Petőfi Népe, 1971. június (26. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-11 / 136. szám
1971. Jűnlus 11, péntek S. oldal Hírünk az országban Két évtizede kisebb közigazgatási reform keretében másfél tucatnyi új községet szerveztek megyénkben. Az akkoriban alakult falvak sajátos képződmények voltak. Utcák, terek, összetartó hagyományok nélkül Tanyák, ameddig a szem ellát... Mit tapasztal a mostani látogató? Igazolta-e az idő az előzetes várakozásokat A változások előnyösen, avagy hátrányosan befolyásolták az érintett területek lakóinak sorsát, életszínvonalát? Ezekre a kérdésekre kerestek választ a fővárosi lapok riporterei. Tóth Benedek a Népszabadság május elsején megjelenít számában „Kun- fehértó, a húszéves falu” címmel írt tudósítást. Jellemzőek az alcímek: „Előrelépés a XX. században” — „Egészséges vállalkozó- kedv” — „Nem megy egy csapásra” stb. NádasdS Péter örvendetes jelenségeket figyelt meg Kunadaosom. (Képes Üjság, május 8.) Ez a hetilap örvendetesen sokait foglalkozik megyénkkel, A Viliág Ifjúsága ;,Sokat kell tennünk” címmel folytatja a tanyakérdés vitáját. örvendetes, hogy bőségesen hivatkoznak a kecskeméti Forrásban megjelent tanulmányokra, elsősorban Hatvani Dániel, Gál Farkas és Kunszabó Ferenc alapos tanulmányaira. A mezőgazdaság gondjai, a falusi élet örömei és nehézségei több alművelődés gyorsabb fejlesztése érdekében. „A tanácskozás jellege és szelleme egyaránt azt mutatta, hogy a megyei, járási és helyi pártszervek, a szövetkezetek területi szövetségei munkájuk fontos ré*- szének kívánják tekinteni a falu, a szövetkezeti tagság műveltségének gyarapítását.” (Közművelődési ajánlások, 1971. május 19.) Időszerű a téma, azt a kunbajai bábcsoport esete is példázza. Szép, biztató kezdeti sikerek után egyszerűen megszűnt. Azért írta meg a Szabad Föld hasábjain megjelent cikkét Bajor Nagy Ernő, hogy „lássák a kunbajaiak, milyen madarat hagytak elröppenni”. (Május 26.) örvende- tesebb a Népszabadság la- josmdzsiei híradása Szőrös Józsefről, a Béke Szakszövetkezet tagjáról. „Fába vésett tanyavilág’’ — ez az írás címe. Az idős parasztember faragásaiban „mintha Petőfi Alföld költészete öltött volna testet” (V. 23.). A Tükör riportere Csávoly- ra kalauzolja olvasóit. A jelen és jövő alakulására kedvező hatást gyakorol itt — és másutt is — a honismereti munka, azáltal, hogy a közélet szere- tetére és ismeretére nevel. (Május 18.) A kulturális témák közöli tallózva orömfhel fedeztük fel a kecskeméti bábcsoport dicséretét a Népművelés című folyóirat elemző cikkében: „Ezért is helyes, hogy az amatőrök intenzíven foglalkoznak műfaji, művészi , , ___. kísérletekkel, új törekvék aiommal ^ foglalkoztató sekteel & srfnházszerű előaz újságírókat, a fádiő- riportereket. A Szabad Föld munkatársa ,, Emberek és papírok" címmel a termelőszövetkezeti elnökök írásos minősítésének kalocsai tapasztalatairól számol be (május 16.). A Népszabadság előkelő helyen tudósít a nevezetes kiskunhalasi értekezletről. Május elején közös asztalhoz ültek a megye, a községek mezőgazdasági és kulturális vezetői, hogy megbeszéljék: mit tehetnének a tudati fejlődés, a adások szervezésével. Így alakultak M a rendszeresen szereplő színvonalas vidéki egyesületék, mint a pécsi Bóbita, a debreceni Ludas Matyi, a kecskeméti Ciróka A Magyar Nemzet a Forrás munkatársainak fővárosi bemutatkozásáról elismerően nyilatkozik: „A Forrás nem csupán egy megye szellemi fóruma kíván lenni, hanem az országos szellemi élet szerény, nagyon tevékeny része is.” (V. 11.) Tanulságos, alapos munka a Valóság e havi számában az ének-zenei iskolák szerepéről készített felmérés. Az összkép biztató, néhány kedvezőtlen jelenség ellenére is. A kecskeméti kezdeményezés megalapozottsága ma már vitathatatlan. Készben e témához kapcsolódik a Szabad Föld színes publikációja: „Népdal — a gyermekrajzokban” (V. 9.) Illő megemlékeznünk arról, hogy a Kodály kórusműveinek lemezfelvételeiről a Népszava közöl tartalmas ismertetést (V. 15.) Ugyanennék a lapnak a következő számában a Pécsi Balett új bemutatójáról mondja el — lényegében kedvező — véleményét a kritikus. Különösen a Kodály zenéjére komponált Fölszállott a páva balettváltozatot tartja sikeresnek. Eck Imre egyik legjobb műve — ezt írja. Beszámolónkban most kevesebbet foglalkozunk termelési problémákkal. Mindenképpen meg kell említenünk a Figyelő május 5-én megjelent számában olvasható tanulmányt. Azt vizsgálja Lovas Márton, hogy mennyire reális Bács-Kiskun megye élelmiszer-gazdasági terve. Véleménye szerint a szarvasmarha-tenyésztés túlzottan háttérbe szorul a sertéstenyésztés igen gyors növelése érdekében tett intézkedések következményeként. Megállapításai bizonyára élénk vitát váltanak ki az illetékesek körében, és így a cikk hozzájárulhat a nézetek egységesítéséhez. A MEDOSZ Lapja a Bajai Állami Gazdaság 1970. évi munkájáról számol be. Á szövetkezeti képes újság pedig e havi számában a szövetkezeti kereskedelem megyénkben tapasztalható fellendülését dicséri. Végezetül: sajnálatosan kevés ipari vonatkozású közleménnyel találkoztunk, noha szűkebb hazánk üzemei egyre nagyobb részt vállalnak a hazai és exportigények kielégítésében. H. N. mamától lopott pénzt? — fordult a bíró újabb kérdéssel a vádlotthoz, aki nem tudott erre határozott választ adni, csupán any- nyit mondott: — Elment a pénz erre, arra. Hasonlóan nem tudták megindokolni, hogy miért hagyták el az iparitanulóintézetet, ahonnan végül is kizárták őket a sok mulasztás miatt. — Megbeszéltük a Ferivel, hogy egy nagyot csa- vargunk az országban, s ha lehet, disszidálni fogunk. Neki ugyanis már van felfüggesztett ítélete, néhány hónap. Nekem volt egy bőrkabátom, azt eladtuk a Bizományi Áruházban és a pénzzel megindultunk. Nem volt ez nagy összeg, mindössze 400 forint, s így négy nap múlva elfogyott. Kénytelenek voltunk lopni ezt-azt, de beláttuk, ez így nem mehet tovább — beszélt cse- leKményeikről az elsőrendű vádlott. — Nekem akkor eszembe jutott, hogy Tataházán él egy rokonunk. Idős bácsi, s egymagában lakik. Hallottam róla nem sokkal azelőtt, hogy nagyobb összeget nyert a lottón. Javasoltam a társamnak, hogy keressük meg a Gyuri bácsit és kérünk tőle, ha nem ad, lopunk, ha nem tudunk lopni, erőszakkal szerzünk tőle pénzt, s aztán disszidálunk — kérem tisztelt bíróság én nem akartam megölni... tette hozzá minden indok nélkül a fiatalabbik vádlott és sírni kezdett. A bíró nem egy ilyen esetet látott már a tárgyalóteremben, tudta mikor őszinte, mikor csupán „szerep” az ilyen sírás. Most. kicsit bizonytalanná vált ennek a megítélésében. Az nem volt kétséges, hogy szándékosan, sőt előre megfontolva, kitervelve ölték meg az öreget, minden jel arra mutat viszont, hogy a gyerek őszintén sír. Nagyon megbánta amit tett. Visszacsinálni azonban nem lehet. — Kérem, ne rendezzünk itt jelenetet. A rendőrségi kihallgatás során önök mindent szép sorban elmondtak. Ebből éppen az ellenkezőié látszik annak, amit most a másodrendű vádlott állít. Ne húzzuk az időt. tessék elmondani, hogyan történt az eset. — Nagyon megörült nekünk a Gyuri bácsi, amikor megjelentünk nála. Azt, mondtuk, hogy kiküldetésben vagyunk a vállalattól, s ha megengedi, egy-két napig ott maradunk a lakásán, ezzel is pénzt takarítunk meg. Ö szívesen adott helyet, majd este. a vacsorakor arra tereltük a beszélgetést, hogy miből él, dolgozik-e még, meg ilyenek. Elmondta, hogy van húszezer forintja a takarékban, de a könyvet itthon őrzi. Ha kell valamire egy-két száz forint, azt kiveszi, de eddig nem került sor ilyesmire, a húszezer kereken megmaradt. A két gyerek amikor elaludt a házigazda, megbeszélték a haditervet. Egyet értettek abban, hogy csak erőszakkal lehet pénzt szerezni az öregtől, mert mind a húszezret úgysem adná oda nekik. Egy hatalmas dorongot hoztak be és elrejtették az ágy alá. — Néztük egy darabig, hogy tényleg alszik-e. Kikapcsoltuk az ágya mellett levő rádiót, arra sem ébredt fel. Meggyőződtünk róla, hogy mélyen alszik, ekkor Feri elővette a doG. Sahnovics: rr Őszinte beszélgetés — Beszéljünk őszintén — ajánlotta az igazgató. — Rajta! — egyeztem bele. — ön korábban mérnökként dolgozott? — Igen. — Hieg tudott birkózni a feladatával? — Nem tudtam megbirkózni a feladatommal. — Mi elnézőek voltunk, és részlegvezetővé neveztük ki, hogy bizonyítson. De ismét adós maradt. Ismét nem tudta kellően ellátni a feladatát. — Ismét így volt. — Mi újból a hóna alá nyúltunk. Főmérnökké léptettük elő. Ezt a feladatát sem volt képes ellátni. — Ezt sem — mondtam. — Ideje, hogy megváljunk egymástól. Azt ajánlom, írásban önként mondjon fel a cégnek. — Beszéljünk őszintén — ajánlottam most már én. — Beszéljünk — felelte az igazgató. — Mérnökként nem végeztem el a feladatomat, igaz? — Igaz. — Elnézőek voltak, és kineveztek részlegvezetőnek, igaz? — Tökéletesen igaz — hagyta jóvá az igazgató. — Ismét képtelennek bizonyultam a munkám ellátására, de önök előléptettek főmérnökké — vagy nem így van? — De így, ez az igazság. — Ha ez így van, akkor ajánlom, beszéljünk még őszintébben — mondtam erre én. — Ha eddig jó voltam, akkor miért kellene elmennem éppen most? Van lehetőség még tovább emelkedni a ranglétrán. Halálos csend következett. Én az igazgatót néztem. Ö pedig engem. — Igen, igaza van — mondta elgondolkozva az igazgató. — Legyünk következetesek. Az következik, hogy kineveztessem a saját helyettesemmé, műszaki igazgatónak. De figyelmeztetem, hogy ez az utolsó állomás, ettől feljebb már nem juthat! Oroszból fordította: Sigér Imre Riportok nyomában Minden változatlan „Ha együtt, egy célért, miért külön?” — ez volt a címe lapunk 1971. március 16-i számában megje- ienit riportomnak, amelyben a kiskunhalasi ifjúsági könyvtár helyzetéről írtam: Az úttörőházzal egy fedél alatt működő könyvtár állományának jelentős része nem fér a polcokra; raktárban tárolják a rendszeresen érkező új könyveket és padlón hever a szellemi kenyér. Halas tanulóifjúságának kétharmada — 1970-ben 1653 iskolás — a beiratkozott. olvasó. A foglalkozásokra és az olvasásra rendelkezésre álló terem kicsi, terjeszkedési lehetősége nincs. Az együttműködés a fejlődés alapja Riportom befejező részének ez volt az alcíme. „Kiskunhalason az ifjúsági könyvtár belátható időn belül új, korszerű helyiséget nem kaphat. Így az adott lehetőségeket kell a legjobban kihasználni, ennek pedig alapja a szoros együttműködés. Az úttörőházban is működik irodalmi szakkör, technikai klub, aminek munkáját nem kis mértékben segítheti a könyvtár. Javasoljuk, hogy a művelődésügyi osztály és a városi KISZ-bizottság az érdekelteket hívja össze baráti beszélgetésre, ahol a módszertani és szemlé- letbeni különbségeket közös nevezőre hozzák. Az iskolaév befejezése előtt még visszatérünk az ifjúsági könyvtárba; a változások eredményeiről szeretnénk beszámolni.” A „szemléletben! különbség” végső soron több mint 1600 gyermeket érint. Ez a gpnd visszahívott Kiskunhalasra. Falra hányt borsó A könyvtárban az a kép fogadott, mint három hónapja: A padlón több száz kötet és a parányi szobában körben a fal mellett a zsúfolásig tömött, gyermekek számára elérhetetlen, magas, tízpolcos állványok. Ismét Bácskai Lászlónérongot és nagyokat ütött a fejére. Hirtelen felült a bácsi és könyörögni kezdett, de újabbb ütést kapott. Gyorsan lerántottuk az ágyról, rádobtuk a párnát a fejére és mind a ketten a párnára ültünk. Én közben megfogtam a pulzusát, s mikor már nem vert a szíve, leszálltunk róla. — Mennyi ideig tartott ez? — vetette közbe az ügyész, s vádlott néhány perc gondolkodás után válaszolt: — Rövid ideig, talán húsz percig. A két gyilkos ezután egy pokrócba tekerte a halottat, kivitte a kertbe és elásta. „Rendet” csináltak a lakásban, a véres ágyneműt pedig a kútba dobták. Ezután következett a pénz felkutatása, illetve a betétkönyv keresése. A könyvet nem találták meg, viszont 3600 forint készpénzre akadtak, s összeszedtek egyéb értéktárgyakat is. Még az éjszaka folyamán vonatra szálltak és elutaztak a községből. — Hová mentek a bűn- cselekmény elkövetése után? — Budapestre utaztunk, hogy a pénzért néhány ruhaneműt vásároljunk. Közben telefonáltunk V. I.-nek, akiről szintén tudtuk, hogy disszidálni akar, s ő jobban értette ennek a módját, mert egyszer már megkísérelte. Ezért nyolc hónap felfüggesztett börtöne volt. Megegyeztünk vele, hogy másnap, március 19-én megyünk, így is történt. Nagykanizsáig jutottunk el. Ott igazoltattak és őrizetbe vettek bennünket. Ekkor már országos körözés volt kiadva a tataházi gyilkosok ellen. A rendőrségen vallatóra fogott fiatalembereket elszámoltatták az elmúlt napokkal, s kiderült, hogy nem egyszerűen disszidálni akartak, hanem ennél jóval nagyobb bűntett terheli őket. A megyei bíróság fejenként kilenc évi szabadság- vesztésre ítélte a fiatalkorú vádlottakat. A harmadikat akinek felfüggesztett büntetése is volt, két évre bezárták, s elrendelték a le nem töltött nyolc hónap végrehajtását is. Gál Sándor val, az ifjúsági könyvtár vezetőjével beszélgetek: — Lényegében igaza volt a cikkében .;. — mondja és személyes sérelmeit sorolja. — Megvitatták a riportban említett problémákat? — kérdezem. — Engem nem hívtak semmiféle tanácskozásra. — Tömegrendezvényeinek megtartásához igényelt nagyobb termet az úttörőház igazgatójától? — Nem. — Mi változott azóta? — Semmi. A csigalépcsőn lemegyek az úttörőház igazgatójához. Rapcsák Tibor készségesen válaszol. — Kialakult valamilyen együttműködés az ifjúsági könyvtárral? — Nem. Különösebb intézkedés sem történt, csupán annyi, hogy a kölcsönzési idő alatt a szomszédos teremben nem tartunk foglalkozásokat. — A könyvtár tömegrendezvényeihez — hogy termeket tudjon fenntartani —, megkapja a havi munkaterveit? — Nem, pedig kinyomatnám a programokat, és a megfelelő helyiségeket is a könyvtár rendelkezésére bocsátanám. — Közös programjaik voltak? — Nem. — A javaslatot közösen megvitatták? — Nem. A párt foglalkozott vele és a könyvtár vezetője, de különösebb változás nem történt. Alit tehet az újságíró? Szabó Miklós, a városi pártbizottság propaganda és művelődésügyi osztályának vezetője: — Beszélgettem a járási könyvtár igazgatójával erről a problémáról. Az ifjúsági könyvtár kapott egy új munkaerőt azóta. Nem kívánok a személyi ellentétekről beszélni, de ez a tény akadálya a kívánatos együttműködésinek. Mit tehet az újságíró, ha a segítő szándék, javaslat csak nyomdafesték marad, „égbe kiáltott szó”? Megírja a kudarcát, hátha ez segít, esetleg jobbam segít. Csató Károly
