Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-06 / 132. szám

Gondolatok a pedagógiai őszinteségről Amióta iskola és különösen amióta szocialista közoktatás van, felvetődik olykor a kérdés; mit te­gyen a pedagógus, ha nem tud teljes meggyőződéssel olyan választ adni tanítványának, amilyet hivatali kötelessége kíván tőle? Ha a szülőt egyéni meggyő­ződése olyan véleménynyilvánításra bírná a gye­rek előtt, amely az iskolában hallottakkal ellentétes? Mindenféle nevelés alapja az őszinteség. A szülő és a pedagógus csak azt vallhatja, amit érez és ma­gatartásával hitelesít, különben nem nevel, hanem rombol. Tele van a sajtó a kétarcúság tragikus em­beri és pedagógiai következményeivel (nemrég a nyíregyházi galeri bűneit magyarázta ezzel az egyik budapesti napilap, és nem ok nélkül). Az elv egyér­telmű, véteni nem szabad ellene — csakhogy a gya­korlatba csorbítatlanul átvinni gyakran nehéz. A nehézség oka az alapos tájékozottság hiánya is lehet. Ilyesmi bárkivel előfordulhat, hiszen az ember nem lehet mindentudó. Éppen ezért nem kell a te­kintély veszélyét sejteni, hanem nyugodtan megje­lölhetjük a tanulónak, illetőleg gyermekünknek azt a személyt vagy egyéb forrást — újságot, könyvet, rádióadást stb. — aki vagy amely útbaigazíthatja. Bonyolultabb a helyzet, ha olyasmiről kell beszél­nünk, vagy olyan kérdésre kell válaszolnunk, amely- lyel kapcsolatban a meggyőződésünk nem áll szilárd talajon. Az élet minden területéről jöhetnek ilyen problémák. Gyakoriak például a politikai természe­tűek, hiszen átalakuló világban, egy „másik világ” propagandájának előterében élünk. Elvi dientet a pedagógus és a politikai neve­lés iránya között tulajdonképpen nem lehet. A va­lóságban mégis előfordul; okainak, elegyengetésének tárgyalására kötetnyi írásra lenne szükség. Valame­lyest más a helyzet, ha a politikai élet gyakorlatáról van szó. Ebben az esetben is előfordulhat a tájéko­zottság alkalmi fogyatékossága, de az ellenkezője is; a pedagógus és némelyik szülő olyan aspektusból is láthatja az eseményeket, vagy összefüggéseket, ame­lyekből a jóval kisebb tudású, kevesebb tapasztalatú serdülőknek nem világíthatja meg őket. A művelődésügyi kormányzat már jó néhány éve eldöntötte, hogy a politikai hétköznapok eseményei­nek állandó tárgyalása nem feladata az iskolának — helytelen gyakorlat volt az ötvenes évek elején, s konjunkturizmusnak nevezik. Dr. Ágoston György pro­fesszor Pedagógiájában (Tankönyvkiadó, Bp. 1959.) hangsúlyozza; a konjunkturizmus csak árt a politikai nevelésnek. S való igaz; mennyire elszürkíti például az iskolai ünnepélyt, ha a szónok elkalandozik az ün­nepi gondolatok és események területéről, és napihí­rek anyagával próbálja pótolni, ami a tudásból vagy érzelmeiből hiányzik! Ám az élet különböző területeit nem lehet és nem helyes átléphetetlen határokkal elválasztani. Iskola- politikai, történelmi, nevelési ügyekhez odakíván­kozik, odasodródik a napi politika egyik-másik jelen­sége és Osztályfőnöki órán, folyosói beszélgetések köz­ben, szülő értekezleten, családlátogatás alkalmával a tanárnak hozzá kell szólnia. Mit tehetünk, ha az ügy akár bennünk, akár objektíve nem érett meg a válaszra? Egyetlen szigorú szabály; ártani, félreve­zetni nem szabad. Üres szavakat semmiképpen nem mondhatunk. * * » Gimnazista voltam. 1941 márciusában igaz­gatónk filozófia órán ismertette egy diplomata isme­rősének levelét a készülő német—jugoszláv háború­ról. Érdekesen, kissé ironikusan beszélt, a művelt kí­vülálló fölényével. Mivel ő is, a levélíró is helytele­nítő meggyőződésének adott hangot, a magyarázat- ß nak szemlátomást volt hatása az osztályra. Aztán, két hét múlva, mikor a rádió megszakította műso­rát, a nagypénteki hagyományokat félrelökve, indu­lókat közvetített és bejelentette a Jugoszlávia elleni magyar támadást, a félelem és az elkeseredés elle­nére is eszembe jutott: mit fog mondani, ha újra ta­lálkozik diákjaival? Nagyon művelt ember volt, őt becsültem a legjobban tanáraim közül. Bartókot is p szerettette meg velem. Első nap a tavaszi szünet után;: 1 Levonultunk a nagy udvarra. Tulajdonképpen nem politikai célja volt az összejövetelnek; a nyárra tervezett kirándu­lást hirdették. Az elején igazgatónk megemlékezett a délvidéki eseményekről, nyilvánvalóan felsőbb uta­sításra. Már nem volt ironikus és közvetlen. Nem is esett szó a politikai fordulatról, csak a magyar kato­nák áldozatáról hallottunk. Java részük a támadás napján, nagypénteken esett el. Patetikusan összekap­csolta a nagypéntek vallási szimbólumát és a kato­nák halálát. Az erőltetett és sértő párhuzam néhányunkat el­keserített. De a keresztény nemzeti maszlaggal agyon­etetett diáktömeg is meglehetős közönnyel vette tudo­másul. Azt hiszem, leginkább maga az igazgató lett áldozata őszintétlen beszédének: jól ismertem, tudom, hogy megtépázta önbecsülését. No igen, mondhatnánk, valami haszna mégis volt: rossz szolgálatot tett egy rossz ügynek. Téves követ­keztetés. Cáfolja az a tucatnyi iskolatársam, aki a következő négy évben fiatalon, értelmetlenül, fegy­verrel a kezében halt meg. bizonyára azzal a tudat­tal, hogy a kötelességét teljesíti. * * * A mai nevelő természetesen más világban él, esetleges politikai gondjai nem ilyen természetűek. A lecke mégis tanulságos- ' -m véletlen, hogy harminc év után ilyen pontosan eml ^s-em rá. Pedagógiai kö­telessége egyértelmű: r á "en tanítványa elé mon­dandójának belső igen!- r 1 Csak árt vele a fia­taloknak. s talán meg lö-Ui. emberi és hivatásbeli lebecsülésének. ' dr. Bán Ervin "Megfigyeltem; hogy már jó ideje, min­den esztendőben a könyv­hét alkalmával a tollfor­gató emberekből kibugy- gyan valami visszafojtott keserűség, s nosztalgiával emlegetik a hajdanvolt könyvnapokat, amikor bezzeg... Ez alól e sorok író­ja sem kivétel, s most ugyancsak zavarban vagyok, ha nem akarom ismételni tavalyi önmagamat. Mert már akkor is... Egyszóval unalmas dolog ez, s bizonyára unja az olvasó is. Az újságolvasó és a könyvolvasó ember egyaránt. Bár a tények igazak. Valóban baj van a könyvek körül. A kérdés csak az, miért pont ilyen­kor vesszük észre, s miért ilyenkor sóhajtozunk és ki­áltozunk, holott egész éven át változatlan a helyzet. A bajok gyökere nyilván mélyebben nem, s nem könyv­heti gondok ezek. A tünetek persze jobban láthatók és érzékelhetők ilyenkor. Mert kevés az új magyar regény, a széppróza és ke­vés a könyvhétre kiadott verseskötet is. A dicséretes antológiák, az év terméséből összeválogatott gyűjte­ményes kötetek ezt nem pótolhatják. De nem talál kedvére való könyvet a tudomány és technika iránt érdeklődő ember sem. Az ünnepi könyvhét kiadvá­nyai közöt alig néhány klasszikus magyar és külföldi szerző szerepelt stb. Egyszóval a könyvhétre nem kon. IBM KLOSSY IRÉN: AMFORÁK — Néhány esztendeje kialakult szép szokás, hogy a tanév végén közös tárlaton mutatják be rajzaikat, festményeiket, megyénk pedagógus festőművészei, grafikusai. A ma délelőtt a Katona József múzeumban megnyíló kiállí­táson látható festmények, grafikák közül mutatunk be hármat irodalmi mellékletünkben. centrál kellően S könyvkiadás, évközben „ellövi a puskaport”, ahogy mondani szokás. Nagy csinnadrattával már előbb megrendez­ték az árleszállítást, s ilyenkor csak egy-két könyvnek van úgynevezett könyvheti ára. Az előreláthatóan is kelendőbb könyvekből — az idén például Erdei Ferenc Város és vidéke című kötetéből, a Körkép 1971-ből, a Szép versekből stb. — alig né­hány érkezett a boltokba, s azokat rövid idő alatt szét­kapkodták. Nagyon szép kiállításúak a magyar köny­vek, egymás után nyerik külföldön is a díjakat, de egyre drágábbak. Ritka, mint a fehér holló az olcsó, fűzött kiadvány, amelyet a kispénzű emberek, s fő­ként a fiatalok szívesen vásárolnának. Példának most is felhozhatnánk a romániai, szlovákiai, vajdasági ki­adványokat, melyek közt több a szerényebb kivitelű és árban is jobban elérhető. Petőfi Sándor válogatott költeményeit nem is tudjuk hirtelen hova soroljuk, hiába adták ki az Olcsó Könyvtár sorozatban. Petőfi­ből válogatást adni Magyarországon enyhén szólva ne­vetséges vállalkozás, hiszen a teljes Petőfi él a nép szívében. A válogatás ilyen esetben csak csonkítás le­het, különösen ha az utóbbi időben többször az ösz- szes verseit is kiadták. De tegyük félre a siránkozást és kritizálgatást, mert tapasztalataink szerint ez nem sokat segít. Olyan eset- ban különösein, amikor nem egyszeri és esetleges hi­bák kijavításáról van szó. Könyvkiadásunk jelenlegi „mechanizmusa” túlságosan nagy célpont bárkinek is ahhoz, hogy anak jobbítását esetleg néhány megjegy­zéstől remélhetnénk. Sokszor szóvá tettük már, hogy a túlságosan a fővárosba koncentrált könyvkiadás, a maga nehézkes és lassú, aggályos szelekciójával szinte kizárja például az ország más területén élő fiatal írók és költők — első vagy második kötetes tehetségek — jelentkezését. Pedig sok ilyen új és friss levegőt árasz­tó — akár fűzött és olcsó — könyv nyilván izgalmasab" bá tehetné a vásárló számára is a könyvheti böngé­szést. Amíg egy ifjú szerzőnek tíz-tizenöt évet kell várnia újabb műveinek megjelenéséig, már ő maga is elfelejti, miért fogott tollat annak idején, ha ugyan közben teljesen kedvét nem veszíti a hosszú várako­zásban. S erre az sem vigasz, ha esetleg ott találja néha a nevét egy-egy gyűjteményes kötetben. Ilyenformán nem is lehet várni, hogy a könyvhét az egész magyar irodalom keresztmetszetét adja, hosv bármiféle összegezést, számvetést lehessen végezni ez alkalommal. Túlságosan is az ünnepi jelzőre tevődttt át a hangsúly — s talán ezért nem volt tolcn ás az idén a könyvsátrak körül. Ha c ak hétköznapi könyv­hetet tartanánk, ahol a könyveket nem súlyra és száz- oldalakban mérik, s hová bejutni a szerzők számá­ra nem jelentene ezer az egyhez mért esélyt, ha elő te az olvasókat is megkérdeznék, hogy kitől és m t 11- vasnának szívesen — nem lenne olyan rideg pult az a „sátor”. Mindezt azonban már nem egyszer elmondtuk, s igaza van az olvasónak, ha unja az ksrr.ételgetést. De abból sem kér, hogy becsapják és félrevezessék, s a könyvhét sikeréről beszéljenek neki, holott csak né­hány író sikeréről, s könyvek sikeréről 1 hét b szólni, akik meg is érdemlik az elismerést. Mert hazá kban — könyvilét ide, könyvét oda — igenis van sikere könyveknek — 1969-ben 4513 könyv jelent meg 48 millió példányban —, ami azt mutatja, nem a szerzők­ben és az olvasókban van a hiba. A könyvkiadás refomja, azt hiszem, még sokáig vá­rat magárá. De talán ennek a könyvhétnek a tanulsá­gai is segítenek a szembenézésben, s annak felismeré­sében, hogy a változtatás elkerülhetetlen. Ha azt akar­juk, hogy minden valamire való és tehetséges író, köl­tő találkozhasson élete céljával — és értelmével _ az o lvasóval. f. TÖTH PÁL Könyvek, ürügyén történelmi MINIATŰR Bács-Bodrog vármegye oktatásügye Mária Terézia alatt megye középkori iskoláinak életéről vajmi ké­sét tudunk. A bácsi érseki székhelyen kívül a tar- s káptalanok mellett is működtek iskolák. Titelen es ijszentlőrincen (a mai Zombor tájékán) a kanono- testület egyes tagjai tanítottak. Az oktatást az »mi ismeretekkel kezdték, az olvasást főleg a zsoi- rokon gyakorolták. A tanítás latin nyelven folyt. A drogmonostori (a mai Monostorszeg mellett), a der- (Bács szomszédságában), a gajdeli (Gajdobra kö­lt a bodrogszigeti (Monostorszeg felett), a batmo- stori, bácsi, bajai, futaki kabuli (mai Kovil ko- 1) a kölödi (Kollut) ezoborszentmihályi (Zombor) a zentai káptalani iskolákban elsősorban szerze- seket képeztek. Mindezt persze egyszerre söpörte a török tartós berendezkedése megyénkben, s a szabadítás után mindent újra kellett kezdem. Az első évtizedek főképpen a mindennapi eletszuk- deteinek megteremtésével teltek el, s csak 1710 ko- í gondolhattak nagyobb arányú iskolaépítésre Csa- Imre kalocsai érsek és főispán alatt 1712-ben a rmegye hatósága újból megalakult, ezzel parhuza- jsan a községek telepítése és a plébániák szerve­se is megindult. Az iskolák ügyét meg igen hosz- 1 ideig kizárólag a katolikus egyház tartotta ke­len A nagyobb városokban, mint Ba.ian, bzabaa- n Zomborban, a ferencrendi szerzeteseknek 3—4 '.tályból álló latin iskoláik voltak , \z örökösödési és a hétéves háború után <1 iria Terézia hozzáfogott nagyszabású reformjainak resztülviteléhez, melyek között az egyházi, űrben, tonai, közigazgatási ügyek újjaszervezese mei t az oktatásügy előkelő helyet foglalt el. 1763-ban érsek Kalocsán piarista gimnáziumot állított te. cs megve örömmel fogadta ezt, mert telj*>i közep- ola ekkor még nem volt a megyében. A fontos ménvt még a szomszédos megyékkel is tudatta , körlevélben. Az első nyilvános latin iskola Sza­badkán nyílt meg 1747-ben, melyet a Baja város ál­tal 2 évvel később alapított iskola követett. Zom­borban ilyen grammatikális latin iskola 1763-ban létesült. A vármegyei levéltárban őriznek egy 1766-ból szár­mazó összeírást a megye iskoláiról. Ebből megtud­juk, hogy ezek az iskolák 3—3 osztályt foglaltak ma­gukban, de így is nagy hiányt pótoltak, mert előké­szítették ifjainkat a felsőbb tanulmányok folytatásá­ra. A tanulók száma 1774-ben Szabadkán 150, Baján 75, Zomborban 69 volt a három osztályban. Ezek az iskolák azonban nem sokáig állottak fenn, mert az 1777-ben kiadott alapvető iskolaoktatási rendeletnek a bajai és szabadkai nem felelt meg, s ezért a Ki­rályi Helytartótanács betiltotta őket. A zombori pe­dig 1781-ben a ferencrendi zárda feloszlatása foly­tán szűnt meg. A mai értelemben vett elemi isko­lák megszervezése tehát II. Józsefre maradt, aki az­után gyökeres rendet teremtett e téren, s az iskolák tucatjait hozta létre megyénkben. A legtöbb ma is működő iskola az ő idejében jött létre. Kőhegyi Mihály *4. -í5«’

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents