Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-22 / 171. szám
1*71. JdOrn «. csütörtök 1 oldal Kendőzetlenül Tiszta vizet! Pillantás az első félévre Kedvezően alakul a termelékenység AZ IGAZI OK Akik mostanában járlak a Vadkerti-tónál, meglepődve emelték fel a fejüket: csinos üdülőtelep alakult ki a környéken, miniatűr házacskák váltakoznak a már-már kacsalábon forgó kastélyokkal, vállalati üdülők és magánosok hétvégi pihenőházaival. Megyében lakók és környékbeliek, az ország más tájairól érkezők és turista külföldiek keresik fel naponta a pihenőhelyet, fürdőruhát. csónakot, gumimatracot, labdát kölcsönöznek, hogy szórakozva töltsék el az időt. Csakhogy a kellemes ki- kapcsolódást beárnyékolja az a körülmény, hogy a tó vizének tisztaságával, pontosabban a hínárosodás elhárításával senki sem törődik. Ennek pedig nem csupán az a következménye, hogy a part melletti részeken nem mindenhol lehet belemenni a vízbe, hanem az is, hogy veszélyessé válik a fürdés. Nem puszta feltételezés ez, mert néhány héttel ezelőtt már megtörtént, hogy a csónakázó fiatalok nem tudtuk a hirtelen vihar elől partra evezni: belegabalyodott a ladik a hínárba. Csak az mentette meg őket a veszélytől, hogy a kölcsönző- hódénál éppen ott tartózkodott egy halász, aki egyben kiváló úszó. Ö hozta ki őket szorongatott helyzetükből. A soltvadkerti tó úgy ismeretes. mint amelyben kisgyerekek, úszni nem tudók is nyugodtan fürödhetnek. mert a parttól befelé haladva a víz nem mély, a tó alja pedig kellemesen homokos- Sok szülő kifcjc- •/,'tten ezért viszi oda csemetéjét, s megfigyelhető, hogy egy jó kánikulai napon gyerekek százai lubickolnak a valóban kellemes vízben. . Megsértődik-e a Soltvadkerti Nagyközségi Tanács, h i azt mondjuk, hogy erősen elhanyagolta azt a kötelességét. miszerint a tó Vizét neki kellene tisztában tartani? Lehet, de oktalanul. Inkább előre figyelmeztetünk. mintsem később egy tragédiával összefüggésben keressük a felelős személyt. —dorgál— A közeljövőben várható, i hogy megjelenik a Köz- j ponti Statisztikai Hivatal ! hivatalos statisztikai érté- I kelése a népgazdaság 1971. I. félévi fejlődéséről. Egyebek között a munka termelékenységének alakulásáról. Az év első öt hónapjának végleges, valamint a VI. hónap becsült adatai alapján azonban i már most viszonylag megfelelő képet adhatunk a | termelékenység féléves fejlődéséről. Az elmúlt félévben a termelékenység gyorsabban növekedett, mint ( a termelés. j Az állami ipar napi átla-.- I gos termelése kb. 4,3 szá- J zalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. I miközben a foglalkoztatot- j tak létszáma csökkent. A létszámcsökkenés az em- J lített időszakhoz képest | kb. 0,5 százalék. Mindezek j alapján az egy napra szá- ! mított termelékenység az j iparban mintegy 5 százalékkal emelkedett féléves átlagban. A termelés emelkedésének üteme megfelel ; a sok év átlagának, feltűnő viszont a létszámcsökkenés. Erre hosszú idő óta nem I volt példa. Az, hogy a ter- ! melés növekedése teljes i egészében a termelékeny- ! ség emelkedéséből szárma- j zott, igen kedvező, ugyan- ! akkor a termelés növeke- i désének ütemével nem le- j hetünk elégedettek. Az 1971. évi népgazdasági terv | a termelés 5,8 százalékos I emelkedésével számolt, j ennek teljesítéséhez a II. í félévben az eddiginél gyor- ! sabb ütemre, 7 százalékos termelésnövekedésre lesz szükség. Ismeretes, hogy 1968— 69-es években az ipari munka termelékenysége stangált, sőt bizonyos időszakokban csökkent. 1970- ben e téren kedvező fordulat állt be, az idei évben is kielégítő a termelékenység fejlődése. Azt mondhatjuk, hogy a termelékenység kedvező alakulása most már nem átmeneti vagy véletlen jelenség, hanem a központi és vállalati intézkedések szükségszerű eredménye. Kétségtelen tény, hogy az eddigiekhez hasonló erőfeszítésekre van szükség e tendencia tartóssá tételéhez, hogy a IV. ötéves terv időszaka alatt a termelésnövekedés döntő többségét a termelékenység emelkedése fedezze. A termelékenység kedvezőbb fejlődésének okait keresve, mindenekelőtt érdemes megemlíteni a társadalmi közszellem kedvező átalakulását. Az MSZMP legutóbbi kongresszusán, a közelmúltban lezajlott szakszervezeti kongresszuson, több országgyűlési ülésszakon — nagy intenzitással vizsgálták a termelékenység problémáját. Az üzemi gyűlésektől felsőbb szintű gazdasági vezetők által tartott aktívákig, a fontos teendők meghatározásakor rendszeresen szóba került a termelékenység gyorsabb növelésének szinte valamennyi tényezője, ezek eredményeként a társadalmi környezet kedvezőbbé vált a termelékenység emelését szolgáló intézkedések számára. Ismeretes módon megváltozott a vállalati jövedelem- és bérszabályozás rendszere. A változás lényege abban foglalható össze, hogy a vállalati eredmény érzékelhetőbbé vált az élő munkával való gazdálkodásra. A módosított szabályozők hatására a vállalatok arra törekednek, hogy minél nagyobb mértékben részesülhessenek az úgynevezett kedvezményezett bér- színvonal emelésében, ennek viszont feltétele az egy főre jutó nyereség gyors növelése. Távolról sem állíthatjuk, hogy a jövedelemszabályozás egésze hibátlan és a gazdálkodási modellben megfelelő arányok alakultak ki az élőmunka igénybevétele és a technika iránti érdeklődés között. Kedvezően befolyásolta a termelékenység változását a káros munka- erővándorlás mérséklődése. Bizonyos mértékű munkaerő mozgása az egészségesen fejlődő gazdaság szükségszerű velejárója. Az utóbbi években azonban' a fejlődést gátló úgynevezett káros fluktuáció növekedett elsősorban. A munkahely-változtatások száma az elmúlt 2—3 évben közel duplája volt az azt megelőző évtized átlagának. Az ez évben tapasztalt mérséklődés összefügg a vállalati munkaerőszükséglet enyhülésével és különféle gazdasági és jogi intézkedésekkel . A termelékenység az egyik legfontosabb köz- gazdasági kategória, alakulását számtalan gazdasági és társadalmi tényező motiválja. Ha a termelékenység tartósan, kedvezően alakul, ez segítséget j nyújt a népgazdaság legfontosabb időszerű problémáinak megoldásához is, .így többek között a beruházási piac feszültségeinek csökkentéséhez és az ország külkereskedelmi mérlegének javításához. Dr. Rózsa József Munkaügyi Minisztérium főosztály vezető j e A narancsszín elűzi a bogarakat Madarak, denevérek szívesen tanyáznak a kifutópályák közelében, mert az ívlámpák fénye körül rajzó bogarak és pókok „terített asztalt” jelentenek számukra. Ausztráliai tudósok nemrég vizsgálatokat végeztek egy épülőfélben levő repülőtér közelében, azt vizsgálták, hogy a bogarak és madarak miképpen reagálnak a különböző szinű fényre. A vizsgálatok végső célja annak megállapítása, hogy miképpen akadályozható meg a madarak és repülőgépek „összeütközése”. . Kiderítették, hogy a na- rancsságra szín kevésbé vonzza a bogarakat mint a fehér vagy az ultraibolya — sőt némelykor el is űzi őket. A most megindult újabb kísérletek során arra keresnek választ, hogy miképpen reagálnak a bogarak, ha a fehér fényt narancssárgával cserélik fel? Megállapították, hogy a fehér és a zöld szín vonzza a legerőteljesebben a bogarakat. szolgálati iroda vezetőjének, hogy az tegyen közzé 'egy egészen félreérthetetlen, éppen csak a kezdeményezést a másik féltől váró csúcstalálkozó-javaslatot. A lényeg: 1961-ben Kína már kész volt a legmagasabb szintű találkozóra az Egyesült Államokkal. Az alap erre az volt: Varsóban kiderült, hogy lehet • nagyon fontos kérdésekben konkrét eredményeket is elérni. Ha a világsajtó elmúlt években megjelent Kína-cikkeit végigböngésszük, jó néhány, a titokban tartott tárgysorozatú varsói megbeszéléseken született megállapodást jegyezhetünk egymás mellé. Nem sokkal a varsói nagyköveti tanácskozások megkezdése után egyszerre csak elcsendesedett a Tajvan és a partmenti szigetek (Kimoj és Macu) körül kialakult, fenyegetően heves válság. Egy szándékos in- diszkréció (egy követségi tisztviselő „elszólása”) a világ tudomására hozta: a Myslinieczki-palotában megmondták a pekingi küldötteknek, hogy az Egyesült Államok nem támogatná a tajvani aggastyán, Csang Kaj-sek esetleges partraszállási terveit... Ma már bizonyos, hogy az 196l-es laoszi válság Idején hirtelen megváltozott, elcsendesedett pekingi hangoknak az a magyarázata, hogy Varsóban, a tárgyalási szünetben „egyeztették a két ország álláspontját” és megállapodtak a konfliktus korlátozásában. Az United States News World Report egy (1966-os) cikke azt is elárulja, hogy tárgyaltak „az amerikaiak sorsáról Kínában, valamint az Egyesült Államokban élő külföldi állampolgárságú kínaiak helyzetéről. Jellemző módon az Egyesült Államok például hozzájárult, hogy azoknak a kínai nemzetiségű atom- és rakétaszakembereknek egy része, akik eddig közreműködtek az amerikai atomfegyver- és rakétaépítésben, a Kínai Népköztársaságba utazhasson”. De hát miért? Az amerikai imperializmus vezető politikusai hirtelen a béke híveivé váltak? Megértettek valamit a világban végbemenő változások történelmi súlyából, a szocialista rendszernek a világfejlődést meghatározó erejéből. és ehhez igyekeztek hozzáformálni politikájuk távol-keleti vonalát? Ilyesmit gondolni egyet jelentene az imperializmus Lenin- megfogalmazta, mindmáig érvényes jellemzésének teljes tagadásával! A miértre adandó válaszhoz hallgassunk meg újra néhány amerikai véleményt. Elsőnek George F. Kennan 1964-es cikkét (New York Times Magazin) — ebben a nagy tapasztalaid amerikai diplomata kimondta: Washington Pekmg-politi- kája idejét múlta. „A nemzetközi küzdőtéren megjelent a legutóbbi 20 esztendő legkecsegtetőbb fejleménye, Mao Ce-tung csoportjának új álláspontja ... Ostobaság lenne ölhetett kézzel ülni és teljesen figyelmen kívül hagyni a kínai—szovjet konfliktust és ki nem használni a benne rejlő lehetőségeket” — mondotta Kennan. És hallgassunk meg másodikként egy igazán nem békeangyalként fellépő amerikait, Nixon alelnökét, Spiro T. Agnew tavalyi ázsiai kőrútján éppen Tajvan fölött mondta a repülőgépén őt áhitatosan hallgató újságíróknak: „Nyolcszázmillió kínait nem lehet egyszerűen tudomásul nem venni...” S nem sokkal az Agnew- mondat után Varsóban érdekes döntés született. A tárgyalófelek szépen megköszönték a lengyel kormány szívességét, a történelmi levegőjű palota rendelkezésre bocsájtását a tárgyalásokhoz, de, mint mondták, „ezután, ha sor kerül rá, egymás követségi épületeiben találkoznak", mert „a tanácskozás bizalmas légköre így még jobb lehet”. Százharmincöt találkozó után tehát már „bizalmas” jelzőt kapott a párbeszéd. (Folytatjuk.) Gárdos Miklós <xaiK itfiteCKltte rwíW< wiwt srwsr «ü.WWWÖ*A A Rude Pravo keddi számában Zdenek Horeni helyettes főszerkesztő kommentálja Nixonnak a Kínai ^ Népköztársaságban teendő látogatását Megállapítja, hogy a látogatás bejelentése érthető megütközést keltett, hiszen a kínai hatóságok kevéssel azelőtt akadályozták meg, hogy a Pekingbe látogató francia parlamenti küldöttségnek kommunista képviselők is tagjai legyenek. Ha ez az elnöki utazás csupán a két ország kapcsolatainak régóta esedékes normalizálását és a békét szolgálná, mint aal Nixon hangoztatta, akkor csak üdvözölni lehetne. Lehet-e azonban hinni egy olyan ember szavainak, teszi fel a kérdést a cikkíró, aki elődeitől átve'tte a hideg- és melegháború stafétabotját és mérhetetlen szenvedést zúdított Indokína népeire? Az igazság sokkal inkább azokban a véleményekben keresendő, amelyek szerint Nixon útjának célja az imperia- lisíaeLlenes erők egységének bomlasztása. A Rude Pravo kommentátora egyetért az angol Morning Star véleményével, amely szerint Nixon hirtelen elhatározásának legvalószínűbb célja az, hogy tovább mélyítse a szocialista országok közötti ellentéteket A BUKÁSIG rmujanite „Az elszigeteltségtől a bukásig” címmel a l’Hu- manité, a Francia Kommunista Párt központi lapja az alábbiakban ismerteti a Szudánban .hétfőn lezajlott hatalomátvétel hátterét: „Gaafar Nimeri tábornok néhány hónappal azután, hogy 1969. május 25- én az ország élére került, kezdte magát elhatárolni eredetileg meghirdetett irányvonalától. Az 1969 végén kidolgozott ötéves tervet feladta. A bérek mindvégig nagyon alacsonyak maradtak, közben az árak folytonosan emelkedtek. A közelmúltban kezdtek beszivárogni a kormányba a korábbi diktatúrák bizalmi emberei. A gazdasági élet zatosan a külföldi monopóliumok képviselői vették át az államosított üzemek ellenőrzését. Az ország déli részében meghirdetett autonómiát visszavonták, erőszakhoz folyamodtak, miközben a déli országrész gazdasági helyzete még rosszabb volt, mint az északié. A Francia Kommunista Párt több ízben óva intette Nimeri tábornokot a rendszer gyengítésétől Nimeri válaszul 1970. novemberében letartóztatta Mahgubot, a Szudáni Kommunista Párt főtitkárát és kizárt három tisztet a forradalmi tanácsból. Nimeri kilátásba helyezte a Szudáni Kommunista Párt felszámolását és több támadást indított a szak- szervezetek ellen. Támadásai azonban nem jártak sikerrel, eredményük az lett, hogy - Nimeri kormánya teljesen elszigetelődött,” megjavítása ürügyén fokoA REALITÁSNAK NEVE VAN NeiiesDeutschíand Uirt-w i»Zamioinn’ out Scaiusnstníx Eisvtrrvssm Dumciiuv ti „A realitásnak neve van” címmel belső cikket közöl arról, hogy Ahlers, a bonni kormány szóvivője bejelentette: az NSZK kormányhivatalai részére az 1965-ben kiadott rendelkezéstől eltérően a közeljövőben új irányelveket fognak kiadni, s ezek szerint a hivatalok most már nevén nevezhetik a Német Demokratikus Köztársaságot, illetve használhatják i a DDR (NDK) rövidítést [ A lap először is megállapítja, hogy a Brandt— Scheel-kormánynak meglehetősen hosszú időre, egy és háromnegyed évre volt szüksége, hogy ezt a rendelkezést kiadja. A továbbiakban megállapítja, ezzel még korántsincs vége annak a huzavonának, hogy Bonnban az NDK nevét hol macskakörömmel, hol anélkül használják, hol a „Németország másik része” kifejezéssel illetik. A bonni kormány szóvivője szerint a jövőben az egyes reszortok közt tartandó megbeszélésektől teszik függővé, hogy milyen megjelölést használnak, mert, „nem kínálkozik semmi olyan általános rendezés, amelyet esetleg évente ne kellene a politikai fejlődéssel összeegyeztetni”. „Talán azt gondolja-e valaki Bonnban, hogy az NDK minden évben meg fogja változtatni a nevét? — írja erről a Neues Deutschland. A realitásoknak és a nemzetközi jognak már valami okosabbra kellett volna megtanítani őket”. tJABB DOKUMENTUM BOTRÁNYT AKARNAK? Tornász Kolesznyicsen- ko, a TASZSZ New York-i tudósítója írja a Pravdában: Az Egyesült Államokban ma nehéz lenne olyan embert találni, akit ne érdekelnének a Dél-vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormányának új békejavaslatai. A rádió, a lapok, a televízió egyhangúlag történelmi jelentőségű tanácskozásnak nevezi a 119. párizsi értekezletet. Mint a New York Times írja, „a tárgyalások három esztendeje alatt először vált reális lehetőséggé a háború befejezése”. Az amerikai közvéleményt — írja a TASZSZ tudósítója — aggasztja a Fehér Ház hallgatása és az a titokzatosság, amelynek közepette „tanulmányozzák” a javaslatokat. „Nem akarunk öt év múlva újabb dokumentumokat olvasni arról, hogy 1971 nyarán a béke elérésének milyen fontos esélyét mulasztottuk el csupán azért, mert Amerika legfőbb gondja volt Thieu úr újraválasztása” — írja a New York Post
