Petőfi Népe, 1971. július (26. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-18 / 168. szám

1971. Július 18, vasárnap S. oldal Elkészült mégsem használják Miután a riporter-után­pótlás a szerkesztőségek belső ügyéből a televízió közvetítései révén az orszá­gos közvélemény előtti nyil­vános próbatétellé vált, azok is megismerték a mű­helytitkok egy részét, aki­ket korábban csak a kész — sugárzott vagy megje­lent anyagok érdekeltek. Kísérő jelenségként elter­jedtek a hírlapírói közhe­lyek is. így most már so­kaknak az emlékezetébe vésődött, hogy nem az a riporttéma, ha egy kutya megharapja az embert, ha­nem ha egy ember harap meg egy kutyát. Az érdekességet, különle­gességet, a szokásostól el­térő esetet föltételező ér­tékítélet miért ne vonat­kozna a gazdasági élet né­hány jelenségére is? Ismer­ve a beruházási piac fe­szültségeit, a kapacitást meghaladó igényeket, az átadági határidők csúszását — mindenképpen ebben az értelemben vett riportté­mának ígérkezik, ha egy létesítményt jóval az ere­deti szerződésben kitűzött terminus előtt képes a ki­vitelező vállalat a megren­delők rendelkezésére bocsá­tani. A többletkülönlegesség pedig az, hogy a beruházó történetesen nem hajlandó átvenni az épületet. Módosult szerződés A budapesti központú Ganz Villamossági Művek 1970. március 18-án szerző­dést kötött a Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelő- ipari Vállalattal. A meg­rendelés egy szerelőcsarnok felépítésére szólt — 1971. október 1-i határidővel. 1970. július 9-én a beruhá­zó kérésére módosították a megállapodást. A változta­tást a beruházás mielőbbi üzembe helyezése érdeké­ben fogalmazták meg. A Ganz ösztönző feltételeket ajánlott fel az ÉPSZER- nek, hogy mielőbb birtok­ba vehesse és működtethes­se az új részleget. Erre a lépésre föltehetően megvolt minden oka, hiszen a 18 millió 950 ezer forint ér­tékű létesítmény költségé­nek jelentős százalékát többletként ígérte rá az eredeti összegre, amennyi­ben szeptember, augusztus, illetve július 1-re elkészül a csarnok. A kivitelezési munkákat serkentő tételek az átadási határidő előbbre hozatalával arányosan nö­vekednek. Késéskor viszont a járandóság csökkenne az ilyenkor szokásos kötbér és kártérítés megfizetésén kívül. A módosított szerződés­ben nincs semmi kivetni­való, a tisztességtelen nye­reségre való törekvéshez semmi köze. Hiszen az át­adási határidő csökkentése tetemes többletköltséget je­lent a kivitelezőnek, ami a nagyobb haszonból térülne meg. A megrendelőnek pe­dig nyilvánvalóan olyan előnyökkel járt volna még tavaly a gyors üzembehe­lyezés, ami a számítások szerint megérhette a rá­adást. Húzzák—vonják A csarnok kész, az új épület a Ganz-Villamossági Művek bajai gyáregységé­nek telkén magasodik a ré­gi műhelyek szomszédságá­ban. A műszaki átadás-át­vétel sorozata a múlt hó­nap második felében kez­dődött meg. Július 12-re már a harmadik találkozót beszélték meg a partnerek, akik között megértőbb vi­szonyt is el lehetne képzel­ni. Más megfogalmazásban ez úgy hangzik, hogy az egymással való érintkezé­sek szinte a jogászi nyelv igen körülhatárolható tar­tományára szűkültek. Kezdődött azzal, hogy a beruházók és kivitelezők délelőtt tíz órára beszélték meg a randevút. A Ganz négy képviselője több mint két órás késéssel jelent meg a helyszínen. Ezalatt ott várakozott az ÉPSZER központi és helyi vezetősé­gének teljes garnitúrája: az igazgató, a főmérnök, az illetékes főosztályvezető, a jogtanácsos, s az építkezés­ért közvetlenül felelős sze­mélyek sora. 13 óra után fogtak hozzá a korábban fölvett hiba­jegyzék tételeinek helyszí­ni ellenőrzéséhez. Ezt kö­vetően a beruházók képvi­seletében Balásy István épí­tési osztályvezető a követ­kezőket mondta: — Szemre szép, az át­adásra jól előkészített épü­let. De az itt végzendő ter­melést figyelembe véve szi­gorú követelményeket kell támasztanunk mind a fö­dém beázásával, mind a darupályával, illetve a ter­mo- és szellőző ventillá­torok zajosságával szem­ben. A műszaki átadást meghiúsultnak fogjuk nyil­vánítani. Az épületet nem vették át az üzemelést gátló hiá­nyosságokra hivatkozva. Annak ellenére, hogy a ki­vitelező ÉPSZER a városi építésügyi hatóság jelenlé­tében két órán keresztül el­árasztotta a tetőt vízzel, s az nem ázott át. A daru­pályatartó vasbeton geren­dák valóban nagyobb tű­réssel készültek el, mint ahogy az eredeti terv elő­írta, de a szabványon belül maradtak, a módosításhoz hozzájárult időközben a tervező, a csepeli darugyár pedig írásban adta, hogy a daru fölszerelésének és biztonságos működésének nincs akadálya. A ventillátorok tényleg hangosabbak most a kelle­ténél az üres csarnokban. A bekapcsolásukkor egy szerencsétlenül betévedt fecske — amelyik talán itt akart fészket rakni — két­ségbeesett cirkáló röpülés- be kezdett. Csakhogy ezek­nek a típusoknak a beépí­téséhez korábban hozzájá­rult a beruházó. Az ÉP­SZER nyilván mégis haj­landó lenne a zajszint gyors tompítására, ha nem érez- né úgy, hogy az épület át­adását valamiféle — sok­ba kerülő — huza-vona előzi meg. Az ajtókat lepecsételték A kár a kifejezhető ösz- szegnél sokkalta nagyobb. Nehéz ugyanis megértetni azokkal a dolgozókkal, akik túlóráztak, más munkák­ról kerültek ide, hogy miért is kellett annyira sietni, s a gyorsaságért áldozatokat hozni, ha a produktum ki­használatlanul áll. Az ide telepítendő gépeknek még nyomuk sincs, ami nem ke­vésbé szokatlan dolog a be­ruházásoknál. Ügy látszik, hogy a Ganznak most már nem annyira sürgős a do­log, mint tavaly volt­A problémák kölcsönösen segítőkész megtárgyalását felváltotta egy olyan pár­beszéd, amikor a két fél jogtanácsosai az írógép két oldaláról dialogizáltak. Végül lepecsételték az aj­tókat, hogy a szakértők te­gyenek pontot a vitára. Ott van Baján a szerelő­csarnok, benne a fecske. Mintha egy fogoly kis ma­dár koporsójának épült vol­na a csaknem 20 millió fo­rintba kerülő beruházás. Halász Ferenc Eletjáték - kitérővel A cím első szava az is­kolások jövőfürkésző, latol­gató beszélgetéseit takarja. Játszák ezt a nyolcadik osztályosok, érettségizők, de legizgalmasabb a vég­zős egyetemisták, főisko­lások előadásában. Az előb­bieknek jó részt (középis­kola, egyetem formájában) sínen vezet tovább az út­juk. A felsőoktatási intéz­mények hallgatói viszont az abszolutóriummal maguk mögött hagyják a félévek egymást ritmikusan köve­— Kár, hogy nem előbb szállították le a felvételi korhatárt 18 évre —'kezdi Kovács Mihály. Most jófor­mán minden előélet nélkül kerülünk más alapszerve­zetbe. Innen szinte csak a tagkönyvet kaptuk, mire tehetnénk is valamit, el­megyünk. — Nekünk nem maradt időnk a bizonyításra, az utánunk következők már kedvezőbb helyzetben van­nak — veszi át a szót Sá­ri Lajos. Az első év után eldönthető, ki alkalmas párttagságra, és ezek a hát­ralevő két évben bekapcso­lódhatnak a pártszervezet munkájába. Ha a diákok soraiból helyet kapnak a pártszervezetben, az növeli a KISZ tekintélyét is. Az ott jelenlevők nagyobb po­litikai megfontoltsággal képviselhetik a többi diá­kot és támogathatják a diáktanácsokat. Bizony ed­dig előfordult — más is­kolák diákjai is tanúsítják — hogy a tanárok csak fél­vállról kezelik ezeket a bizottságokat. Olyannak tekintik, amely éppen arra jó, hogy megszervezzen egy klubdélutánt, vagy a május Am az aktivitás pasz- szivitásba, érdektelenségbe fullad, ha az egyetem, fő­iskola vezetői szükséges rossznak tekintik ezeket a testületeket. Az ilyen szem­lélet termékét, a megátal­kodott és konok ellenállást mindenféle bizottságban való részvétellel szemben nehezebb felszámolni, mint magát a szemléletet. A de­mokratizmus menthetetle­nül a folyosón reked. Egyik főiskolai KISZ-titkár elke­seredve mesélte egy min­denkit érintő témájú gyű­lés után: — a szobákban előtte és utána dúlt a vita, de bent a többség egy megveszekedett szót sem szólt, csak a vállát vono- gatta, vagy legyintett. tő állomásait. A vágányok­tól való elszakadás vár Sá­ri Lajosra és Kovács Mi- hályra, a Budapesti Műsza­ki Egyetem Bajai Vízgaz­dálkodási Főiskolai Kará­nak utolsó éves diákjaira is. Van azonban még egy apropó, amiért éppen őket választottam játszótársul a címben megjelölt — inkább gondhalmozó, mint gond­űző — időtöltéshez, egy hónapja mindketten párt­tagok. elsejei felvonulást. Ha csak ennyire becsülik a hallga­tókból regrutálódott testü­leteket, óhatatlanul elfá­sulnak a diákvezetők, a tagságról nem is beszélve. Ezek előrebocsájtásával tegyünk egy kis kitérőt, pillantsunk be az egyete­mek, főiskolák világába. Furcsa birodalom ez, pol­gárai életkorban és mun­kabírásban felnőttek. Élet­vitelük azonban aligha ha­sonlítható a felnőtt nor­mákhoz. Szabadabb, kötet­lenebb, ha úgy tetszik rendszertelenebb. A diplo­ma megszerzése kinek-ki- nek egyéni célja, az elérés mikéntjét is maga választ­ja meg. Az egyes évfolya­mok, sőt csoportok sajátos időrendje tovább nehezíti ennek a laza kötelmek közt hullámzó tömegnek az ösz- szefogását. Különösen ér­vényes ez arra, aki nem kollégista, hiszen az együtt­élés eleve alkalmazkodás­ra kényszerít és közös ér­dekeket feltételez. Ezért harcosabbak, agilisabbak sok esetben a kollégiumi testületek, mint az egye­tem összes hallgatóját kép­viselő KISZ-bizottság. Sokat vitatják, hogy az egyetem nevel vagy oktat, különösen a közélettel kap­csolatban. A többség az ok­tatás mellett úgy érzi hát­térbe szorul a nevelés. Mindenesetre a leszállított korhatár új és hatékony eszköz az egyetemi veze­tők kezében. Felelősséggel kell élni vele, hiszen nem mindegy, hogy szocialista szakembereket kap a tár­sadalom, vagy közönyös és elzárkózó technokratákat. Nyitott kérdés persze, hogy az egyetemi demokrácia növekedésével párhuzamo­san nem mélyül-e a szaka­dék, amit az ifjú diplomá­sok a hátrahagyott egye­tem és a munkahely között éreznek. Felelet helyett pe­regjen tovább a beszélge­tés. Valahol a kettő között — Hogyan képzelitek el a munkátokat, mint közép­vezetők? — Aki ilyen posztra ke­rül, azt szokás mondani két malomkő között őrlődik. Vagy a főnökei, vagy a be­osztottjai elégedetlenek ve­le. A termelési gyakorlat jó alkalom az üzemi viszo­nyok megfigyelésére. Az ember látszólag tennivaló nélkül teng-leng — komoly feladatot nemigen adnak, mert a felelősség minden­képpen az övék — legalább nyitva tartja a szemét. Ta­valy nyáron egy kettős derítő építéséhez jártunk. Ütbaesett három-négy kocs­ma, az emberek rendre be is tértek, és velük tartott a munkavezető is. Nem tudom, hogy engedelmes­kednek neki? Hogy áll elé­jük, ha fegyelmezni kell? Tény, hogy a munkatempó nem volt valami fényes, és a munkavezető sem haj­szolta őket — tűnődik Ko­vács Mihály. — Ez a lefelé húzó tí­pus a munkásoknak min­dent megenged a termelés viszont nem halad. Termé­szetesen nem jobb a me­rev parancsolgatás sem. A munkások is útálják az ilyen főnököt, de nem is eredményes, mert — erre is láttam példát — ha lehet „átverik”. A megoldás? Valahol a kettő között van. Határozottnak lenni, de nem kívánni lehetetlent. És még valami: a hangnem. Ez nagyon fontos, akár az ellenvélemény kifejtésé­nél, akár egy utasítás meg­fogalmazásánál — vonja le a következtetést Sári La­jos. Hogy megtalálják-e ezt a hangnemet, nem lépik-e át a határt, ami elválaszt­ja a valóban szükséges kompromisszumokat a nyakbehúzó engedékeny­ségtől. Nehéz lenne meg­mondani. Politikai öntu­datra feltétlenül szükség van. Játékunk egyelőre repro­dukált helyzetekben, dísz­letek között folyt. Itt még nincs tét, ahogy az autó- versenyzők következmény nélkül véthetnek a pálya, vetítővászna előtt. A való­ságban is elkormányozhatja őket Sári Lajos mondata: „A párttagság nem állapot, hanem magatartás.” Pulai Miklós Növeli a KISZ tekintélyét Amit sokan vitatnak A nehéz ember Érdekes tárgyalásnak vagyok csendes fültanúja a nagyközség tanácselnökére várakozva. Figyelmemet fő­leg az elnök partnere köti le. Elnézem napszítta sző­ke haját, szemöldökét, bar­nára cserzett arcát. Amikor a tanácselnök kezdeményez a témában — egy útszakasz építéséről tárgyalnak — a partner arcvonásai meg sem rez- dülnek. Fagyos komorság­gal figyel. És fagyos a tö­mörség is, amellyel aztán egyik ellenvetését a másik után közli. Azt azonban meg kell hagyni: amit mond, velős, ellenvetései imponálóan meggvőzőek. Nehéz ember — állapí­tom meg magamban, s méfii§, ösztönösen rokon­szenvet érzek Iránta. Köz­ben ilyen gondolatok vil­lannak át agyamon: vajon mikor és miért öltötte ma­gára ezt a jeges páncélt? Hiszen legtöbbször az igaz­ságtalanul megsebzett em­berek sajátos védekezési módja ez a határozottság, kimértség. A tanácselnök már-már verejtékezve újabb néző­pontból közelíti a témát. Szeretné, ha még az idén végre járható út kötné ösz- sze a külterületi települést Kiskőrössel. Most éppen patriotizmusságra apellálva próbálja megadásra bírni az eddig hajthatatlan part­nerét. Ilyei ■ 'ormán: — Nézze. Kecskés elv­társ, a Dunántúlé- már községnek számít akkora település, mint a mi Erdő­telkünk. Valamilyen meg­oldást okvetlenül kell ta­lálnunk, hogy az ott élők jó úttal legyenek összeköt­ve leendő városunkkal. Fel­kínáltam már, hogy a szál­lításnál X vállalatunk se­gít... — Megoldás kell, lehet is találni! — hangzik a partner kategorikus vála­sza. S a fagyos kimértség­ből most mintha indulatos­ság is kiszüremlene. Csak­ugyan. Egy pillanat alatt kirobbanó szenvedélyessé­gével lerántja álarcát: — Értse meg, Havasi elvtárs, csak egy dologba nem megyek bele: nem bírom elviselni, hogy amit húsz fillérért meg lehet csi­nálni, az huszonötbe ke­rüljön! Csak azért, hogy egy cég munka nélkül nye­reséghez jusson. Érti? Azt a céget ismerem, nem kell a segítségei Az én vállala­tom útépítésén egy fillért se keressen senki. És a ta­nács pénzén sem ... A tanácselnök sze­me felcsillan: Ahá, érti. Ez lappangott a partner hajthatatlansága mögött! — Ezután feloldódott a tárgyalás hangulata. S mi több, létrejött az egyez­ség is. A felek kis időre még azután is asztalnál marad­nak. Olyan kötetlen eszme­cserefélére. A tanácselnök eközben diplomatikus­ügyesen puhatolózik. Lé­nyegében arra kíváncsi, mivel tud még hozzájárul­ni Kiskőrös várossá fejlesz­téséhez a közúti igazgató­ság helyi útmestersége. Kecskés István technikus, az útmesterség vezetője azonban érti a szót. Habo­zás nélkül rávágja} — Ami rajtunk áll, meg­tesszük! — Némi szünet után pedig, mintha csak hangosan gondolkozna, a tárgyalás kezdetén tapasz­talt komor egykedvűséggel sorolja: — hiszen kevés em- bér tervezett annyit szülő községének, mint én. A rengeteg társadalmi mun­ka... Űt-, járdatervezés, szintezés, földmunkák ki­tűzése ... És nem furcsa? Soha, de soha, senki még csak egy szóra sem mélta­tott ... Most nyolcéves a lányom. Amikoriban óvo­dára szorult volna még, de sok kérvényt megírtam. És hasztalan, nem ment. Pe­dig... Meghökkenten hallgatom. Majdnem felkiáltok, hogy lám, lám, itt a furcsa pán­cél magyarázata! S látom az arcán, hasonló gondola-» tok vibrálnak a tanácselnök homloka mögött is. S ami­kor ő töri meg a csendet, amit mond, önbírálattal is felér. — Köszönöm, Kecskés elvtárs. Hat éve vagyok itt, de sajnos, nem ismertem. Most hallok először a mun­kájukról ... • A „nelié*M ember portrévázlatához ide kíván­kozik még, amit a KPM megyei közúti igazgatósá­ga vezetőjétől hallottam róla: Kecskés Istvánt sze­retik munkatársai. A fe­gyelemért, a pattogó ütemű munkáért. És joggal büsz­kék arra, hogy a megye út- mesterségei között ma az első helyen állnak, maguk mögé szorítva kecslceméti kollégáikat Perny Irén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents