifejezést Ingyen, csupán a kosztért tanítottam tanyákon, szü­lőfalumban, Sükösdön. — Minden rossznak vé­ge szakad egyszer. — Így van. Legemlékeze­tesebb hetei-hónapjai éle­temnek a bajai múzeum alapításkor végzett gyűjtő­munka, a tárgyi, írásos, könyvanyag rendezése, az első kiállítások élménye, polcok eszkábálása. Köz­ben rengeteget olvastam, egész könyvtárravalót. — A „Misi búcsúzik” cí­mű elbeszéléseddel irodal­mi pályázatot nyertél. Az ebből készült hosszabb je­lenetet — emlékezetem szerint — a rádió is su­gározta és sokfelé játszot­ták amatőr csoportok or­szágszerte. Mikor jelent meg első írásod? — Még 1955 februárjá­ban mutatkoztam be íróként. „Kovács Gabi, meg a kis óz” című elbeszélé­semet elküldtem a Magyar Rádió műsorszerkesztőségé - be. Az egyik szerkesztőnek megtetszett és felolvasták. Az újságok, folyóiratok ha­sábjain 15 esztendeje olvas­hatók írásaim. Az „Égnek a mécsek” című színművem­mel a második díjat nyer­tem az országos Latinka- pélyázaton. — Hadd tegyem hozzá, hogy a Súgó Viz című el­beszélés dramatizált válto­zatát a pécsi stúdió már háromszor közvetítette. — Négy esztendeje a Ba­jai Tóth Kálmán Társaság elnökeként is tevékeny­kedsz. Bevallom, hogy az utóbbi időben viszonylag ritkán hallottam az iro­dalmi egyesület kezdemé­nyezéseiről. — Sajnos, az idősebbek lassan abbahagyják és kidőlnek a sorból. De a fia­talok között sok tehetséges akad, most bennük bízunk. — íróasztalod felett lát­tam Tóth Kálmán, Gárdo­nyi Géza és Móra Ferenc portréját. Példaképek? — Jól sejted. Tóth Kál­mán a város önzetlen szol­gálatára és szeretedére int, Gárdonyi a gyermekszere­tetre, Móra Ferenc az élet­derűre és humorra. • Bárdos Ferenc népszerű ember a Sugovica partján A pilóták közölték: a hosszú útra kevés az üzem­anyag. A diákok beleegyez­tek, hogy az általuk ellen­őrzött rádióüzenet után a gép leszálljon Kukuoka re­pülőterén, s ott 22 utas — nők, gyerekek és öregek — elhagyják a gépet. Felvet­ték az üzemanyagot, majd a gép újra a levegőbe emel­kedett. Közben történt azonban valami, amire a diákok nem számítottak. A ható­ságok, a kukuokai leszállás alatt egy aprócska papír­darabon észrevétlenül üze­netet csempésztek a vezető pilótához azzal az utasí­tással, hogy ne Phenjanban, hanem a dél-koreai főváros, Szöul Kimpo nevű repülő­terén landoljon, „minden rendben lesz”. Szöulban valóban min­dent elkövettek, hogy meg­tévesszék a repülőgéprabló­kat. A kimpói repülőtér épületére új táblát helyez­tek Phenjan felirattal. A kifutópálya széléin és az épületen a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság zászlói tengtek. Több jel­szavas táblát helyeztek el KNDK-jelszavakkal. Amikor a gép leszállt, a dél-koreai bábhadseregnek egy KNDK-egyenruhába öl­töztetett osztaga fogadta. A diákok azonban felfe­dezték a példátlanul ala­posan előkészített megté­vesztést — állítólag abból, hogy a KNDK-egyenruhába öltöztetett osztagot nem a két tiszti rendfokozatú egyén, hanem egy közlegé­ny! egyenruhába öltözött személy irányította. Három teljes napon át a szöuli repülőtéren állt a gép. A diákok a gépben maradt utasokat terrorizál­ták; hátrakötötték a kezü­ket és megakadályozták, hogy a repülőtér személy­zete élelmiszert juttasson el a gépbe. A Hangszóró állandóan szólt, az utasokat is, a repülőtér személyze­tét és a géptől nem mesz- szire letáborozott, álöltöze­tű dél-koreai katonákat a gépben elhelyezett 20 da­rab bombával fenyegették. A szöuli hadügyminisz­ter a harmadik napon azt üzente a diákoknak, ha sza­badon bocsátják az utaso­kat, megengedik, hogy to­vább repüljenek Phenjan felé. A diákok azt válaszol­ták: nem bíznák a szöuli bábrendszer ígéreteiben, biztosítékra van szükségük. Ekkor Jamamura japán közlekedésügyi miniszter- helyettes lépett közbe, aki Szöulba repült és a repü­lőtér rádióján keresztül kö­zölte a diákokkal: hajlandó túszként velük utazni Phen- janba, ha az elcsigázott, éhes utasokat szabadon en­gedik. így is történt; a gép hamarosan le is szállt Phen­jan repülőterén. A vizsgálat hamarosan kiderítette, hogy a repülő- géprabló kilenc diák teljes fegyverzete kilenc szamu- tájkard volt. A gépen el­helyezett „bombák” nem bombák voltak, hanem kö­vekkel töltött fémdobozok, amelyekre megtévesztésül drótokat, zsinórokat hegesz­tettek. Huszonnégy órával a phenjani megérkezés után a Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság hatóságai útjára bocsátották a gépet a japán pilótákkal és a japán miniszterhelyettessel együtt — annak ellenére, hogy Japánnak nincs diplo­máciai kapcsolata a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársasággal. A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság kormánya meg­állapította, hogy nem adott engedélyt a gép leszállá­sára és így a repülőgép személyzetét és a géprab­lókat felelősnek tekintették az engedély nélküli berepü­lésért; a megtorlástól a ha­tóságok kivételesen eltekin­tettek. A KNDK hatóságai azonban határozottan el­ítélték a géprablók kalan­dor cselekedetét. (Következik: A tolvaj őrmester esete) „Meghalok a búbánatból kifolyólag” Egyik nyelvművelő kiad­ványunkban a szükségte­len névutós kifejezések terjedése miatt így kesereg Szende Aladár nyelvé­szünk: „Így bizony mahol­nap tréfából valósággá vá­lik a közismert népdal eme sorának: „meghalok a búbánattól” ilyen válto­zata: meghalok a bú bánat­ból kifolyólag”. Érdemes lesz tehát néhány szót ej­teni névutóink fejlődésé­ről és használatáról. A névutóknak a ragok­kal azonos szerepük van: különböző viszonyokat fe­jeznek ki. A mikor? kér­désre adható feleletek kö­zül említsünk meg kettőt: öt órakor, öt óra után. Az órakor rágós, az óra után névutós főnév. A névutók lazábban kapcsolódnak a szavakhoz, nem írjuk őket velük egybe, és általában testesebbek, mint a ragok. A névutók, mint a ragok is, önálló szókból alakul­taik. Így az al (alsó rész), föl (felső rész), el (elülső rész), mög (hátulsó rész) főnevekből lettek az alatt, alá, fölé, fölül, előtt, elé, mögött, mögül stb. névutók. Az út főnévből lett az után névutó. Ez később újabb alakban is jelentke­zett (útján), de természe­tesen nem azonos jelentés­sel. Keletkezésük teljesen azonos módon történt: az út alapszóhoz régen az -a, később a -ja birtokos sze­mélyrag és az -n rag já­rult. (A mai hídja, kútja régen hida, kuta volt.) Ha­tározói igenevek is név­utókká lehettek (fogva, nézve, múlva). Régebbi névutóink jelen­tős része ragszilárdulással keletkezett. (Ezt a képzés egyik fajának tekinthet­jük.) A fölött, mellett -t ragja azonos a Pécsett, Győrött, Fehérvárt, Kolozs­várott régies helyhatáro­zókban is használt -t rag­gal. A mögé, felé, alá -á, -é ragja is gyakori volt ré­gen. A fejlődés követte a szükségletet: névutók ál­landóan keletkeztek, álta­lában rágós névszókból. Ezek a névszók alapjelen­tésüket elhagyva lesznek újabb és újabb viszonyok kifejezőivé. így lettek név­utók vagy névutószerü főne­vek az elmúlt évszázadok folyamán a mentén, nyomán, során, szemben, révén, folytán. Egyes állandósult kapcsolatokban a névutó­vá válás útjára léptek a következő rágós főnevek: kapcsolatban, révén, útján, folytán, segítségével. Újabban főleg a hivatalos nyelvben meglepően új névutók jelentkeztek. Ezek a ragok helyébe akarnak lépni. Nézzünk néhány pél­dát! A zöldségfélék terüle tén nagy a terméskiesés (pedig kiesés a zöldségfé­lékben szokott lenni.) A tsz-eknek megváltozott a szerepük a zöldségtermelés vonatkozásában (miért nem a zöldségtermelésben?). Aa r egyéni termelők vonalán támogatásra van szükség (pedig csak a termelőknek volna rá szükségük). A mi­nisztérium a kinevezés te­kintetében még nem dön­tőt (holott csak a kineve­zésről kellene döntenie). A keretösszegek felhaszná­lását illetően lényeges ja­vulás állapítható meg (he­lyesen: felhasználásában). Az ünnepség keretében osztották ki a jutalmakat (egyszerűen csak az ünnep­ségen). A névutók kérdése bo­nyolult nyelvhelyességi kérdés. A példák alapján kerülnünk kell a ragok he­lyetti névutós szerkezete­ket, mivel nem árnyalják mondanivalóinkat. Kiss István épült városban. Jó ügyek kovásza, hasznos kezde­ményezések — így mondja — „poros bakancsú kato­nája”. Előadásokat tart, buzgólkodik a virágos-tisz­ta Bajáért, munkahelyén is kitűnően megállja helyét. És ami talán a legfonto­sabb. Elégedett. Ügy érd — joggal — nem fecsérelte napjait haszontalanságok- ra. Most a hetedik évtized­be érve is tele van tervek­kel, egy percre sem unatko­zik. Orvosságot most sem szed, legfeljebb naponta éh ómra egy kanál vegyes­mézet. A mai rohanó világban kevesen büszkélkedhetnek ilyen kiegyensúlyozott köz­érzettel. Kívánjuk, hogy még hosszú ideig munkál­kodjék szeretett városa ja­vára a mostanihoz hasonló frisseséggel, ügyszeretettel Heitai Nándor A tisztább levegőért A zagyvaróna« ötvözetgy ár­ban KGST-kooperáciőban leve- gőtlsztító-berendezést építenek. Az elektromos porleválasztó­berendezést, amely teljesen megszünteti a levegőszennye­ződést — Csehszlovákiából vá­sároltuk. A kartali „Űj Elet” Ter­melőszövetkezet egyik nö­vénytermesztő brigádjának asszonyai munkaközben és ebédszünetekben kedvtelés­ből énekeltek; önmagukat és társaikat szórakoztatták dalaikkal. A tsz vezetői fel­figyeltek a brigád asszo­nyaira és javasolták, hogy alakítsanak kórust, rend­szeresen próbáljanak. Rövid idő elteltével — 1969-ben — Túrán megren dezett Galga menti napok­ra meghívást kaptak és kiemelkedő sikerrel szere­peltek. A kórus jellegzetes előadásmódjáról és művé­szi teljesítményükről elis­merően nyilatkoztak a szakemberek. A „Röpülj páva” vetélkedő elődöntői­ben is elsöprő sikert arat­tak. Produkciójukat Salgó­tarjánból közvetítette a te­levízió. (Képünk a fellé­pésről készült.) Az elmúlt évben még egy kiemelkedő eredményt ért el a kórus: Elnyerték a Galga menti népi fesztivál nagydíját. Bizonyára a Szelidi-tó partján is sikerrel szere­pelnek. Cs. K.

Next

/
Thumbnails
Contents